High General Turalyon élete

Akik kevésbé követik a lore-t, azok időnként belefutnak olyan nevekbe, akik a játékban nem jelentek meg, így onnan nem ismerik őket, viszont szerepük és alakjuk nagyon fontos a Warcraft története szempontjából. Úgy tűnik, ilyen szereplő High General Turalyon is, akinek szobra a vanilla óta ott van Stormwind bejáratánál azzal a felirattal, hogy „feltehetően elhunyt”. Aztán a Burning Crusade során átléptünk a Dark Portalon és Outlanden rátaláltunk az egykori Alliance Expedition (Szövetséges Expedíció) számos tagjára, mint Khadgarra vagy Kurdran Wildhammerre, Turalyon és Alleria Windrunner azonban továbbra is hiányoztak, és hollétükről nem tudott senki semmit.

Ez egy olyan rejtély volt, amit a Burning Crusade után még 4 kiegészítőn át fenntartott a Blizzard. Sok játékos töprengett rajta: vajon merre lehet Turalyon? A Legionben végre választ kaptunk erre a kérdésre. De az, hogy miért fontos Turalyon – hogy miért nyűgözött le olyan sokakat, hogy végre rátaláltunk? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához egészen a Második Háborúig kell visszamennünk.

Papból paladin

Turalyon eredetileg egy pap volt – és maga Alonsus Faol választotta ki arra, hogy az egyike legyen az első öt Ezüst Kéz Lovagjainak (Knights of the Silver Hand). Egy igazán illusztris társaság tagja lett. Tirion Fordring, Saidan Dathrohan, Uther és nem sokkal később Gavinrad. Hogy Faol mit látott benne, azt Turalyon nem tudta. És amikor Anduin Lothar Turalyont tette meg helyettesévé, még jobban összezavarodott. Miért őt választotta Lothar, amikor sokkal nevesebb személyek közül is választhatott volna?

De volt valami Turalyonban, amit Lothar kedvelt. Volt hite, de nem volt olyan elvakult, mint mások. Sokkal szimpatikusabb és megnyerőbb volt – az a fajta ember, aki képes tömegeket vezetni. Fiatal volt, ez igaz, de hűséges, és gyors észjárású volt, ami jól jött a problémák megoldásánál. Kevés tapasztalattal rendelkezett, de kész volt mindenki másnál keményebben dolgozni.

Turalyon szinte azonnal összebarátkozott Khadgarral. Habár Khadgar úgy nézett ki, mint egy öregember, valójában majdnem egykorú volt Turalyonnal. És nem hasonlított egyetlen mágusra sem, akikkel Turalyon valaha találkozott – nem kedvelte sem a pompát, se a hivalkodást, mint más mágia-használók. Ők ketten hamar szoros barátságot kötöttek, és Turalyon gyakran fordult Khadgarhoz tanácsért és támogatásért.

A Második Háború

Lothar nem pazarolta bizalmát méltatlanul a fiatal férfira. Habár az elején meglehetősen bizonytalan volt, Turalyon hamar kiismerte magát a háború kuszaságában, és számos sikeres csatát vezényelt le. Minden egyes csatával nőtt az önbizalma. Habár volt egy pont, amikor a Horda győzelme tűnt biztosabbnak, végül mégis ők kényszerültek meghátrálni azzal, hogy a Szövetség végig a sarkukban volt – egészen Blackrock Mountainig (Feketeszikla-hegység).

Ott a Horda megfordult, és a Szövetség meglepetésére lecsapott rájuk. Doomhammer, a Horda vezetője, kifejezetten Lothart kereste a csatatéren. Úgy gondolta, ha megöli a Szövetség vezetőjét, azzal lelohasztja a sereg lelkesedését, és végül a Horda megnyeri a háborút. A két harcos hatalmas fegyverei összecsaptak – és Anduin Lothar pengéje széttört. Doomhammer csapása bezúzta Lothar sisakját, és Azeroth Oroszlánja elesett. A Horda győzedelmeskedett.

Vagy győzedelmeskedett volna, ha nem lett volna Turalyon. Mert valahol azokban az értékes másodpercekben azután, hogy Lothar teste a földnek csapódott, Turalyon megtalálta a hitét – végleg és teljes mértékben. Valóban úgy világított, mint egy jelzőtűz a csatatéren, szinte teljesen elvakított a Fény sugárzása orkot és embert egyaránt. A következő pillanatban már le is ütötte Doomhammert, aki elájult, majd Lordaeron fővárosába vitték, hogy elítéljék tetteiért. Aztán Turalyon felvette Lothar széttört pengéjét, a Horda maradék része felé mutatott, és támadást kiáltott.

Totális vereség volt a Horda számára. Az orkok meghaltak, megadták magukat, vagy elmenekültek a csatatérről, és a Szövetség ott állt győzedelmesen. Ezután Turalyon lett a Szövetség csapatainak parancsnoka. Senki se ágállt ellene – Turalyon bőven kiérdemelte ezt a pozíciót, és maga Lothar is ezt akarta volna. Még egy csata zajlott a Sötét Portálnál, aztán a háború véget ért és a Szövetség győzött.

A Fény megszólal

Két évvel azután, hogy a Sötét Portált (Dark Portal) látszólag megsemmisítették, elkezdett jeleket mutatni arra, hogy újra aktív. Turalyon összehívta csapatait és Nethergarde Keepbe utazott velük, ahova éppen időben érkezett ahhoz, hogy láthassa, az erőd ostrom alatt áll. Furcsa eset volt – sokkal kevesebb ork támadó volt, mint azt várták. Miután elfogtak egy orkot, rájöttek, hogy miért.

Az egész támadás csak elterelő hadművelet volt – a Horda nem azért tért vissza, hogy meghódítsa Azerothot. Értékes ereklyéket kerestek, hogy azokat visszavigyék Draenorra. Ha ott lesznek az ereklyék, azok segítségével portálokat tudnak nyitni és más világokat tudnak meghódítani – számtalan más világot, és mindegyik ugyanúgy meg fogja szenvedni hódításukat, ahogy Azeroth megszenvedte. Turalyont szinte teljesen elemésztette ez a gondolat, és aztán:

Hirtelen megállt a szíve dobogni.

És abban a tiszta, világos fényben meglátott egy alakot, aki maga volt a Fény. Lebegett és úgy csillogott, mintha alakja kemény gyémántból lett volna, ugyanakkor puha is volt, elmondhatatlanul puha, olyan puha, mint a könny, olyan puha, mint a megbocsátás, olyan puha, mint Alleria sápadt bőre. Aranyszínű fonalak redőzték körül a lényt, és elsőre Turalyon nem tudta megmondani, hogy vajon a lényből eredtek, vagy a lény felé haladtak a fonalak – aztán megértette, hogy mindkettő volt egyszerre. Minden, ami létezett, ez a lény volt, és ez a lény volt a mindenség. Ámulat töltötte el, és csak itta magába ennek a gyönyörű, világító lénynek a látványát, amely reménnyel és nyugalommal töltötte el, mintha egy üres bölcső lett volna.

– Ne ess kétségbe – érkezett a hang, mint egy kisharang, mint egy csengő, mint az óceán sóhajtása. – A Fény veled van. Mi veled vagyunk. Nem számít, mekkora a sötétség, a Fény eloszlatja. Nem számít, hogy milyen világ, milyen teremtmény, a Fény ott van, azon a helyen, abban a lélekben. Tudd ezt, és haladj tovább előre örömmel teli szívvel, Turalyon.

A Szövetséges Expedíció

Turalyon egy védelmező volt – ez volt a kötelezettsége, az ártatlanok voltak gondjaira bízva. De ezt a kötelezettségét nem Azerothon fejtette ki utoljára. Míg az emberei felvetették azt az ötletet, hogy hagyják egyszerűen elmenni a Hordát és ne is lássák őket soha többé, Turalyon nem volt hajlandó ezt elfogadni. Hogy más ismeretlen világok árán, számtalan ártatlan lélek árán mentsék meg Azerothot? Ez elképzelhetetlen volt számára. A Hordát meg kellett állítani. És ahhoz, hogy ezt elérjék, át kellett kelniük a Sötét Portálon át – Draenorra.

Lothar Fiai (Sons of Lothar) összegyűltek és megtették az utat – Khadgar, Danath Trollbane, Kurdran Wildhammer és Alleria Windrunner csatlakoztak Turalyonhoz maroknyi seregeikkel. Amikor már a másik oldalon voltak, sietősen kellett azon dolgozniuk, hogy hogyan állítsák meg Ner’zhult abban, hogy a lopott ereklyéket használja. Habár derekasan harcoltak, túl későn érkeztek ahhoz, hogy megállítsák Ner’zhul rituáléját. A portálok – amelyek túl sokak voltak a világ számára – szabadon nyíltak Draenoron és ezért széttépték a világot.

Végül egyetlen dolgot tehetett a Szövetséges Expedíció: be kellett zárni a Sötét Portált… ezúttal a draenori oldalon. A csapatnak sikerült túlélnie Draenor pusztulását, azonban többé nem voltak képesek hazatérni Azeroth-ra. Ezért ottmaradtak Outlanden, és aligha reménykedhettek abban, hogy valaha is hazatérhetnek – nevük csupán szobrok plakettjain tűnt fel Stormwind kapuinál, hősies cselekedeteik pedig beleégtek az emberek emlékébe.

A Fény Serege

Évekkel később visszatértünk Outlandre. Bár a Szövetséges Expedíciót újra megtaláltuk, Turalyont és Alleriát sehol nem leltük. Feltehetőleg egy vesztett csata után tűnhettek el körülbelül három évvel azután, hogy a Sötét Portált bezárták. De most, évekkel később újra felbukkantak, mint a Fény Seregének tagjai. És ebben aligha van bármi meglepő, ha Turalyonra tekintünk.

Az a küldetéstudata, hogy megvédje az ártatlanokat, nem korlátozódott Azeroth-ra. A naaru beszélt hozzá – nem kétséges, hogy egy naaru hangját hallotta a Beyond the Dark Portal című regényben. Annak ellenére, hogy kezdetben bizonytalan és kevésbé elhivatott volt a Fény iránt, mint társai, Turalyon mégis olyan mesterévé vált a Fénynek, mint senki más korábban. Lehet, hogy Uther volt a Fényhozó (Lightbringer), de Turalyon maga a Fény. Ez világít a szeméből, ez sugározik a bőréből.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy erre a sorsra volt hivatott kezdetektől fogva. Lothar halála csak megacélosította elszántságát és szabadjára engedte a mindaddig benne rejlő erőt. És talán ez volt az, amit Alonsus Faol meglátott benne aznap, amikor végignézett a követőin és kiválasztott három jólismert harcost és egy bizonytalan és tapasztalatlan fiatalembert. Talán Faol már akkor tudta mélyen belül, hogy az univerzum legsötétebb óráiban ez a pap túlragyog majd mindenkit.

Forrás: Anne Stickney – Know your lore: High General Turalyon /Blizzardwatch/

Aki szívesen segítene nekem abban, hogy titeket is érdeklő és tudásotokat is gyarapító írások kerüljenek fel az oldalra, legyen szíves ezt a pár perces kis kérdőívet kitölteni részemre, ha eddig nem tette meg! Előre is köszönöm mindenkinek! 🙂

Add hozzá kedvenceidhez