Azerothi Históriák – Rekviem az ártatlan lelkekért

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy pandaren felfedező, akit Liu Langnak hívtak. A kíváncsi és nyughatatlan pandaren úgy döntött, hogy többet kíván látni a világból a ködbe rejtett Pandarián kívül, ezért társával, egy Shen-zin Su nevezetű teknőssel útra kelt, hogy megtalálja a tengeren túli világokat. Később más pandarenek is csatlakoztak hozzá, így teknőse egyre nagyobb és nagyobb lett, hogy minél több pandaren utazhasson és élhessen rajta. Így Shen-zin Su Liu Lang halála után is tovább úszott az óceánokon és tengereken, hátán megannyi vállalkozó kedvű pandarennel és azok későbbi leszármazottaival. A teknős végül olyan nagy lett, hogy a rajta lakók külön nevet adtak otthonuknak: ez lett a Kóbor-sziget (Wandering Isle).

A Kóbor-szigeten élő pandarenek a régi hagyományokat követve képezték ki magukat, melyből két filozófiai iskola alakult ki. Egyik sem volt „jobb” a másiknál, mivel mindkettő ugyanazt a célt kívánta elérni, azonban az ahhoz vezető utat máshogy képzelték el. A Tushui filozófia szerint „a fegyelem nem egy háború, amelyet megnyerhetünk, hanem egy folyamatosan vívott csata.” A Tushui hívei szerint igazán tiszteletreméltó életet folyamatos meditációval, kérlelhetetlen edzésekkel és mély morális hittel lehet élni. Szerintük két, elválasztható morális út létezik: a jó és a rossz útja. A morális értékek állandók és mindenáron meg kell őrizni ezeket, még ha ez önfeláldozással, vagy fájdalmas veszteségekkel is jár a nagyobb jó érdekében.

Ezzel szemben a Huojin filozófia jelmondata a következő volt: „Mindig kétkedj. Mindig kérdezz. A nagyobb jó elérése közben csak a tétlenség az egyetlen rossz út.” Ebből is látszik, hogy a legnagyobb igazságtalanságnak a tétlenséget tartották, és úgy érezték, hogy otthonuk és szeretteik védelme érdekében szégyenkezés nélkül megtehetnek bármit. A morális értékeket és ideákat nem tartják abszolútnak, hanem olyanoknak, amelyek a körülményekkel változhatnak.

A Kóbor-sziget két pandarenje, Aysa Cloudsinger és Ji Firepaw régóta ismerték és távolról csodálták egymást, azonban két eltérő iskolát képviseltek: Aysa a Tushui híve volt, míg Ji a Huojin filozófiáé. Amikor Shen-zin Su a tenger örvényeinek fogságába került, Shang Xi mester őket kettejüket választotta ki arra, hogy megoldást és gyógymódot találjanak a problémára. Kezdetben Aysa és Ji könnyedén álltak egymáshoz és a feladathoz is, ahogy azonban a helyzet súlyosbodott, úgy nőtt köztük is a feszültség. Kiderült, hogy a Shen-zin Su oldalába fúródott „tüske” egy Szövetséges hajó volt, rajta hordás hadifoglyokkal. Aysa hamarosan összebarátkozott a hajó szövetséges legénységével, akiknek gondolkodásmódját közelállónak érezte magához, míg Ji a Hordának segített, akik inkább a Huojin utat követték.

Amikor Ji előállt gyors ötletével, amivel a teknőst és a szigetet meg lehetett menteni, Aysa elszörnyedt. Robbantsák fel a hajót a rajta lévő robbanószerrel, így eltávolíthatják Shen-zin Su oldalából, aztán majd a Szövetség és a Horda gyógyítói begyógyítják a sebet? Aysa megrémült attól, hogy a terv csődöt mondhat és a teknős meghal, ami egyet jelentene a Kóbor-szigeten élő összes pandaren halálával. Ennek ellenére Ji végrehajtotta tervét.

A hajót sikeresen eltávolították, azonban a seb túl nagy volt. Ji próbálta nyugtatni Aysát, azonban a lány elfordult tőle. Bár a Szövetség és a Horda gyógyítóinak köszönhetően a hatalmas teknős életben maradt, Aysa és Ji története innentől kettévált, mivel úgy tűnt, hogy a történtek áthatolhatatlan éket vertek nemcsak kettejük, hanem a többi pandaren közé is. Úgy érezték, itt az ideje, hogy magukra hagyják Shen-zin Sut egy időre, hogy begyógyíthassa sebeit, míg ők Azeroth népeinek segítenek bölcsességükkel.

Aysa Cloudsinger megértette, hogy nemcsak a Tushuik útja az egyetlen út a bölcsességhez, de szerinte vannak olyan döntések, amelyek elfogadhatatlanok. Kockázatok, amelyek túl veszélyesek ahhoz, hogy vállaljuk őket. Választások, amelyeket nem tud megbocsátani. Ő lett azon pandarenek vezetője, akik a Szövetséget és Stormwindet választották új otthonul. Ji Firepaw ugyanakkor úgy érezte, hogy különösen fontos, hogy legyen bátorságuk meghozni bizonyos döntéseket mindannyiuk érdekében. Azt tette, amit tennie kellett, és lehetséges, hogy elkárhoztak volna, ha nem teszi meg. Úgy döntött, hogy társaival együtt kéri felvételét a Hordához.

Ji és Aysa így elváltak egymástól, és történetük nagyon eltérő irányba haladt annak ellenére, hogy először mindketten megrémültek választott vezetőiktől, akik rögtön kihívások elé állították őket. Aysa szerencsés volt. Ji… ő már nem volt olyan szerencsés, és hamar rájött, hogy valószínűleg ő választotta a nehezebbet a két lehetséges út közül. A fiatal pandarent sokkolta, amikor rájött, hogy Garrosh Orgrimmarjában faji szegregáció zajlik.

Egy dolog azonban világos volt Aysa és Ji számára is – bármi is kötötte össze őket korábban, a különböző frakcióba tartozás ezt mind eltörölte. A Huojin és Tushui iskolát követők között fennálló dinamikus és tiszteletteljes együttéléssel ellentétben a Szövetség és a Horda kapcsolata minden volt, csak békés nem. Árulás lett volna, ha csak szóba mertek volna állni az ellenkező frakcióhoz tartozóval. Bár mélyen elcsüggesztette, Ji hamarosan rájött arra, hogy valószínűleg soha többé nem fog Aysával találkozni. Az általuk választott utak véglegesen elválasztották őket egymástól. Amikor elbúcsúztak a Kóbor-szigeten, ezt még egyikük sem tudta, és mire feleszméltek, már késő volt. Kötelezettségeik teljes mértékben lefoglalták őket, és szerencsére fogalmuk sem volt róla, hogy egyszer még újra találkoznak – de olyan körülmények között, amire rémálmukban sem gondoltak volna.

A Kóbor-sziget idilli világában élő két különböző filozófiai iskolához tartozó pandaren szerelme még azelőtt végeszakadt, hogy elkezdődhetett volna. Mert ez egyfajta szerelem volt közöttük – az a fajta, amikor mindkét fél túl bátortalan és gyenge ahhoz, hogy beismerje azt, hogy távolról csodálja a másikat. Románcukon kívül azonban még valamit végleg elveszítettek – az ártatlan rácsodálkozást az őket körülvevő világra.

Aysa és Ji nem kifejezetten barátságos és megértő pillanatában találkoztak a külvilággal. A Horda és a Szövetség immár nyílt háborút folytatott egymással. Ha jószívvel is kívántak tekinteni a világra, azt hamar földbe döngölte a Szövetséges és Kor’kron katonák masírozása a csatába, és ez ellen egyikük sem tudott mit tenni. Aysa számára még jól  is végződhetett volna… de Ji a megosztott, Garrosh faji megkülönböztetése és szakadatlan hatalomvágya miatt kettészakadt Orgrimmarban rekedt.

És eljött a nap, amikor Garrosh uralma megtört… a Szövetségesek és a Garrosh-sal szembeforduló Hordások közösen hatoltak be Orgrimmarba, hogy leszámoljanak a véres vezetővel. És amikor legyőzték Iron Juggernautot az Erő Völgyében, akkor szembesültek a borzasztó valósággal: a földön véresen térdeplő és levegő után ziháló Ji Firepaw-val, akit Komak felügyelő gúnyos mosollyal figyelmeztetett arra, hogy ha nem mondja el, hogy a pandaren kincsek merre vannak, amíg leég egy gyertya, akkor kivégzi.

Komakon kívül mindenki tudta, hogy Ji képtelen válaszolni a kérdésre, mivel Ji egyáltalán nem tudja rá a választ. A Kóbor-szigetről származik, amely már oly régóta elhagyta Pandariát, hogy mindenki elveszettnek hitte. Garrosh olyan mérhetetlenül ostoba volt, hogy még azt sem tudta, mi a különbség a két különböző helyen élő pandaren között. Számára minden pandaren egyforma volt, és éppen ezért úgy gondolta, hogy minden pandaren tudja a választ arra, ami után kutat.

Az ostromlók nem tudhatták, hogy mióta üvölthette Ji szinte önkívületi állapotban Komaknak, hogy nem tud semmiről, mielőtt még megérkeztek volna. Hogy milyen régóta verték őt, milyen brutálisan kínozták meg, miközben vadul kiabált a fájdalomtól. Milyen régóta próbálta túlélni ezt a brutális bánásmódot, miközben agya szüntelenül azon zakatolhatott, hogy egy sebtében meghozott döntése miatt ilyen értelmetlen halált kell halnia? Hogy milyen régóta próbálhatta Komak kiverni a lelket is az ártatlan pandarenből, aki semmilyen bűnt nem követett el, semmilyen információt nem tartott vissza, nem csinált semmi rosszat azon kívül, hogy miután összebarátkozott egy taurennel, úgy döntött, hogy elmegy Orgrimmarba és csatlakozik a Hordához?
És itt a történet kétfelé ágazik. Az ostromlóknak ugyanis két lehetőségük van: vagy megtámadják az arénában tartózkodó többi őrt, és akkor Ji Firepaw meghal. Vagy úgy döntenek, hogy rögtön Komakot támadják meg, és akkor Ji megmenekül – és olyan valaki menti meg, akiről úgy gondolta, hogy már sohasem találkoznak: Aysa Cloudsinger, aki a Szövetség oldalán harcol. Ha Ji meghal, Aysa megesküszik, hogy bosszút áll érte, de ha életben marad… ha életben marad, akkor Aysa mellette marad. Könnyes szemmel mondja el a megvert, megtört pandarennek, hogy milyen mélységesen sajnálja, hogy most már együtt lehetnek, hogy együtt visszamennek Shen-zin Su-ra, és könyörög neki, hogy ne haljon meg. Aztán karja közé veszi Jit és elhagyja vele együtt Orgrimmart.

Hogy Ji életben marad-e vagy sem, azt egyelőre nem tudjuk. Az egyik helyzetben mindenképpen meghal. A másikban Aysa még azelőtt elviszi a csatatérről, hogy ez kiderülne. Egy dolog azonban bizonyos – számukra nincs visszaút Shen-zin Su-ra. Persze, vissza tudnak térni, Aysa meggyógyíthatja Jit, begyógyíthatja sebeit és csendben családot alapíthatnak. De azt az idillikus, ártatlan életet, amit a Kóbor-szigeten éltek, mielőtt Azerothra léptek volna, mindörökre elveszítették. Mindkettejük agyába életük végéig bevésődtek az Orgrimmarban lejátszódott események.

És Aysa és Ji mellett emlékezzünk meg a többi ártatlan lélekről, akiket mindörökre elvesztettünk. Emlékezzünk arra a három pandarenre, akik egykor a szövetségeseink voltak, akiknek segítettünk nehézségeink során, és akiknek megkínzott lelkével szembe kell nézni az elpusztított Völgyben. Emlékezzünk Sun Tenderheartra, aki olyan melegen üdvözölt minket a Völgyben, mikor megérkeztünk. Emlékezzünk He Softfootra, a néma pandarenre, aki készségesen segített nekünk feltárni a visszatérő moguk titkait. Emlékezzünk Rook Stonetoe-ra, a kevésszavú, szelíd óriásra, aki olyan tiszta szívvel és őszintén siratta meg Sunwalker Dezco fiának elvesztését.

Láttuk az elgyötört pillantásokat Gamon szemében, aki maga sem számított rá, hogy milyen hős lesz ebben a csatában, hiszen mindenki csak a lecsúszott és részeges taurent látta benne. Láttuk Eitrigget, aki kétségbeesetten próbálta felajánlani segítségét Garroshnak, de szavai süket fülekre találtak. És ott volt Nazgrim, akinek a ranglétrán való felemelkedését mindannyian láthattuk, akivel együtt éltünk át csatákat Northrenden, Vashj’irban és Pandarián – és aki a végén akarva-akaratlanul is szembekerült velünk, hogy végül a mi kezünk által bukjon el.

És láttuk az Aysa Cloudsinger karjába kapaszkodó Ji szemében is a kérdést, aki talán az utolsó gondolataival is kétségbeesetten próbálta megtalálni a választ arra, hogy a nyílt és őszinte jószándék és jó szív hogyan részesülhetett ilyen kegyetlen csapásokban és brutális elbánásban.

„Sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól!”

Add hozzá kedvenceidhez