A Tirisfali Tanács és az Őriző (Guardian) megalakulása

Dalaran függetlenné válása

Ahogy Arathor egyre jobban terjeszkedett, újabb és újabb városok alakultak ki birodalmának területén. Közülük az egyik első és legfontosabb Dalaran volt, amely központi elhelyezkedése miatt hamar fontos kereskedelmi központtá vált, ahova egész Arathor területéről érkeztek a meggazdagodni vágyó emberek.

Ilyen bevándorló volt Ardogan is, aki Arathor egyik távoli pontjából származott, és az első száz ember között volt, akiket Quel’Thalas nemes elfjei (high elves) megtanítottak az arcane mágia használatára. Ardogan meglehetősen különc, ugyanakkor briliáns varázsló volt, aki hamar elnyerte Dalaran népének csodálatát, és a város őt választotta meg vezetőjének.

Abban az időben ez különösen nagy dolognak számított, tekintettel arra, hogy a varázslók nem örvendtek túl nagy népszerűségnek az emberek körében. Habár a Troll Háborúkban rendkívül fontos szerepet játszottak, és utána is komoly védelmet jelentettek az egyes települések számára, az emberek mégis gyanakvással és félelemmel vegyes fenntartásokkal nézett rájuk. Ennek több oka is volt: az egyik, hogy az emberek kultúráját nem határozta meg alapjaiban az arcane mágia úgy, mint a nemes elfekét, nem vált a hétköznapi életük részévé, ezért fenntartással kezelték a mágia-használókat a harcosokkal és lovagokkal szemben. Másrészt a mágusok és az általuk kiképzett újabb generációk már nem pusztán társaik védelme érdekében, hanem a saját hatalmuk és befolyásuk növelése érdekében is használták a mágiát.

Ez az egyre növekvő feszültség vezetett ahhoz, hogy a mágusok egyre jobban elszigetelődtek a társadalom többi tagjaitól, amelyet egyre nehezebben és dühösebben próbáltak elviselni. Ardogan felismerte ezt a helyzetet, és hogy megakadályozza, hogy nyílt konfliktusok törjenek ki az emberek között, számos mágust meghívott városába, ahol nem viseltettek ilyen előítéletekkel az arcane mágiával szemben. Sok varázsló elfogadta Ardogan hívását, és örömmel telepedtek le Dalaranban. Az egyre nagyobb befolyással rendelkező Dalaran Ardogan vezetésével kiharcolta Stromtól a függetlenségét, mivel a főváros felismerte, hogy teljesen nem idegenítheti el magától a mágusokat, hiszen az emberek védelme érdekében szükség van rájuk. Így megadták a kért autonómiát, és Dalaran lett az első város-állam, amely kiszakadt az Arathi Birodalomból.

Dalaran virágzása

A frissen létrejött város-állam ezután hatalmas fejlődésnek és virágzásnak indult. A letelepedett mágusok erejük használatával újjáépítették Dalarant tornyokkal, teraszokkal, könyvtárakkal és arcane tárolótermekkel. A varázslók nagy része elhatározta, hogy Dalaranból a tudás dicsőséges fellegvárát fogják kialakítani, ezért nekiálltak minél több tudást és könyvet felhalmozni az arcane mágiáról.

Ardogan és a legerősebb mágusok csoportja vette át az egyre befolyásosabb város irányítását. A mágus elrendelte, hogy ezután a várost egy Magokrata urakból, vagyis a legerősebb mágusokból álló testület irányítsa, amely a Kirin Tor kezdetleges formája volt. A testület szorgalmazta az arcane művészetek tanulmányozását és gyakorlását. Ahogy egyre jobban elterjedt a varázshasználó-barát Dalaran híre, egyre több mágus érkezett Arathor különböző szegleteiből, mivel a város a reményt és a szabadságot jelképezte számukra.

Dalaran lakossága pár év alatt megtöbbszöröződött. És habár a lakosság nagy része továbbra is kereskedelemből és iparból élt, a mágusok nyújtotta védelem éreztette a hatását: a városban nem létezett bűnözés, és a környékbeli vadak sem jelentettek fenyegetést számukra.

Csakhogy ennek a féktelen mágia-használatnak szörnyű következményei lettek.

A Tirisfali Tanács megalakítása – 2.680 évvel a Sötét Portál megnyitása előtt

A városban a rengeteg varázshasználattól terjengő arcane energia elkezdte szétszakítani a valóság, a fizikai univerzum szövetét. Dalaran mágusai ugyanakkor nem voltak tisztában azzal, hogy az arcane energia ilyen méretű hullámai elvékonyítják a fizikai univerzumot a Twisting Nethertől elválasztó határvonalat, ezzel pedig felkelthetik az ott állomásozó Lángoló Légió (Burning Legion) démonjainak figyelmét.

Kezdetben csak kis létszámú és kevésbé hatalmas démonok voltak képesek testet ölteni a fizikai világban, ez azonban elég volt ahhoz, hogy káoszt okozzanak és terrorizálják a békés Dalaran lakosait. A mágusok igyekeztek maguk leszámolni ezekkel a démoni betörésekkel, miközben próbálták titokban tartani a lakosság nagy része előtt, mivel féltek attól, hogy pánik és lázadás törne ki a démonok hírére. Végül azonban a saját tudásuk és erejük kevésnek bizonyult, ezért Quel’Thalas nemes elfjeitől kértek sürgősen segítséget. Abban reménykedtek, hogy a szemükben végtelen bölcsességgel rendelkező elfek megértik problémájukat és hathatós megoldást is tudnak javasolni rá.

Silvermoon tanácsa azonnal Dalaranba küldte a legerősebb mágusokat, hogy vizsgálják meg a helyzetet. Ezek a mágusok arra jutottak, hogy szerencsére csak néhány kósza démon lépte át a fizikai világ határát, azonban tudták, hogy ez csak a kezdet, mert sürgős közbeavatkozás nélkül a probléma egyre csak nőni és rosszabbodni fog. Ezért azt tanácsolták az embereknek, hogy fogják vissza és korlátozzák az arcane mágia használatát. Ezt azonban Dalaran számos vezetője azonnal visszautasította, hiszen a város meghatározó vonása volt a szabad arcane mágia használat. Attól féltek, hogy ennek visszaszorítása a város fejlődésben való visszamaradásához és befolyásának csökkenéséhez vezethet, hiszen a várost elhagyó mágusok máshol korlátozástól mentesen gyakorolhatnák a mágiát. A legrosszabb esetben pedig Dalaran egész gazdasága összeomlana, amely nyilvánvalóan lázadáshoz vezetne és szintén a Arathor távoli sarkaiba űzné a mágusokat. Akármit is tesz Dalaran, az arcane mágia használata tovább fog folytatódni korlátozás nélkül, vagyis a démonok és a Lángoló Légió jelentette veszély mindig fenn fog állni.

Ezt a problémát a Silvermooni Tanács is hamar belátta, és elfogadta Dalaran érvelését, miszerint nem lehet se megtiltani, se korlátozni az arcane használatát. A helyzetre azonban mégis kellett valamilyen megoldás, ezért egy titkos tanácsot hoztak létre a démoni támadók legyőzésére. Ennek az új tanácsnak a tagjai aztán a Tirisfali Tisztások (Tirisfal Glades) egyik rejtett ligetében találkoztak időről időre, hogy megvitassák teendőiket. A hamarosan csak Tirisfali Tanácsként (Council of Tirisfal) emlegetett testület tagjainak lett a feladata a Légió szolgáinak levadászása és elűzése a kontinens teljes területéről. Emellett szép csendben elkezdték megismertetni a többi mágust is a korlátlan varázshasználat veszélyeire, hogy így mindenki önként fogja vissza magát, segítve ezzel a Tanács munkáját.

Az Első Őriző – 2.610 évvel a Sötét Portál megnyitása előtt

A Tanács évtizedeken keresztül gond nélkül ellátta feladatát. Ha különösen erős ellenséggel kerültek szembe, akkor a Tanács tagjai erejüket egyetlen varázslóra sugározták át, aki így rövid ideig az összes hatalmuk egyetlen hordozója volt. Ezt a személyt Spearheadnek, vagyis Lándzsaélnek nevezték, hatalommal való felruházása pedig egy igen veszélyes szertartás volt. Éppen ezért csak ritkán és különösen veszélyes démonokkal szemben került alkalmazásra az eljárás. A tanács tagjainak ugyanis közel kellett lenniük egymáshoz, ráadásul hatalmuk átruházása azzal járt, hogy ők maguk védtelenné váltak. Emellett az a veszély is fennállt, hogy egyesített erejük akkora volt, hogy megölte a kijelölt bajnokot. Mégis, a Lángoló Légió leghatalmasabb szolgáival szemben nem láttak más megoldást, így ha a szükség úgy kívánta, alkalmazták a szertartást.

Ez akkor változott meg, amikor egy Kathra’natir nevű dreadlord, vagyis rémúr támadta meg Dalarant. Ez az alattomos démon a város gyönyörű tornyaira telepedett le, hogy onnét terjessze el mérgét a lakosság szívébe és elméjébe. Ezzel egy szörnyű járvány vette kezdetét a város-államban, amelynek terjedése paranoiássá tette a városlakókat.

Miután megvizsgálták az eseményeket és felfedezték Kathra’natirt, a Tirisfali Tanács tagjai szembeszálltak a démonnal, aki azonban erősebb volt mindannyiuknál. Ezért nem láttak más megoldást, mint egy újabb Lándzsafej hatalommal való felruházását. Ez alkalommal egy Aertin Brighthand nevű nemes elfet jelöltek ki bajnoknak, aki aztán egyesített erejükkel nekitámadt Kathra’natirnak. Csakhogy a ravasz démon a tanács legnagyobb erejét a saját előnyére fordította, mivel az egyetlen bajnok helyett a tanács többi, legyengült tagját támadta meg. Mivel ők minden hatalmukat Brighthandnek adták, így nem tudták megvédeni magukat a démonnal szemben. A támadás egyben szétszakította a tanács tagjait Aertinnel összekötő kapcsolatot is, amely cserébe a bajnokot is legyengítette annyira, hogy a rémúr könnyedén végzett vele. Aertin feláldozta magát, hogy a rémúr támadása erejének nagy részét felfogja, valamint felerősítse egy fiatal félelf, Alodi védőpajzsát, amellyel a tanács teljes megsemmisülését akadályozta meg. Ezután a tanács tagjai együttesen, de bajnok nélkül támadták meg Kathra’natirt, aki azonban kihasználta, hogy a tanács tagjai nem tudtak teljes egységben támadni, és könnyedén visszaverte a támadást.

Ez a vereség megtörte a Tirisfali Tanács magabiztosságát, és helyzetük reménytelennek tűnt, hiszen tudták, hogy külön-külön képtelenek szembeszállni a rémúrral, ráadásul bajnokot sem jelölhetnek ki a korábbi módszerrel, hiszen Kathra’natir azt is könnyedén szétveri. Ebben a sötét órában találta meg a megoldást Alodi társával, Meryl Winterstormmal együtt. Egy komplex rituálé keretében ez alkalommal is egyetlen bajnokot jelölnének ki, azonban ezt a bajnokot állandó hatalommal ruháznák fel, így nem lenne szükség a tanács többi tagjának jelenlétére ahhoz, hogy a bajnok legyőzhesse a démont. A kísérleti alany szerepét Alodi magára vállalta, hiszen kétséges volt a szertartás kimenetele. Azonban miután sikeresen lezajlott a szertartás Meryl és Alodi mellett a gnóm mágusnő, Indus részvételével is, Alodi kijelentette, hogy ő nem a Tanács bajnoka, hanem ő az Őriző (Guardian).

Az újult erővel rendelkező Alodi aztán sikeresen szembeszállt Kathra’natirral, és a démonurat visszaűzte a Twisting Netherbe, ahonnan jött. A hősként ünnepelt Alodi ettől kezdve Tirisfal Őrizőjeként szolgált több száz éven keresztül, ami alatt sikeresen levadászta a Légió szolgáit. Szolgálatának végén aztán Alodi önként visszaadta hatalmát a Tanácsnak, mivel életének utolsó napjait békében és nyugalomban kívánta eltölteni. Őrizői szolgálatából csak egyetlen tárgyat tartott magánál halála napjáig: varázsbotját, az Ebonchillt.

Az Őrizők szolgálata

Így kezdődött el Azeroth Őrizőinek története. Minden évszázadban egy új mágust jelöltek ki, aki arra szentelte életét, hogy vigyázzon Azeroth-ra, és szembeszálljon a Lángoló Légió démonjaival. Az Őriző aztán azzal fejezhette ki alázatát és béke iránti elkötelezettségét, hogy száz évvel elteltével önként lemondott elképesztő hatalmáról.

Több mint egy évezreden keresztül soha nem látott virágzásnak indult a Keleti Királyságok (Eastern Kingdoms). Habár a konfliktusokat és a szenvedést teljes mértékben soha nem lehetett megszüntetni, az Őrizők gondoskodtak arról, hogy a világot semmilyen kívülről érkező fenyegetés ne veszélyeztesse. Mialatt ezek a nemes varázslók folytatták magányos harcukat a démonokkal szemben, Dalaran valóban a világ egyik legfőbb központjaként a tudás és az arcane utáni kutatás fellegváraként szolgált.

Add hozzá kedvenceidhez