Azerothi Históriák – Kanrethad Ebonlocke zöld lángja
A Mesterek Öröksége
Olvassátok, tanulók, és tudjátok, hogy engem Jubeka Shadowbreakernek hívnak, és az én feladatom az, hogy megosszam rendünk néhány bölcsességét azokkal, akikben megvan az a képesség, hogy el tudják olvasni ezt az írást.
Deathwing bukása után világos volt, hogy a warlockok varázslásából hiányzik a valódi erő, ha összevetjük az Azerothot fenyegető veszélyekkel. Ezért hat warlockból álló tanácsunk összegyűlt, hogy megvitassuk, hogyan lehetne a legjobban megvizsgálni ezeket az új mágiákat, amelyeket ezeknél a fenyegetéseknél láttunk.
Először mind a hatan elutasítottuk az együttműködést, egymást hibáztattuk és szidtuk, miközben shadowboltokkal és átkokkal dobálóztunk. Végül számos éjszaka után az ember Kanrethad szólalt meg:
– A Cataclysm kezdetekor a Horde és Alliance között egyre növekvő feszültség arra vezette Azeroth legnagyobb hőseit, hogy a háborúra készüljenek. A warriorok bekészítették zászlóikat (War Banner), Acherus death knightjai megtanulták irányítani az élőholtakat (Control Undead) és még azt is mondják, hogy a mágusok azt kutatják, hogy hogyan tudják magát az időt visszacsinálni (Alter Time). Az engesztelhetetlen sötétséget, amelyben Azeroth fürdött, visszaverték. Cho’gallt megölték és a Twilight’s Hammer szekta tagjai szétszóródtak. Ragnarost legyőzték, seregét visszaszorították a Firelandsbe. Deathwing szétszaggatva fekszik holtan, twilight sárkányait megsemmisítették. Ugyanakkor az erők, amiknek parancsoltak, nem felejtődnek el ilyen könnyen… erők, amelyek kihasználatlanul, éretten várakoznak. Valójában közöttünk is vannak olyanok, akik elsőkézből találkoztak ezekkel az erőkkel – mondta, és egy csuklyás alakra mutatott a szobán át. Mély, baljós nevetés hangzott a csuklya alól, majd lángokba borult, és miután leégett, az ork bűbájos, Ritssyn állt ott.
– Ez igaz, rószaszínbőrű, ott voltam, amikor a Tűzurat legyőzték. Lángjainak intenzitása semmihez sem hasonlítható. – Ritssyn szemeinek lángoló ragyogása hátborzongató árnyékokat vetett megégett arcára és sűrű fogazatú vigyorára.
– Nem igaz – szólalt meg egy éles női hang. Shinfel, egy twilight elementium éles szilánkjaival feldíszített blood elf nő végignézett az asztalon. – Amíg nem voltatok a saját elmétek foglya, nem tudtok semmit a horrorról. – Shinfel vére a Cho’gallal való harc során fertőződött meg, és karjait most fekete foltok borították a fertőzés jeleként, amely eluralkodott egész bőrén. Az élmény csak tovább növelte a nő szadizmusának mértékét.
Shinfel folytatta. – Még a Tűzúr lángjait is elhomályosítja a Pusztító által kieresztett puszta káosz. – Megállt egy pillanatra és a worgenre pillantott, aki feltűnően csendes maradt. Zinnin jelen volt, amikor Deathwinggel végeztek és azóta sem szólt egy szót sem. Zinnin szemei összehúzódtak egy pillanatra, aztán rávicsorgott Ritssynre.
Kanrethad felállt az asztaltól és mély levegőt vett. – Pontosan ezért vagyunk itt. Egyikőtöket sem szeretem, de mindannyian tanúi voltunk nálunknál nagyobb erőknek. Képzeljétek el, ha a Firelands izzó haragját egyesítenénk Deathwing megállíthatatlan káoszával. Még a Burning Legion seregei sem tudnának gyertyát tartani lángjainknak!
Ritssyn csizmáival belerúgott az asztalba és röhögött. – És mondd csak, ki tenné meg? Te? – Köpött egyet. – Nem hinném. Nem láttál csatát Black Temple ostroma óta. Ha nem osztottad volna meg Illidan átváltozásának titkát ezzel a tanáccsal, megölnélek már csak azért, mert volt merszed ideidézni engem.
Kanrethad egy pillanatra összehúzta az ajkait, majd ellazította őket és folytatta: – Nem. Ennek a feladatnak a nagysága meghaladja a jelenlévő tagok képességeit egyenként. Azt javaslom a tanácsnak, hogy alkossunk párokat. Ritssyn és Zinnin vezetnének egy csapatot Sulfurasba. Hasonlóan Shinfel és Zelifrax levadásznák a Twilight’s Hammer szekta maradék tagjait… és rávennék őket, hogy osszák meg velünk tudásukat.
A himlős arcú gnóm vidám mosollyal helyeselt.
Kanrethad folytatta: – Aztán visszatérünk… mostantól számítva egy év múlva és expedícióink eredményeit beépítjük a saját kasztunkba még erősebben, mint amilyenek egymagunkban lennénk.
Ritssyn ledermedt, ahogy meglátta a tanács tagjainak sóvárgó arcát az ember szavai nyomán. – És mi tart majd vissza minket attól, hogy egyszerűen megöljük a társunkat álmában, ha egyszer sikerrel járunk?
Kanrethad összeráncolta a szemöldökét és azt mormogta: – Ezért esküszünk meg arra, hogy ha a tanács bármely tagja megszegné az egyezséget és nem térne vissza, vagy egyedül térne vissza, a többiek megtámadják őt és lelkét örökre száműzik. Vagy együtt járunk sikerrel, vagy magányosan halunk meg.
Ritssyn egy nagyerejű warlock volt, és valószínűleg egymaga legyőzhette volna Kanrethadot. De mind az ötünket egyszerre? Mindannyian láttuk a habozását. Mindannyiunk keze a tekercseink és fegyvereink felé nyúlt.
– Rendben – egyezett bele vonakodva Ritssyn. – Részt veszek ebben a kudarcra ítélt vállalkozásban, de először is tudnom kell, hogy te és az a nyomorult forsaken, Jubeka hova fogtok menni.
– Én? – kérdezte Kanrethad ördögi vigyorral. – Nos, én visszatérek… Outlandre.
Jubeka Naplója
Ezt követően a tanítómester Jubeka naplóját adta a fiatal warlocknak és arra kérte, hogy a napló alapján keresse meg a két warlockot. Jubeka naplója így szólt:
< Ez a dokumentum tartalmazza az egyik Warlock tanítómester naplóját. Az oldalak random jegyzetekkel vannak tele, egy imp belső szerveiről készült rajzzal és a felhunterek javasolt diétájának alkalmi csemegéivel. A napló végéhez érve egy bejegyzésre leszel figyelmes… >
26. nap:
Közel két hete érkeztünk meg Kanrethad és én Outlandre. Szinte rögtön utána Kanrethad elutazott Shadowmoon Valley-ba. Nem éreztem fontosnak, hogy megkérdezzem, miért, amíg meg nem öleti magát.
A kutatásaim itt, ebben a poros pusztaságban olyan unalmasan haladnak, ahogy az várható volt. Amíg a Legion támadása lecsillapodik, néhány ritka démonfaj itt ragad.
28. nap:
A Hellfire-ben található Felspark Ravine fel impjei hihetetlenül csacsogósak. Rájöttem, hogy épp olyan könnyű rábírni őket a szolgálatra, mint ahogyan megtanítani nekik a nevüket. A megidézésük pedig a legjobb esetben is triviális.
Voidlordokba már nehezebb belebotlani, de nagyon kevés rábeszélés kell ahhoz, hogy elmondják egy rivális lord nevét.
Egyszer-kétszer elgondolkodom azon, hogy vajon Kanrethad vissza fog-e térni, de végülis úgysem számít. A tanács megölhet engem, amíg a kézikönyveim fennmaradnak, addig az örökségem is.
32. nap:
Amíg ma Netherstormban Farahlon émelyítő romjait vizsgáltam, egy csapat lebegő szemgolyó-szerű lény támadt rám. Magukat observereknek, megfigyelőknek hívták és nem várt módon intelligensek voltak. Kifejezték mély vágyukat, hogy a mágia minden formáját láthassák, és önként felajánlották szolgálataikat cserébe azért a lehetőségért, hogy egy új mágia-formát ismerhessenek meg.
Egy observer megidézése váratlanul elég komplexnek bizonyult. Bár a Great Dark Beyond szülöttei, nagyon gyakran vándorolnak, és az idéző szertartásuk során kárpótolni kell őket utazásaikért. Ha ők nem akarnak részt venni benne, akkor egy Observer megidézése szinte lehetetlen.
35. nap:
Kanrethad visszatért, és hihetetlenül komornak tűnik. Figyelembe véve fegyelmezetlen technikáját, nem kéne meglepetésnek lennie, hogy a kutatása kevésbé sikeres lett.
Én készen állok arra, hogy megkíséreljem akaratomhoz kötni a Burning Legion egy magasabb rendű tagját, de egyedül nem merem megkockáztatni a szertartást. Valójában lehet, hogy Kanrethad lenne a legkiválóbb tesztalany…
36. nap:
Lenyűgöző! Az első kísérletem, hogy megidézzen a Legion egy magasabb rendű tagját olyan látványos kudarcot vallott, ahogy arra számítani lehetett. A shivarra szinte rögtön azután kiszabadult, hogy Kanrethad befejezte a rituáléját.
Számítottam rá, hogy a törékeny férfit leütik, míg én száműzöm a teremtményt. Ehelyett, abban a pillanatban, hogy a Shivarra borotvaéles pengéje átszelte a levegőt, Kanrethad alakja átváltozott, és a penge úgy pattant vissza róla, mintha kőnek ütődött volna.
A metamorfózis tipikus formájától eltérően Kanrethad nem fejezte be a démonná változást… talán a kutatási mégis nagyobb sikerrel jártak, mint arra számítottam.
40. nap:
A kulcs, hogy magamhoz láncoljak egy wrathguardot, ironikus módon abban volt, hogy lecsökkentettem az idéző körben használta rúna szimbólumok számát. A wrathguardok különösen ellenállóak a bűbájokkal és kényszerrel szemben, de könnyen válaszolnak az erő alapvető kifejezéseire.
Kanrethad váratlanul éleslátónak bizonyult abban, hogy vajon milyen feltételek mellett képes a Legion cselekvésre bírni a wrathguardokat. Ahogy képes kifejezni az uralmát a kisebb démonok felett, az említésre méltó, még akkor is, ha csak rövid ideig tart. Sikerült feljegyeznem azokat a formákat, amiket ahhoz használt, hogy egyszerre több démoni szolgát is megidézzen.
Sajnos, míg ő képes akármeddig az akaratához láncolni egyszerre két kisebb démont, én ezt csak rövid ideig tudom megtenni.
47. nap:
Néhány ogre holttestet hagytunk magunk után, de a rituális Vim’gol kör tanulmányozása újabb módszereit fedte fel annak, hogy démonok feláldozásával hogyan növeljük meg az erőnket. Bár ez a tett nagyon feldühítette démoni szolgáinkat, az ő életenergiájuk ötvözése a sajátunkkal drámai növekedést eredményezett az erőnk tekintetében.
Egy kis kísérletezéssel felfedeztem, hogy minél közelebbi kapcsolatban vagy a démonnal, akit feláldozol, annál nagyobb az ereje a szertartásnak.
Kanrethad képessége, hogy visszatartsa démoni átváltozását, úgy tűnik, hogy elérte a tetőpontját. De az őt jellemző erőhiány egyszerűen visszataszító. Azok a dolgok, amik a legtöbb Warlock számára triviálisak, neki egy örökkévalóságig tartanak.
50. nap:
Kanrethad unszolására az Altar of Damnation felé tartunk Shadowmoon Valley-ban. Úgy tűnik, meg van róla győződve, hogy a Hand of Gul’dan több, mint egyszerű erőfitogtatás.
Nem vagyok meggyőződve, de mostanra a Feljegyzéseim teljesek. Nem értem, hogy miért ilyen megszállott azzal kapcsolatban, hogy hogyan kontrollálhatná a démoni erők áramlását az átváltozása során.
Míg ő az ősi oltárok körül játszadozik, eltökélt szándékom, hogy kipróbáljam egy olyan átjáró nyitását, amely egyszerre több vad impet is képes előidézni…
60. nap:
Kanrethad készül valamire. Az, hogy aggódom a következő lépésünk miatt, drámai alábecsülése érzéseimnek.
(Egy rongyos jegyzet van a bőrkötéses napló hátuljához rögzítve):
Meggyőződésem, hogy semmi esélyünk arra, hogy a következő kalandunkból élve kijöjjünk. Egyszerűen nem kockáztathatom meg, hogy a Feljegyzéseim olvasatlanok maradjanak. Ezért megbíztam az impeket, hogy hagyják a lélekkövem (Soulstone) négy darabját a naplómban felírt helyeken.
Ezt a naplót neked küldöm, barátom, hogy ha szükség lesz arra, hogy engem megtaláljatok, akkor a négy követ szedd össze, keresd meg a testem és biztosítsd, hogy a feljegyzéseim visszakerülnek Azeroth-ra.
Aláírás:
Jubeka Shadowbreaker
***
Miután a warlock elolvasta, körbeutazta Outlandet, hogy megkeresse a lélekkő négy darabját. Amikor rábukkant egy-egy darabra, egy-egy emlékkép tárult fel előtte a múltból.
Netherstorm Emlék
– Milyen különös teremtmények – szólalt meg Jubeka. Miért maradtak itt ilyen sok idővel a Legion távozása után?
– Van egy apró hiba ebben a feltételezésben – jegyezte meg Kanrethad Ebonlocke.
– Ó? – nézett kérdőn társára Jubeka.
– Az Observerek Illidan szolgálatában álltak… nem a Legionében.
– Nos, ő sincs már… akkor miért vannak még mindig itt?
– Honnan tudnám?
– Nos, heteken át próbáltam megérteni, hogy hogyan kell egyet megidézni ezek közül a dolgok körül. Ha te tudsz valamit, amit én nem, nagyra értékelném, ha megosztanád velünk „alacsonyabbrendű” halandókkal.
– Mi a baj? Minden különösebb erőlködés nélkül képes voltál a Fel Impeket és a Voidlordokat magadhoz kötni.
– Összehasonlítva velük, azok triviálisak voltak! Ezek a dolgok meg soha nincsenek ugyanazon a helyen. Van bennük… valami különös… valami nem helyénvaló… Ó, édesem…
Bladge’s Edge Emlékkép
– Belefáradtam a kitérő fecsegésedbe, doomguard – mondta Kanrethad. – Magyarázd el nekem, hogy tégedet és a fajtádat mi vonz az áldozati mágiában.
– Úgy szól a megbízásom, hogy harcoljak értek, nem az, hogy felfedjem a Legion titkait, halandó – felelte a Doomguard.
– Ne próbálj meg átverni, démon! – kiáltott fel a warlock. – A te fajtád jóval megelőzi Sargeras árulását. Mi VOLTÁL?
– Ez haszontalan tudás – szólt közbe Jubeka. – Mit akarsz elérni, Kanrethad?
– MARADJ KI EBBŐL! – kiáltott a férfi. – A démon válaszolni fog, MOST!
– Milyen különös kérés – jegyezte meg a Doomguard. – Még a saját fajtámat se érdekli, hogy honnan eredünk. Miért érdekel téged?
– Ha téged nem érdekel, akkor nincs gond abból, ha elmondod – felelte Kanrethad.
– Mielőtt Sargeras felszabadított volna minket, mi voltunk a Titánok kopói. Örökre szolgaként kellett felügyelnünk az arcane mágiák használatát – mesélte a Doomguard. – Az áldozati mágiát tekintették az élet elleni legnagyobb bűnnek és arra képeztek ki minket, hogy azonnal büntessük meg azokat, akik ilyen… kifinomult varázslást alkalmaznak. Megkaptad a kis titkodat, Kanrethad. Most, én követelem tőled… miért érdekel?
– Nem hiszem, hogy ez része lenne a megállapodásunknak – felelte Kanrethad. – Végeztünk. Jubeka, fejezd be a szertartást.
Shadowmoon Emlékkép
– Mit szeretnél megmutatni nekem? – kérdezte Jubeka.
– Félelmet látod a szemedben, Jubeka – mondta Kanrethad.
– Micsoda?… Nem! Én… nekem… fogalmam sincs….
– Gul’dan elpusztította ezt a világot, amikor annak erejét magához láncolta… és most aggódsz, hogy én ugyanezt fogom tenni Azeroth-tal.
– Nem! Maradj ott…! Te… te veszélyes vagy. Én megelégedtem azzal, hogy démonokat idézzek, de te… te azzal játszottál, hogy te magad is az legyél!
– A démonológia pengéje kétoldalú – magyarázta Kanrethad -, vannak a veszélyek, amelyek kívülről lesnek ránk, és vannak azok, amelyek belülről fakarnak. Nem véletlenül választottalak téged társamul.
– És milyen aljas indokból? – kérdezte Jubeka.
– Ha elbukom, szükségem van rád, hogy örökre elűzz.
Az összerakott lélekkő a Black Temple bejáratához vezette a warlockot, aki Jubeka keresésére indult. Miután belépett a Black Temple-be, Akama a Reliquary of Soulshoz irányította őt, ahol korábban két warlock is járt. A helyen a lélekkő újabb emlékképet fedett fel:
– Ez… csodálatos… egy eddig még ki nem használt nyers arcane energia-forrás – ámuldozott Jubeka a teremben áramló arcane energián.
– Éveken át szunnyadozott, csak lassan gyűlt az ereje – magyarázta Kanrethad.
– Képzeld el, mit tudnánk megidézni csak egy kis szeletével ennek az erőnek!
– Idézni… hah, képzeld el mi mivé tudnánk változni, ha ekkora erejű energiával töltenének fel… Ennek a teremnek az ereje sokban hasonlít az eredeti Well of Eternityhez Azerothon.
– Tehát így kötött az akaratához annyi démon Illidan.
– Igen. A fizetség a démonok szolgálatért az volt, hogy ihattak ennek a helynek az energiájából. Miután feltöltekeztek ezzel az energiával, kiszabadultak a Legion mágiájának függősége alól. Úgy hiszem, ez az az energia-forrás, amit a blood elfeknek kívánt felajánlani, hogy megszabaduljanak a Sunwell függőségétől… de valami miatt mégsem engedte őket a közelébe…
– MI??? – kiáltott fel Jubeka. – Ezt semmivel sem tudod bizonyítani.
– Nem tűnt fel neked? – kérdezte Kanrethad. – Az Illidan parancsa alatt szolgáló démonok szabadok voltak a fel-zöld mágia korrupciójától, ami áthatja a Legiont.
– Miért tudsz ilyen sokat, Kanrethad?
– Ott voltam… a végén…
– Ó, kedvesem, egy újabb horrorisztikus történetedet akarod nekem bemesélni?
– Fogd be – zárta rövidre Kanrethad, mire Jubeka elhallgatott. – Azt hiszem, jobban kedveltelek, amikor hiányzott az állkapcsod.
– Nem hallod?! – szólalt meg újra Jubeka. – Azok az Ashtongue kutyák közelednek. Siessünk fel és kezdjük meg a szertartást!
– Rendben van. Visszatérünk, ha a kristályokat teljesen feltöltöttük.
Ezután a warlock a lélekkövet feltöltötte energiával, majd a Black Temple tetejére sietett, ahol egy démoni átjáró nyílt meg, rajta pedig a teljesen démonná változott Kanrethad Ebonlocke lépett át. Hosszas harc bontakozott ki, melynek végén szerencsére megérkezett Jubeka is, hogy teljesítse a férfinak tett ígéretét, és bezárja annak lelkét. Miután végeztek, Jubeka megengedte a warlocknak, hogy Kanrethad egyik képességét, a zöld lángot megszerezze tőle, majd visszaküldte Azeroth-ra. Ő maga Shadowmoon Valleyben maradt, hogy ott vigyázzon Kanrethadra örökre.
/Szerencsére nem kellett örökre vigyáznia rá, történetük a Legionben folytatódott, a warlock kampány és követők leírásánál ti is elolvashatjátok./
Add hozzá kedvenceidhez