CikkekCikkfordításNépek történelme

Worgen lore és karakterfejlődés

A Forsakenek és a Worgenek annyiban hasonlatosak egymáshoz, hogy mindketten elvesztették korábbi énjüket és korábbi otthonukat. Ebben az írásban kizárólag a gilneasi worgenekről lesz szó, akik élő példái annak, mit jelenthet elveszteni az emberiességet, és egy vad, ádáz szörnyeteggé válni, miközben természeti csapásokkal sújtott, és az ellenség által lerohant otthonukat is el kell hagyniuk. Az élet és Azeroth nem volt túl kegyes Gilneashoz és annak lakóihoz.

Ha ezt figyelembe vesszük, akkor mi játszódhat le egy worgen fejében? Nyilvánvalóan van egyfajta belső konfliktus a benne élő szörnyeteg és ember között, de vajon ezen túl mivel kell nekik megküzdeniük nap mint nap?

A Worgen Átok

Talán mondani se kell, hogy a legnagyobb problémájuk, amivel meg kell küzdeniük, az az, hogy worgenek – ami egy jelenlegi tudásunk szerint gyógyíthatatlan átok. A legjobb megoldás, amivel kezelni lehet, az az, ha ura lesz az átváltozásának, ha egyfajta egyensúlyt képes teremteni az ember és a szörnyeteg között. Ők mindig worgenek lesznek – ami számos embertársuk szemében egyenlő a szörnnyel -, de a legjobb tudásuk szerint kordában tarthatják azt.

És ez máris választás elé állítja a worgeneket. Elfogadhatják új énjüket, és ugyanúgy büszkék lehetnek új formájukra, mint arra, hogy gilneasiak, vagy megpróbálhatják ezt titokban tartani. A gilneasiak nem akarták ezt az átkot maguknak, ez a dolog csak megesett velük – és elfogadni ezt a tényt valószínűleg az egyik legnehezebb dolog, ami egy worgen fejében járhat.

Habár nem köztudott, kis utána járással kideríthető, hogy valójában Greymane király volt az, akinek parancsai következményeként az átok megjelent Gilneasban. Ezt azért Greymane nem tette teljesen nyilvánossá – elmondta fiának, Liamnak, de a népének inkább csak worgen formáját fedte fel, mintsem azt, hogy milyen szerepet játszott az átok szabadon engedésében Gilneasban.

Büszke Gilneasiak

A gilneasi egy tipikusan büszke, magabiztos és néha elviselhetetlenül arrogáns nép, amely büszke arra, hogy képes a saját lábán is megállni. Részben ez volt az okra annak, hogy a Greymane Fal megépülhetett: a Második Háború után Greymane király arra a következtetésre jutott, hogy a világ többi részének sokkal nagyobb szüksége van Gilneasra, mint amennyire Gilneasnak szüksége van a világra. Ezért úgy döntött, hogy elzárja királyságát, és a világ többi része meg oldja meg a dolgait maga.

Végülis Gilneas és népe is kiválóan képesek voltak saját magukra támaszkodva élni. Bíztak önmagukban, önellátóak voltak és el voltak telve önnön nagyságuktól.

Ez a csökönyös elszántság szinte beleivódott minden gilneasiba és worgenbe. Ez a makacsság kétirányú dolog – míg vannak, akik teljesen egyetértenek Greymane döntésével, addig mások őrültnek tartják a királyt. Végülis a Greymane Fal alapvetően elzárta a kereskedelmi utakat és a külső világgal való kapcsolatot – és vannak olyan gilneasiak, akik zokon vették ezt a kikényszerített izolációt. Amikor a Harmadik Háború megkezdődött és Greymane minden segítséget megtagadott Lordaerontól, ez a neheztelés egy lázadáshoz, majd ezt követően polgárháborúhoz vezetett.

Lázadó vagy királypárti

A gilneasiak többsége választás elé kényszerült – vagy Greymane-t és az ő elképzeléseit támogatták, vagy Crowley-hoz hasonlóan úgy gondolták, hogy a király úgynevezett ideái csak üres dumák. Habár a lázadók a végsőkig harcoltak, a felkelést végül elfojtották… és ez volt az a pillanat, amikor a Worgen átok elkezdett szétterjedni az emberek között, aztán bekövetkezett a Cataclysm, a Fal összedőlt, és a Forsakenek kifosztották a városokat.

Bárhogy is érezzen egy worgen Greymane és az őt támogatók iránt, egy dologban biztos, hogy mindannyian megegyeznek: szívük mélyéből szeretik otthonukat. Gilneasinak lenni – függetlenül attól, hogy ki volt – büszkeséget jelentett, és ez szerves része volt személyiségüknek. A worgenek végignézték, ahogy szeretett otthonuk darabokra hullik körülöttük és kénytelenek voltak azzal a ténnyel szembesülni, hogy függetlenül attól, hogy Gilneas milyen erős volt a múltban, vagy milyen erősnek állította be magát, kiderült, hogy mégsem az. Legalábbis nem most.

Talán nem is kell mondanom, hogy nincs olyan worgen, aki ne érezne mély gyűlöletet a Forsakenek iránt, és kisebb mértékben ne utálná a Horda egészét. Hiszen közvetlenül ők voltak a felelősen otthonjaik kegyetlen elpusztításáért. És a worgenek szemében a Forsakenek éppen annyira ártalmasak a világnak, amennyire a Scourge volt, sőt, talán még jobban, mivel a Forsakenek pontosan tisztában vannak tetteikkel. Ők már nem a Lich King esztelen szolgái, ők a saját szabad akaratukból követnek el szörnyűségeket.

A megváltozott világ

Szóval itt van Gilneas népe, akik egy gazdag múlttal rendelkező büszke királyság részei, egy olyan királyságé, amelyet nagyon szeretnek. Amelyért harcolnak is, vagy azért, hogy királyuk visszaszerezhesse, vagy azért, hogy teljesen függetlenné váljon királyuktól. És miután annyi elszigeteltségben töltött év után ismét szembetalálkoztak a világgal… rájöttek, hogy a világ megváltozott. Jelentősen. Az általuk ismert Alliance, amelyet a hét emberi királyság és szövetségesei alkottak, a múltba veszett. Maga a hét emberi királyság is már eltűnt – ami maradt, az Stormwind volt, az a királyság, amelytől Gilneas egykor megtagadta a segítséget.És lehet, hogy ebben az új Alliance-ban voltak ismerős arcok a törpök és a gnómok személyében, de voltak újak is. Mint a Draeneiek, egy másik, általuk nem ismert világról érkezett különös lények voltak. Vagy a Night elfek, akik kedvesen segítséget nyújtottak a worgeneknek a halál kapujában, és menedéket, valamint gyógymódot ajánlottak nekik az ereikben áramló átokra. Mivel Gilneas worgenjei továbbra is átkozottak voltak, és a bennük élő bestia soha nem fogja elhagyni őket.Mivel se otthona, se országa, se földje, se vagyona nincsen már a worgeneknek, hiszen vagy a plague fertőzte meg, vagy a Forsakenek rohanták le, ezért a worgenek kétségtelenül nagyon dühösek. Olyannyira, hogy valószínűleg hatalmas belső küzdelmeket folytatnak annak érdekében, hogy kordában tartsák azt a fránya átkot. Nem mehetnek haza, hiszen nincsen már otthonuk. Nem lehet meggyógyítani őket, csak abban reménykedhetnek, hogy képesek lesznek felügyelet alatt tartani a bennük élő vadat.

A worgen gondolkodás

És miközben igyekeznek önmaguk felett megszerezni az uralmat, azzal is szembesülniük kell, hogy egykori világuk – ahol születtek, ahol felnőttek, és amely a mindenséget jelentette számukra – valójában mennyire kicsi volt. Amire még emlékeztek a világból, a Második Háború utáni világból, az már nem létezett. Teljesen új kontinensek voltak a térképen. Már nemcsak Gilneas volt számukra. Nemcsak az Eastern Kingdoms. Sőt, nemcsak Azeroth.

Úgyhogy miközben azt gondoljuk, hogy a worgenek szükségszerűen dühösek, keserűek vagy rezignáltak – és az esetek többségében valóban ez a helyzet – addig van egy másik nézőpont is. Ezeket a worgeneket lenyűgözi a világ és annak csodái. Végülis ott vár rájuk egy teljes világ, amely ismeretlen számukra, olyan intelligens fajokkal, amilyeneket még sohasem láttak korábban, és még Azerothon kívül is vannak felfedezésre váró világok. Néhány esetben még az is lehet, hogy ennyi elegendő ahhoz, hogy túltegyék magukat a haragjukon.

A worgenek szörnyetegeknek tűnhetnek, de a megjelenésük csalóka lehet – és a vastag bunda és nagy karmok és ijesztő fogak alatt, amelyet egy olyan átoknak köszönhetnek, amelyből önként soha nem kértek, a worgenek tagadhatatlanul emberek, tele örömmel, nevetéssel, vágyakozással, szomorúsággal, megbánással és haraggal. Mint egykori gilneasiak, most is büszkék lehetnek – és mint Azeroth polgárai lehet, hogy elvesztették királyságukat, de kétségtelenül még rengeteg olyan dolog van számukra a világban, amelyért érdemes harcolniuk.

Forrás: Anne Stickney – Worgen lore and charater development /Blizzardwatch/

Amennyiben részletesebben érdekel a worgenek történelme:

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .