CikkekEgyébSzubjektívWoW:Legion

10 dolog, amiért várom a Legion megjelenését

Lassan háromnegyed éve tudjuk az új kiegészítő nevét, fél éve, hogy a BlizzConon még többet megtudhattunk róla és elindult az alpha tesztelés, és 4 hónap múlva már mi is kipróbálhatjuk a World of Warcraft történetének legújabb darabját, a Legiont. Ideje számot vetnünk, hogy mit várunk tőle, mire számíthatunk, milyen lesz előreláthatólag a történet iránya. Ez az írás kizárólag az én szubjektív véleményemet tükrözi, amivel lehet egyetérteni és nem, remélem, jó kis beszélgetés alakulhat ki a témából.

Akik már egy ideje olvasnak, azok tudják, hogy nem voltam kifejezett rajongója a WoDnak már annak bejelentésekor sem. Ennek két oka volt: nem vagyok valami ork-párti, másrészt a tér-idő-dimenzió ugrás sem volt kifejezetten ínyemre. Az eredményt láttuk: az ork hadurakból azon kívül, hogy főbossokként megjelentek, nem sokat kaptunk, a tér-idő-dimenzió ugrást pedig nem sikerült igazán megugrania a Blizzardnak, túlságosan nagy hézagot és lukat hagyott maga után jópár megválaszolatlan kérdéssel. Ahogy azt másokkal együtt megállapítottuk, egy filler kiegészítő lett, amely történet szempontjából mindösszesen 2 (+1) dolgot hagyott a jövőre, ami lényeges: amellett, hogy néhány szereplőtől elbúcsúztunk (pl. Vindicator Maraad), ami fontos volt, az az, hogy megmaradt nekünk egy alternatív Gul’dan, aki a Burning Legiont szolgálja, és egyelőre úgy tűnik, hogy véglegesen megöltük a Twisting Netherben Archimonde-ot. Ez a két szál az, ami a legfontosabb Azeroth szempontjából, a többi igazából lezárt és egyelőre úgy tűnik, hogy elzárt dolog, mivel szerintem a Blizzard sem akar ebbe az alternatív valóságba tovább belebonyolódni.

A WoDdal szemben én a Legiont kifejezetten várom és nagyon kíváncsi vagyok a történetére (hangsúlyozom, ebben a cikkben kizárólag a történetről lesz szó, és nem a játék többi eleméről) méghozzá az alábbi okok miatt:

1. Komoly főgonosz

Úgy tűnik, hogy végre egy igazán komoly ellenféllel kell megküzdenünk, amely az utóbbi két kiegészítő után kifejezetten üdítő, hogy ismét lesz benne egy komolyan vehető főgonosz. A Blizzard nem véletlenül időzítette a WoD és a Legion közötti holtidőre két könyve megjelentetését is. Mind a Warcraft Chronicle, mind az Illidan célja szerintem az volt, hogy felkeltse az érdeklődésünket az új kiegészítő iránt, hogy új megvilágításba helyezzen dolgokat. Jelentem, nálam ezt a céljukat elérték.

A Warcraft Chronicle-ben végre rendbe tette a Blizzard a Titánok-Old Godok-Burning Legion hármas történetét és egymáshoz való viszonyát, amely alapján kiderül, hogy Azeroth meglehetősen nagy kakiban van. Mivel Azeroth mélyén egy világ-lélek lakik, mindenki ezt a világ-lelket akarja felébreszteni, megrontani, elpusztítani. Titánok már nincsenek, maradék lelkük az Titán Őrzőkbe szállt, akiknek egy része meghalt, más része az Old Godok befolyása alá került, vagy Aman’Thul esetében a darabját Wrathion megetette. Tehát segítséget kívülről maximum a rejtélyes naaruktól kaphatunk. Ezzel szemben itt vannak az Old Godok, akik ugyan még nem rontották meg a világ-lelket, de olyan mélyre beásták magukat, hogy végleges megölésük egyelőre a világ-lélek megsebzésével is jár.

A Legionben azonban elsőre nem az Old Godokkal, hanem az Azerothot immár harmadszor is nyíltan megtámadó Burning Legionnel gyűlik meg a bajunk, akiknek vezetője, Sargeras szintén tud arról, hogy Azeroth mélyén ki lakozik, és ő még az Old Godok előtt el akarja pusztítani a bolygót, nehogy egy Old Godok által befolyásolt Dark, vagy Sötét Titán ébredjen fel, akit aztán ő maga sem fog tudni legyőzni. Mivel már harmadszorra jönnek Azerothra, és az elmúlt két alkalommal csúfos kudarcot vallottak, ezért most is hatalmas erőket vetnek be. A felvezető event egy totális katasztrófa lesz, melyben mindkét frakció vezetőjét elveszítjük.

2. Allin/Hordán belül bekövetkező változások

Nagyon várom, hogy a felvezető event megadja azt a hangulatot, amit várok a Legiontől, azt, hogy azt érezzem, itt most kicsit sem babra megy a játék, és az egész világ szörnyű veszélyben van a démonoktól. Nem bánom, hogy ez fontosabb karakterek halálához, kiiktatásához vezet, ettől csak még súlyosabbnak érzem a problémát, amit meg kell oldani. Mindkét frakció új helyzetbe fog kerülni: az Alliance azért, mert mikorra Varian tényleges és elismert vezetője lett az Alliance-nak, meghal és egyelőre nem lehet tudni, hogy Anduin milyen mértékben fogja átvenni a helyét, addig a Hordának Vol’jin eltűnésével/halálával kell szembenézniük azután, hogy végre konszolidálódott a helyzet, és ők egy olyan döntést hoznak, hogy Sylvanas lesz a Horda vezetője ezekben a vészterhes időkben. Nagyon remélem, hogy látni fogjuk azt a jelenetet, ahol Sylvanas megkapja a vezető szerepet, hiszen tudjuk, hogy nem örvend túl nagy népszerűségnek frakcióján belül.

3. Artifact fegyverek

Ahogy halad előre a következő kiegészítő, egyre többet fogunk megtudni Azeroth múltjáról is, amit nagyban köszönhetünk az Artifact fegyverek megjelenésének. Mindegyik fegyver kisebb-nagyobb, fajsúlyosabb-kevésbé fajsúlyosabb, de egyedi történetet kapott, amelyek egy lore-kedvelő számára igazi csemegét jelenthetnek.

4. Eltérő kaszt történetek

Egyedi történeteket kapnak a különböző kasztok is, új szervezetek és szövetségek fognak létrejönni, amik mind-mind tovább árnyalhatják az eddig is igen kiterjedt történetet. Bevallom, gondban is vagyok, hogy mit tegyek, hiszen rengeteg altot kellene felhúznom a Legion kezdetére ahhoz, hogy minden kaszt minden történetét ki tudjam élvezni a következő kiegészítőben.

5. Val’Sharah

Emellett kapunk új területeket is, új fajokkal és történetszálakkal. Valahogy olyan érzésem van, hogy ezt a kiegészítőt nekem írták, mert szinte mindegyik történet-szál nagyon érdekel már régóta. A druidák a kezdetem óta a kedvenceim, Knaak Stormrage című regényét is nagyon szerettem, amely a Nightmare-ről szól, éppen ezért várom Val”Sharah zónáját, ahol a druidizmus Cenarius tanításával kialakult, és ahonnan átmehetünk az Emerald Dreambe, ahol jelenleg az Emerald Nightmare pusztít. Végre a játékban is megjelenik hosszú idő után a Nightmare (szerintem az egyik legfontosabb sztoriszál volt, ami csak könyvben jelent meg és kimaradt eddig a játékból), és bár tudom, hogy nem mindenki számára fog kedvező és boldog véget érni a történet, tisztában vagyok azzal, hogy kellenek az áldozatok, a tragédiák ahhoz, hogy megértsük a helyzet súlyosságát.

6. Suramar, Azsuna, Azshara

Kifejezetten érdekesnek tartom, hogy úgy haladunk előre a történetben, hogy egyre többet megtudunk a múltról. A War of the Ancientsnek voltak lezáratlan száljai, Suramar története is eddig ismeretlen volt előttünk (attól most tekintsünk el, hogy a Warcraft 3-ban nem sikerült rábukkani a Nightborne-okra), ráadásul az is kiderül, hogy bizony értékes, titán eredetű ereklyéket őrizgettek itt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Azshara királynőnek mekkora szerep fog jutni (akár a végső főboss is lehet egy patch során), hiszen mindig félelmetesnek és hatalmasnak van beállítva, de a WoW története során igazából eddig olyan sokat ebből nem észleltünk. Remélem, hogy a Legionben kapunk egy szeletkét abból, hogy milyen hatalmas is valójában az a nő, aki 10.000 évvel ezelőtt majdnem elpusztította az egész világot.

7. Stormheim

A WotLK egyik nagyon sikeres eleme volt a vrykulok és az északi mitológia, és a Blizzard úgy érezte, hogy ebben a történetben is több van még, ezért most a Legionben tovább bontogatják ezt a szálat, ráadásul egy Titán Őrzőt, Odynt is kapunk a történethez. Aki nekem egy fokkal izgalmasabb Odynnál, az Helya, a varázslónő, akiből Odyn val’kyrt csinált, és aki elzárta Odynt és seregét a Halls of Valorba, majd saját birodalmat hozott létre, valamint a kvaldirokat. Története meglepő párhuzamot mutat Sylvanaséval, ezért nem meglepő, hogy a Sötét Úrnő megpróbál kapcsolatba lépni vele és minél többet megtudni róla. Ha már Sylvanasnál tartunk, külön érdekesség lesz, hogy Warchiefként mennyire fogja a saját pecsenyéjét sütögetni, és mennyire fog egy egész frakciót vezetni.

8. Dalaran

Örülök, hogy Dalaran visszatér semleges városként és újra fővárosként fog funkcionálni. Annak is örülök, hogy foglalkoznak a Council of Six kérdésével, és új tagokat üdvözölhetünk majd a tanács soraiban, köztük a kék sárkány Kalecgost is. Ez mindenképpen izgalmas kérdéseket vet fel a Kalecgos-Jaina kapcsolatra nézve is, és csak reménykedni tudok benne, hogy ésszerű magyarázatot fogunk kapni arra, hogy Jaina miért fogja otthagyni Dalarant és mihez kezd a varázslóváros nélkül, hiszen más otthona nincs. Elképzelhetőnek tartom, hogy visszavonul Kul Tirasba, akiket egy következő kiegészítőben új tagokként üdvözölhetünk az Alliance-on belül. De ez csak spekuláció.

Ami lényegesebb, az az, hogy egyelőre úgy tűnik, Khadgar továbbra is vezető, közvetítő szerepet kíván betölteni Azeroth különböző népei között, és remélem, hogy ezt a szerepet továbbra is fenn tudja tartani, hiszen az egész WoD messze legjobban eltalált karakteréről van szó. Ja, és remélem, hogy a humorát sem hagyta az alternatív Draenoron 🙂

9. Wrathion

Végre visszatér a fekete sárkány, akivel a Catában ismerkedtünk meg, a MoPban még tovább árnyalták a róla szóló képet, hogy aztán a WoD méltatlanul elhanyagolt karaktere legyen. Talán az egyik legfontosabb karakter, akivel a WoW során ismerkedhettünk meg, hiszen a Warcraft játékok idején még nem született meg.

Wrathion apja egykori lakhelyénél fog felbukkanni, hogy minél többet megtudjon Neltharionról, ami már csak azért is lesz érdekes kérdés, mivel Neltharion sokkal jobban kötődik az Old Godokhoz, mint a Légióhoz, márpedig Wrathiont eddig kizárólag a Burning Legion és annak legyőzése érdekelte. Vajon találhat valamit Neltharion egykori lakhelyénél, ami mégiscsak segíteni fog nekünk a démonok elleni harcban? Egyáltalán hogyan fognak a legutóbbi akciója után hozzá viszonyulni Azeroth lakói? Vajon találkozik-e újra Anduinnal és ha igen, milyen lesz a kapcsolatuk?

10. Illidan

A végére hagytam Illidant, holott ő a kiegészítő „arca” is, annak ellenére, hogy sokáig nem fogunk találkozni vele. Illidan mindig is az egyik legérdekesebb karakter volt számomra, és a róla szóló könyv igazolta ezeket az elképzeléseket.

Illidant Gul’dan megszerzi, és már tudjuk, hogy nem véletlenül akarja a Burning Legion magának: Illidan az, aki tisztában van a Burning Legion valódi céljaival és azzal, hogy hogyan lehet őket igazán elpusztítani. Titkos magánhadsereget hozott létre, a demon huntereket, akik nehéz és veszélyes képzésen estek át ahhoz, hogy szembe tudjanak szállni a démonokkal saját hazájukban.

Úgy gondolom, hogy Illidannal, a Warcraft univerzumának Piton professzorával majd csak egy későbbi patchben fogunk találkozni, és kíváncsi leszek, hogy hogyan fogunk viszonyulni mi őhozzá és ő mihozzánk. Végtére mégiscsak megöltük. Csakhogy Illidan tud néhány dolgot, amelyre nekünk is szükségünk van. Csodálkoznék, ha elveszítenénk őt ebben a kiegészítőben, mivel az Illidan könyv azt sugallja, hogy Illidannak még fontos feladata lesz, valamint a könyv előrevetít egy Twisting Netheres kiegészítőt is, amelyben pedig Illidannál jobb kalauzunk nem lehet. Viszont nekem van egy megválaszolatlan kérdésem: miért döntött úgy Maiev, hogy miután megöltük Illidant és ő is távozott a könyv szerint a helyszínről, visszatér és elrejti az Áruló holttestét Azerothon?

Persze tudom, hogy valószínűleg minden kérdésre nem fogok választ kapni, és lesznek olyan témák, amelyektől többet fogok előzetesen várni és esetleg csalódni is fogok. Ennek ellenére reménykedek benne, hogy ebben a kiegészítőben a Blizzard visszatér a történetmeséléshez, hiszen már számtalan alkalommal és most a Warcraft Chronicle-lel is bizonyította, hogy bizony nagy történetmesélő. Csak bízni tudok benne, hogy ezt a Legionben bizonyítja.

Ezek az én szempontjaim és véleményem. Nektek mi a véleményetek? Mit vártok a kiegészítőtől és mi az, ami már most nem tetszik nektek? Írjátok meg kommentben!

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

4 thoughts on “10 dolog, amiért várom a Legion megjelenését

  • Nagyon jól összefoglaltad az elvárásaidat, jövőbeli reményeidet. Bevallom sosem voltam az akit kifejezetten érdekelt a játék közbeni Lore alakulása, de még is szeretném én is ezekre a kérdésekre választ kapni. Én abban bízok, hogy ez a kiegészítő úgy le fog kötni, úgy be fog szippantani mint anno a WotLK. A world questek monotonitásától nagyon tartok, h igazából Diablo3 ctrl c, ctrl v. Tartok attól h felületes lesz a Story telling illetve h Khadgar mellett a többi karakter nem lesz annyira kidolgozva.

    Reply
  • Nagyon jó kis összeállítás és úgy kb egyet is értek vele. Személy szerint engem a vrykulok már northrenden is hidegen hagytak, mondjuk Helya érdekes.
    Szerintem Maiev egyfajta utolsó megalázásnak szánta, hogy nem hagyja a testét eltemettetni, esetleg valamiféle trófea lehet. Nehéz megmondani egy ennyire bekattant nőnél hogy mit miért csinál.

    Reply
  • Nagyon jól összefoglaltad az elvárásaidat, jövőbeli reményeidet. Bevallom sosem voltam az akit kifejezetten érdekelt a játék közbeni Lore alakulása, de még is szeretném én is ezekre a kérdésekre választ kapni. Én abban bízok, hogy ez a kiegészítő úgy le fog kötni, úgy be fog szippantani mint anno a WotLK. A world questek monotonitásától nagyon tartok, h igazából Diablo3 ctrl c, ctrl v. Tartok attól h felületes lesz a Story telling illetve h Khadgar mellett a többi karakter nem lesz annyira kidolgozva.

    Reply
  • Nagyon jó kis összeállítás és úgy kb egyet is értek vele. Személy szerint engem a vrykulok már northrenden is hidegen hagytak, mondjuk Helya érdekes.
    Szerintem Maiev egyfajta utolsó megalázásnak szánta, hogy nem hagyja a testét eltemettetni, esetleg valamiféle trófea lehet. Nehéz megmondani egy ennyire bekattant nőnél hogy mit miért csinál.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .