Lor’themar Theron, Quel’Thalas kormányzója

A cikk eredeti változata a Wow-Hungaryn jelent meg, és egy 2012-ben megjelent Anne Stickney cikk fordítása volt. Ezt most átdolgoztam, illetve az azóta történt eseményekkel kiegészítettem (a szerk.)

Lor’themar Theron, Quel’Thalas kormányzója. A katona, aki belecsöppent a politikába, és népének legsötétebb óráiban kellett helytállnia és összefognia mindenkit. Lor’themar soha nem akart uralkodó lenni, és a kormányzói tisztséget sem ő választotta a maga számára. De azt sem mondhatjuk, hogy csupán amiatt vezető, mert mindenki más elhalt mellőle. Nem, Lor’themar bebizonyította, hogy azért ő a vérelfek vezetője, mert ő a legalkalmasabb erre a feladatra. Most ismerkedjünk meg azzal, hogy hogyan jutott el idáig.

Quel’Thalas védelmezője

Lor’themar egyáltalán nem királyságok vezéreként született. A gyökerei Silvermoon íjászaihoz kötik, ahol másodparancsnok volt Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) mellett, korábban pedig a Farstriderek tagja volt. Farstrider hadnagyként számos rajtaütésben részt vett az Amani trollok ellen, és az egyik ilyen rajtaütés során foglyul ejtették, ahol aztán a fogságban két olyan személlyel is találkozott, akik fontos szerepet játszottak később életében: Liadrinnal, aki akkor Quel’Thalas papnője volt, valamint Dar’Khan Drathirral. A fogságból aztán szerencsésen megszöktek, miután Zul’jinnal is szembeszálltak, és nem voltak hajlandóak elárulni az elf rúnakövek titkait, amik elzárták Quel’Thalast a trollok elől.

Lor’themar részt vett a Második Háborúban, amikor a Régi Horda seregei azzal fenyegettek, hogy elérik Quel’Thalas erdőit is, és láthatta az eredeti Lordaeroni Szövetséget (Alliance of Lordaeron), amelyben az elfek – abban az időben még nemes elfek (high elves) – is részt vettek. Megismerkedhetett Turalyonnal és az emberek vezetésével is. De látta, hogy mi lett az eredménye ennek a konfliktusnak és látta, hogy a Lordaeroni Szövetség milyen keveset tett azért, hogy megvédje a nemes elfek területét. És miután mindez megtörtént, láthatta, hogy hogyan vonult ki Quel’Thalas a Szövetségből.

De egyszerű szemlélőből tevékeny résztvevővé vált a Harmadik Háború során. Ebben az időben Lor’themar lett a Farstriderek egyik parancsnoka, akit a Napkút védelmével bíztak meg, ami azzá tettek a nemes elfeket, akik. Ebben az időben történt, hogy Lor’themar jobban összebarátkozott a fogságból megismert Dar’Khan Drathirral, aki valószínűleg a legrosszabb volt, akivel összebarátkozhatott. Dar’Khan Silvermoon Tanácsának volt a tagja, de mérges és keserű volt, mivel meg volt róla győződve, hogy sokkal több elismerést érdemelne annál, mint amennyit kap, amilyen nagyszerűnek hitte magát.

És emiatt a barátság és Lor’themar megbízó természete miatt, Dar’Khan megismerte a Napkút védelmének titkait. És mivel ismerte a védelmet, Dar’Khan gondolt egyet és ezeket a titkokat eladta annak, aki mindazt az elismerést és megbecsülést ígérte neki, amit a Tanács hosszú évek óta megtagadott tőle – Arthasnak.

Ebben az időben Arthas már nem Lordaeron hercege volt. Behódolt a Lich Kingnek és a Frozen Throne bábjává változott. Emiatt Arthasnak szüksége volt a Napkút (Sunwell) erejére, hogy feltámaszthassa Kel’Thuzadot – és Dar’Khan volt a kulcs mindehhez.

A többi már történelem. A Scourge utat tört magának Quel’Thalas megbűvölt pengéi között, megölve mindazt, ami útjába állott. Megölték Sylvanas Windrunnert, megölték Anasterian királyt, megölték Silvermoon Gyűlését és kiirtották az elfek nagy részét. Arthas felhasználta a Napkutat arra, hogy felélessze Kel’Thuzadot és a Napkút teljesen elpusztult. Testvéreik véréből a megmaradt nemes elfek új nevet vettek fel Anasterian fiának, Kael’thasnak a parancsára: a vérelfet. Sin’dorei.

És Lor’themar Theron katonai parancsnokból átmenetileg Quel’Thalas és megmaradt népének vezetője lett.

A kelletlen vezető

A Napkút elpusztulása azonnal gondokat okozott a sin’doreiek számára. A Napkút energiájától való függőségük olyan mértékű volt, hogy teljes megvonása a mágia elvonásának tüneteit eredményezte. Ezt felismerve Kael’thas Sunstrider tudta, hogy megoldást kell találnia a Scourge keze által megtizedelődött népe számára, különben hamarosan teljesen kihalnak. És így Kael’thas Outlandre utazott és magával vitte a legerősebb elfeket.

Helyére Lor’themar Theront nevezte ki, aki elismerten nagyszerű katonai vezető volt. De Lor’themar keveset törődött a politikával élete során. Tudta, hogy hogyan vezesse a katonákat, akik engedelmeskednek neki; de nem tudta, hogy hogyan vezessen egy egész nemzetet. Lor’themarnak, a Farstriderek vezetőjének ölébe egy küszködő nemzet maradéka hullott, és Kael’thas elvárta tőle, hogy tudja, hogy hogyan kezelje ezt a helyzetet.

És ennek köszönhetően Lor’themarnak még keményebb döntésekkel kellett szembenéznie. Amikor Kael’thas Grand Magister Rommathot más mágusokkal együtt Outlandről Silvermoonba küldte, Lor’themar talán bízott abban, hogy ez rövid kormányzóságának végét jelenti. De Rommathnak utasításai voltak Kael’thastól Lor’themar számára. Lor’themarnak továbbra is beosztásában kellett maradnia, megvédenie Quel’Thalast és felkészítenie a sin’doreieket a végső útra Kael’thashoz Outlandre. Mindezalatt Rommath egy új módszert mutatott a sin’doreieket megviselő elvonási tünetek enyhítésére.

Rommath módszere egyszerű volt. Arcane mágiát kell begyűjteni a világban keringő lényektől, köztük azoktól is, akiket a Napkút elpusztulása megőrjített. A legtöbb sin’dorei számára ez üdvözítő megkönnyebbülést jelentett a szakadatlan kín és fájdalom ellen. Mások azonban nem tudtak teljesen megbékélni ezzel a módszerrel. Íjászok voltak, Lor’themar korábbi bajtársai.

Lor’themar számára ez volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznia, hogy hátat kellett fordítania korábbi szövetségeseinek és száműznie kellett őket Quel’Thalasból. Lor’themar indítéka érthető volt – végülis egy ennyire megosztott nemzetet képtelen lett volna vezetni. Ugyanakkor a száműzöttek a barátai és csapattársai voltak, akiket most sorsukra hagyott Azeroth vadonjaiban. Ezt a döntést elmondhatatlan árulásnak tartották azok, akik Lor’themar barátainak hitték magukat és nem egykönnyen fogják neki ezt a tettét megbocsátani.

A bűntudat terhe

Elfelejtetted, hogy ki felelős Quel’Thalas állapotáért elsősorban? Hogy kit kell valójában okolnunk?

Meg lehet kérdezni, hogyha Lor’themar ennyire ellene volt annak, hogy ő legyen a vezető – ha ennyire boldogtalan volt emiatt -, akkor miért nem lépett le egyszerűen? A válasz Damoklész kardjaként csüngött Lor’themar feje fölött nap mint nap.

A bűntudat. Lor’themar hibája volt, hogy a Scourge áthatolhatott Quel’Thalas védelmén. Az ő hibája volt, hogy Dar’Khan ismerte a védelem titkait. Az ő hibája volt, hogy nem látta, milyen is Dar’Khan valójában. Lor’themar miatt Sylvanast kegyetlenül megölték. Lor’themar miatt Anasterian király nem volt más, csupán emlék a sin’doreiek szívében. Lor’themar miatt a Napkút bevégeztetett. Lor’themar miatt a sin’doreieknek elvonási tünetei lettek, amelyektől néha lélegezni is alig tudtak. Lor’themar miatt kellett Kael’thasnak Outlandre mennie, hogy gyógyírt találjon.

És ez hihetetlenül nehéz teher bárki számára. Lor’themar ezt viseli minden nap, minden percben, élete minden lélegzetében. Mindezen bűntudat és kesergés ellenére Lor’themar csak előre tekint. Tudja, hogy súlyos felelősséggel tartozik népének és tudja, hogyha elmerülne a bűntudatba, abból semmi jó nem származna. Mindezek ellenére Lor’themar felemeli láncait és arcát a világ felé fordítva azt mondja: – Túl fogunk lépni rajta, túl fogjuk élni mindezt és fennmaradunk.

Így tudja csak kezelni a szembejövő nehézségeket.

Új szövetségesek

Kael’thas és serege egyetlen dolgot tett brutálisan, teljesen tisztává, amikor a Napkút elpusztult és a Scourge letarolta Lordaeron földjeit: a Szövetség semmilyen segítséget sem jelent. Tény, hogy a Kirin Tor sem volt segítőkész. Kael’thas és csapata, akik magára hagyták a küszködő Quel’Thalast, hogy a Lordaeroni Szövetségnek segítsenek, rossz bánásmóddal találták szembe magukat, és végül bebörtönözték őket a Dalaran alatti börtönökbe, ahol a biztosnak tűnő kivégzésükre vártak.

Mérhetetlenül tiszta lett a sin’doreiek számára, hogy bármilyen segítséget is nyújtottak egymásnak korábban a Szövetséggel az elmúlt években, a Szövetség polgárai nem jelentenek további segítséget. Ez még világosabbá vált, amikor a Szövetség egy követet küldött a korábbi kapcsolat felújítására, azonban kiderült, hogy a követ nem más, mint egy kém. Ugyanakkor egy másik szokatlan szövetséges tűnt fel és ajánlotta fel segítségét Silvermoon számára, akiket egy kellemetlen emlékeket ébresztő arc vezetett.

Hogy Sylvanas Windrunner pontosan miért akart a sin’doreiek szövetségese lenni, az egy jó kérdés, ami még megválaszolásra vár. Talán felelősnek érezte magát, hogy segítsen azoknak, akiket halála előtt ismert? Vagy hideg, élőholt szíve még mindig megmagyarázhatatlanul kötődött azokhoz az erdőkhöz, amelyeket oly körültekintően óvott életében? Vagy csak még több nyílra volt szüksége tegezében, még több seregre, akiket végső célja, az Arthason való bosszúállásra felhasználhatott? Pontosan még mindig nem tudjuk.

De amikor Lor’themar szembekerült egykori parancsnoka szellemével, beleegyezett abba, hogy szövetkezzen Sylvanas-szal és hagyta, hogy a Sötét Úrnő népe felajánlja segítségét. Lor’themar szemében ez egy logikus döntés volt. A Ghostlandsen nyüzsögtek a Scourge tagjai, akik könnyen túlszárnyalták a sin’doreiek által kiállított szánalmas sereget. Segítség nélkül a vérelfek mind elhulltak volna. A népe védelme érdekében muszáj volt szövetkezni valakivel. Ez volt a szükséges lépés ahhoz, hogy bebiztosítsa a sin’doreiek jövőjét.

Árulás

De mindezek közben még mindig úgy gondolta egy kis része Lor’themarnak, hogy Kael’thas vissza fog térni. Hogy kormányzóságának ideje korlátozott, és hogy amíg tartja magát és nem hagyja, hogy a sin’doreiek elbukjanak, Kael’thas végül vissza fog térni egy megoldással népe bánatára és vissza fogja venni a vezetést.

Így a hír, hogy Kael’thas a Burning Legionnel szövetkezett, szörnyű sokként érte. És amikor Kael’thas visszatért, valóban nem népe érdekeit tartotta szem előtt.

A korábban népének ajándékozott naarut fogta és Quel’Danas szigetére csempészte. Elkapta a megmaradt Napkút avatarját, Anveenát is, és őt is oda vitte. És Kael’thas Sunstridernek egyáltalán nem az őt oly kétségbeesetten visszaváró népének érdeke vezette, hanem az, hogy biztosítsa Kil’jaeden megérkezését Azeroth-ra.

Lor’themar már így is egy küszködő, végsőkig elkeseredett nemzetet vezetett, akik egy vékony reménysugárba kapaszkodtak – Anasterian király fiának, Kael’thasnak a visszatérésébe. Ezeknek az elfeknek a szíve még jobban összetört, amikor rájöttek, hogy hercegük teljesen megőrült, a Burning Legionnel szövetkezett és magára hagyta népét. Akik Outlandre mentek és hűségesen követték Kael’thast, korábbi testvéreik ellen és azok ellen fordultak, akik meg akarták állítani Kael’thast.

Szerencsére Kael’thast elérte a végzete és a Napkút helyreállt – de milyen áron? A sin’doreiek éppen megkezdték az újjáépítést, amikor Kael’thas visszatért és a polgárháború az itt maradottak és a Kael’thashoz hűek között még nagyobb káoszt okozott és további értelmetlen életet követelt a megfogyatkozott sin’doreiektől. És miután a vihar elült, Lor’themar azzal a tudattal állt ott, hogy már nem térhet le az általa követett útról. Kael’thas nem fog visszatérni, és Lor’themarnak kell továbbra is vezetnie népét, akár tetszik neki, akár nem.

A Sylvanas-szal és Hordával való szövetség azt jelentette, hogy csak egy lélegzetvételnyi időt kaptak Kael’thas legyőzése után, és a sin’doreieknek máris csapatokat kellett küldeniük Északszirtre (Northrend). És ezzel a ténnyel nem tudott Lor’themar mit kezdeni. A Horda nélkül Quel’Thalas összeomlott volna. A tiszta logika azt diktálta, hogy Lor’themar csapatokat küldjön északra, akkor is, ha senkit sem nélkülözhetett. A helyreállított Napkút szép és jó volt, de keveset jelentett akkor, amikor még mindig a túléléssel küszködtek.

És egyetlen személyre támaszkodtak a sin’doreiek kétségbeesetten – az egykori katonai vezetőre, aki mindent megpróbál, hogy ugyanolyan kiváló politikai vezető legyen, mint tette azt a csatatéren, és utat mutasson előre népe számára.

Felnőni a feladathoz

A következő évek a gyógyulásról és a helyreállításról szóltak a vérelfek számára. Kicsit talán kevesebbet hallottunk Quel’Thalasról a Cataclysm alatt, de ez nem jelenti azt, hogy ne vettek volna tevékenyen részt a folyamatokban. Viszont éppen csak annyira, hogy ne érhesse az a vád őket, hogy nem vesznek részt a közös küzdelemben a Twilight’s Hammer és Deathwing ellen. Közben otthon, Silvermoon falai között végre nekiállhattak az oly régóta várt újjáépítésnek és gyógyulásnak a megújult Napkút segítségével.

Nem véletlen, hogy Lor’themar volt az egyetlen, aki nem kommentálta a Horda élén bekövetkezett változást. A kormányzó nem kritizálta Thrall döntését, ahogy Garrosh uralkodására sem tett megjegyzést. Sőt, még Sylvanastól is távolságot tartott, amikor a Sötét Úrnő igyekezett megkeresni azzal, hogy lehet, hogy távozniuk kellene a Hordából.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Lor’themar támogatta volna Garrosh Hellscreamet és egyetértett volna vele. Bár maga a Warchief is a hűség jelének tartotta, hogy nem lépett fel nyíltan vele szemben, amikor a Horda vezetőivel közölte azon döntését, mely szerint megtámadja Theramore-t, Lor’themar Theron kijavította őt. Nem őhozzá hűséges, hanem a Hordához, amely a legsötétebb órában befogadta népét és biztonságot nyújtottak számukra. Theron azonban kijelentette, hogy Garrosh-t csupán a Horda vezetőjének tekinti. És nem kell részletezni, hogy az ő szemében mit jelentettek ezek a szavak. Mint ahogyan azt sem, hogy Hellscream számára mit jelentettek.

Pandaria

Így érkeztünk el Pandariára, ahol Garrosh Hellscream úgy döntött, hogy próbára teszi a vérelfek és Lor’themar Theron hűségét. A sin’doreieket és vezetőjét Pandariára idézte, hogy segítsenek neki egy értékes fegyver megszerzésében, amelyet az ősi moguk védelmeznek. Lor’themar úgy döntött, hogy egyelőre több veszítenivalója van azzal, ha ellenszegül Garrosh-nak, és mivel azt sem árulta el a Warchief, hogy pontosan mi ez az új fegyver, ezért a Reliquaryval, Sunfury sereggel, Liadrin Blood Knightjaival és számos más íjásszal felszerelkezve megérkezett az eddig ködbe burkolózott kontinensre.

Azonban hamarosan Rommath és Aethas Sunreaver kiderítik, hogy pontosan mire is szolgál ez az új eszköz, és Lor’themar egyre gyanakvóbban tekintett Garrosh cselekedeteire. És arra is rájött, hogy pontosan mi rejlik Garrosh természete mögött, ami egy olyan dolog, amellyel a sin’doreiek már sajnos találkoztak és nem végződött számukra túl jól ez az eset.

A fajgyűlölet.

Quel’Thalas túlságosan is jól emlékezett még arra, hogy mit jelent egy olyan szövetséghez tartozni, amelynek vezetője lenézte őket, és előítélettel viseltetett népükkel szemben. Túlságosan jól emlékeztek arra, hogy mi történt Kael’thassal és seregével Garithos irányítása alatt. És egyetlen pillanatig sem gondolták azt, hogy hagyni fogják, hogy ez ismét megtörténjen velük.

Ezért Lor’themar a saját kezébe vette népe sorsát, és titokban megkereste a Szövetség vezetőjét, Varian Wrynnt, hogy egy esetleges átállásról tárgyalhassanak. A tárgyalásoknak azonban még azelőtt vége szakadt, hogy igazán érdemben megkezdődhettek volna. Jaina Proudmoore ugyanis, miután tudomást szerzett arról, hogy Garrosh néhány vérelf mágus segítségével lopta el Darnassusból a Divine Bellt, véres kezű leszámolást tartott a Kirin Torba visszafogadott vérelf mágusok között, és száműzte a Sunreavereket Dalaranból, mondván, hogy a Hordában nem lehet megbízni, hiszen Dalaran semlegességét sem hajlandóak tiszteletben tartani.

Quel’Thalas ismét csak a fajgyűlölettel és az előítéletekkel volt kénytelen szembenézni. Csakhogy Lor’themar Theronnál betelt a pohár. Miután a Szövetséghez nem csatlakozhattak, a Hordánál pedig nem tudhatta, hogy Garrosh-nak mi lesz a következő lépése, elrendelte, hogy a vérelf seregek fegyverkezzenek fel és álljanak készenlétben. Megerősödtek már annyira, hogyha kell, saját kézbe veszik a sorsukat. És Lor’themar Theron is megerősödött annyira pozíciójában, hogy ha kell, ő maga egyedül fogja irányítani népét egész Azeroth-tal szemben.

A felkészülés jegyében jelentkezett arra, hogy seregeivel együtt részt vesz az Isle of Thunder meghódításában. Lor’themar, aki ekkorra már nemcsak a harcászatban, hanem a politikában is jártasságot szerzett, jól érezte, hogy hamarosan lázadás fog kitörni a Horda soraiban, és erre sehogy máshogy nem készítheti fel jobban népét, mintha ők maguk szerzik meg Isle of Thunderen az ősi mogu királyok fegyvereit. A szigeten aztán katonai képességeit is kamatoztathatta, és hamarosan szemtől szembe találta magát a Jaina Proudmoore vezette Szövetség csapataival.

A konfliktust, amely nagyon könnyen vérontásba fordulhatott volna át, a Shado-Pan vezetője, Taran Zhu igyekezett megakadályozni, viszont kellett hozzá Quel’Thalas kormányzójának is a belátása, hogy nincs értelme belemenni egy nyílt összecsapásba akkor, amikor mindkettejük igazi problémáját úgy hívják, hogy Garrosh Hellscream. Miután a szigeten a sin’doreiek megszerezték maguknak azt a fegyvert, amit szerettek volna – nevezetesen a Dark Animus erejét -, Lor’themar kapcsolatba lépett a Hordából elűzött, és Garrosh által majdnem megölt Vol’jinnal, hogy népével együtt csatlakozik a Warchief ellen indított lázadáshoz.

Garrosh legyőzése után Lor’themar a Horda többi vezetőjével együtt jóváhagyta, hogy Vol’jin legyen a Warchief, és ugyanígy jóváhagyta azt is, hogy Vol’jin halála után Sylvanas Windrunner vegye át a Horda vezetőjének szerepét.

Emlékezz a Napkútra

Kicsoda Lor’themar Theron? Csak egy személy, a saját körülményeinek áldozata. Valószínűleg soha nem volt olyan pont Lor’themar életében, amikor a tükörbe nézve azt mondta magának: – Én leszek Anasterian örököse és dicsőségre vezetem népemet. – Nem volt soha egy pont, amikor Lor’themar a magasabb társadalmi pozíció előnyeit és jutalmait kívánta. Nem volt soha egy pillanat ezalatt az elkeseredett pozíció alatt, amikor végigsöpört volna rajta az elégedettség érzése a társadalmi ranglétrán való felemelkedés miatt.

És ez az elf továbbra is ott ül, egy olyan pozícióban, amelyet soha nem kívánt magának. De ha végignéz népén, akkor olyan elfeket láthat, akik nem voltak hajlandóak földre hullani és kihalni és elbukni akkor sem, amikor szinte mindenki ezt várta tőlük, és ez nagyban Lor’themarnak köszönhető. Ha nem lenne elkeseredett, ha nem lenne ez a pozíciója, a természete akkor sem engedné, hogy népe meghaljon. Mindent meg fog tenni valószerűtlen hatalmában ahhoz, hogy biztosítsa népe túlélését akkor is, ha a szíve megszakad attól, amit tennie kell.

Talán könnyebb lenne azt a kérdést megválaszolni, hogy micsoda nem Lor’themar. Nem az a vezető, aki háborús gépezet csinál népéből. Nem az a vezető, akinek habzik a szája, ha a másik frakcióra gondol. Nem az a vezető, aki alig várja a háborút, mivel látta, hogy milyen szörnyűséggel jár. Nem az a vezető, aki hagyja, hogy az érzelmei megakadályozzák, hogy meghozza azt a döntést, amely a legjobb megmaradt népe számára. És ő nem az a vezető, és nem is lesz soha az, aki egyszerűen feladja.

Lor’themar Theron talán soha nem akart vezető lenni, de olyan méltósággal kezeli feladatát, amilyennel csak lehet. És talán néhanapján a tükör előtt állva azt kérdezi magától, hogy vajon megérte-e, a választ azoknak a sin’doreieknek a szemében látja, akik még élnek, akik őhozzá fordulnak vigaszért és iránymutatásért.

– Uram! – kiáltott fel Grand Magister Rommath. – TE igazán jó Warchief lennél.

– Még az is eljöhet.

Add hozzá kedvenceidhez