T&K – Az orkok történelme

Élnek olyan lények, akik megtestesítik az abszolút, jóvátehetetlen gonoszt ezen a világon. Ugyanakkor, függetlenül attól, hogy néhány szegletben mit mondanak, ezeket a lényeket NEM orkoknak hívják. Nem gyűlölik az életet, nem magasztalják fel a kegyetlenséget és a csalárdságot, mint a Lángoló Légió vezetői. Igen, elég brutálisak tudnak lenni, és ne akarjatok a rossz oldalukkal megismerkedni, hacsak nem vagytok nagyon jó kardforgatók és nem áll rendelkezésetekre egy kisebb sereg (meg egy-két mágus). Igen, amikor megölik a családotokat és a házatokat a földdel teszik egyenlővé, megértem, hogy a nevük káromkodásnak hangzik. Ugyanakkor nézzünk szembe a tényekkel: az orkok nem azzal múlatják minden percüket, hogy a kínzások újfajta módjain gondolkoznak, vagy hogy hogyan okozzanak nektek minél nagyobb gyötrelmeket. Ha így lenne, talán nem lennének ilyen veszélyesek.

Oké, tudom, hogy senki se fog hallgatni rám. De ez eddig se állított meg, szóval beszéljünk most az orkokról. Hol is kezdjem? Úgy gondolom, az egész egy mocsárban kezdődött egy messzi-messzi világban. Egy elveszett világ napsütötte lápjaiból másztak elő Draenor homályából az első orkok és kezdetleges menedékeket építettek, valamint oszlopokat emeltek a szellemek tiszteletére. Draenor nyári rétjein, ahol gőz bukkant fel a virágok és páfrányok alkotta vad élővilág közötti hasadékokból, az orkok a napon süttették magukat a szellemeket követve, szelíd kunyhóikban szemlélve a világot. (Itt egy kis kreatív szabadságot engedtem meg magamnak).

Nem ismerjük az ork történelem kezdetét. Draenoron az első orkok egyszerű mesterségeket űztek: építészet, mezőgazdaság és bányászat. Felfedezték a sámánizmus kettős tradícióját, hogy választ adjanak a világ nagy rejtélyeire, és a klán-rendszert, hogy kormányozzák az életüket. Emellett a hitük alapja még az ősök tisztelete és nagyrabecsülése volt.

A tudomásom erről az időről elég hézagos, de összeraktam pár mítoszt és történetet, amit az évek folyamán az orkoktól hallottam.

Éppenséggel nem is olyan sok évtizeddel ezelőtt, Ner’zhul, az ork sámán hagyta, hogy a démon Kil’jaeden felhasználja őt arra, hogy a vérszomjat és a kegyetlenséget szétterjessze az ork klánok között. (Természetesen elsősorban Kil’jaeden ötlete volt, hogy Azeroth ellen orkokat használjanak azért, hogy meggyengítsék Azeroth védelmét a Lángoló Légió második inváziója előtt.) Kil’jaeden arra is rávette Ner’zhult, hogy az orkok támadják meg a draeneieket. A két nép számtalan alkalommal csapott össze, de soha egyik se tudott a másik fölé kerekedni.

Ner’zhul azonban megtagadta az utolsó lépést. Ellenállt Kil’jaeden parancsának, hogy démonvért igyanak az orkok (az ugyanis démoni erővel ruházta volna fel az őket), és ezzel teljesen átadják magukat a halál és a háború útjának. (Ner’zhul később csúnyán megfizetett az ellenszegülésért.) Ner’zhul érezte, hogy ha ilyen dolgokban engedelmeskedik Kil’jaedennek, akkor örökre a gyűlölet rabszolgájává válnának az orkok. Feldühödve és felingerülve Ner’zhul ellenállásától, Kil’jaeden az öreg sámán ambíciózus tanítványa, Gul’dan felé fordult. Az engedelmességéért cserébe Kil’jaeden elmondhatatlan hatalmat ígért neki. Gul’dan beleegyezett és belemerülve a démoni mágiába, a leghatalmasabb halandó warlockká vált a történelemben. Az arcane mágiát megtanította a többi klánnak is és arra törekedett, hogy felszámolja az orkok sámánisztikus hagyományait.

Kil’jaeden segített Gul’dannak létrehozni az Árnyék Tanácsot (Shadow Council), egy titkos szervezetet, ami a klánokat manipulálta és a warlockok mágiáját terjeszette egész Draenoron. Blackhand (Feketekéz), Gul’dan és az Árnyék Tanács irányítása alatt az orkok újra megtámadták a draeneieket. Az orkok támadása lehengerlő volt, különösen miután Gul’dan és a többi warlock démonokat idézett, hogy harcoljanak a draeneiek ellen. Szintén ebben az időben történt, hogy az orkok kinevezték Blackhandet a Horda első Hadfőnökévé.

Az orkok és a draeneiket közötti utolsó csata előtt minden ork (kivéve Durotan és a Frostwolf klán) ivott a hatalmas veremúr, Mannoroth, a Pusztító véréből. Gyűlölet és vérszomj – és hatalmas erő – borította el az orkokat. Démon-táplálta dühük megpecsételte a draeneiek sorsát. Ahogy a háború elmúlt, Kil’jaeden, megelégedve mesterkedéseinek eredményével, megszüntette a további együttműködést a Hordával. A draeneiek legyőzésével az orkoknak már nem volt kivel harcolniuk. Végül egymás ellen fordultak. Megfosztva mindenfajta kihívástól és bármilyen démoni irányítástól, Gul’dan hamarosan észrevette, hogy a Horda önmagát pusztítja.

Az orkok szerencséjére egy másik kívülről jött erő is kapcsolatba lépett Gul’dannal. Ő volt Medivh az Őrző, habár ekkor éppen Sargeras szelleme uralkodott rajta. Medivh megmutatta Gul’dannak az utat Azerothra. Gul’dan látta benne a lehetőséget, amivel legalább ideiglenesen kielégíthette az emberei vérszomját, és meghódíthatott és uralma alá hajthatott egy másik világot. Medivh/Sargeras létrehozta az első Sötét Portált; és az orkok, újra egy közös cél alatt egyesülve, keresztülmentek rajta.

És így megkezdődött az Első Háború. Blackhand Stormwind közelében toborozta össze seregét. Az emberek védői felkészületlenek voltak. Habár egy csapatnyi hős lelassította az inváziót azzal, hogy megölték Medivhet, de az Első Háború az orkok megerősödésével ért véget, Stormwind királysága határozottan a Horda zsákmánya lett, Llane Király meghalt és az emberek a tengeren keresztül észak felé hajóztak el.

Néha eltöprengek rajta, hogy mi a különbség az Első és a Második Háború között. Eltekintve a Stormwind meghódítása és Lordaeron elleni támadás között eltelt két évtől, nem volt túl hosszú béke és igazából esély sem volt a békére. Azok, akik követként mentek Gul’danhoz a béke ügyében, élőhalott gúnytárgyként tértek vissza az embereik közé. Arrogáns brutalitás. Még a szövetséges Medivh halála ellenére is hitte, hogy nincs erő Azerothon, amely megállíthatná. És így a Horda hajókat épített és követték az embereket északra, megkezdve a Második Háborút.

Nem tudom, hogy mi zajlik az olyan lények fejében, mint Gul’dan. Ha nem lett volna annyira öntelt, nem hiszem, hogy lett volna erő, amely megakadályozhatta volna Lordaeron elfoglalását, még a Szövetség összes elf ereje és emberi értéke sem (és a törp zsenialitás sem). De Gul’dant egyszerűen nem érdekelte a Horda; őt csak az érdekelte, hogy neki minél több ereje legyen.

Gul’dan és néhány hozzá hű ork klán elhagyta a Hordát. A warlock egy szigetcsoporton keresztül betört a démon Sargeras sírjába, hogy így az ereje az istenekével vetekedjen. Orgrim Doomhammer ezt már nem tűrhette. Hogy megbüntesse a csökönyös orkokat drága árulásukért, Doomhammer elküldte a csapatait, hogy öljék meg Gul’dant és a renegátokat hozzák vissza. A vakmerőségéért Gul’dant darabokra tépték a megőrült démonok, akiket szabadjára eresztett. A vezetőjük halálával az áruló orkok hamar elestek Doomhammer feldühödött légiójával szemben. Habár az ellenállás lenyomták, a Horda képtelen volt visszafoglalni az ez idő alatt elvesztett területeit. Gul’dan árulása nem csupán reményt jelentett a Szövetség számára, de elég időt adott az újraszerveződésre és a megtorlásra. Lord Lothar, látva, hogy a Horda belülről szétesett, összegyűjtötte a maradék erőit és délre szorította Doomhammert, vissza egészen Stormwind széttört hátországáig. Itt a Szövetség erői csapdába csalták a hátráló Hordát Blackrock Spire vulkanikus erődjében. Lothar és Doomhammery találkoztak a csatamezőn, és Doomhammer megölte az ember lordot. Ugyanakkor Lothar halála egy nagyon erős haragot gerjesztett a Szövetség seregében; leverték Doomhammer seregét és visszaszorították a Hordát a Swamp of Sorrows-ba, ahol a Sötét Portál volt. Az orkok a felmentő sereget várták Draenorról, az azonban soha nem érkezett meg.

A Szövetség nem bánt kíméletesen a Horda túlélőivel. Összebilincselték őket, amíg ki nem fogytak a béklyók láncaiból, és internáló táborokba masíroztatták őket. A háború tragédiával végződött a Horda számára, de a legrosszabb még hátra volt.

Draenoron Ner’zhul, még mindig a Kil’jaedennel kötött alkun feldühödve, egy olyan erőt keresett, amellyel kijátszhatta a Lángoló Légiót. Látva Gul’dan „sikerét” a Sötét Portállal, a sámán rájött, hogy ő maga is tud új portálokat nyitni, és olyan helyre vezetheti a népét, ahol a Lángoló Légió nem fogja háborgatni őket. Nem volt ez egy rossz ötlet, de Ner’zhul nem rendelkezett sem Gul’dan tudásával, sem képességeivel. Az, hogy több mint egy portált nyitottak Draenoron, egy mágikus instabilitást eredményezett, amely elemeire törte szét a világot. Vulkánok emelkedtek ki a lángoló földből, amelyek füstöt és lávát eresztettek ki a világ minden részére. A vad viharokból tengerek emelkedtek ki, amelyek széttörték a partszakaszt. Felismerve, hogy a világuknak végük, Ner’zhul két legjobb tábornoka, Grom Hellscream és Kilrogg Deadeye otthagyták urukat, és összegyűjtve annyi orkot, amennyit csak tudtak, keresztülvezették őket a Sötét Portálon Azeroth megkérdőjelezhető biztonságába, még mielőtt Draenor egy hatalmas rombolásban, ami az egész Twisting Nethert is megrázta, elpusztult. (a hivatalos lore szerint Grom Hellscream már korábban elhagyta Draenort, Kilrogg Deadeye-t pedig Draenor pusztulása előtt megölte Danath Trollbane – a szerk.)

Sajnos Ner’zhul és az ő Shadowmoon klánjának warlockjai szintén túlélték a kataklizmát. Egy másik portálon elhagyták a bolygót és éppen Kil’jaeden nem bocsátó karmai közé kerültek, aki még mindig haragudott a sámánra, amiért évekkel korábban dacolt vele. Ner’zhult és a követőit megkínozta, összetörte és Northrend Lich Kingjévé és a követőivé változtatta őket. Aztán ők létrehozták a Scourge-öt.

Ha bármi sötétség is van a lelkemben, azt mind arra fordítanám, hogy egyszer megbüntessen Kil’jaedent azért a szörnyűségért, amit létrehozott.

A hatalmas arcane energia ellenére, ami szétdúlta a bolygót, Draenor nem pusztult el teljesen. Néhány része, amit ma Outlandnek nevezünk, túlélte a kataklizmát. A pletykák szerint elég lidércnyomásos, ami egyedül a Lángoló Légió bázisának alkalmas. (Hívjatok őrültnek, de remélem, hogy egyszer láthatom).

Időközben Azerothon a Horda nagy része internáló táborokba volt bebörtönözve. A Szövetség túlélői nem voltak vidám hangulatukban; a legtöbben úgy érezték, hogy az orkok nem mások, mint vadállatok; sokan a végső megsemmisítésüket sürgették. A legyőzött orkok megdöbbentően kezelhetőek és egyhangúak voltak, csak akkor voltak felbuzdulva, ha démon isteneikhez imádkoztak, hogy mentsék meg őket. A Horda warlockjait, Ner’zhul démon imádatának leghűbb követőit, majdnem teljesen kiirtották. Mivel Mannoroth vérének hatásai kezdtek kiürülni a szervezetükből, az orkok gyengének és bizonytalannak érezték magukat. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy néhány ork klán, mint Grom Hellscream és az ő Warsong klánja elkerülte az elfogást.

Ebben az időben egy új bajnok született, a legnagyobb vezető az orkok több ezer éves történelmében. Thrallnak hívták, Durotan ork főnök fia, aki állítólag az egyetlen olyan ork törzsfőnök, aki megtagadta, hogy igyon a démonvérből. Történetek szólnak arról, hogy a Blackrock klán bérgyilkosai ölték meg Durotant, és a csecsemő Thrallt magára hagyták, hogy meghaljon. Egy cselszövő ember, nevezetesen Blackmoore megmentette ugyanakkor. Úgy érezte, hogy egy ilyen nemes vérvonallal rendelkező orkot a saját bábjaként használ majd annak érdekében, hogy a legyőzött orkokat kordában tartsa. A „Thrall”, vagyis rabszolga nevet adta neki, és gladiátornak nevelte, hogy mások szórakozásáért harcoljon orkokkal és emberekkel.

Thrall azonban nem felelt meg a nevének. Blackmoore azt akarta, hogy Thrall ismerje a harci technikákat és a történelmet, hogy jó harcos és jó vezető váljon belőle a csatákban, ezért elrendelte az ork taníttatását. Thrall azonban sokkal több képzést kapott, mint amennyit Blackmoore szeretett volna. Ez Thrall ember barátjának volt köszönhető: Taretha Foxtonnak, akinek az anyja, Clannia Foxton nevelte a csecsemő Thrallt. Taretha titokban könyveket csempészett Thrallnak: nem-katonai témájú könyveket.

Végül a megtorlással és kegyetlenséggel teli évei után Thrall megszökött az emberek ellenőrzése alól, még mielőtt az megtörhette volna. Több hónapnyi vándorlás után Thrall megtalálta Grom Hellscreamet és egy csapatnyi Warsong orkot. Miután számos próbát és tesztet kiállt, Grom elmondta, hogy fent északon talált menedéket számos ork, akik még mindig tisztelik a régi ork szokásokat, és ők a Frostwolf klán. Így Thrall búcsút vett a zord törzsfőnöktől, és északra ment; több hónapnyi keresés után végül találkozott a Frostwolfokkal, akik felismerték Thrallban Durotan fiát és a klánfőnök törvényes örökösét.

Thrall a klánnal maradt és Drek’Thartól, az öreg sámántól megismerte a sámánizmust. Ennek során Thrall ráeszmélt, hogy népe mennyire eltávolodott az ősöktől. Szükségük lenne arra, hogy testben és lélekben egyaránt felszabaduljanak az emberek fogsága és a démonok mérge alól.

Aztán Thrall találkozott az öreg ork főnökkel, Orgrim Doomhammerrel, aki remeteként élt a Második Háború vége óta. Megérezte azt az erős és tiszta szellemet Thrallban, amivel már évtizedek óta nem találkozott. Megtanította Thrallt azokra a fortélyos taktikákra, amivel gyorsan meg lehet támadni és meghátrálásra lehet kényszeríteni az ellenfelet, még mielőtt az felocsúdhatna. Később, amikor Doomhammer egy harc során elesett, Thrallt jelölte meg a Horda új hadfőnökének. Felvéve Doomhammer fegyverét, Thrall megfogadta, hogy minden orkot felszabadít Azerothon az internáló táborokban, és rögtön nekilátott fogadalmát megvalósítani. Thrall nevét elkezdte mindenki megismerni Azerothon és a Szövetség tábornokai azon tűnődtek, hogy mit csináltak rosszul, amikor hagyták, hogy egy jöttment hadfőnök összekovácsoljon egy új Hordát. Sajnos, még mielőtt a Szövetség a mágusait, varázslóit és paladinjait egy egységes szervezetbe tudta volna kovácsolni, hogy elpusztítsa az új Hordát, egy új veszély bukkant fel: a Scourge. A legtöbben tudjuk, hogy mi történt ezután.

Ahogy a Harmadik Háború megkezdődött, Thrall, miután összegyűjtötte Hordáját (és részt vett egy kis Blackmoore elleni megtorlásban), azt az üzenetet kapta egy rejtélyes prófétától, hogy vigye át a Hordáját a tengeren Kalimdor partjaira, így kímélve meg őket a Scourge pusztításától. Így is tett, és az út során találkozott és összebarátkozott a dzsungel trollokkal. Miután Kalimdorban partot értek, Thrall megérkezett a Barrensbe, ahol megismerkedett Cairne Bloodhooffal, a Bloodhoof taurenek törzsfőnökével. Itt kötötték meg az orkok és a taurenek a szövetségüket, és a taurenek csatlakoztak a Hordához.

A megkötött szövetségek ellenére az orkok pont egyik emberük miatt nem végezhették el a munkájukat. Bár Grom Hellscreamnek parancsba volt adva, hogy kerüljön el minden konfliktust Kalimdoron, mégis harcba keveredett az emberekkel, és utána még a helyi éjelfeket is feldühítette azzal, hogy elpusztította az erdőiket. Ellenségekkel körülvéve Grom egy patakra bukkant, amely Mannoroth vérével volt beszennyezve. Grom és a harcosai ittak a patakból és elég erősek lettek ahhoz, hogy legyőzzék az elfeket – és megöljék a félisten Cenariust. Belemerülve a démoni vérszomjba, Grom és az ő fel orkjai a továbbiakban nem akarták Thrallt követni. Csapatát démonokkal feltöltve, Grom a Barrens szélén hozott létre egy bázist. Thrall elhatározta, hogy megmenti öreg barátját a kárhozattól. Keresztülverekedte magát Gromig és az ork tudatára próbált hatni. Grom megbánta bűneit és együtt porig égették a teremtményt, amely évszázadok óta manipulálta és ölte az embereiket. Egy hegyi hágóban találkoztak Mannoroth-tal és Grom feláldozta magát, hogy megölhessék a démont. Korábbi bűnei ellenére a Horda ma úgy tekint Grom Hellscreamre, mint az egyik legnagyobb hősére.

Thrallnak kevés ideje volt a gyászra. Hamarosan a tengeren át megérkezett a démon Archimonde és a Scourge, hogy elpusztítsák a Világfát és az általa őrzött Well of Eternity-t. Miután újra figyelmeztette a rejtélyes próféta (akiről kiderült, hogy az újjászületett Medivh), Thrall csatlakozott Jaina Proudmoore-hoz, hogy szembeszálljon Archimonde-dal. Együtt elpusztították Archimonde-ot és szétporlasztották a Lángoló Légió haderejét.

A diadalmas Thrall egy új országot kezdett építeni az embereinek, amit az apja után Durotarnak nevezett el. Ugyanakkor népe véres múltja ismét kísérteni kezdett. Jaina apja, a  Főadmirális Daelin Proudmoore, a Második Háború egyik hőse elhatározta, hogy eltörli a Hordát egyszer és mindenkorra, mielőtt még megvetnék a lábukat Kalimdoron. Ismerve az orkok brutális történelmét, megértem Proudmoore kezdeti haragját, de még a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem változtatta meg álláspontját. Így, szomorúan, de oda kell raknom a nevéhez a „nagy, kövér tökfej” jelzőt. Jaina próbálta meggyőzni az apját, de az Admirális naivnak nevezte és azt mondta, hogy becsapják. Felismerve, hogy az apja nem fog változtatni a gyűlöletén, Jaina Proudmoore-nak olyan döntést kellett hoznia, amit csak a Lángoló Légió urai élvezhetnek: vagy semmibe veszi a Thrallal kötött szövetségét, vagy segít megölni az apját.

Szegény lány. Először beleszeretett valakibe, aki elpusztította Lordaeront és utána szövetkezett az apja ősellenségével. A pletykák szerint közte és a blood elfek vezetője, Kael’thas között is volt valami. Egészen biztos, hogy nem ő legszerencsésebb nő a történelemben.

Thrall megígérte, hogy annyi embert kímél meg Theramore, a Kalimdor partjainál található új szövetségi főváros ostromakor, amennyit tud. Végül Jaina a Horda oldalára állt. Thrall bajnoka, a fél-ogre Rexxar megölte Daelin Proudmoore-t, és Jaina elfogadta, hogy a Szövetség vezetője legyen Theramore-ban és elkötelezte magát a Hordával kötött fegyverszünet mellett. Ugyanakkor ez a fegyverszünet is éppen csak fennáll Kalimdoron, Azerothon pedig egyáltalán nem.

Mostanra Thrall feloszlatta a hagyományos ork klánokat, hogy a továbbiakban egyetlen önkényes döntés se tudja elválasztani egyik orkot a másiktól. Így a legtöbb ork klán már nem létezik. Ugyanakkor Durotaron túl, a régi klánok maradványai megmaradtak, különösen a Blackrock és a Dragonmaw klánok, akik ma már nem is tagjai a Hordának. Ezek a klánok elfogadják a soraikban a warlockokat is, szóval ők nem hagyták el démoni örökségüket. Egy másik lappangó méreg, amely arra vár, hogy feltépje a sebeket, az Árnyék Tanács: Gul’dan vámpírokból álló régi bandája (képletesen mondva) soha nem pusztult el teljesen. Azt mondják, hogy Felwoodban vannak. Ha egyszer elhatározzák, hogy elhagyják a rejtekhelyüket, igazán bajban lehetünk. Láttuk, hogy Kel’Thuzad egymaga mit vitt véghez – a Tanács egy teljes armadája a főwarlockoknak, és Theramore, illetve Durotar védelme a mágiával szemben nem olyan erős, mint amilyennek látni szeretném.

És ez az, amiért a Horda és a Szövetség ilyen véres zűrzavarban van napjainkban és ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben jobb idők jönnének ránk.

(Forrás: Wow RPG Horde Player’s Guide 132-138.p.)

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .