CikkekWarcraft történelem

A Burning Crusade története – 2. rész

Megérkezés Outlandre

A Sötét Portál (Dark Portal) mögötti terület kíméletlen vadvidék volt – a Szövetség és a Horda mindketten az irgalmatlanul barátságtalan Hellfire Peninsula (Pokoltüzes Félsziget), a széttört sziklákkal és lebegő ormokkal tarkított vörös pusztaság területén alakították ki első táboraikat. A területen a Lángoló Légió mérnökei által kifejlesztett fel reaverek járőröztek, és a félsziget központjában állt a Hellfire Citadel (Pokoltüzes Citadella), amelyet az Illidanhoz hű Fel Horda védett. A Horda és a Szövetség régi társakat talált itt – a Szövetség megdöbbenve tapasztalta, hogy Danath Trollbane még él, és Honor Holdból ő irányítja a Szövetséges Expedíciós Erő (Alliance Expeditionary Forces) még megmaradt tagjait.

A Horda Nazgrelt bízta meg azzal, hogy a hadfőnökről elnevezett alapbázisukat, a Thrallmart irányítsa. Hamarosan, miközben igyekezett megvédeni ezt az új erődöt a Fel Hordától és a Lángoló Légió csapataitól, felfedezte a Mag’harokat, a démoni befolyástól mentes orkok frakcióját, akiknek egy része Hellfire-ben élt, és kapcsolatba lépett velük.

Hatalmi viszonyok

A Horda és a Szövetség hamar rájött arra, hogy Outlanden a hatalmi egyensúly meglehetősen ingatag: a Lángoló Légió seregei itt ragadtak, amikor Illidan a társaival együtt bezárta azokat a portálokat, amelyeket eredetileg Ner’zhul nyitott (és amelyek miatt szakadt szét darabjaira Outland), és bár sok démon közülük átállt Illidan seregéhez, az Illidarikhoz, mások továbbra is a Légióhoz voltak hűségesek. Ez utóbbiak megpróbálták újranyitni a portálokat, hogy erősítést kaphassanak az Illidan elleni harchoz és elpusztítsák, amiért szembe mert szállni a Légióval.

Az Illidarik és a Légió között állt a naaruk által felügyelt Shattrath városa (akik a Tempest Keepből érkeztek ide) és a Sha’tar papság. Mellettük még két frakció, az Aldorok és a Scryerek éltek a városban, és mindannyian készek voltak együttműködni akár a Szövetség, akár a Horda tagjaival céljaik elérése érdekében. Shattrath városát a naaru A’dal irányította, mellette egyfajta főudvarmesterként Khadgar, a varázsló, Medivh egykori tanítványa és a Szövetséges Expedíció tagja tevékenykedett, aki igyekezett hozzájárulni a naaruk azon törekvéséhez, hogy Outlandet mind a Légió, mind Illidan uralma alól felszabadítsák. Emelett Khadgar tartotta fenn a békét a Horda és a Szövetség, illetve az Aldorok és a Scryerek között, mivel az egykor Shattrath ellenőrzéséért felelős őshonos draenei papokból álló Aldorok és a vérelf (bloodelf) disszidensekből álló Scryerek nem igazán tudtak együttműködni. Azonban egyik frakciónak sem állt érdekében, hogy Outlanden legyenek a Légió, illetve Illidan démonjai.

Outland maga egy hatalmas lebegő kontinens volt, ami a Twisting Netherben (Örvénylő Űr) kerengett, óceánjai pedig nagyrészt eltűntek, vagy mocsári vidékké változtak. A topográfiája is nagyrészt megváltozott – bizonyos területei teljesen elpusztultak, vagy olyan nagymértékben változtak, hogy alig emlékeztettek korábbi állapotukra. A Blade’s Edge-hez és a Netherstormhoz hasonló zónák alig voltak felismerhetők. A nagák megfertőzték Zangarmarshot és a Coilfang Reservoirból (Spirálfogú Víztározó) igyekeztek kiszívni minden friss vizet, hogy így szerezhessék meg Outalnd fő vízforrása feletti uralmat, amellyel egy kiemelt erőforrás uraivá válhattak volna. Kael’thassal ellentétben a nagák és vezetőjük, Vashj hűséges maradt Illidanhoz, és tettük azzal fenyegetett, hogy Outland szép lassan szomjan hal.

Outland felfedezése

A Szövetség és Horda mindketten bejárták Outlandet, helyőrségeket állítottak fel, szövetségeseket kerestek az Illidan elleni harchoz, mivel a démonvadász ahelyett, hogy összefogott volna velük a Légióval szemben, úgy döntött, hogy az újonnan érkezőknek pusztulniuk kell. A Horda csapatai a Hellfire Peninsulában élő Mag’harok irányítása mellett eljutottak Garadarba, a démoni fertőzéstől mentes orkok hazájába Nagrandban. Garadar eredetileg egy karantén-tábor volt azon orkok számára, akik a Vörös Himlő (Red Pox) nevű betegségben szenvedtek, mialatt a Horda megalakult – ironikus módon ez a himlő okozta teljes elzártság miatt nem fertőzte meg őket sem Gul’dan warlockjainak mágiája, sem Mannoroth vére. A Mag’harok bőre barna színű maradt, mint amilyen egykor az összes orké volt, és bár egykor mind különböző klánokhoz tartoztak, most egy új klán-struktúrát építettek ki maguknak.

De amikor Thrall Hordája végül rájuk talált, éppen ez a klán-struktúra volt összeomlóban. Greatmother Geyah, aki a vörös himlő első napjaitól fogva összefogta a Mag’harokat egészen napjainkig, haldoklott, és választott utódja, Grom Hellscream fia, Garrosh teljes mélabúba és kétségbeesésbe került Geyah halálától és attól való félelmében, hogy a Hellscream vérvonal átkozott volt, és ő is bukásra volt kárhoztatva apja cselekedetei miatt. Mivel Grommash Hellscream volt az, aki miatt a Vérátok (Blood Curse) először elterjedt az orkok között, Garrosh nem hitte, hogy vezetni tudná a Mag’harokat – ezért csak ült a tábortűz mellett mély önsajnálatban és hagyta, hogy Jorin Deadeye (Kilrogg fia) végezze el a mindennapi vezetési teendőket.Thrall személyes látogatása kellett hozzá, hogy meggyőzze az ifjabb Hellscreamet arról, hogy az apja egy hős volt, akinek öröksége nem a korrupció és a démoni fertőzés, és ennek érdekében azt is megmutatta neki, hogy hogyan halt meg az apja és hogyan pusztította el Mannorothot. Ez az esemény aztán teljes egészében megváltoztatta Garrosh Hellscream életét.

Illidan őrült uralma

A naarukkal együttműködve a Horda és a Szövetség egyszerre szállt szembe a Légióval és Illidannal. A Shadowmoon Valleyba (Árnyholdas Völgy) történt egyik betörés során fény derült arra, hogy Illidan nether sárkányokat fogott el, hogy a Dragonmaw (Sárkánybendő) klán ittmaradt tagjait szolgálják, akik a Fel Hordához tartoztak Zuluhed irányítása alatt. Miután a hősök megölték Zuluhedet, egyfajta együttműködést tudtak kialakítani a nether sárkányokkal, akik segítséget nyújtottak ahhoz, hogy beszivároghassanak Illidan csapatai közé, és belülről bomlasszák őket. Illidan seregei uralták a Fekete Templomot (Black Temple), amely egykor a draeneiek szent templomvárosa, Karabor volt, majd Gul’dan és az ő Árnyék Tanácsa (Shadow Council) ütötte fel itt a táborát, hogy aztán a démon Maghteridon uralhassa. Kiderült, hogy miután Illidan legyőzte Maghteridont, elfogta a pit lordot és fel ork seregét a démon vérének felhasználásával hozta létre – így jöttek rá a Horda és a Szövetség csapatai arra, hogyha le akarják győzni Illidant, akkor először Magtheridont kell elpusztítaniuk, hogy a démonvadász ne tudjon további fel orkokat létrehozni.

Miután kapcsolatba léptek Azeroth hősei Akamával, azt is megtudták, hogy Maiev Shadowsong (Árnyékdal Maiev) életben van, és Illidan egy ketrecben zárva tartja, hogy így űzzön gúnyot a Wardenből, aki tízezer évig volt a börtönőre. Maghteridon legyőzésével a Megtört (broken) is rájött arra, hogy Illidan is csak egy gonosz vezető volt, aki Outlandet és Akama népét akarta irányítani, az egykori Vindicator szép lassan egy tervet kezdett kiötleni. Ehhez megbízható kalandorokra volt szüksége, valamint arra, hogy Kael’thas elbukjon (így Illidan figyelme a vérelf hercegre irányuljon), és megöljék Vashj-t (hogy ne tudódjon ki Akama titka).

Ugyanebben az időben azonban egy pillanatra vissza kellett térni Azeroth-ra a hősöknek: Medivh tornya elsötétült, és a Kirin Tor szólította őket. Ahhoz azonban, hogy bejussanak a toronyba, egy kulcsra volt szükségük, amit magától Medivh-től kellett megszerezniük. Ezért a hősöknek vissza kellett utazniuk az időben, hogy megszerezzék az egykori Őrzőtől a kulcsot, ami végül is nem is volt nehéz, mivel a bronz sárkányoknak segítségre volt szükségük, miután a rejtélyes Infinite sárkánynemzetség tagjainak egyik célpontja épp a Sötét Portált megnyitni szándékozó mágus volt. Ezért a bronz sárkányok megnyitották a halandók előtt az Idő Üregeit (Caverns of Time), hogy próbálják megakadályozni az Infinite sárkányok azon törekvését, hogy megváltoztassák a múltat. Így jutottak hozzá a hősök Medivh kulcsához, és ezzel Karazhan kapui feltárultak előttük. Kiderült, hogy a Lángoló Légió Prince Malchezaar irányításával még mindig aktívan ténykedik a tornyon belül. Az soha nem derült ki, hogy a Légió miért pont ezt a pillanatot választotta, hogy Azerothot megtámadja a tornyon keresztül – talán ki akarta kerülni a körülzárt Sötét Portált?

Halál és pusztítás

Miután végeztek a Légióval Karazhanban, elpusztították a sárkányölő Gruult Blade’s Edge-ben és megölték Maghteridont, amellyel megállították Illidan Fel Hordáját abban, hogy még több fel orkot hozzon létre, elérkezett az idő Azeroth hősei számára, hogy Illidan közvetlen szövetségeseit is megtámadják. Azonban az egyik szövetségese már nem volt hűséges az Árulóhoz. Ahogy már az előző alkalommal írtam, Kael’thas türelme elfogyott. Illidan megígérte népének, hogy talál megoldást a mágia-függőségükre, de hiába ült egy akkora arcane energiaforrás tetején, amellyel még a Légió démonjait is magához bírta láncolni, Stormrage csak keveset segített a vérelfeken (valószínűleg azért, mert az elvonási tüneteket mutató vérelfeket könnyebben tudta befolyásolni), ezért Kael’thas megtette az elképzelhetetlent.

Tempest Keep-beli bázisából kapcsolatba lépett a Lángoló Légióval, és felajánlotta szolgálatait Kil’jaedennek. A Megtévesztő (Deceiver) még mindig neheztelt Illidanra, emellett ugyanúgy testet akart ölteni Azerothon, ahogy azt Archimonde tette, hogy megmutassa legyőzött fivérének, talán még magának Sargerasnak is, hogy ő képes győzni ott, ahol őket legyőzték. Kael’thasnak hozzáférése volt a Tempest Keepen keresztül a naaruk mágikus technológiájához, és ez egyedülálló volt egész Outlanden. Így az egyezség megköttetett, és Kael’thas hatalmas manakohókon kezdett el dolgozni egész Netherstorm területén, hogy a Twisting Nether nyers és kaotikus energiáit Tempest Keepben gyűjtse össze későbbi felhasználás céljából. Így a vérelfek hercege még nagyobb fenyegetést jelentett, mint Vashj. Ezenkívül mind Kael’thas, mind Vashj birtokában volt egy-egy üvegcsével az eredeti Örökkévalóság Kútjából (Well of Eternity) származó vízből, amit még Illidan adott át nekik megőrzésre, és amelyet a bronz sárkány, Soridormi szeretett volna összegyűjteni.

Az Azerothon maradt vérelfek számára a Kil’jaedennek való szolgálat elképzelhetetlen volt – végső soron Kil’jaeden hozta létre azt a Scourge-öt, amely elpusztította Quel’thalast és megölte népük nagy részét a Légió céljainak elérése érdekében. A démonokból való mágia kiszívás egy sajátos módja volt számukra a bosszúállásnak, de az, hogy őket szolgálják, egy elképzelhetetlen árulásnak tűnt számukra elhunyt testvéreikkel szemben. Így vált a Hordával való szövetség, amely eleinte csak a kényelmet szolgálta, a túlélés eszközévé. Meg kellett állítaniuk a hercegüket.

Végül Vashj nagáit és Kael’thas vérelfjeit is legyőzték és látszólag a két vezetőt is megölték, habár Kael’thas hamar felfedte azt, hogy túlélte a támadást. Fény derült arra is, hogy Soridorminak mire kellettek az üvegcsék: ahhoz, hogy megtámadhassák a Fekete Templomot, szükség volt egy, a Hyjal-hegyi csatában elhunyt lich, Rage Winterchill relikviájára. Az üvegcsékben lévő víz pedig a csatához vezető portál megnyitásához volt szükséges; a hősök pedig átkeltek az időkapun, megvívták a csatát és megszerezték az ereklyét Akama számára. Így nyitva állt számukra a Fekete Templomba, az Illidan Stormrage székhelyébe vezető út.

Illidan a Fekete Templomot teletömte hozzá hűséges démonokkal, abyssalokkal, nagákkal, fel orkokkal és vérelfekkel, akik készek voltak életüket adni mesterük védelméért. A templom mélyén olyan aberrációk rejtőztek, mint a Reliquary of Souls (Lelkek Relikviája), ez a különös eredetű és szörnyű erővel rendelkező ereklye. Azonban mindez mit sem számított – Akama jelenlétének és annak köszönhetően, hogy a Megtört lelkét képesek voltak visszalopni Illidantól, az Ashtongue Deathswornok (Hamunyelvű Halálesküdtek), ezek a Megtört draeneiek segítették a behatolókat minden lehetséges módon. Végül Illidan egyedül állt a Fekete Templom tetején, és az elzárkózás és a látszólagos őrület évei, valamint Maiev gyűlölete bizonyultak bukása okának. Az Áruló elesett.

Ezzel azonban nem értek véget a dolgok. Kael’thas kivárta, míg Akama és Azeroth hősei végeztek Illidannal. Silvermoon vérelfjei azonban nem készültek fel hercegük visszatérésére.

Zul’Aman istenei

Mielőtt azonban a hősök minden figyelmükkel Kael’thas felé fordulhattak volna, egy régi barát/ellenség bukkant fel és kívánt bosszút állni az őt cserbenhagyókon. Zul’jin, a troll hadúr, aki a régi Horda oldalán harcolt a Második Háborúban, visszatért Zul’Amanba, az Amani trollok fővárosába, ahol rejtélyes és sötét erőket hívott életre, hogy újjáépítse seregét. Miközben Azeroth figyelme a Lángoló Légió elleni harcra és az outlandi kampányra összpontosult, addig kincsvadászok hatoltak be Zul’Amanba, amellyel csak felélesztették a Zul’jin szívében forrongó gyűlöletet a külvilággal, különösen Quel’Thalas elfjeivel szemben. Miután megtudták, hogy ezek az új nevet felvevő „vérelfek” az ő távollétében a Horda tagjaivá váltak, a feldühödött Zul’jin hadat üzent a Hordával és a Szövetséggel szemben.

Zul’jinnak kapóra jött főpapjának, Malacrass boszorkányúrnak az ötlete. Malacrass sokáig vizsgálta a Zandalari papok munkásságát, konkrétan azt, hogy hogyan képesek a saját céljaik eléréséhez felhasználni a loákat. Emellett megfigyelte, hogy hogyan használják a vérelfek a naruu energiáját ahhoz, hogy a Szent Fényből erőt merjenek. A két gondolatot Malacrass ötvözte: ahhoz, hogy hatalmas energiákat nyerjenek, Amani legerősebb harcosaiba kell zárni a loák erejét. Zul’jin rábólintott a tervre, és meg is valósították: így Zul’Aman négy legerősebb harcosa valójában négy loa állatisten megtestesülése volt: Narolakk, a medve, Akil’zon a sas, Jan’alai a sárkánykarvaly (dragonhawk) és Halazzi, a hiúz. Zul’jin egész népével készen állt a bosszúra és várta a Szövetség és a Horda támadását.

Helyettük azonban egy Bud Nedreck nevű kincsvadásszal kellett beérnie. A férfi ugyanis megtudta, hogy hatalmas kincs rejtőzik Zul’Amanban, amit magának akart megszerezni. Csapatokat toborzott, akiket a troll város belsejébe küldött, onnan azonban nem érkeztek vissza. A behatoló csapatokat ugyanis az Amani trollok elfogták, és belőlük táplálták Narolakk, a medve erejét. Végül sikerült Budnak egy kellően erős csapatot összegyűjteni, akik nemcsak a foglyokat szabadították ki, hanem buzgalmukban megölték az összes loa-istent, Malacrasst, a boszorkányurat, és végezetül pontot tettek egy sokat szenvedett troll életére is: Zul’jint megölték, Zul’Amant pedig kifosztották. Úgy tűnt, hogy ezzel az Amani Birodalomnak és az Amani trolloknak örökre vége.

A végjáték

M’urut, a naarut Silvermoonban (Ezüsthold) tartották fogva a vérelfek, mivel Vérlovagjaik (Blood Knights) belőle nyerték erejüket. Ezért volt hatalmas a megdöbbenés, különösen Rommath és Lady Liadrin számára, amikor Kael’thas egy fel elfekből álló sereggel megtámadta magát Silvermoont és magával vitta M’urut. Ennél még rosszabb volt az, amikor rájöttek, hogy pontosan mire készül hercegük és mit is fog csinálni M’uruval.

Az őrült herceg a Netherstorm erejét és a Légió csapatait felhasználva újjáépítette a Napkutat (Sunwell). Ezt azonban nem népe jóléte vagy mágia-függősége miatt tette. Valójában már egyáltalán nem érdekelte saját népének sorsa. Ott, ahol egykor a szíve volt, most egy fel kristály állt ki a mellkasából, és úgy tűnt, hogy teljesen elkötelezte magát amellett, hogy felújítsa a Napkutat, amelyen keresztül majd Kil’jaeden képes lesz testet ölteni Azerothon, és ezzel a Lángoló Légió harmadszorra is meg tudja támadni Azerothot. A világ lakosai még alig heverték ki a Harmadik Háborút, és úgy tűnt, hogy máris nyakukon van egy Negyedik.

Ezért egy egyesült sereg jött létre Összetört Nap Offenzíva (Shattered Sun Offensive) éven, és megkezdték a Quel’Danas elleni támadást, ahol a Napkút Fennsíkot (Sunwell Plateau) Kael’thas seregei tartották ellenőrzésük alatt.
Quel’thalas bukott hercege úgy halt meg, hogy közben Kil’jaeden végső győzelmét jósolta ellenségeinek. Ezután a kék sárkány Kalecgos vezetésével a hősök behatoltak magához a Napkúthoz. Komoly veszteségeket könyvelhetett el az Offenzíva is, hiszen egy másik kék sárkány, Madrigosa, és a Napkút megtestesítője, Anveena Teague is elveszett. Végül azonban Kil’jaedent visszaszorították, és a naaru M’uru új életet adott a Napkútnak Velennek köszönhetően. Így adományozott a draenei próféta egy mágia-forrást a vérelfeknek, amely idővel teljesen képes lesz megszüntetni függőségüket, illetve hozzáférhetnek a Fény erejéhez anélkül, hogy el kéne lopniuk, vagy ki kellene csalniuk azt, ezzel pedig a vérelfek végre ráléphettek a teljes felépülés útjára.

Örökség

Az outlandi kampány eredménye nemcsak Illidan és Illidari seregének elpusztítása és nem is csak a Légió visszaszorítása és Kael’thas halála volt. Tyrigosa, a kék sárkány felfedezte a nether sárkánynemzetséget, akik Halálszárnynak (Deathwing) a leszármazottai voltak, akiket a Draenor elpusztításakor létrejövő mágikus káosz változtatott át mindörökre – ez a felfedezés pedig Malygos újjáéledéséhez, illetve a Twilight sárkánynemzetség létrejöttéhez vezetett. Zul’jin halála véget vetett egy korszaknak, amely még a Második Háborúban kezdődött el, és új irányba terelte Azeroth trolljait, nevezetesen Zul próféta felemelkedéséhez. A Napkútnál zajló események megváltoztatták a vérelfeket, és már nem ugyanazok voltak, mint amikor csatlakoztak a Hordához – már nem a Sunstrider (Napjáró) dinasztia uralkodott felettük, és nem kellett lopniuk és senkit sem kellett kizsákmányolniuk ahhoz, hogy mágia-függőségüket csillapítsák. Emellett az akaraterejükről híres Vérlovagok végre a Szent Fény igaz lovagjaivá válhattak. Azeroth felsóhajtott megkönnyebbülésében, amikor Kil’jaeden visszabukott a Napkút örvénylő vizébe anélkül, hogy megjelenhetett volna világunkon.

A távoli északon azonban egy jeges trón kezdett megrepedezni.

A WoW történelméről szóló összefoglaló írások:

További Burning Crusade kiegészítőhöz kapcsolódó történetek:

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .