Gilneas inváziója
Gilneas inváziója a Forsakenek és a Worgenek csatája volt Gilneasért, és egy fontos részét képezte a Szövetség-Horda csatának. Az inváziónak két része volt: először a Forsakenek behatoltak Gilneasba és ennek eredményeként Gilneas lakosságának nagy része Darnassusba menekült. A második fázis során a Gilneasi Felszabadítási Front (Gilneas Liberation Front) a Bloodfangek falkájával és a 7. Légióval az oldalán harcolt a Forsakenek ellen, melynek végén sikerült visszafoglalniuk Gilneast azzal, hogy a Greymane Wallig visszaszorították a Forsakeneket.
Az invázió kiváltója Garrosh Hellscream volt, aki arra utasította Sylvanas Windrunnert, hogy foglalja el Gilneast, hogy a Hordának Dél-Lordaeron területén is legyen kikötője. Garrosh ezzel akarta ellenőrzése alatt tartani és bizonyításra kényszeríteni Sylvanast, aki az Angratharnál, a Haragkapunál történtek óta meglehetősen negatív megítéléssel bírt a Hordában. A másik kiváltó ok az Alpha Prime vezette Farkas szekta, a Wolf Cult volt, akik a gilneasi worgeneket gyűjtötték volna össze, hogy aztán Darnassus ellen vonuljanak, hogy ott bosszút álljanak Malfurion Stormrage-en. A két csoport aztán az eltérő célok ellenére mégis együtt dolgozott.
Az Invázió és az Átok
Először a Forsakenek egy frontális támadást indítottak a Greymane Wall ellen, azonban a fal hatalmas ereje segítségével a gilneasi védők könnyedén visszaszorították a Forsakeneket.
Ezalatt Gilneas Királyságát a worgen átok terítette le, amellyel számtalan gilneasi lakos félig ember-félig bestia worgenné változott. Hamarosan ezeknek a worgeneknek a vérszomj és a friss hús tépése iránti vágy kezdte elvenni az eszét. Az átkot Alpha Prime és az ő Farkas szektája terjesztette azért, hogy ezzel gyengítsék meg a gilneasi védelmet azért, hogy a Forsakenek áttörhessenek a Falon.
Az átok könnyedén és gyorsan terjedt a lakosság tagjai között, főleg akkor, amikor Alpha Prime és az ő worgenjei nyílt támadást intéztek Gilneas City ellen, amelynek során ismét több tucatnyi polgárt változtattak át. Bár a polgárok megpróbáltak szembeszállni a worgenekkel, hamarosan rájöttek, hogy a támadó sereg száma túl nagy, és a király elrendelte a város kiürítését, egyidejűleg a politikai okokból bebörtönözött Lord Darius Crowley szabadon engedését. Crowley hamar felismerte, hogy az egyetlen esély a túlélésre az, ha az ő csapatai együttműködnek a király seregeivel, és Gilneas lakossága Duskhavenbe menekül, míg ő a seregeivel együtt feltartja a worgeneket Gilneas Cityben. A terv bevált, a gilneasi menekülők sikeresen elérték Duskhavent, ám ezért nagy árat fizettek: Crowley-t és csapatát végül körbevették és mindannyiukat megfertőzték a worgen átokkal.
Eközben Krennan Aranas, Greymane királyi alkimistája egy olyan speciális varázsitalt készített, amelynek segítségével a worgenek képesek voltak egyensúlyba hozni a bennük lévő embert a bestiával, ezzel pedig visszanyerték józan eszüket. Az így kijózanodott worgenek egy része önként csatlakozott a király seregeihez.
Támadás Duskhaven ellen
Bár a Wolf Cult elfoglalta Gilneas Cityt, a Greymane Wall továbbra is tartotta magát a támadókkal szemben. Hamarosan azonban bekövetkezett a Kataklizma, és vele együtt a Fal is jelentősen megrongálódott, kapuit ledöntötte Deathwing pusztítása. Emellett azok a zátonyok is elpusztultak, amelyek eddig megakadályozták, hogy a tenger felől támadják meg Gilneast, így a Forsakenek számára lehetőség nyílt arra, hogy a szárazföldi támadás mellett a tengerről is indíthattak seregeket.
Hamarosan meg is érkezett két Forsaken csatahajó Duskhaven partjaihoz, és elkezdték bombázni a települést. Azonban a Liam Greymane herceg vezette védők, kiegészülve a frissen csatlakozott worgenekkel, keményen állták a sarat a hajókról érkező Forsaken gyalogosok és más élőholt rettenetek ellen. Lord Vincent Godfrey, az ellentámadást vezető gilneasi nemes úgy döntött, hogy a worgeneket fogja felhasználni ahhoz, hogy semlegesítse a Forsakenek hajóit. Azt parancsolta, hogy foglalják el a worgenek a katapultokat, majd használják azokat a Forsakenek hajói ellen, illetve öljék meg a Forsakenek parancsnokát, Dark Ranger Thyalát is. Azonban ennek a győzelemnek is súlyos ára volt. A bombázásoktól és a Kataklizmától megggyengült föld szerkezete tovább lazult, majd hamarosan darabokra szakadt és a tengerbe omlott. Duskhaven lakosait és menekültjeit ezért tovább irányították először a Greymane Manorba, majd a szárazföld belsejébe, Blackwaldba.
Miközben Blackwald felé haladtak, két gilneasi postakocsit, akik közül az egyik utasa maga Liam herceg volt, az ettin Dombtörő Koroth (Koroth the Hillbreaker) ogre szolgái támadták meg, ezzel egyidőben pedig Asther Kapitány parancsnoksága alatt egy szakasznyi Forsaken is megérkezett. Liam Greymane-nek csellel sikerült a két ellenfelet egymás ellen ugrasztani, amivel elég időt nyertek a gilneasiak ahhoz, hogy elmenekülhessenek.
A Worgen Átok eredete
Miután megérkeztek Stormglen Village-be, a gilneasi menekültek felfedezték, hogy a település teljesen lakatlan, mivel azt hatalmas pókok rohanták le. Miután legyőzték a pókokat és az anyaállatot, Rygnát, úgy döntöttek, hogy bevetik magukat Blackwald sötét erdőibe, hogy túlélők után kutassanak. Ebben az erdőben éjelfekkel találkoztak, akiket Belrysa Starbreeze vezetett, és aki elmesélte a gilneasiaknak a worgen átok eredetét és történetét. Ezt hallva a worgenek ittak Tal’doren vizéből, hogy végleg helyreállítsák magukban az egyensúlyt az ember és a bestia között.
Hamarosan megérkezett Lord Godfrey és arra utasította Crowley-t és az ő worgenjeit, hogy csatlakozzanak a király seregeihez a Forsakenek elleni csatában, azonban ezt Crowley visszautasította. Ekkor érkezett meg a király, Genn Greymane és fedte fel nagy titkát, hogy ő maga is megfertőződött a worgen átokkal. Ezután Crowley beleegyezett, hogy worgenjeivel együtt csatlakozzon a Gilneasi ellenálláshoz, hogy egységesen, egy nemzetként vessenek véget a Forsakenek inváziójának.
Ezután Greymane Tempest’s Reachbe távozott, a Belrysa által vezetett éjelfek és Lord Crowley pedig a Tal’dorennél összeütköztek az Alpha Prime-mal, akit végül Belrysa régi szerelmének szelleme, Arvell ölt meg. Vezetőjük halálával a Farkas Szekta tagjai szétszóródtak és elmenekültek, így a Forsakenek is farakasember barátaik nélkül maradtak.
Godfrey árulása
Bár a többség elfogadta azt a tényt, hogy saját királyuk, Greymane is megfertőződött a worgenek átkával, Lord Godfrey számára ez elfogadhatatlan volt, miután hosszú éveken keresztül harcolt ezek ellene a lények ellen, akiket most is szörnyetegeknek tartott. Miután a két keleti nemes, Lord Walden és Baron Ashbury támogatását megszerezte, Godfrey elfogta a királyt, és fogolyként tartotta a Tempest’s Reachnél. Az volt a célja, hogy a király átadásával egyezséget kössön a Forsakenekkel.
Azonban a worgenek, miután tudomást szereztek erről, mentőakciót indítottak királyuk kiszabadítására. A két áruló keleti nemest megölték, így Godfrey magára maradt. A nemes hű volt elveihez: kijelentette, hogy inkább meghal, mintsem egy worgen királyt szolgáljon, majd a sziklákról a mélybe vetette magát.
Csata Gilneas Cityért
Miután a király kiszabadult, egy sereget küldött fia, Liam herceg és Crowley lánya, Lorna Crowley vezetésével Emberstone Village-be, hogy a bányászvárost felszabadítsák a Forsakenek uralma alól. Miután kiszabadították a leláncolt gilneasiakat, megölték a Forsakenek vezérét, a kegyetlenségéről ismert Executor Cornellt, valamint Őrült Valnovot, aki embertelen kísérleteket hajtott végre a munkához már túl idős és beteg lakosokon.
Miután minden elérhető és hadképes gilneasit a seregükbe toboroztak, a király úgy döntött, ideje felszabadítani a fővárost a Forsakenek uralma alól. A sereg két részre oszlott: Liam a Merchant Square elleni támadást vezett, míg Genn király és Lord Crowley más kerületekből indították a támaádst. A herceg vezette sereg fokozatosan haladt előre, és sikerült is Stoneward Börtönénél egyesülniük Lord Crowley worgen seregével, majd a Gorerot néven ismert szörnyet is legyőzték. Ezután Greymane Courtnál sikerült körbekeríteniük Sylvanas Windrunnert a király seregeivel együtt.
Úgy tűnt, hogy a csata a Forsakenek számára kedvezőtlenül fog alakulni, ekkor azonban Sylvanas minden sötét erejét bevetette és egy pillanatra mindenkit megdermesztett, hogy egy mérgezett nyílvesszőt lőjön ki a királyra. Liam herceg azonban Sylvanasnál is gyorsabb volt: az íj elé ugrott, ezzel pedig megmentette apját a saját élete árán. A herceg azonban azzal a tudattal halhatott meg, hogy a város felszabadult a Forsakenek irányítása alól.
Menekülés Gilneasból
Később Sylvanas találkozott Garrosh megbízottjával, Warhowl tábornokkal, és arról tájékoztatta, hogy a gilneasi helyzetet kézben tartja, és nem kívánja bevetni a Forsaken Blightot, azt a vegyi fegyvert, amelynek használatát a Haragkapunál történt incidens után betiltotta a Horda. Azonban amikor a követ távozott, a Sötét Úrnő mégis a Blight bevetésére adott parancsot Garrosh utasítása ellenére.
Így a következő nap hajnalán a Forsakenek Gilneasra szórták a Blightot (métely). Azonban nem tudhatták, hogy az éj leple alatt a lakosságot evakuálták az Aderic’s Repose-hoz vezető titkos átjárón át, köszönhetően annak, hogy egy Tobias Mistmantle nevű fiatalember felfedte a tervet. Az ígéretüket betartó éjelfek pedig hajókat küldtek a Keel-i Kikötőbe, hogy azokon keresztül Darnassusba kísérjék Gilneas lakosságát, ahol menedéket biztosítanak számukra.
Azonban Garrosh nem bízta a véletlenre Gilneas megszerzését: a Forsakenek mellett egy ork gunshipot is, légi csatahajót küldött a térségbe, így csak súlyos harcok árán, a druidák közreműködésével és a légihajó felrobbantásával tudtak csak a kikötőből elmenekülni a gilneasiak.
Gilneas tehát romokban hevert, köszönhetően a Forsakenek inváziójának és a Cataclysm okozta szakadásnak is. A polgári lakosságot Darnassusba menekítették ki, míg a katonák és önkéntesek Gilneasban maradtak Darius Crowley irányításával. Ők alkották meg a Gilneasi Felszabadítási Frontot (Gilneas Liberation Front) annak reményében, hogy kiűzik a Forsakeneket földjeikről és egész Gilneast visszaszerzik az Alliance számára.
A harcok folytatódnak
Harcok Silverpine-ban
A GFF (Gilneasi Felszabadítási Front) először Silverpine Forest területén kezdett bele a Forsakenek elleni csatába, és rögtön sikerült is kisebb győzelmeket aratniuk, ugyanis bár a Forsakenek létszámban hatalmas fölényben voltak hozzájuk képest, a GFF által alkalmazott unortodox gerilla hadviselés és taktika meglepően hatásosnak bizonyult.
Rövid időn belül Darius Crowley szövetségre lépett az Ivar Bloodfang által vezetett Bloodfang falkával, akik az első worgenek között voltak Gilneasban, és többször meg is támadták a gilneasiakat, azonban a Forsakenek kegyetlenségét látva inkább Crowley seregeihez csatlakoztak. A Bloodfang worgenek azonnal folyamatos támadásokba kezdtek a Forsakenek állásai ellen Silverpine Forestben. Az egyik legsikeresebb támadásuk azonban három ork hadihajó ellen volt, amely Kalimdorból érkezett, hogy ellátmányt, fegyvereket és katonákat biztosítson utánpótlásként a Forsakenek számára. A worgenek azonban könnyedén elpusztították a hajókat, részben annak köszönhetően, hogy a rajta lévő katonák meglehetősen ittas állapotban voltak.
Miután a Forsakenek rájöttek, hogy ez a fajta gerilla-harc igen komoly károkat tud okozni számukra, ezért elkezdték saját seregük méretét növelni. Mivel az undeadek szaporodni nem tudnak, így más forrás után kellett nézni, és erre kiválóan alkalmasak voltak a Sylvanashoz Arthas bukása után csatlakozott Val’kyrek, akik képesek voltak az elesett ember katonákat élőholtként feltámasztani és így a Forsakenek létszámát növelni. Ennek megfelelően a Forsakenek a legközelebbi ember település lakosait, a Hillsbradból Fenris Szigetére (Fenris Isle) menekült embereket kezdték el lemészárolni, majd Forsakenként feltámasztva Sylvanas seregébe toborozni.
A worgeneknek azonban erre a taktikára is volt válaszuk: rájuk ugyanis nem hatott a val’kyrek varázsa. Éppen ezért Lord Crowley és Ivar Bloodfang felajánlotta vérét a Fenris Isle-on tartózkodó embereknek: bár vérük elfogyasztásával belőlük is worgenek lesznek, azonban így ellenállhatnak a val’kyrok mágiájának és nem kell attól félniük, hogy haláluk után a saját ellenségeik seregéhez kell csatlakozniuk. Sok ember számára elfogadható volt ez a választás, ezért a worgenek száma is ugrásszerűen megnőtt, annak ellenére, hogy a Lordamere Tónál való átkelésük során sokakat lenyilaztak közülük.
Miközben a harcok tovább folytak Silverpine-ban, Sylvanasnak azt jelentették, hogy Crowley és Bloodfang a Deep Elem Mine elhagyatott bányájában fognak találkozni. A Sötét Úrnő kihasználta az alkalmat, és egyik elit parancsnoka, Master Forteski irányításával bekerítették a worgen vezetőket a bányában. Azonban a találkozó is igazából egy csapda volt, mivel Crowley és Bloodfang helyett egy halomnyi robbanóanyag és robbantó-szerkezet várta őket a bánya mélyén, amelyet Ivar Bloodfang örömmel gyújtott fel maga után. A Forsakenek egyik legkiválóbb csapata egyetlen túlélő kivételével mind ott veszett. Ezzel egyidőben a Bloodfang falka Olsen’s Farthingnál is jelentős győzelmet aratott a Forsakenek csapatai felett.
Gilneas felszabadítása
Eddigre a gilneasi menekültek már megérkeztek Darnassusba, Genn Greymane király pedig Stormwindbe ment, ahol segítséget kért Varian Wrynntől a Gilneasi Felszabadítási Front számára. Mivel a Forsakenek terjeszkedésének ellensúlyozására az Alliance-nak szüksége volt Gilneasra északon, ezért Varian Wrynn a legkiválóbb seregét, a 7. Légiót küldte el a worgenek számára segítségnek.
Halford Wyrmbane főparancsnok vezérletével a 7. Légió partot is ért Gilneasnál, ennek során pedig egy hatalmas Horda flottát is megsemmisítettek, amely még Gilneas kezdeti inváziója során érkezett a lordaeroni partokhoz. A 7. Légió fokozatosan haladt előre és egyre több és több előőrsöt és helyőrséget pusztított el, illetve foglalt vissza a Forsakenektől, míg végül Sylvanas kénytelen volt azt is elismerni a Hordának, hogy az Alliance visszafoglalta Gilneas Cityt. A Forsaken Előretolt Sereg utolsó állomását végül a Silverpine felől érkező worgen seregekkel közösen győzte le a 7. Légió, ezzel kiszorítva a Forsakenet Gilneas teljes területéről.
Ugyanakkor a Forsakenek sikerült megtalálniuk az Alliance-szal szemben a három gilneasi nemes holttestét: Lord Godfrey-t, Lord Waldent és Baron Ashburyt is Sylvanashoz vitték, hogy ő a val’kyrok segítségével feltámassza őket, így nyerve értékes szövetségeseket a worgenek elleni csatában.
Ambermill eleste
Miután a GFF-nek sikerült saját állásait biztosítania Gilneasban, a Bloodfang falkával közösen nekiálltak arra, hogy felkészítsék seregeiket a Greymane Wallnál arra, hogy egyetlen hatalmas offenzíva keretében Silverpine Forestből is kisöpörjék a Forsakeneket. Ezzel egyidőben Sylvanas a feltámasztott Godfrey segítségével szintén elkezdett a harcra készülni, és egy ügynöke vezetésével sikeres és fontos támadást hajtott végre Ambermill ellen, amely Dalaran egyik utolsó települése volt a földön, és amely a Kirin Tor akkori semlegességi szemléletétől eltérően az Alliance seregekkel kötött egyezséget.
Ambermill és a Dalarani Kráter mágusainak nem sok választása volt: már évekkel korábban megállapodást kötöttek az Alliance-szal annak érdekében, hogy megvédjék magukat az őket folyamatosan támadó Forsakenektől. Ezzel együtt különböző mágikus védelemmel igyekeztek ellátni ezt a területet, így számtalan Elemental Servitort hagytak ott maguk után, ileltve egy apró védő-dimenzióba helyezték el a környéket. Ugyanakkor a Kirin Tor egyik volt főmágusa, aki a kezdetek óta a Forsakenekhez tartozott a Scourge-től való felszabadulása után, Dalar Dawnweaver megtalálta Beren’s Perilnél a védő-dimenzióhoz tartozó portált és egy kalandor segítségével a várost visszahozta az eredeti dimenzióba. Ekko a város határában tartózkodó Forsaken seregek, lerohanták Ambermillt, a Kirin Tor mágusait megölték, majd a val’kyr Daschla segítségével rögtön fel is támaszották őket élőholtként.
Az Alliance válaszcsapása
Az Ambermillnél elért sikert követően Sylvanas Lord Godfreyt, Lord Waldent és Baron Ashburyt Silverpine féli részébe küldte, hogy győzzék le az ottani támadást és ezzel fontos győzelmet arassanak a Forsakenek számára.
Ennek első lépése az volt, hogy visszavették és elpusztították Pyrewood Village-t, amelyet korábban a 7. Légió szerzett meg, és jelentősen megtizedelte az itt állomásozó Forsaken csapatokat. A Forsakenek azonban sajnálatos módon szembesültek azzal győzelmüket követően, hogy a legyőzött Légió-katonák egyike sem volt ember, így pedig képtelenek voltak őket a val’kyrok feléleszteni. Ennek ellenére az itteni légiós seregeket legyőzték, a megtalált Forsaken csapatokat ksizabadították – habár Godfrey párat megölt közülük arra hivatkozva, hogy túl gyengék voltak -, a települést pedig felgyújtották.
Következő lépésként a 7. Légió Bázisát támadták meg, amelyet egy Wildhammer törp, Marstone Tábornok irányított, és amelynek tagjai főleg törpök voltak. A Forsakeneknek sikerült megölniük a tábornokot, és még a 7. Légió hadi terveit is megszerezték, amely fontos volt számukra.
Ezalatt a 7. Légió flottája Glineas partjai mentén megkezdte a támadást Silverpine Forestben, míg a Bloodfang falka és a Gilneasi Felszabadítási Front a Forsakenek főseregének támadt neki Forsaken Frontnál. A csata folyamán Godfrey és társai behatoltak a GFF alaptáborába, mivel a jelentések szerint a seregeket nem más vezette, mint Lorna Crowley, Darius Crowley lánya. Kiderült, hogy bár a seregben szinte mindenki worgen volt, és Darius minden embert arra biztatott, hogy válassza ezt a sorsot, saját lányát mégsem volt képes erre rávenni. Így alakult ki a terv Godfrey-ék fejében, hogy ha megölik a lányt, akkor élőholtként feltámasztva az apja ellen használhatják fel. Ezzel a lány tökéletes csali volt arra, hogy őt elkapva arra kényszerítsék Crowleyt, hogy vonuljon vissza, mielőtt Stormwind seregei legyőzik a Forsakeneket.
Három val’kyrja és High Warlord Cromush társaságában Sylvanas Windrunner maga is a csatatérre lovagolt, amely lángokban állt a Horda és az Alliance pusztításától. A Sötét Úrnő Greymane Wall széttört kapuinál találkozott Darius Crowley-val és Ivar Bloodfanggel, ahol választás elé állította Crowley-t: vagy visszavonul és a seregeit visszavonja Gilneason belülre, vagy a lányát megölik és Forsakenként örök időkre a Banshee Királynőt kell szolgálnia. A három gilneasi nemes pedig elő is állította a fogoly Lornát, hogy biztosítsák Crowley-t arról, hogy Sylvanas nem blöfföl. Crowley természetesen képtelen lett volna végignézni a szörnyű sorsot, amit Sylvanas szánt lányának, ezért a visszavonulás mellett döntött, beleegyezett abba is, hogy feladják Gilneas Cityt Ivar legnagyobb döbbenetére. A paktum megköttetett, Lornát szabadon engedték, a Crowley-k pedig seregeikkel együtt elhagyták a helyszínt.
Így a Forsakenek ismét behatoltak Gilneasba. Otthonuk biztonságában Godfrey megtette azt, amire senki nem számított: miközben Sylvanas bejelentette győzelmét és azt, hogy tovább menetelnek Gilneasba, hogy a maradék seregeket is megtörjék, a nemes megölte a Sötét Úrnőt. A Horda csapatai rögtön megtámadták a három áruló nemest, akiknek sikerült Shadowfang Keepbe visszahúzódniuk és elmenekülniük. Végül a három val’kyr feláldozta életét, hogy feltámasszák a halottak közül a Banshee Királynőt. Sylvanast ez ismét arról győzte meg, hogy a Forsakenek jövője a val’kyroktól függ, és visszatért Undercitybe.
Utóhatások
A Forsakenek ismételt behatolása Gilneasba azonban rövid életűnek bizonyult, mivel az Alliance hatalmas utánpótlásával, amit Stormwindből küldtek, a Kalimdorból utánpótlás nélkül maradt Forsaken seregek (tekintettel arra, hogy az ork és tauren seregeket a kalimdori csaták is lekötötték) nem tudtak sokáig ellenállni. Azonban ma sincs béke a területen, a Horda és az Alliance seregei között időről-időre újra fellángol a harc. A Forsakenek ezúttal a tengeri támadással próbálkoznak, és a tengerparton folyamatos csata dúl Gilneasért.
Gilneas városában egy időre a fekete sárkány Lord Hiram Creed és az ő Blackhowl serege költözött be, kihasználva az általános zűrzavart. Azonban a Wrathion parancsára megölt sárkány halála óta nem tudjuk, hogy pontosan ki az úr a városban, amelynek nagy része jelenleg is romokban hever és elhagyatott.
SPOILER – Legion: A harc folytatódik?
Bár még csak a Legion alpha tesztjének elején járunk, az adatbányászok máris rengeteg apró információ-morzsát szedtek ki az új kiegészítő tartalmából. Ezeknek ksözönhetően tudjuk, hogy Vol’jin eltűnik a Burning Legion elleni első ütközetben, és távollétében Sylvanas Windrunner lesz a Horda új vezetője.
És a bétából úgy tűnik, hogy bizony a Forsakenek nem fognak nyugodni és a Burning Legion mellett tovább fog folytatódni a harc a Forsakenek és a worgenek között. Erre utal két scenario, amely szerint két légi csatahajó fog összecsapni, amelyek közül az egyiket a Forsakenekhez tartozó Nathanos fog vezetni, míg a másikat maga Genn Greymane. A csata kimenetelét egyelőre nem tudjuk, a szóhasználatból úgy tűnik, hogy Nathanos lesz az, aki elbukik ebben a csatában, míg Genn Greymane valsózínűleg túl fogja élni, hogy tovább vezethesse a worgeneket. Abban biztosak lehetünk, hogy Gilneas királya nem fogja szeme elől téveszteni a Sötét Úrnőt.
Add hozzá kedvenceidhez