Azerothi Históriák – A Fekete Herceg meséje

Tudjuk, hogy Wrathion az egyetlen korrupciótól és fertőzéstől mentes fekete sárkány Azerothon, aki meglehetősen korán, már tojás korában átvette az irányítást a saját élete felett ahelyett, hogy mások bábja lett volna. Elszökve a vörös sárkányoktól, a zsiványok körében népszerű Ravenholdt Manorban lelt otthonra és menedékre, ahonnan „apja” megölésére küldte a bátor jelentkezőket és busás jutalmat ajánlott ezért cserébe. Bár Halálszárny valószínűleg nem volt Wrathion vér szerinti apja, de ahogyan Alexstraszát tekinti majdnem minden vörös sárkány az anyjának, úgy viszonyultak Halálszárnyhoz a fekete sárkányok, és ezért nevezi Wrathion is Halálszárnyat az apjának.

Wrathion pontosan tisztában van vele, hogy milyen különleges is ő Azerothon. Túlságosan is tisztában van vele. Felsőbbrendűnek érzi magát a többi fekete sárkányhoz képest, de szinte minden sárkányhoz képest is. Hiszen ő „tisztán” született erre a világra, habár ezt a vörös sárkányoknak köszönheti. Fiatal, impulzív és robbanékony, aki nem hagyja, hogy mások irányítsák, hanem saját kezébe vette az irányítást.

Ennél kiválóbb alkalmat Pandaria újbóli felfedezése nem is jelenthetett számára. Egy ismeretlen kontinens, amely tízezer éve elszakadt Kalimdortól és a világ többi részétől. Ahol még nincsenek kialakult erőviszonyok. Ahol senki nem ismeri a múltját és senki nem akarja őt befolyásolni. Azt nem tudjuk, hogy hogyan érkezett meg Pandariára, de elég hamar rátalált arra a helyre, amelyet pandariai tartózkodása alatt mondhatni a főhadiszállásának tekintett: a Fogadót a Ködben (Tavern in the Mists), amelyet a titokzatos Fekete Piac (Black Market) szervezet hozott létre. Wrathion itt építette ki kapcsolatait a Pandarián járó kalandorokkal. És hogy ő hogyan jellemezné magát? Talán a legjobb felidézni saját szavait, amellyel a kalandoroknak jellemezte magát:

– A Wrathion nevet választottam magamnak. Én vagyok az utolsó fekete sárkány. Apám Halálszárny volt, a Világtörő, a Halál Aspektusa, a Pusztító… de remélem, hogy ezt nem használják fel ellenem. Nem szeretem apámat, akinek romlottsága egész fajomat elpusztította, és nem szeretem a vörös sárkánynemzetséget sem, akik elloptak és tojás koromban velem kísérleteztek. Mondjuk úgy, hogy nem állok kapcsolatban senkivel. És a haszonszőrűek társaságát keresem.
– Apám, Halálszárny megpróbálta elpusztítani egész Azerothot. Megtévesztették, természetesen, de egy dologban igaza volt: a világunk nagyon törékeny. Csak egy fénypont vagyunk az árnyék univerzumában. Egy gyertya a viharban. Néha azt gondolom, hogy világunk ingatag volta kergette az őrületbe apámat.

– És most, hogy rátérjek a lényegre: úgy hiszem, hogy egy újabb leszámolás felé tartunk. És nem, nem a Szövetség és a Horda közötti konfliktusra gondolok. Higgy nekem, amit Pokolsikoly Garrosh tett Theramore-ban semmi azokhoz a szörnyűségekhez képest, amelyek most is próbálják legyűrni törékeny otthonunkat. De a háború nagyon nyomaszt. Egy megosztott Azerothnak esélye sincs szembeszállni a sötétséggel. Ezért ennek a háborúnak véget kell vetni. Hamarosan. Mielőtt még felemésztené az összes erőnket!
– Kérlek, értsd meg, valóban törleszteni akarom apám adósságát. SEMMI nem állíthat meg attól, hogy megvédjem ezt a világot. A jövőben, ha bármikor bizonytalan vagy, szabadon megkérdőjelezheted a tetteimet. De soha ne kérdőjelezd meg azt, hogy mi motivál engem! A világ biztonsága a legfontosabb feladatom.

Vagyis Wrathion célja úgy tűnik, hogy az volt, hogy minél hamarabb véget vessen a Horda és a Szövetség közötti konfliktusnak, mivel ő egy „nagyobb” célpontnak szeretné szentelni magát, és amit egyértelműen egy Azerothon kívüli veszélynek jelölt meg. Ennek ellenére Wrathion figyelme nemcsak a Hordára és a Szövetségre terjedt ki. Fiatal énje fogékony minden új gondolatra, ideára, eszmére. Pandaria rejtélyes történelme pedig csak úgy ontotta magából az érdekesebbnél érdekesebb filozófiai gondolatokat, eszméket, uralkodási metódusokat. Különösen megfogta a pandareneknek a félelemhez való viszonya:

– Megismertem néhány pandaren gondolatot, a következőt különösen kedvelem: „A bátortalan már akkor fél, mielőtt a baj megtörténne, a gyávák akkor kezdenek félni, amikor már megtörtént a baj. A legbátrabbak azok, akik azután éreznek félelmet, hogy leküzdötték a bajt.”
– Vagy itt egy másik: „A félelem nem egy bűnöző, akit el kell zárnunk, hanem egy tanár, amelyet meg kell értenünk.” Ha szembenézünk a félelmeinkkel, abból hatalmas erőt meríthetünk. Néhányan a mágiában vagy az acélban hisznek és bíznak. Az én tapasztalatom szerint a félelem a legerősebb fegyver, amivel valaki felvértezheti magát. Használd jól és akkor soha nem tudnak az ellenségeid szembeszállni veled.

Amikor a Horda és a Szövetség Pandaria partvidékére hozták háborújukat, Wrathion tüzetesebben elkezdett foglalkozni a két táborral, hogy jobban megértse őket és azt, hogy mi motiválja őket.

Varianról a következő volt a véleménye kezdetben:
– A Főkirály. Varian Wrynn, a Szövetség vezetője. Tudtad, hogy egykor gladiátor volt? Ó igen, elvégeztem a házi feladatomat. Amnéziától szenvedve harcolt az életéért a Horda arénáiban. Ott érdemelte ki a Lo’Gosh nevet, ami Szellemfarkast jelent. Ő egy harcos. De vajon egy vezető is?
– Gondolj csak vele! Apám Kataklizmájából az ellenségei húztak hasznot. A Horda katonái a pusztítás utáni ébredés során több helyen is lerohanták birodalmát. Varian Wrynn nem használta fel a katasztrófát arra, hogy katonai előnyre tegyen szert. Vajon azért, mert gyenge? Vagy mert elvei vannak? És itt egy fontosabb kérdés: meg lehet elvekkel nyerni egy háborút? Ne ringasd magad álmokba. Pandaria meg fogja változtatni a királyodat. Meglátjuk, hogy milyen is valójából, hogy vajon a Szövetség képes lesz-e uralni Azerothot.

Természetesen Garroshról és a Hordáról is kialakult véleménnyel rendelkezett:
– Pokolsikoly Garrosh! A Horda Hadfőnöke! Nem mindig rendelkezett ekkora hatalom felett. Draenoron egy nyomorult ork volt. Apja tettei súlyos teherként nehezedtek a szívére. Én megértem Garrosht. Tudom, hogy milyen lehetett az apja tetteinek következményeit viselni. Az ilyen harcos, mint Garrosh, bizonyítani akar valamit, ha hatalomhoz jut.

– A Horda fordulóponthoz érkezett, amit ez a háború fog meghatározni. Mi is a Horda valójában? A bosszú eszköze, aki kíméletlenül tör előre népeinek jövője érdekében? Menedék azok számára, akiknek otthonra van szükségük, a lerobbantak közössége, akik egymás kölcsönös támogatására építenek? Vagy egy kényelmes szövetség, egymáshoz egyáltalán nem hasonlító partnerek laza konföderációja, ahol mindenki a maga útját járja? Mi a Horda LELKE? A választ itt fogjuk megtalálni Pandarián.

Wrathion a partvonalról nézte végig a Horda és a Szövetség harcát. Kémei mindent jelentettek neki, és mindkét oldalról fogadott és beszélgetett kalandorokkal. Nem állt egyik oldal mellé sem, de mindkét oldalt segítette jutalmaival, amit a kalandoroknak adott. Bár korábban azt mondta, véget akar vetni a két oldal ellenségeskedésnek, most mégis alig várta a híreket a harcterekről, a fontokról, az ütközetekről. Szinte szomjazott a beszámolók iránt, mivel azt állította, hogy a harc szívében mutatkozik meg, hogy ki milyen ember valójában. És közben Variant és Garrosht is szemmel tartotta. Így a csaták végén már kicsit árnyaltabb lett benne a kép, hogy a két vezető vajon milyen jellem.

– Korábban beszélgettünk Varian érdemeiről. Most közelről is megnéztem őt magamnak. Való igaz, egy farkas szelleme lakozik benne. És úgy is harcol, mint egy farkas. A farkasok falkaállatok. A király maga köré hívta a falkáját, hogy a szó legszorosabb értelmében Szövetséget csináljon belőlük, maga köré gyűjtve Jaina Proudmoore-t, Gelbin Mekkatorque-ot, Moira Thaurissant, Velent, Tyrande Whisperwindet, Genn Greymane-t és Aysa Cloudsingert. De hosszú még az útja, még csak az első lépéseket tette meg. De ilyen hősökkel a falkájában, a Szövetség nagyon sok mindent elérhet.

– Beszélgettünk a Hadfőnökről is. Belső küzdelmeiről és külső hódításairól. Azt kérdeztem tőled, hogy vajon ki vagy mi a Horda lelke? A vezetők? Garrosh, Thrall, Vol’jin, Sylvanas Windrunner, Baine Bloodhoof, Lor’themar Theron vagy Jastor Gallywix? A tetteid Pandaria déli partjainál és máshol megadták a választ a kérdésemre. Te, a Horda kalandora vagy a Horda lelke. Az elkövetkezendő hetekben a tetteid fogják meghatározni népedet.

A következő esemény Wrathion pandariai tartózkodása alatt a Villámkirály (Thunder King), Lei Shen feltámasztása volt. Emellett még egy fontos esemény történt Wrathion életében, amelynek talán még magam sem tudja felfogni a jelentőségét, de valószínűleg meghatározó volt számára és a másik fél számára is. A Fekete Herceg találkozott Stormwind hercegével. Törvényszerű volt, hogy ők ketten találkoznak, két fiatal lélek, eszményeikkel eltelve, azzal a céllal, hogy saját lábukon álljanak és az egész világgal szembeszállva védjék meg az egész világot. Talán nem is tudják, hogy bár annyi mindenben különböznek egymástól, mégis annyi közös van bennük. Ezért nem csoda, ha kíváncsiak voltak egymásra, főleg Anduin.

A fiatal herceg azután kereste fel a sárkányt a fogadóban, hogy nagyjából felgyógyult a Garroshsal való harcából keletkezett sérülésekből. A tauren Napjárót, Dezcót kérte meg arra, hogy személyesen kísérje el a Ködben álló Fogadóhoz, hogy saját szemével is láthassa a híres fekete sárkányt, és megismerhesse annak gondolatait. Természetesen Anduin le volt nyűgözve kezdetben Wrathiontól és kétértelmű mondataitól, amelyekből nem lehetett eldönteni, hogy vajon az emberi életet értékesnek vagy felhasználhatónak gondolja-e. Újszerű gondolatai és az, hogy nem kötötték a Szövetség és a Horda háborúi mind-mind forradalminak tűnt Anduin számára. Végre valaki, aki egyik oldal mellett sem kíván állást foglalni, hanem a közös megoldásra törekszik! És mégis volt Wrathionban valami sötét, amely egyszerre vonzotta és taszította őt. Még nem felejtette el a fekete sárkányokkal, köztük Onyxiával való korábbi találkozását.

Ketten együtt megtárgyalták a világ eddigi történéseit, a jelent és a Villámkirály eljövetelét is. Wrathiont mint mindig, most is a motívumok érdekelték, hogy vajon mi irányította egykor Lei Shent és mi motiválja most a Zandalarikat. Lenyűgözte a hatalom, amellyel az egykori mogu uralkodó rendelkezett.

– A Villámok királya! – kiáltott fel Wrathion. – Milyen nagyszerű személy! El bírod képzelni, hogy milyen lenne ma a császársága, ha nem buktatják meg és rejtik el a pandarenek?
– El sem tudok képzelni nála kegyetlenebb diktátort – felelte Anduin. – Az egész kontinenst rabszolgasorban tartotta.
– A jóindulat az erősek kiváltsága, fiatal herceg. Egyetlen birodalmat sem kedvességgel építettek fel.
– Én ebben nem vagyok olyan biztos. De azt elmondhatom neked, hogy egyetlen hatalmas birodalom sem állta ki az idő próbáját, ha a saját alattvalóit igázta le. Emlékezz rá, hogy a mogukat megbuktatták. EZ a Villámkirály történetének tanulsága.
– Aggódom, hogy talán túl puhány vagy ahhoz, hogy egy királyság koronáját viseld, Anduin herceg. Jól tennéd, ha egy kicsit leckét vennél apád keménységéből.
– Te engem oktatsz ki? Mégis hány éves vagy – kettő?
– Kettő, de sárkányévekben mérve.

Innentől kezdve Anduin igyekezett szemmel tartani Wrathion ténykedését, azt, ahogyan kalandorok segítségével megpróbálta megszerezni Lei Shen egykori fegyvereit és ereklyéit. Aki mindezt a világbéke nevében tette saját bevallása szerint. Wrathion igyekezett azzal nyugtatni Anduint, hogy ugyanaz a céljuk, pusztán különbözőképpen képzelik el ennek megvalósítását. Anduint természetesen a válasz egyáltalán nem nyugtatta meg, és félt, hogy Wrathion ugyanúgy csak a minél nagyobb hatalmat keresi, mint Garrosh. Később, amikor visszatért egy kalandorral közösen a mogu fegyverrel, Anduint is magával hívta a Mason’s Follyhoz, ahol fantasztikus kilátásban volt részük.

– A világ hajnalán, amikor a halandó népek még fiatalok voltak, nem ismerték a tűz titkát – kezdte mondanivalóját Wrathion. – Dideregtek az esőben és a hidegben, amíg – csupán egyetlen pillanatra – a fény szétszakította az eget! Egy fába csapódott, ami kigyulladt. A halandók ámulattal és kíváncsisággal telve vették körül a tüzet, amelyen meg tudták főzni ételeiket, és amely melegítette otthonukat. Magukhoz ragadták és megvédelmezték! Minden nap minden órájában táplálták a tüzet. Forró szeneket cipeltek egyik primitív tábortól a másikig. Látjátok? Egyetlen villámcsapás eredményeként megszületett a civilizáció. Igazából a villám az istenek ajándéka.
– A moguk! Milyen apró volt az elméjük! Szolgálatra hozták létre őket, és amikor elvesztették mestereiket, akkor magukat szolgálták. De ennél sokkal többek lehettek volna. Egy birodalmat építettek fel, amikor egy új világot is felépíthettek volna. De mi jobbak leszünk náluk! Kalandor, te leszel a szikra, amely elterjed az egész világon. Te fogod életre kelteni az Azerothban rejlő potenciált!

Wrathion igyekezett minél többet megtudni a mogukról, eredetükről, rendeltetésükről. Hamarosan felfedezte, hogy a moguk a titánok teremtményei és szolgái voltak, akik egy Ra-den nevű titán őrzőt szolgáltak, és feladatuk a hétfejű Old God, Y’Shaarj és kiterjedt légiójának legyőzése volt. Azonban megfertőződtek a Hús Átkával, amellyel hús-vér teremtmények lettek, de megtanulták visszafordítani a folyamatot. Miután Ra-den hosszú évezredekig hallgatott, a moguk egymás ellen fordultak, Lei Shen azonban magához ragadta Ra-den hatalmát, ezzel egyesítve a mogu törzseket és megpróbálta folytatni a Titán munkáját. És most a Zandalarik megpróbálták feléleszteni őt. Wrathion biztos volt benne, hogy titán erő lehet az, amely megőrizte a mai napig Lei Shent. Olyan titán erő, amely elképzelése szerint őt illeti.

Az általa megbízott kalandorok így a legyőzött Villámkirály fekete szívét elhozták neki és felajánlották neki. Anduin elborzadva figyelte a jelenetet:

– Á, a király szíve, egy Isten ereje! – kiáltott fel Wrathion.
– Mit csinálsz? – kérdezte megütközve Anduin. – Ugye nem gondolod, hogy ezt komolyan megeszed?
– Titán mágiával van tele, a készítők nyelvével… – válaszolta Wrathion és gyorsan megette a szívet, amitől transzba esett. – Ó, már látom őket – millió, millió világot –, ahogy tökéletességükben csillagoknak, de egy mindegyik felett, ó… – Wrathion hangja hirtelen megváltozott – ELESTÜNK. ÚJJÁ KELL ÉPÍTENÜNK A VÉGSŐ TITÁNT. NE FELEDJÉTEK! – majd a sárkány a földre zuhant.
– Mit akartál kihúzni belőle? – kérdezte Anduin, miután magához tért.
– Elment. Nem emlékszem rá. Ó! Egyikük sem emlékezett rá. Milyen ironikus!
– Miről beszélsz? Nem bízok benned.
– És ezt okosan is teszed.

Miután legyőzték Lei Shent, Anduin Wrynn és Wrathion útjai különváltak. Közeledett a Szövetség és a Horda harcának végkifejlete, Anduint apja és népe mellé szólította a kötelesség. Wrathion közben továbbra is a saját útját járta, és úgy döntött, felkeresi Pandaria őrzőit, a négy Celestialt, és az ő áldásukat kéri. Először a Jáde Templomba ment, ahol Yu’lonnal találkozott.

– Hatalmas Jáde Kígyó, halld meg kérésem. Bölcsességed áldását kérném magamra és bajnokomra.
– Á, a sárkány-gyermek és az ő hőse. Közösen hatalmas dolgokat érhettek el. Mondd meg, sárkány-gyermek, mi a bölcsesség természete?
– Hogy azt tegyük, ami a helyes, bármi is az ára. Ez a bölcsesség – felelte Wrathion.
– Úgy beszélsz, ahogy az Aspektusok igaz gyermekéhez illik. Mindig a világmegváltást kutatva. De az igazi bölcsesség abból ered, hogy TUDOM, hogy mi a helyes. És néha a cselekedet nem ér semmit.
– Mikor bölcs dolog nem a nagyobb jóért cselekedni? – érdeklődött Wrathion.
– Hogy ezt felismerd, az az igazi bölcsesség – felelte Yu’lon, majd áldását adta a Fekete Hercegre.

Ezt követően a Krasarang Vadonba ment a Vörös Daru Templomához. Wrathion mindenképpen szeretett volna beszélni azzal, aki az idők kezdete óta a reményt hozza el Pandaria lakói számára.
– Hatalmas Vörös Daru, hallgasd meg kérésem és add rám áldásod.
– Nézzük csak, a Világtörő gyermeke, a bizonyíték arra, hogy a megváltás senki számára nem elérhetetlen. Megtisztel a látogatásod. Mondd meg, Föld-Védelmező fia, mi a remény természete?
– A remény az…. hit egy jobb holnapban.
– Ezt mondod, de kételkedsz a saját szavadban.
Wrathion letérdelt a Daru előtt: – Hatalmas Daru. Te nem láttad azt, amit én.
– Lebecsülsz engem.
– A tűz, amely egyszer felégette az eget, vissza fog térni. Ez elkerülhetetlen. A Lángoló Légió rátalál majd Azerothra. Vértenger és romvárosok! Kik vagyunk mi – egy megosztott világ –, hogy szembeszálljunk a Légióval? Te reményről beszélsz. Hidd el, hogy az a vékony reménysugár, hogy talán valahogy mindezt a pusztítást túlélhetjük, az egyetlen, amely életben tart.
– Kelj fel, Halálszárny fia – szólt a Vörös Daru. – Áldásomat adom rád, mivel neked van a leginkább szükséged rá mindazok között, akikkel találkoztam. Viszont felhívom a figyelmed, hogy ne úgy tekints a reményre, mint egy üres és elképzelhetetlen jövőre. MINDEN napodat reménnyel a szívedben élj meg. Ha így teszel, akkor te magad HOZOD LÉTRE azt a jövőt, amit megálmodtál.
– Köszönöm, hatalmas Daru.

A következő állomása a Fehér Tigris temploma volt, ahol Wrathion találkozhatott Xuennel, aki Pandaria erejét testesítette meg a számára.
– Hatalmas Fehér Tigris! Halld meg kérésünk, és áldj meg minket a te erőddel.
– Á, a fiatal fekete sárkány megtisztelte jelenlétével templomomat. Bajnokaiddal közösen véghezvitt tetteid hamar legendákká lettek Pandarián.
– Büszke vagyok azokra, akik körülvesznek engemet – felelte Wrathion.
– Mondd meg, fiatal herceg – kérdezte tőle Xuen –, mi az erő természete?
– A hatalom, amellyel legyőzhetjük ellenségeinket. Ez az erő.
– Te pusztán az ellenségek vonatkozásában beszélsz róla – mutatott rá Xuen.
– Természetesen az erő javára válhat szövetségeseinknek is.
– És hogyan?
– Ha őket használjuk fel arra, hogy legyőzzük ellenségeinket.
– Ízig-vérig fekete sárkány vagy. Rendben, áldásomat adom rád, de fogadd meg tanácsomat. Ha erőnket mások szolgálatába állítjuk, az kétszer olyan erős lesz, mintha ellenségeinkre pazarolnánk.

A Fekete Ökör Wrathion számára Pandaria állhatatosságának jelképe volt, mivel ő volt az egyetlen Celestial, aki a falon túl élt.
– Hatalmas Fekete Ökör! Hallgasd meg kérésünk, és add ránk az állhatatosság áldását.
– És belép a fekete sárkány halandó bajnokával. Legyetek üdvözölve. Mondd meg, Fekete Herceg: mi az állhatatosság természete?
– Az állhatatosság az az erő, amellyel felülkerekedünk bármilyen nehézségen.
– Te összekevered az erőt az állhatatossággal, fiatal sárkány. De a hatalom mit sem ér lelkierő nélkül! Láttam alázatos rabszolgákat, akik elképzelhetetlen kínokat álltak ki. Hogy aztán felkeljenek és megbuktassák fogvatartóikat. És láttam, ahogy a leghatalmasabb császárokat is legyőzi a legkisebb ellenségek kitartása.
– Azt akarod mondani, hogy a fizikai erőt kívülről fejlesztjük, míg az állhatatosságot belülről? – érdeklődött Wrathion.
– Pontosan.
– Persze, ezt már tudtam.
– Természetes, hogy tudtad.

A Celestialok azonban nem pusztán az áldásukat adták Wrathionra és halandó bajnokaikra. Próbák és kihívások elé is állították őket, méghozzá mindkettejüket. Itt Wrathion arrogáns természete ismét felülemelkedett benne, azonban a Celestialok próbatétele nem volt haszontalan. Yu’lon és Xuen is arra kérte a halandó bajnokot, hogy győzze le harcban a Fekete Herceget, azonban hogy Wrathion is megtanulja, mi erejének korlátja, az ő szemét bekötötték. Miután a halandó bajnok legyőzte a fiatal sárkányt, Yu’lon elmagyarázta, hogy az éleslátás nélküli erő csak rendszertelen káoszhoz és pusztításhoz vezet, míg Xuen kifejtette, hogy egy dolog megváltoztatni a világot, az meg egy másik, hogy jót is cselekedjen az ember.

Niuzao és Chi-Ji arra kérték a halandót, hogy védje meg a Fekete Herceget, amíg ő megküzd a saját belső félelmeivel és ellenségeivel. Bár Wrathion tagadta, hogy neki belső félelmei lennének, és azok legyőzéséhez neki segítségre lenne szüksége, azonban bebizonyosodott ennek ellenkezője, amikor apjának, Halálszárnynak a képe jelent meg, azzal a szándékkal, hogy ismét szétszakítsa ezt a világot. Bár Wrathiont nem sok választotta el attól, hogy elbukjon a próbán, Niuzao elmagyarázta neki, hogy addig nem győzhetik le, amíg ő maga úgy nem dönt, hogy legyőzött marad. Az igazi állhatatosság az, hogy valahányszor elbukunk, újra felálljunk. Végül a bajnok segítségével Wrathion legyőzte belső félelemeit. Niuzao és Chi-Ji is megnyugtatták, hogy erősebb, mint az apja volt, ezért nem szabad kétségbeesnie. És emellett nem szabad elfelejtenie egy fontos dolgot: barátai vannak, akik nem
hagyják, hogy ő elbukjon.

Hogy tanult-e Wrathion bármit is ezekből a beszélgetésekből és próbatételekből? Abból, amit utána mondott a bajnokának, hogy kizárólag a jutalom érdekében kereste fel a Celestialokat és vett részt próbatételükön, az derül ki, hogy nem igazán. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy valahol belül ne érintették volna meg a Celestialok tanácsai és kihívásai. Ha így is volt, azt nem mutatta.

És hogy mire kellett neki a Celestialok áldása és jutalma? Természetesen a bajnokát ruházta fel vele. Pontosabban azt a fegyvert, amit még a Villámszigeten kovácsoltak, és amely a moguk erejét ötvözte a titánok mágiájával. Ezt a fegyvert ruházta fel most a Celestialok, Pandaria védelmezőinek erejével, és hogy még erősebbé tegye, saját sárkányi erejét is hozzáadta. Majd felfedezte Pandaria újabb csodáját: az Időtlen Szigetet (Timeless Isle), amelyet egykor elrejtett a köd, és saját akarata szerint bukkan fel és tűnik el. A Szigeten ismét találkozott Anduin herceggel, akit szintén érdekelt a titokzatos hely és annak megannyi csodája.

Wrathion próbatétele az Időtlen szigeten kalandorai számára az volt, hogy most ők győzzék le a négy Celestialt, mivel így képes lesz az időtállóság erejével is felruházni a kalandor jutalmát. Miután teljesítették a feltételeket, Wrathion feltárta, hogy nagyerejű jutalmával pontosan mi a célja és kívánsága: pontot tenni a háború végére és legyőzni Pokolsikoly Garrosht, mivel ez mindenkinek az érdeke és célja, függetlenül attól, hogy a Hordához vagy a Szövetséghez tartozik.

Orgrimmar ostroma során az egyesített seregek le is győzték a Hadfőnököt, azonban Varian megakadályozta, hogy Thrall megölje, így Taran Zhu vitte magával az orkot Pandariára, hogy ott kapja meg méltó büntetését. Bár Varian Jaina felbujtására az egész Hordával végezni akart, amikor megtudta, hogy a Horda vezérei Vol’jint választották új Hadfőnöknek, mégis másként döntött, és még egy esélyt adott nekik, hogy bebizonyítsák becsületességüket.

Amikor bátor bajnokai visszatértek Wrathionhoz a Ködben álló Fogadóban, egy feldühödött ifjú herceget láttak, aki tüzet fújtatott, poharakat tört és fel-alá járkálva kiabált:
– Idióta király! Bolondok! Elmebetegek! Haszontalanok mind! Ti ott voltatok! Igaz, amit hallottam, hogy mi történt Orgrimmarban? – A kalandorok az egész jelenetet elmesélték neki.
– Az az idióta király! Mindent megtettem, ami a hatalmamban állt – mérgelődött Wrathion. – Az egész világ a lábai előtt hevert, csak fel kellett volna vennie. Ó, persze, legalább egy év háborúval telt volna. Hatalmas véráldozatokba került volna Thunder Bluff elfoglalása. De a Horda többi része végül meghunyászkodott volna. Tong! – kiabált a kocsmárosnak. – Adj inni! Most!
– Hol is tartottam? Ja, igen, a Szövetségnél. Kezdetben biztosra vettem Pokolsikoly győzelmét, aztán a fél Hordát maga ellen fordította. Akkor úgy döntöttem, hogy térfelet váltok. – A kalandor megütközve hallotta, hogy Wrathion valójában támogatta valamelyik felet. – Ó, ne nézz rám ilyen meglepetten! Egy fekete sárkány vagyok. Kizárólag magamhoz vagyok hűséges. De az az idióta, IDIÓTA Wrynn! Valóban Főkirály! Miért hagyta, hogy újabb Hadfőnököt válasszanak? Egyesíthette volna a világot a Szövetség zászlaja alatt. Milyen bolond voltam, hogy bíztam a nagyravágyásában! Magamnak kellett volna elfoglalnom a trónt. Ahogy Onyxia néném tette. Magamnak kellett volna intéznem a dolgokat.
– Ebből elég! – kiáltott fel ekkor Tong, a fogadó kocsmárosa.
– Ő… tessék? – nézett rá meglepetten Wrathion.
– Duma, duma duma – felelte Tong. – Csak beszélsz folyamatosan. De soha nem hallgatsz senkire! Pandaria tanításait is figyelmen kívül hagytad! Látod, hogy minden dolog egyensúlyban kell, hogy legyen. Ez a bölcsesség beleivódott a bőrünkbe: fekete és fehér, fény és sötétség. Amikor az utolsó császár elrejtette ezt a földet a világ többi része elől, megtartotta ősi ellenségeink a mantidok otthonát is. Hogy miért tette? Azért, hogy a világunk kerek egész legyen. Tízezer évet együtt élni a mantidokkal mindannyiunkat ERŐSEBBÉ tett. Így van ez a te Szövetségeddel és Hordáddal is. Nem a másik ellenében erősek; azért erősek, mert van a másik. Összekevered a legnagyobb erődet a gyengeséggel. Most már látod?
– Te csak.. te csak egy kocsmáros vagy! – kiáltott rá Wrathion. – De megígérem nektek – fordult a bajnokai felé –, hogy semmi nem állíthat meg attól, hogy felkészítsem ezt a világot az elkövetkezendő csatára. Nem hagyom, hogy ezt bármi is kockára tegye. NEM HAGYOM! – kiáltotta, majd sárkányfióka alakjában elrepült a fogadóból.

Igen, Wrathion forrófejű és ifjú. Megvolt a maga elképzelése arról, hogyan egyesüljenek Azeroth népei, és ennek érdekében semmitől sem riadt vissza. Nagy hadvezérnek képzelte magát, aki maga irányítja az eseményeket és a szereplőket, ám a végén, a saját meglátása szerint elbukott. Mert nem vette figyelembe azt a tényt, hogy egyelőre még nem irányít senkit sem. Talán azt hiszi, hogy hatalmas befolyással rendelkezik a világra és annak történéseire, de ez egyelőre koránt sincs így. Ami megtörtént, az Wrathion nélkül is megtörtént volna. És miért van mindez így?

Talán, mert Wrathion egyedül van. Nem áll mellette senki. Persze, körbeveszik őt a halandók és bárkivel hajlandó szóba állni, azonban nem hallgat senkire és semmire. És teljesen egyedül van ezen a világon. Hiszen hogyan is jött ő létre? Egy titán szerkezet segítségével három tojást vizsgáltak meg, három tojást tisztítottak meg a romlottságtól és ezt a három tojást egyesítették azzá az egy megtisztított tojássá, amelyből Wrathion kikelt. Wrathion végső soron a titánoktól kapta meg létét. És mi volt a titánok célja a sárkányokkal, az Aspektusokkal? Felruházták őket hatalommal, hogy megvédjék Azerothot. A titán szerkezet által megtisztított sárkánytojásból kikelt Wrathionnak ezért nem is lehet más célja, mint Azeroth megvédelmezése, ez világos. Mint ahogyan magán viseli a fekete sárkányok jellemző tulajdonságait is, az arroganciát és felsőbbrendűséget is.

De Wrathionnak komoly félelmei vannak, amelyeket nem szeretne a világ elé tárni, a Celestialok elől azonban semmi nem maradhatott rejtve. A Fekete Herceg legnagyobb félelme, ami még a Lángoló Légió visszatérésénél is nagyobb félelemmel tölti el, az az, hogy hasonlóvá válik apjához, Halálszárnyhoz és hasonló utat fog bejárni. Hogy megrontják, megőrül és a végén a pusztulásba sodorja a világot. Ez lehet az oka annak, amiért egyedül van. Fél attól, hogyha bárkit szövetségeseként közel enged magához, ha bárki más szavára hallgatna a sajátján kívül, az befolyásolhatná őt és ő észre sem venné, és a korrupció áldozatává válna.

Ha azonban nem enged senkit közel magához, egy idő után senki nem fog rá hallgatni. És bár Wrathion valódi célja a Lángoló Légió elleni küzdelemre való felkészülés, ezt a célt egymaga nem fogja elérni. Az egész világ nem fogja vakon követni, csak mert ő a megtisztított fekete sárkány. Óhatatlanul is szövetségesekre lesz szüksége, és egy idő után a kalandorok nem lesznek elegek. Azeroth vezetői még nem számolnak vele, talán nem is tudnak a ténykedéséről. Van valaki azonban, aki már ismeri őt, és bár fenntartásai vannak vele, mégis hajlandó lenne a szövetségre: Anduin Wrynn herceg, akiben szintén különleges képességek lakoznak, akiben olyan erős a Fény ereje, hogy az magát Velent is meglepte. A Fény és a Titánok ereje együtt segíthet Azerothnak legyőzni a Lángoló Légiót. De ahhoz össze kell fogniuk, és ez mindkét részről bizalmat kíván. Reméljük, hogy a Fekete Herceg minél hamarabb megtanulja a bizalom leckéjét. De ne feledjük: még csak két éves.

Add hozzá kedvenceidhez