Khaz Algar earthenjei
Khaz Algar eredete
Amikor még az Elementál Lordok uralták a bolygót, a mai Dorn szigete (Isle of Dorn) Al’Akir, a Szélúr uralma alá tartozott. Aztán Azeroth rendezése során a titán őrzők earthenek egy csoportját küldték ide, hogy egy földtani anomáliát vizsgáljanak ki, amit az AR-938 Szektorban lévő hasadéknál észleltek. Az ide rendelt earthenek aztán hasonló viselkedést kezdtek mutatni, mint a tőlük sokkal távolabb élő társaik, mintha a Hús Átka (Curse of the Flesh) őket is hatása alá vonta volna. Az őrzők számára ez a hasonlóság nyugtalanító volt. Az itteni eartheneket alapvetően Archaedas Őrző felügyelte, és hamarosan ezt a területet Khaz Algarként kezdték el emlegetni.
A terület jelentőségét az adta, hogy itt kezdték el építeni a Corewayt az earthenek segítségével a titán őrzők, hogy tanulmányozhassák Azeroth valódi természetét.
A felszínen hatalmas kosszerű földelementálok, ramolith-ok élnek és éltek. Közöttük is a leghatalmasabbak egy testvérpár, Durzan és Belzt, akik évente egyszer találkoznak egymással és összecsapnak. Egyik összecsapásuk eredményeként akkora vihar támadt Dhar Oztan felett, hogy az első stormrookok, vagyis viharvarjúk – feltehetőleg a griffmadarak ősei – megjelentek Khaz Algarban, és elkezdték megtámadni az earthenek birtokait. Az earthenek üzenetet küldtek erről Archaedasnak, aki aztán Highkeeper Ra segítségét kérte. Ketten együtt mentek fel a hegy tetejére, és mire onnan visszatértek, az ég kitisztult. Magukkal hozták a stormrookokat is, hogy az earthenek őrzőiként és fegyvereiként szolgálják őket.
Dornic és Galan története
Az itteni earthenek felügyeletére Archaedas Dornic és Galan watchereket, egy testvérpárt jelölt ki addig, amíg ő távol van. Bár az earthenek kitörő örömmel és nagy ünnepséggel fogadták Dornicot, valamint a tiszteletükre a fővárosukat is róluk nevezték el Dornagalnak, Dornicról hamarosan kiderült, hogy egy igazi zsarnok. Lehetetlen és emberfeletti feladatokat rótt az earthenekre, brutális büntetéseket mért rájuk. Kegyetlensége az earthenekben félelmet és nyugtalanságot keltett, és végül fellázadtak a zsarnok Dornic ellen, sikerült deaktiválniuk és egy portálon át ismeretlen helyre száműzték. Dornic eltűnése után Galan – akit éppen azért hagytak életben, mert ő nem volt kegyetlen velük – is elkezdett zsarnok és elnyomó módon viselkedni az earthenekkel, Archaedas visszatérése azonban véget vetett az ő uralmának is. Miután Archaedas értesült a történtekről, felelősségre vonta Galant, hogy nem tartották be kötelességüket és visszaéltek a hatalmukkal, ezért szerinte Dornic megérdemelte a sorsát. Ezt követően Galant is megbüntette Archaedas, új feladataként jelenleg őriznie kell valamit a Dornogaltól északra található helység tetején.
A Khaz Algari Earthenek társadalma
A Khaz Alagari earthenek társadalma jelenleg három csoportból tevődik össze: a Machine Speakerekből, a Stormriderekből és az Unboundokból, a korábbi Stoneboundokból tevődik össze. Tevékenységüket a Titán Ediktumok határozzák meg, amelyek meghatározzák feladataikat, melyeket pontosan kell elvégezniük.
Az earthenek életciklusának fontos része, hogy időnként újra kell tölteniük magukat, ezt a feladatot az Awakening Machine látta el. Ilyenkor az earthenek kvázi újraprogramozódnak, emlékeik törlődnek, és emiatt, hogy emlékeiket ne veszítsék el, az azokat tartalmazó emlék-kristályokat az archívumban helyezik el. Sajnos azonban a Sundering okozta nagy természeti katasztrófában, mind az Awakening Machine, mind az Archívum megsérült és elromlott, sőt, az earthenek személyes memóriáját is érintette azzal, hogy képtelenek azóta a távoli múltra visszaemlékezni.
A Machine Speakerek
A Machine Speakerek azok az earthenek, akiket arra jelöltek ki, hogy karbantartsák és bővítsék a számtalan földalatti járatot, valamint az itt található masinákat, gépezeteket az AR-938 Szektoron, vagyis Khaz Algaron belül. Elsősorban a Ringing Deeps-ben (Csengő Mélység) és a Corewayben lehet őket megtalálni, ahol kiváló képességeikkel irányítják és szervezik a földalatti munkaterületeket és munkásokat. Vezetőjüknek High Speaker Eirichet (Eirich Főszónok) jelölték ki, hogy fenntartsa a rendet, amit a szabályokhoz mereven ragaszkodva meg is tett évezredeken át. A többi earthennel összehasonlítva a Machine Speakerek meglehetősen titkolózóak és paranoiára hajlamosak voltak.
A Machine Speakereket arra hozták létre, hogy dolgozzanak, és az Awakening Machine segítségével képezték ki őket, ellátva őket a munkához szükséges tudással és hűséggel. Az ő ediktumaik a következők: Tartsátok karban a gépezeteket. Bővítsétek az építményt. Generáljatok energiát és gyűjtsetek alapanyagokat. És szolgáljátok a High Speakert, a Főszónokot.
Időről időre a Machine Speakereknek vissza kell térniük az Awakening Machine-be, hogy újra megerősítsék mentális és fiziológiai paramétereiket a titánok eredeti céljának megfelelően. Amennyiben ezzel késlekednek, úgy fiziológiai elváltozások jelentkeznek rajtuk, kifejezik érzelmeiket és produktivitásuk csökken, amely Eirich Főszónok szerint elfogadhatatlan és amatőr dolog. Ezeket a nem szolgálatkész és deviáns viselkedési formákat a többi earthennek jeleznie kellett, és az illető earthent azonnal az Awakening Machine-hez vitték vagy száműzték. Ugyanígy nem nézték jó szemmel az earthenek közötti barátságokat, vagy még romantikusabb kapcsolatokat. Az Awakening Machine-ben történő szinkronizálás után az illető gondolataiból azonban kitörölték ezeket az önálló gondolatokat, így ismét a munkára tudott koncentrálni.
Azonban nemcsak emiatt volt szükségük az eartheneknek az Awakening Machine-re. Egy Machine Speaker úgy volt beállítva, hogy három-ötezer évig képes dolgozni, mielőtt újjáélesztésre lenne szüksége. Ha nem kapja meg ezt a szükséges újjáélesztést, akkor addig dolgozik, amíg tart az életereje, és amikor elfogy, akkor egy pangó, alvó állapotba kerül, melyből csak az Awakening Machine tudja felébreszteni. Azonban, ha hosszú időn keresztül nem történik meg a felébresztés, akkor annyira megsérülhetnek a működéséhez szükséges komponensei, hogy a kár már nem hozható helyre, és ekkor nem működő earthennek minősítik, akit az Awakening Machine sem képes újjáéleszteni.
Tízezer évvel ezelőtt, a Nagy Hasadás (Great Sundering) során a gépezetek, amelyek a teljes létesítményt ellátták energiával, megsérültek, elvágták őket a Manifoldtól. A Machine Speakerek képtelenek voltak helyreállítani a kapcsolatot. Segéd tápegységek segítségével további ötezer évig tudtak működni, azonban mostanra már azokból is kifogytak. Amikor az Awakening Machine is leállt, Eirich visszatért a Ringing Deepsbe, hogy megjavítsa, felhagyva a dornogali tanácsban betöltött pozíciójával.
A Stoneboundok
Eredetileg a Stoneboundok voltak az earthen társadalom legnépesebb csoportja, kik Dorn szigetén éltek és a felszínen ők végezték el a legnagyobb mennyiségű munkát az AR-938-as Szektorban. Munkaállomásokat alakítottak ki, ők építették meg Dornogalt és a Corewayt. A Stoneboundok kétkezi munkásokból, bányászokból, földmérőkből álló csooport, akiknek a vezetője a Stoneward, akit Adelgonnak hívnak.
Több tízezer évnyi építkezés és bányászás után, és mivel a Titánok távol és csendben maradtak tőlük, a Stoneboundok többet szerettek volna látni és tapasztalni az életben. Végül egy gyűlés során a hasonlóan gondolkodó earthenek elhagyták ediktumaikat és ezzel Unboundoknak nyilvánították magukat. Az első Unbound earthent Kriegvalnak hívták, és mivel tisztában volt vele, hogy ezzel az elszakadással az életciklusuktól is megszabadulnak, ő volt az első, aki azt választotta, hogy örökre állítsák őt le.
Az Unboundok elszakadását Adelgonn, a Stoneward is támogatta, aki maga is hasonló nézeteket vallott, ezért fel is hagyott Stoneward-i kötelezettségeivel, és társaival együtt Freywold Village-ben települtek le. Mivel vissza már nem térhettek a Coreway-be, az Unboundok Mourning Rise és Kriegval’s Rest néven temetőket hoztak létre azoknak, akik véglegesen leálltak.
A Stormriderek
A Sotrmriderek Dorn szigetének védelmezői, akik stormrookjaik hátán acéllal és a villámokkal felszerelve Khaz Algar earthenjeinek seregét alkotják. Vezetőjüknek Baelgrimet választották, aki az egyik legtehetségesebb Stormrider volt, és aki maga is képes volt új stormrookokat, ezeket a madárszerű vihar-elementálokat megidézni Dhar Oztan hegyének tetején.
Valamikor az idők folyamán Baelgrim kapcsolata helyettesével, Stormguard Olbariggal megromlott az új stormrookok megidézésével kapcsolatos vita során, és Olbarig elhagyta a rendet. Baelgrim ezt követően nevezte ki Gorrent az új helyettesévé, habár nem tudta, hogy Gorren valójában évszázadok óta neheztel rá azért, mert a titán őrzők nem őt, hanem Baelgrimet választották meg Stormwardnak.
Amikor a Stoneboundok elkezdtek felhagyni ediktumaikkal és elhagyták Dornogalt, majd Unboundokká váltak, Baelgrim dühös lett rájuk, különösen vezetőjükre, Adelgonnra, aki felhagyott a Stonward-i kötelezettségei ellátásával. Ezért Baelgrim és a Stoneriderek felhagytak azzal, hogy az Unboundokat védelmezzék, és hagyták, hogy ők maguk küzdjenek meg Dorn szigetének fenyegetéseivel. És mindazokat, akik osztoztak az Unboundok nézeteiben, Baelgrim kizárta a rend sorából.
A Stormriderek arra esküdtek fel, hogy megvédik a Corewayt, az azt körülvevő szektort és az itt élő eartheneket minden fenyegetéstől. A Dornogal feletti égen teljesítenek, és jellegzetes fegyverük a viharpörölyük, emellett pajzsokat, lándzsákat és dobófejszéket is használnak. A leghatalmasabb Stormriderek nemcsak hogy képesek uralni a vihar erejét, hanem annak szakértőivé váltak, és a vihar erejét a fegyvereikbe képesek becsatornázni.
Nevükkel ellentétben nemcsak Stormriderek alkotják a rendet, hanem a viharvarjúkról gondoskodó és őket őrző rooktenderek és rookgouardok is. Emellett saját archivistáik vannak, akik Stormperch-ben gondoskodnak az események lejegyzéséről, valamint elit kovácsok is segítik a munkájukat.
A Dornogali Tanács (Council of Dornogal)
Khaz Algar felügyeletére a Titánok négy wardot, vagyis gyámot neveztek ki, hogy fenntartsák a Titánok Ediktumait és felügyeljék a Corewayt, valamint Dornogal erődjét. A négy gyám a következők voltak: High Speaker Eirich, a Machine Speakerek (Masina szónokok) vezetője, Stormward Baelgrim, a Stormriderek (Viharlovasok) vezetője, Stoneward Adelgonn, a Stoneboundok (Kőhöz-kötöttek) vezetője, valamint a Tanács vezetője, Councilward Merrix.
Ahogy az idő telt-múlt, a Stoneboundok egyre több mindent láttak az életből, ami érdekelni kezdte őket, és lassan felhagytak az Ediktumok követésével, így lettek belőlük az Unboundok, vagyis a Kioldottak. Adelgonn támogatta a döntésüket, lévén maga is felhagyott idővel Stoneward-i feladataival. Baelgrim azonban dühös lett rájuk, amiért megszegik kötelezettségüket, és ezért megvonta tőlük a Stormriderek támogatását. Miután pedig az Awakening Machine elromlott, Eirich is elhagyta a Tanácsot, hogy visszavonuljon a Ringing Deeps mélyére megjavítani a szerkezetet. Idővel a maga helyére Speaker Brinthét küldte a felszínre, látszólag azért, hogy őt képviselje a Tanácsban, és felügyelje az Archive-ot (Archívum), gyakorlatilag azonban száműzte őt a Ringing Deepsből.
A War Within történései
Évezredekkel később, amikor Dalaran belecsapódott Dorn szigetébe, miután Xal’atath elpusztította, Baelgrim volt az, aki a becsapódás helyszínére sietett, és Stormperch-et Stormguard Gorren felügyeletére bízta. Baelgrim segített a túlélőknek a nerubianokkal szemben, azonban határozottan kijelentette, hogy a szigeten nem maradhatnak, azt el kell hagyniuk. Azonban, amikor meglátta Magni Bronzbeardöt, megváltoztatta döntését, mivel a törpöt egy thraegarnak gondolta. Khaz Algar earthenjei a thraegarokat – akik Magnihoz hasonlóan, élő gyémántoknak néztek ki – mélyen tisztelték, és a titánok ajándékának és jóindulatának jeleként tekintettek rájuk. Tábornokokként szolgáltak sokszor és az őrzők távollétében döntéseket hoztak az earthenekkel kapcsolatban. Ezért aztán Magni Bronzebeardöt nagy tisztelettel fogadták és komolyan vették mindazt, amire figyelmeztette az eartheneket.
Hamarosan kiderült, hogy Dalaran megtámadása csak figyelemelterelés volt arról, hogy a nerubianok Dornogalt is megtámadják. Habár Baelgrim és az Azeroth távolabbi pontjairól érkezők végül kiűzik a nerubianokat a városból, azoknak mégis sikerül lerombolniuk a Corewayt, ami azt is jelentette, hogy a Machine Speakerektől is el voltak vágva. Merrix a segítségért cserébe megnyitotta Dornagal kapuit az újonnan érkezettek számára.
A Coreway megjavításához pedig az Unboundok segítségére volt szükségük. Ezért Merrix utasította Baelgrimet, hogy egyezzen meg Adelgonnal. Habár az elején feszült volt kettejük között a viszony, Moira Thaurissan és Azeroth kalandorai segítségével Baelgrimnek sikerült kiegyeznie Adelgonnal, aki elvállalta, hogy ismét Stoneward lesz és az Unboundokkal együtt visszatér Dornagalba, míg Baelgrim vállalta, hogy ismételten vigyázni fognak rájuk a Stormriderek. Így a Tanács Merrix-szel és Brinthével együtt ismét teljes volt, és közösen elhatározták, hogy megjavítják a Corewayt, hogy elérhessék a Machine Speakereket.
MIközben az Unboundok nekiláttak megjavítani a Corewayt, Baelgrim visszatért Stormperch-be, ahol szembesült azzal, hogy Stormguard Gollen elárulta a rendet és hatalomért cserébe megegyezett Xal’atath-tal, hogy a Stormridereket skardynokká, Void mágiával fertőzött earthenekké változtathatja, és void szörnyetegeket bocsáthat a viharvajúkra. A kalandorok segítségével Baelgrim legyőzte Gorrent és követőit, azonban majdnem a teljes Stormrider rend meghalt Gorren árulásának következtében.
Így, hogy a Stormriderek megtizedelődtek, még fontosabbá vált, hogy a nerubianokat elcsalják Dornagaltól. Baelgrim úgy tervezte, hogy a Cinderbrew Meadery-hez csalja őket, hogy ott egy olyan robbantást okozzon, amely elpusztítja őket. Sajnos nem a terveknek megfelelően alakultak az események, így Baelgrim kénytelen volt feláldozni magát, hogy beindíthassa a robbanószerkezetet, amellyel az összegyűlt nerubian seregeket megölhették. Az ütközet után Merrix kijelentette, hogy Bealgrim emlékét azzal tisztelhetik leginkább, ha az earthenek összefognak és közösen segítik Azeroth lakosait abban, hogy megállíthassák Xal’atath-ot, mondjanak bármit is a Titán Ediktumok.
A Ringing Deeps mélyén
Merrix felkérésére Brinthe és II. Dagran Thaurissan a Ringing Deeps mélyére utaztak, hogy a Machine Speakereket felkeressék, hogy csatlakozzanak a többi earthenhez. A föld mélyén azonban a dolgok nem álltak jók, minden káoszba fulladt. Miután a High Speaker Eirich elvonult, hogy az Awakening Machine megszerelésével foglalkozzon, a többi munkaterületet koboldok vették ostrom alá, az egyik munkaterületen, Taelloch-on pedig egyre több earthen tűnt el. Mivel Eirich nem volt hajlandó sem a nerubian problémával, sem az eltűnt munkásokkal foglalkozni, Dagran és Magni maguk mentek el Taelloch-ba, hogy utánjárjanak a dolgoknak.
Taelloch-ban kiderült, hogy az itt dolgozó munkásokat Xal’atath szintén skardynokká változtatta, miután egyezséget kötött High Speaker Eirich-hel, hogy segít neki az Awakening Machine-t újra beindítani. Segített is, csakhogy a Masina az eartheneket skardynokként ébresztette fel. Dagran és Magni visszatértek Gundargazba, a Ringing Deeps legnagyobb településébe, hogy figyelmeztessék Brinthét és társait. Szembeszálltak Eirich-hel és követőivel a Hall of Awakeningben. Itt Eirich-nek sikerült elmenekülnie egy portálon keresztül, Magni pedig Azeroth erejének segítségével megtisztította és helyrehozta az Awakening Machine-t, így hosszú évezredek óta először ébrednek fel alvó állapotukból earthenek.
Közben Brinthe igyekezett a koboldok által okozott problémákkal foglalkozni. Az Elveszett Bányákban (Lost Mines), találkozott is egy barátságos kobolddal, Skitterrel, aki nem volt hajlandó a Gyertya Király (Candle King) parancsa ellenére sem háborúba vonulni. Brinthe, Skitter és a kalandorok végül a maguk oldalára állították a többi koboldot is és legyőzték a Gyertya Királyt. Ezt követően szövetségre léptek egymással, amelyet Assembly of the Deeps (A Mélység Gyülekezete) néven hoztak létre.
Eirich árulását követően a Machine Speakereket Brinthét választják meg az új Főszónoknak (High Speaker). A Stonevaultba menekülő és ott magát bebarikádozó Eirichet Dagran vezetésével egy csapat kalandor felkutatja, és miután rájönnek, hogy ő maga is skardynná változott, megölik őt. Rooktender Luftsela segítségével pedig sikerült Stormrookot is visszaszerezniük az eartheneknek és egy új Stormrider rendet alapítaniuk, melynek vezetője, az új Stormward, Luftsela lett.
Kis idővel később az earthenek egy különleges ceremónia során hivatalosan is csatlakoznak a Szövetséghez és a Hordához a Harbinger (Előhírnök) ellen vívott háborújukban. Ennek érdekében megtagadják a Titán Ediktumokat és Merrix kijelenti, hogy mostantól Khaz Algar earthenjei mindannyian Unboundok, mentesek a kötelékektől és szabadok lesznek. Adelgonn pörölyével lecsap a titán konzolra, amelyre az ediktumokat írták, hogy ezzel is újonnan megszerzett szabadságukat szimbolizálja. Azonban ez egy biztonsági mechnaizmust indított be, és egy Kolosszális Titán Teremtmény emelkedett ki a tengerből, hogy megbüntesse az Eduktumokat elhagyó eartheneket. Az új Stormriderek segítségével azonban sikerült a kolosszust megállítani.
Később, miután az earthenek segítséget nyújtottak az Arathiknak a nerubianok elleni csatához, az új Earthen Tanács megköszönte a kívülről érkezőknek abban, hogy ismét egyesítették az eartheneket és támogatták őket abban, hogy belássák, a tradíciók fejlődhetnek és változhatnak is az idők folyamán.

