8.2. – Baine megmentése és az Alli-Horda együttműködés – SPOILERES PÁRBESZÉDEK
A cselekmény összegezve
Az Alliance oldalán Anduin Wrynn segítségül hívja Jaina Proudmoore-t, hogy megmentsék Baine Bloodhoofot, akit Derek Proudmoore kiszabadításáért láncolt le Orgrimmar városa alá a Horda Warchiefje, Sylvanas Windrunner. Jaina boldogan beleegyezik ebbe, hiszen Baine az élete kockáztatásával juttatta vissza hozzá a fivérét. Ahogy a küldetés folytatódik, az Alliance nem várt segítséget kap Saurfangtól és a Legion eleje óta távollévő Thralltól. A mentőakció során Jainát és Shaw-t a Sunreaver blood elfek támadják meg, akik Jainát tartják felelősnek a Purge of Dalaranért, melynek során számos ártatlan is meghalt.
A Horda oldalán Lor’themarnak egy tauren sámán elmondja, hogy látomása volt Baine kivégzéséről, és a sin’doreiok vezetője úgy dönt, hogy segít kiszabadítani a tauren törzsfőnököt. Beszél arról, hogy értesítést küld szövetségeseknek, ezért lehet, hogy valójában ő már tud Saurfang és Thrall beavatkozásáról.
A ‘Lost Honor’ cinematicból mi már jól tudjuk, hogy Anduin segített Saurfangnek, ez azonban a történet többi szereplőjének még újdonság és titok. Ugyanakkor, mivel Anduin és Baine jóbarátok a Cataclysm óta, tisztelik és becsülik egymást, egyáltalán nem meglepő, hogy Anduin egy mentőakciót szervez a tauren számára. Azonban lehet, hogy erre Sylvanas is számított, hiszen a Horda több tagja is akadályozza és megtámadja Jainát, Saurfangot, Shaw-t és Thrallt Baine börtönében. A Horda játékosai pedig eldönthetik, hogy beszámolnak-e Nathanosnak arról, hogy Lor’themar valójában kihez hű, vagy sem.
Miután Baine-t kiszabadították, Jaina és Lor’themar egyaránt eltöprengenek azon, hogy talán félre kéne tenni az egymással szembeni harcot annak érdekében, hogy megküzdhessenek Azsharával, különben túl gyengék lennének. Jaina úgy hiszi, hogy ezzel időt nyerhetnének, hogy Saurfang lázadása igazán gyökeret verjen a Hordában. Lor’themarnak ennél több kell ahhoz, hogy őt meggyőzzék az együttműködésről, mivel még jól emlékezett arra, hogy épp Jaina kezétől halt meg számos blood elf Dalaranban, de Thalysssra emlékezteti arra, hogy Suramarnál a Horda és az Alliance képes volt együttműködni annak érdekében, hogy a várost felszabadítsák a démoni uralom alól.
Sokkal később, az Azsharával lefolytatott csata után Lor’themar úgy érzi, hogy a háborúnak véget kell vetni, tartós béke azonban nem várható addig, amíg Sylvanas uralkodik Orgrimmarban. Ezért Saurfang és Thrall mellé áll, és reméli, hogy ebben a döntésében népe is támogatni fogja.
A Baine kiszabadítására szőtt tervek
Anduin segítséget kér Jainától
– Jaina. Egy súlyos helyzettel állunk szembe. Kémeink jelentették, hogy a Banshee ki akarja végezni Baine Bloodhoofot. Azonnal meg kell mentenünk. Tudom, hogy mit kérek tőled. Hogy behatolj Orgrimmarba–
– Megteszem – feleli Jaina.
– Biztos vagy benne? Hatalmas a kockázat.
– Baine ellenszegült a warchiefjének azzal, hogy visszahozta nekünk Dereket. Többet kockáztatott mindannyiunknál. Tudom, hogy milyen nehéz egy nyitott tenyeret felajánlani akkor, amikor a néped kardot ránt. Ha Baine meghal, a Horda becsületének utolsó darabkája is vele hal, és a Banshee Királynő öli meg. Elveszítünk minden reményt arra, hogy békésen fejezhessük be ezt a háborút. És a béke megéri a kockázatot.
– Köszönöm, Jaina. Nincs sok idő, ezért siess. A Fény legyen veled.
Lor’themar tudomást szerez Baine tervezett kivégzéséről
– Baine-ről volt látomásom – kezdte Spiritwalker Ussoh (egyelőre fogalmunk sincs, hogy keveredik össze Lor’themar ezzel a taurennel). – Egyedül volt, bebörtönözve, körülvéve ellenségekkel. Egy alak tűnt fel az árnyak közül. A warchief. Megadta a jelet, és Baine-t… kivégezték. A szellemek azt suttogják, hogy a következő napkeltekor ölik meg.
– Szóval ismét válaszút előtt állunk, és kevés időnk van a döntéshozatalra – mondta Lor’themar Theron. – Ha nem lett volna a Horda, a megmaradt sin’doreiok valószínűleg mind meghaltak volna a Scourge-dzsel szemben. Garrosh majdnem elvágta a köztünk lévő köteléket, de végül az elég erősnek bizonyult. Most egy újabb warchief veszélyezteti ezt a köteléket… valaki, akit egykor jól ismertem. A népem nem fogja elhagyni a Hordát, de nem is nézzük tétlenül, ahogy belülről pusztítják el. Találkozz a szövetségeseinkkel és mentsd meg Baine-t. Majd akkor foglalkozunk a következményekkel, ha azok bekövetkeznek.
Baine elérése
Alliance
– Baine-t mélyen Orgrimmar alatt tartják fogva – mondta Mathias Shaw. – Ha nem cselekszünk, kivégzik. Erre.
– Ki tudod nyitni a kaput? – kérdezte Jaina.
– Ez egy trükkös zárt. A Horda lakatosai nyilván tanultak a Zandalariktól.
– És gondolom a Baine-t fogva tartó lakatok még bonyolultabbak.
– Ha sikerült betörnöm Rastakhan kincstárába, Bloodhoof láncaival is elboldogulok. Csak adjatok egy pillanatot, hogy kinyissam a kaput.
– Valaki van a másik oldalon.
– Időre van szükségem. Bajnok, te és Lady Jaina tartsátok fel azokat a Hordás banditákat.
– Állj készen! Még többen jönnek!
– A francba. Ha megolvasztom őket, beüzemeltetik a riasztót.
– Baine-nek nincs ennyi ideje. Gyerünk!
Horda
Saurfang és Thrall egy stealth totem segítségével jutnak át a városon, amelyet Rokhan adott át nekik. Itt még a párbeszédek pontos sorrendjét nem tudjuk, ezért csak a mondatokat tüntetem fel.
– Tovább kell mennünk. Baine ideje fogytán van.
– Sokkal nagyobb a mozgás, mint amire számítottam itt, és Rokhan totemje csak egy meghatározott ideig működik. Meg kell találnunk a módját, hogy továbbra is észrevehetetlenek maradjunk.
– Talán vonjam el a figyelmüket? Egy párbajjal lefoglalnám őket.
– Nem jártam itt lent azóta, hogy szembeszálltunk Garrosh-sal.
– Vol’jin kinyittatta ezeket a termeket, hogy menedékül szolgáljanak a Legion támadása idején. Most Sylvanas arra hanszálja őket, hogy itt edzenek az elit katonái és itt építik az Azerite fegyvereket.
Az Alliance és a Horda találkozása Baine terménél
– Nem számítottam arra, hogy itt lesz a Horda – mondta Saurfang.
– Nem ez az első alkalom, hogy közösen kell szembeszállnunk egy korrupt warchieffel – felelte Shaw.
– Vagy egy független királlyal. Akit a saját otthonában öltünk meg – tette hozzá Saurfang.
– Koncentráljunk az előttünk álló feladatra – szólt közbe Thrall. – Baine ideje fogytán van.
– Egy otthon, amely még mindig áll – folytatta Shaw a mondanivalóját. – Vajon ugyanez elmondható Teldrassilról?
– Elég! – emelte fel a hangját Jaina. – Nem azért vagyunk itt, hogy harcoljunk egymással.
Baine megszöktetése
Ezután rátalálunk Baine-re, akit megkötöztek Orgrimmarban. A párbeszédek érdekesek, mert egyelőre kétféle verzió is van belőle. A sztori ugyanaz, csak a párbeszédek mások – talán az Alliance és a horda a Rastakhan bosshoz hasonlóan itt is elétrő szövegeket kap. Baine számít ránk, hogy mentőakciót indítunk érte, hiszen Sylvanas is számított rá, és csapdát állított, Sunreaverekkel töltötte meg a termet. Ennek ellenére sikerül megszöknünk.
Első verzió
– Thrall? Saurfang? Lady Jaina? Ó, ne – mondja Baine.
– Baine, barátom, kiszabadítunk innen – mondja Saurfang. – Az Alliance beleegyezett, hogy segít nekünk.
– Nem értitek. Ő tudta, hogy jönni fogtok…
– Á – tűnt fel a színen a blood elf Magister Hathorel. – Éppen időben, ahogy arra Sylvanas is számított.
– Nem akarunk több életet kiontani – mondta Jaina. – Hadd vigyük magunkkal Baine-t.
– Nem, Áruló – felelte Hathorel. – Lady Proudmoore, emlékszel rám? Magister Hathorel vagyok, egyike azoknak az ártatlan Sunreaver mágusoknak, akikre ráuszítottak a Selver Covenant kutyáidat.
– Több erőszak volt ott, mint azt kívántam, de a Sunreaverek árultak el minket először.
– Csak egy pár, akik ráadásul törvényes Warchiefjük parancsát követték – mondta Hathorel. – Ahogy most én is azt teszem.
– Majd én tartom a pajzsot! – kiáltotta Jaina. – Öljétek meg őket!
Második verzió
– Baine! – kiáltotta Thrall.
– Th– Thall? Jaina? – csodálkozott Baine.
– Ezek a láncok védve vannak a mágia ellen – szólalt meg Shaw. – Időre lesz szükségem, hogy feltörjem a zárat.
– Rossz érzésem van – mondta Saurfang. Sylvanas nyilván tudta, hogy jönni fogunk.
– Valóban tudta, áruló – lépett elő Magister Hathorel. – Te és Lady Proudmoore.
– Nekem nincs vitám veled – szólalt meg Jaina.
– Elfelejtetted Dalaran megtisztítását, gyilkos? Ma bosszút állunk a Sunreaverekért.
– Akkor a bosszúd egyedül ellem szól!
– Nem! – kiáltotta Hathorel. – Végignézed, ahogy a barátaid meghalnak, ahogy én is végignéztem! Íjászok! Öljétek meg őket! A SUNREAVEREKÉRT!
A játékosok választása – Elmondani Nathanosnak
A Horda játékosai ezúttal is választhatnak, hogy vajon elmondják-e a Baine kiszabadítására irányuló törekvéseket. Amennyiben igen, úgy Nathanos a következőket feleli:
– Tehát Lor’themar is felfedi valódi hovatartozását végül. Kár, hogy Baine oldalára állt, de nem vagyok túlságosan meglepve. Nem ez az első árulása. Maradj velük és tégy úgy, mintha az ő oldalukon állnál. Én addig értesítést küldök. Egy meglepetés fogja várni ezeket az árulókat, ha elérik Bloodhoofot.
A szökés után
Alliance
Ez már Nazjatarban játszódik, amikor Jaina elmagyarázza Shandris Feathermoonnak és Genn Greymane-nek, hogy miért kéne együtt dolgozniuk a Hordával Azshara legyőzése érdekében.
– Jó, hogy visszatértél, Jaina – mondta Genn. – Miért hívatott Anduin király?
– Sylvanas elrendelte Baine Bloodhoof kivégzését – magyarázta Jaina. – Anduin minket küldött Orgrimmarba, hogy megmentsük őt.
– Kockára tetted az életedet azért, hogy megmentsd a Horda egyik vezetőjét? – csodálkozott Genn.
– Azok után, amit Derekért tett, úgy éreztem, hogy az adósa vagyok. Aztán kaptunk némi váratlan segítséget Saurfangtól… és Thralltól.
– Szerencsések voltatok, hogy nem árultak el titeket – jegyezte meg Shandris. – Ha felajánlották volna a ti fejeteket, talán visszanyerték volna a warchief kegyét.
– Van egy közös ellenségünk – mondta Jaina. – Sylvanas azt akarja, hogy egymás torkának ugorjunk. Talán Azshara is pontosan ezt akarja.
– Várj csak… – szólt közbe Genn. – Azt akarod javasolni, hogy tegyük le a fegyvert, és harcoljunk az ő oldalukon? Mindazok után, amit tettek?!
– Nem – felelte Jaina. – Csak azt, hogy koncentráljunk az erőnkkel Azsharára, és ne a Hordára. Ezzel időt nyerhetünk Saurfang számára, hogy a lázadása gyökeret verjen. Bosszút kell állnunk Teldrassilért. De ha Azsharát nem állítjuk meg, ráereszti a mesterét erre a világra.
– Rendben van – mondta Genn. – A naga királynő legyőzésére fogunk koncentrálni. De ha a Horda ellenünk fordul, azért meglakolnak.
Horda
– Proudmoore és Shaw kockára tették az életüket azért, hogy megmentsék Baine-t? – csodálkozott Lor’themar. – Erre nem számítottam.
– Ez az ellenségeskedés csak Azshara javát szolgálja – jegyezte meg Thalyssra. – Az ereje tetemes. Megosztva esélyünk sincs ellene – vagy a mester ellen, akit szolgál.
– A két frakció közötti együttműködés a kivétel, nem a szabály. Gyakrabban ugrunk egymás torkának.
– Valóban? Nem is olyan régen az Alliance és a horde együtt harcolt, hogy felszabadítsák Suramart a Legion uralma alól.
– Sylvanashoz hűséges a nép. Amíg ő a warchief, addig ez a háború ott ég az ő szívükben is. Nem tudjuk megállítani.
– Talán nem is szükséges. Talán elég annyi, hogy a támadásaink Azshara, és nem az Alliance ellen irányulnak.
– Ez a terv feldühíti majd Blightcallert… amely miatt még jobban tetszik. Hm… „Akkor marad abba, hogy elfordultok egymástól és elsétáltok…”
– Igen. Emellett annak is hagyománya van, hogy a nagyobb ellenséggel szembeni harc során félretesszük az egymással szemben érzett különbségeket.
– Ezt a leckét egyszer már megtanították nekem és Jaina Proudmoore-nak. A tanácsod bölcs, Thalyssra. Azshara uralmának megszüntetésére kell koncentrálnunk.
– Akkor egy fegyverszünet legyen? Itt Azshara ellen harcolunk és nem egymás ellen.
– De ha az Alliance aláássa törekvéseinket, akkor a háború lángjai újra fellobbannak.
Azshara legyőzése után
Lor’themar: A győzelmünk csalóka. Azshara mestere fel fog ébredni. Semmi sem állíthatja meg most már.
Jaina: Az összes hzaugsága közepette Priscilla Ashvane kimondta az igazat. Az Alliance és a Horde közötti háború elvonja a figyelmünket. Megosztva esélyünk sincs N’Zoth-tal szemben.
Lor’themar: Lehet, hogy itt, Nazjatarban találtunk egy közös célt, de a vizeken túl még mindig tombol a háború. Amíg Sylvanas kezében van Orgrimmar, nem jöhet létre hosszútávú béke.
Jaina: A háborúnak véget kell vetni, Lor’themar. Te is tudod, hogy ez az igazság.
Lor’themar: Reméltem, hogy az észérvek fognak győzni. De eljött az idő, hogy ezt befejezzük. Elmondom népemnek, hogy mi történt itt. Hogy hogyan bukott el Azshara azért, mert közösen szálltunk szembe vele. Hogy milyen fenyegetés bukkan fel a mélyből, és ha elbukunk, azzal mindent kockára teszünk.
Forrás: Wowhead


BfA óta kb csak a lore miatt van még előfizetésem , a tartalom elég lapos de hogy ha most a lore-t is elcseszik bb wow , kajakra csináltak egy MoP 2.0-t Garrosh tökéletes volt Warchiefnek erre kinyírják a hordások(!!!!) és az alli , most megint végre van egy jó Warchief még hozzá Sylvanas és elvileg arról szól a kieg h darálják egymást a frakciók , és megint kb traitor a horda háromnegyede …jah meg még az allival is szövetkeznek , megint jön majd egy közös nagy ellenség és kifújt kieg , a horda meg megint csicska marad és szevaszzzz….. A fordításaid nagyon jók amúgy!