CikkekHivatalos történetek fordításai

Szürkesörény Genn – Fajtájának ura 7. rész

Genn hirtelen megfordult és az eredetileg vízszintes padlón elkezdett felmászni. A segélykiáltások felé sietett.
Maga fölött lilaszínű kezeket látott, amely a feldőlt roncsokon keresztül nyúltak ki, és amelyet egy ajtókeret zárt el. Kezek tapogatták körbe a törmeléket, amely fogva tartotta őket, és kétségbeesetten tekingettek ki. Azok a matrózok voltak, akik a hajófenéken lévő kabinba rekedtek.
Genn nem vesztegette az időt. Jobb kezét maga előtt lengette, bal kezével pedig kinyúlt és megragadta a csapdába szorult fakeretet, a kőtörmeléket pedig lefelé hajította. A nehéz törmelékek meghajlították a fát, amely fölött egy éjelf férfi arcát pillantotta meg, aki ujjongón pislogott rá.
– Elune fényére, honnan jöttél? – kiáltott fel egy hang.
– Azért jöttünk, hogy megmentsünk titeket. – Erősen húzta a roncsot, de az nem mozdult. Egyedül nem tudta megoldani.

– Nyomjátok minden erőtökkel. Ha egyesítjük erőinket, kiszabadítalak titeket.
– Ahogy kívánod, worgen.
Genn koncentrált, próbálta az emlékeit az összekuszált tudatán kívül tartani. Egy csengő kehely. A kőpadlón bor folyik a kőpadlón, olyan, mint a vér. Most nem. Most nem terelhetik el a figyelmét. Itt nem gyengíthetik el. Végül keményen megrántotta a hatalmas kődarabot, ahogy az éjelfek nyomták.
Reccs! A nagy terméskő lezuhant. Genn teste az ajtókeretnek lökődött. Az egyik éjelf matróz elkezdett esni, de aztán talált egy fogást. Szabadok voltak!
– Köszönjük. Már kezdtünk belenyugodni a halálunkba.
– Soha nem szabad belenyugodni a bizonytalan dolgokba, éjelf. Kövessetek engem.
Néhány matróz gyorsan felé rohant. Vékony füstréteg gomolygott felettük.
– Hol van a feleségem és a lányom?
– Kicsodák? – kérdezte az egyik véresarcú tengerész.
– Te… te vagy Szürkesörény Király? – tette hozzá egy másik éjelf.
Szürkesörény bólintott.
– Az ő lakosztályaik a hajófenéken vannak, de nem láttuk egyiküket sem. Vigyázók voltak megbízva, hogy hozzák őket a hajóorrba, de…
– De mi?
– Senki se látta, vagy hallotta őket… A jobboldali kabinokban voltak.
Genn emlékezetébe idézte a szétroncsolt Vigyázók testét, amelyeket akkor látott, amikor belépett a hajóra. A képet nyomban felváltotta a kavargó emlékezet egy másik pillanatképe: egy csoport Vigyázó fekszik egy alvadt vértócsában Keel Kikötőjében Gilneasban. A Vigyázókat Elhagyott Halálőrök ölték meg. Azok a Rikoltószellem Királynőt szolgáló élőholt szörnyetegek szövetkezve egy worgen lázadó szektával, amelynek célja Genn földjeinek elfoglalása volt.
Genn és a matrózok a szétesőfélben lévő folyosókon siettek keresztül. Érezték, ahogy a hajó egyre jobban csúszott lefele. Most már sebesen történt a folyamat, hosszú, gyomorrángató lökésekkel kísérve. Ahogy lemásztak, szembetalálkoztak a halott Vigyázók holttesteivel.
– Még lejjebb és balra. A mentőcsónakok az ablakon kívül várnak. Menjetek! – Genn a füsttel telt csarnokon keresztül afelé a kabin felé mutatott, ahol ő is bejött.
– A feleséged kabinja lejjebb van, közel a hajófenékhez. Sok szerencsét és köszönjük – mondták a tengerészek.
Ezzel Genn elengedte őket és lejjebb nyomult, a csarnokon keresztül a füstön át. Elég bizarr érzés volt a felfordult hajón haladni. Látta, ahogy vízzel telik meg mögötte a csarnok.
– Segítsenek! – szólt egy női hang. Mia hangja. Genn ezt azonnal tudta. Kinyújtotta a kezét, kitapogatva egy ajtókeretet, amellyel megállította az esését.
– Érkezem, szerelmem!
Genn egy átázott folyosóra mászott le. Fehér színű hullámverés ömlött keresztül a hajóablakokon. Alig látott át a füst és hamu rétegen, amely előtte terjengett.
– A férjem! – kiáltotta Mia. Előtte volt. Csak tovább kell nyomulnia.
– Tartsatok ki! Nem veszítelek el titeket! – Az emlékek villámgyorsan megrohanták, újra azok a széttöredezett emlékek, ahogy Liam sebesült testét a karjában tartja, egy kehely leesik a padlón a háborús szobában, tele borral. Visszaszorította őket – nem, nem most! Ahogy az emlékeket elűzte, betörte az ajtót és benyomult a kabinba.
– Apám! – Tess, az ő gyönyörű lánya, szorosan magához vonta. Mögötte feküdt Mia. A lába elég kifordított pozícióban volt, felduzzadva és lilásan; láthatóan eltört. – Anya… a lába… a lába eltörött. Nem hagyhattam itt… amikor a hajó ütközött, az öltözőszekrény ráesett és…
– Menjetek, mindketten. Menjetek, szeretteim… menjetek, amíg van egy kis időtök. Csak hagyjatok itt engem! – Mia minden erejét megfeszítette, hogy megpróbáljon logikusan gondolkodni a fájdalom ellenére.
– Nem hagylak el, anyám!
– Nem hagyunk el. Soha többé! – Genn Mia oldalához sietett és gyengéden a karjaiba vette.
Mia felkiáltott fájdalmában, és a hang Genn szívéig hatolt. A lába bénán fityegett.
– Sss… jól van, szerelmem. Kiviszlek innen. Muszáj kitartanod. – Az asszony a fájdalmán keresztül is szélesen rámosolygott azzal a mosollyal, amely mindig beragyogtatta az egész arcát és összeráncolta a fitos orrát. Ez volt az a mosoly, amelybe évekkel korábban Genn beleszeretett, amikor először találkoztak az Aderici Királyi Fogadáson. Már szinte sokkos állapotba került a fájdalomtól, de a mosolya még mindig sugárzó volt. – Mássz fel a hátamra, lányom. Sietnünk kell!
Tess átvetette karját termetes nyakán, és olyan elszántsággal, amelyet ezekben a napokban nem érzett, Genn beleszaladt a szmogba, miközben minden idegszálával arra figyelt, hogy Miát megtartsa. A deszkák már vízben álltak, és a hajóorrhoz vezető előtér is víz alatt volt. Egyik kezével előretolva magát csoszogott felfelé, miközben Tess segített neki az anyját megtartani. Lassan, de biztosan Genn egyre előrébb tudta tolni magát és családját.
– Siessünk, apám, a vízszint emelkedik!
Genn nem nézett lefelé. Hallotta lánya hangjában a sürgetést, és tudta, hogy hamarosan eléri őket a víz. Ha hátrafordul, ezen akkor sem tud segíteni.
A folyosó felé fordultak, áthaladtak a Vigyázók testein és a kabin felé szökdeltek, amelyen keresztül Genn a hajóba jött. De mielőtt mégegy lépést tehetett volna, a gyomra ugrott egyet.
Ott csengett fülében a felesége és a gyermeke sikolya, de eltompította az a hangos reccsenés, amellyel az Elune Ragyogása mélyebbre merült. Az idő nem az ő oldalukon állt, és egy utolsó erőfeszítéssel amilyen gyorsan csak tudott, a kijárat felé sietett.
A hajóablakon kívül látta a mentőcsónakokat összezsúfolva egy helyen, ahogy az utolsó túlélőket kimentik. Az örvényáramlatok a kis csónakokat egymás felé irányították, és Talar óvatosan próbált egyensúlyozni mentés közben. Genn látta, hogy a korábban kimentett matrózok most a mentőcsónakban vannak épségben.
– Talar! A királynő megsérült. Segítened kell neki és a hercegnőnek! – kiáltotta Genn, hangja átverekedett a szélen keresztül.
– Dobja be őket a vízbe! Onnan kimentjük őket. Meg tudjuk gyógyítani! – kiáltotta vissza Talar, lenyűgözve attól, amit látott.
Genn mindkét oldalt maga mellé nézett. Ezért a két nőért kell most élnie. Nincsen népe, nincsen fia. Ők maradtak neki mindössze.
– Szerelmem, szörnyen fájni fog, amikor beleesel a vízbe. Ha megakadályozhatnám a fájdalmadat, megtenném. Erősnek kell lenned.
– Kibírok bármilyen fájdalmat, ha a közelemben vagy, drága férjem. Szeretlek téged… mindörökké. És most hadd menjek.
Genn elmosolyodott, aztán kidobta őt a hajóablakon keresztül, és a felesége hangosan az óceánba csapódott.
– Tess, menned kell. Segíts anyádnak!
Tess egy félmosolyt vetett rá, gyorsan letörölte a könnyeit, aztán keresztül nyomta magát a hajóablakon, és az óceánba landolt.
Mindkét nő hamar felszínre jött, hogy nagy levegőt vegyen, majd a karjaikkal csapkodni kezdtek. Talar mentőhajója melléjük ért, és a Vigyázók behúzták őket a csónakba.
Megkönnyebbülve és büszkeséggel a szívében, Genn is elkezdte átnyomni magát a hajóablakon, de még mielőtt teljesen kirét volna…
Husss!
Talar érezte, ahogy a vákuum lentről szinte magába szippantja őket. A mentőcsónakok meghajoltak és egymásnak ütköztek. Mintha valami hatalmas erő lentről magába nyelné, az Elune Ragyogását beszippantotta az óceán.
Genn szemei tágra nyíltak, ahogy az erő visszaütötte őt a hajóablakból, és a nyitott kabinon keresztül az elöntött csarnokba dobta, mintha egy szivattyú húzná lefelé az elsülyledt hajó belsejébe.
– Genn! – kiáltotta Mia. A hajó eltűnt. Csak habzó koncentrikus körök hullámoztak körülöttük, mint egy hatalmas céltábla körül.
Vízzel telt meg Genn tüdeje, amitől a maradék levegőt is kiköhögte. Mozgatta a karjait, próbált a felszínre úszni, küzdve az őt lefelé nyomó erővel.
Bepánikolt, a szíve hangosan dobogott a torkában. Rájött, hogy már nem sok ideje van hátra.
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .