Azerothi Históriák – A Shadow priestek veszélyes játszmája

A papok szerepe Azerothon

Azerothon már elég korán megjelentek az első papok. Ennek egyik oka, hogy a harcosok mellett mindig kellettek gyógyítók is, ráadásul a papok spirituális tevékenységet is folytattak a közösség érdekében. A papok erős személyiségek, mivel isteni, égi erőket mozgósítanak annak érdekében, hogy ösztönözzék és megvédjék társaikat, meggyógyítsák a sebesülteket és betegeket. Ma már a papságnak három ága is van, de egy valami összeköti mindannyiukat: a papok rendíthetetlenül hisznek abban, amiből erejüket elnyerik. A különbség abból adódik, hogy ezt az erőt honnan nyerik.

A legelső, szervezett rendben élő papok közé tartoznak a night elfek. A kaldorei civilizációban Elune és az őt imádó papság fontos szerepet töltött be. Papok kizárólag nők lehettek, és erejüket Elune-tól, a Holdistennőtől merítették. A rend a mai napig működik, de a modern idők változását jelzi, hogy már férfiak is tagjai lehetnek a rendnek.

A Holy Light (Szent Fény) és annak egyháza mind az emberek, mind a törpök életében fontos szerepet játszik, nem véletlen, hogy mindkét fajnál nagyon erős a papi és egyházi szervezetrendszer. Ne felejtsük el, hogy az első paladinok többsége is korábban pap volt, aki erős harci kiképzésben részesült, hogy a Lightból nyert energiáikat már ne csak gyógyításra, hanem hatékony támadásra is használják.

Bár már nem Elune-t szolgálták, a papok szerepe a high elfek társadalmában is fontos volt. Ennek a legvalószínűbb oka az lehetett, hogy felismerték, mekkora segítséget jelent egy gyógyító a harctéren, akár azzal, hogy begyógyítja a sebesülteket, akár azzal, hogy védő varázslatokat alkalmaz társai érdekében.

A trollok számára is fontosak voltak papjaik, és gyógyító szerepük mellett a spirituális szerep is megjelent. Mivel a trollok természetüknél fogva babonásak és spirituálisak voltak, ezért a papokat, akik képesek voltak a világ spirituális energiáit kiaknázni, különös tisztelet övezte. Ezeknek az energiáknak több forrása is volt számukra: erejüket elnyerhették a Loa szellemektől, a voodoo mágiától, de akár az ellenféltől is.

A taurenek számára a Cataclysm és az elemek nyugtalansága hozta el a fordulópontot, illetve az a tény, hogy akkor már évek óta tanulhattak druida művészetet a night elfektől. A taurenek számára központi kérdés az egyensúly, legyen szó akár belső, akár külső egyensúlyról. Ennek megborulását érezték azzal, hogy túlságosan Mu’sha, a Hold tisztelete felé hajlottak, és ezt igyekeztek An’she, a Nap tiszteletével egyensúlyba állítani. Tahu Sagewind lett az első tauren pap – akiket egyébként a taurenek látóknak (seers) hívnak, és a paladinokhoz hasonlóan An’shetól nyerik el erejüket.

A Forsakenek számára azonban a Light és annak energiái kínzást jelentenek, azonban voltak köztük olyanok, akik élőkként papok voltak és ezt a tevékenységet tovább kívánták folytatni. Ehhez azonban új megoldásra volt szükségük. Ekkor fordultak Natalie Seline tanításai felé.

Natalie Seline felfedezései

Natalie Seline püspök volt, aki átélte az Első Háborút, amikor az ork Horda megtámadta Azerothot és elfoglalta Stormwindet. A háború után Seline felismerte, hogy ahhoz, hogy legyőzzék ezeket a zöldbőrű lényeket, meg kell ismerkedniük azokkal a különös erőkkel, amelyeket ők használnak. Ezért közelről igyekezett tanulmányozni az orkok mágiáját, és olyan csatatereket látogatott meg, ahol sötét varázslataikkal megfertőzték a földet. Kutatásai eredményeként megtudta, hogy az orkok egykor egy olyan túlvilági pengét használtak véres szertartásaik során, amely maga az árnyék felett rendelkezik hatalommal. Seline elborzadt attól a gondolattól, hogy ilyen szentségtelen fegyver létezhet, ezért megesküdött arra, hogy levadássza és a Light nevében elpusztítja azt.

Amikor rátalált a fegyverre és megérintette, egy név ötlött a fejében: Xal’atath. Natalie Seline ekkor elhatározta, hogy a fegyvert addig nem pusztítja el, amíg nem fogja teljesen érteni azt. Ezért Xal’atath hangját és suttogásait hallotta ébren és álmában is. A penge megtanította neki, hogy van más is a világon a Light mellett, méghozzá a Void. És ennek a két erőnek a folyamatos hullámzásában sokkal nagyobb erőre és tudásra lehet szert tenni, mint amennyit a Holy Light bármikor adni tud követői számára. Xal’atath elmondta, hogy a Lightot a Voidtól elválasztó határvonal átjárható, hogy mindkét erőt ki lehet aknázni és akár egybe is lehet őket szőni.

A Második Háborúra Natalie Seline megtanulta, hogy hogyan használja Xal’atath árnymágiáját. Ezt a veszélyes mesterséget aztán a Light más követőinek is megtanította, hogy szembeszállhassanak a Hordával. Seline és követői titokban folytatták harcukat, miközben Xal’atath folyamatos suttogásaival lassan az őrületbe kergette a nőt. Minden nemes szándéka ellenére a nőnek egyre inkább rögeszméjévé vált a penge és a Void misztériumai, ahogy társainak is. Néhányan annyira elmerültek az árnyékban, hogy teljesen elhagyták a Lightot.

Seline próbálta óvatosságra és mérsékletességre inteni társait, azonban figyelmeztetései süket fülekre találtak. Sőt, Xal’atath betette a bogarat a többiek fülébe azzal, hogy Seline valójában nem mond és mutat meg nekik mindent, amit tud, hanem távoltartja őket a valódi erőktől. Végül lázadás tört ki közöttük, és egy éjjelen az összeesküvők megölték Seline-t és elvették tőle Xal’atathot.

Az Elfeledett Árnyék Kultusza (Cult of the Forgotten Shadow)

A dalarani Kirin Tor mágusai nagyon veszélyesnek tartották Seline gondolatait az univerzumban uralkodó Light és Void egyensúlyáról, ezért a papnő halála után igyekeztek minden feljegyzést és minden iratot megsemmisíteni, amely Seline-nel és az ő munkásságával foglalkozott, könyveit pedig a Kirin Tor páncéltermében zárták el.

Mindent azonban a Kirin Tor sem tudott elzárni, mivel a Forsaken papok közül voltak, akik ismerték Seline gondolatait, és jelenlegi állapotukban ez volt az egyetlen, amelyhez nyúlni tudtak. Nem tartoztak sem az élők, de sem a halottak közé, megrekedve két világ között. A Light el volt zárva előttük, mivel minden érintése kínzásnak tűnt számukra, ezért olyan erőt kerestek, amely tárt karokkal várta őket. Ez volt a Void, illetve a Shadow (árnyék). Natalie Seline tanításai nyomán kialakult a Cult of the Forgotten Shadow, amely nem egy szervezetrendszer volt, hanem inkább egy hitbeli meggyőződés, tanítások az árnyék használatáról.

Habár az árnyék kultusza elsődlegesen a Forsakenek között terjedt el, hamarosan más frakciók papjai is kipróbálták és gyakorlatban is alkalmazták ezeket az elveket és praktikákat. A kultusz hívei úgy tartották, hogy míg a Light a pozitív érzéseket – mint a remény, a bátorság, a vigasz – emelte és használta ki, addig az árnyék éppen az ellenkező érzésekből táplálkozik, a kétségbeesésből, a kétségből és a pánikból. A kultusz hívei hisznek abban, hogy képességeikkel jelentős változásokat érnek majd el Azeroth-ban, hogy a gyengék majd rájuk támaszkodhatnak, a tudatlanok pedig majd hozzájuk fordulnak útmutatásért.

A Shadow papok és a Void

A Light, amit a legtöbb pap használ, ragyogó és túláradó, amely hatalmas égi erőt biztosít számukra. Azonban a legragyogóbb fény képes a legnagyobb árnyat létrehozni – és ebből a feketeségből egy vele ellentétes erő táplálkozik. Az árnypapok teljesen magukévá teszik ezt az ellentétes pólust, és az ő hitük is ugyanannyira eltökélt, mint azoké, akik a Lightot használják. A különbség az, hogy erejüket a Voidból használják.

És hogy milyen módszerekre, varázslatokra használják ezt az erőt? Ahogy már fentebb is írtam, az árnyék olyan negatív érzésekből – kétségbeesés, kétség, pánik – táplálkozik, amelyek elsősorban az elmét támadják meg, és az egyén racionális énjére hatnak. Éppen ezért erejükkel elsősorban ellenfeleik elméjére igyekeznek hatni, és azt igyekeznek negatívan befolyásolni, hogy aztán ezt a negatív állapotot könnyedén kihasználhassák.

Csakhogy ennek az erőnek igen komoly ára van. A Void nem adja magát ingyen. Képes egyre nagyobb és nagyobb erőt és tudást adni a használóinak, de cserébe már nem hagyja, hogy az árnypapok kényük-kedvük szerint a Light energiáit is használják, ha a helyzet úgy kívánja. Nem, a Void az őt használót teljesen magának követeli, és ezt az árnypapok a Burning Legion érkezésével – amikor minden erejükre és tudásukra még nagyobb mértékben szükségük van, mint eddig bármikor – elfogadták. Elfogadták, hogy ahhoz, hogy a Void energiáit teljesen kihasználhassák, szakadatlanul a Void sötét árnymágiáját fogják használni, akár gyógyításra is.

Ez azonban egyre közelebb viszi őket azokhoz, akik a Void valódi urai Azerothon…

Az Old Godokhoz.

A Shadow papok veszélyes játszmája

Ahogy, hogy az árnypapok igazán megérthessék a Void ősi és rontó hatását, lényegében meg kell őrülniük. Hiszen aki a Void igazi mélységeit kutatja, olyan dolgokra és szörnyűségekre bukkanhat, amelyet halandó elme felfogni sem képes. Ezt az állapotot igyekeznek jelenleg az árnypapok minél jobban kihasználni azzal, hogy elfogadják saját őrületüket, azt magukhoz ölelik, és ellenfeleik elméjét is igyekeznek minél jobban őrületbe kergetni, hogy ezzel új, ijesztő mélységeit fedezhessék fel erejüknek. A Void pedig örömmel adja meg nekik azt az erőt, amit kérnek.

Az árnyat követő papok veszélyes játszmát folytatnak. Saját őrületüket használják arra, hogy másokat meggyengítsenek, megfertőzzenek, ahogyan az Old Godok is ezt tették. Fegyverük, Xal’atath is az Old Godokhoz köthető. Folyamatosan suttog viselői fülébe, igazságot és hazugságot egyaránt, hogy összezavarja és megfertőzze tulajdonosa elméjét. Az árnypapok harc közben folyamatos határon egyensúlyoznak, és ha ezt átlépik, annak súlyos következményei vannak saját magukra nézve is, hiszen őrületük következtében instabillá és kontrollálhatatlanná válhatnak, és veszélyesek lesznek nemcsak a környezetük, hanem önmaguk számára is.

Az árnypapok nem az Old Godok követői. A demon hunterekhez és a warlockokhoz hasonlóan valóban olyan erőket manipulálnak, mint legveszélyesebb ellenfeleink. De ettől még nem lesznek az ő szolgáik. Habár szinte teljesen elfordultak a hagyományos értelemben vett papi szerepektől, és a Light, Elune vagy An’she helyett a Voidban hisznek, onnan merítik erejüket, a lényeg nem változott: hitük töretlen és rendíthetetlen. Ez a hit pedig nem is a Voidban való hit, mint inkább az önmagukban, és az önmaguk akaratában, épelméjűségébe vetett hit. Hogy bármennyire is megmerítkeznek a Void őrületében, mégis képesek onnan visszatérni, képesek felmérni, hogy hol van a határ, amelyen túl nincs visszatérés. Mert ha ezt a határt egyszer átlépik, akkor nemcsak Azeroth, de önmaguk számára is örökre elvesztek.

Add hozzá kedvenceidhez