CikkekCikkfordításNépek történelmeWarcraft történelem

Barathentől Llane Wrynn királyig

A Wrynn-ház éveken át uralkodott Stormwindben. Sőt, lehet, hogy az alapítása óta ők uralkodtak, de ezt nem tudjuk biztosan. Ezalatt az idő alatt Stormwind elszigetelten és magányosan volt kénytelen szembenézni az ellenséges erőkkel, mivel a többi emberi királyság szinte egyáltalán nem nyújtott segítséget déli testvérüknek. Így Stormwind és a Wrynnek egyedül állták a sarat. Népük segítette őket, akik az eredeti Arathi Királyság fővárosából, Stromból származó emberek leszármazottai voltak, és különösen magának, Thoradinnak a vérvonala is segítette őket.

Nem tudjuk, hogy hogyan történt, hogy az Arathor vérvonal tagjai a Wrynn királyokat támogató parancsnokok és harcosok lettek. A két család közötti kapcsolat azonban meglehetősen közelinek és barátinak tűnik – Thoradin vérvonalának utolsó általunk ismert leszármazója, Anduin Lothar készségesen szolgálta Barathent és Llane-t is, majd az életét adta azért, hogy biztosítsa, hogy Llane fiának, Variannak is lesz királysága, amelyet irányíthat. Ha valaha is fenntartásai voltak azzal kapcsolatban, hogy a barátja uralkodott felette, soha nem mutatta.

Talán azért sem, mert Llane és Anduin igazán közeli barátok voltak gyerekkoruk óta.

Adamant késői évei

Barathen Wrynn ember királyhoz mérten nagyon hosszú időn át uralkodott Stormwindben – közel 58 éven át, a Sötét Portál megnyitása előtti 75 évtől kezdve a megnyitás előtti 18. évig. Uralkodásának nyitánya a Gnoll Háború volt, melynek során majdnem elpusztult az egész királysága. A háború eredménye, az, hogy Barathen az általa kiválasztott Ló Testvériségének (Brotherhood of the Horse) tagjaival együtt legyőzte a Garfang irányítása alatt álló gnollokat, mindvégig vele maradt. A legnagyobb lecke, amelyet ebből a háborúból megtanult, az volt, hogy a stabilitás sokkal fontosabb, mint a vad kalandozás.

Barathennek és feleségének, Variának hosszú időn át nem született gyereke. Egyetlen fiuk, Llane, a Sötét Portál megnyitása előtt 40 évvel született. Addigra az apja már 35 éve ült a trónon, és egyáltalán nem volt fiatal, amikor Llane megszületett. Az ifjú hercegnek nem voltak testvérei, így Barathennek nem volt más örököse, akivel vetélkednie kellett volna… vagy aki támogatta volna őt. Így Llane azzal a tudattal nőtt fel, hogy az egész királyság felelőssége az övé lesz egy nap, apja hőstettei a gnollok ellen pedig széles közben elterjedt történetek voltak. Ilyen nagytiszteletű figura mellett felnőni nem volt kis feladat, és Llane még őt is túl akarta szárnyalni.

Apjához hasonlóan Llane-nek is volt egy hozzá közelálló csapata, aki támogatta őt, de Llane számára ez a két ember – az udvari mágus, Nielas Aran fia, Medivh és az Arathor vérvonal utolsó tagja, Anduin Lothar – inkább a testvére volt. Az egyik kalandjuk során Gurubashi trollok támadták meg őket, és a rajtaütés során a fiatal Medivh elájult, miután szabadjára engedte erejét, hogy megvédje magát és barátait. Ez vezetett aztán Medivh kómájához és ahhoz, hogy éveken keresztül kimaradt a Királyság ügyeiből.

A Gurubashik eljövetele

A Gnoll Háború előtt évekkel korábban Stormwind kiszorította a Gurubashi trollokat Westfallból és Brightwoodból, arról a két területről, amelyek Stranglethorn Vale-i erődítményeik határai voltak. Stormwind igyekezett még tovább terjeszkedni, hogy újabb farmokat és gabonatermő vidékeket alakítson ki a Vale közvetlen határában. A Gurubashik ezt sértésnek vették, és elkezdték növelni a rajtaütéseik számát. Ezalatt az időszak alatt az idős Barathen a megtartóztatás politikáját folytatta, és bár ez alkalmas volt arra, hogy felügyelet alatt tartsa a trollokat, Stormwind pedig viszonylagos békében éjen, azonban azt nem akadályozta meg, hogy a trollok időnként be ne hatoljanak a királyság mélyére. Westfallban számos falut támadtak meg, és ölték meg az ott élőket (sőt, a Horse lovagjai arra is bizonyítékokat találtak, hogy számos embert meg is ettek a trollok).

Llane nem értett egyet apja politikájával. Barathen és Llane egyaránt meg akarta óvni az embereket, de Barathen tisztában volt azzal, hogy milyen szörnyű árat kellene fizetni a Gurubashik ellen vívott háborúban (hiszen elsőkézből tapasztalta meg, mit is jelent egy véres háború), míg Llane valójában soha nem harcolt egyetlen csatában sem. Igaz, hogy voltak veszélyes kalandjaik Lotharral és Medivh-vel, mint amikor rajtuk ütöttek a Gurubashik, de ezen csetepatékban csupán ő és barátai vettek részt, nem pedig egy teljes hadsereg. Llane számára hibás volt az elzárkózás és a behatárolás politikája, hiszen Stormwind úgysem tudja megállítani az összes támadást, ha pedig nem tudják megakadályozni a betörést, akkor a trollok falvakat rombolhatnak le és még több embert ölhetnek meg. És pontosan ez történt, amikor a trollok ismételten lecsaptak.

Llane szembeszegült apjával, és Anduinhoz és Medivh-hez fordult, akik készek voltak segíteni neki abban, hogy mélyen a troll területeken csapjon le a ellenségre. Egyszer már úgyis összeakadtak velük a trollok földjén, és éppen ezért jobban ismerték a trollokat, mint Stormwind védői. Barathen a puszta védekezésre és a de-eszkalációra koncentrált, mivel úgy hitte, a trollok majd kifárasztják magukat, és majd ismét kisebb csoportokra hullanak szét, mint korábban történt. De Llane-nek nem volt türelme az effajta politikához, mivel gyávának és megalkuvónak találta. Ki kell hangsúlyozni Llane védelmében, hogy igaza volt abban, hogy az apja politikája következtében még több falut rohanhattak le – és Stormwind serege minden egyes falvat képtelen volt felügyelni.

Azonban Llane akciójának nagyon súlyos következményei voltak. A három jó barát megtámadta Jok’nont, aki egy Gurubashi hadúr és Hakkar the Soulflayer követője volt, majd egy kiélezett csata után meg is ölték követőivel együtt. Ez azonban nem vetetett véget a Gurubashi fenyegetésnek, épp ellenkezőleg – csak még jobban felszította őket, és Jok’non helyébe fia, Zan’non lépett. És ami még rosszabb volt, Zan’nonnak most már konkrét bizonyítéka és érve is volt az emberekkel szemben, amelyekkel azokat a Gurubashi trollokat is maga mellé tudta állítani, akik nem tartották Jok’nont jó vezetőnek, vagy nem hittek abban, hogy háborúzni kellene az emberekkel.

Stormwind ostrom alatt

A trollok éveken át igyekezték erősíteni csapataikat, miután Stormwind kiűzte őket a legészakibb területeikről. Zan’non szinte az összes harcképes korú Gurubashi trollt maga köré gyűjtötte, amikor megjelent Stormwind kapu előtt egy akkora sereggel, amely mellett eltörpült a város védőinek száma, és eltökélte, hogy a földdel teszi egyenlővé a várost. Hakkar erejét használta, melyet apjától tanult, és ezzel masszív Troll bersekereket hozott létre, majd ráeresztette őket a város falaira, számos stormwindi védőt megölve.

A még mindig jó erőben lévő Barathen csak egyetlen kiutat látott. Ahogy tette azt trónra lépése után nem sokkal fiatal királyként, most is válogatott lovagokat gyűjtött maga köré, és velük lovagolt ki Stormwindből azzal a céllal, hogy megöljék Zan’nont. És a terve majdnem bevált. De végül Barathen összeroppant Zan’non trolljainak súlya alatt, és miközben a troll hadúrhoz igyekeztek eljutni a többi trollal harcolva, embereivel együtt megölték őket.

Llane-nek ideje sem volt meggyászolni apját. Rámaradt a város irányítása, és Barathen halálával tőle várta egész Stormwind a megszabadulás reményét. Miután a Jok’non elleni harc során látta, hogy mekkora Medivh ereje, ezért könyörgött barátjának, hogy engedje szabadon erejét Zan’nonra és a trollokra, és ebbe Medivh beleegyezett. A varázslóban olyan sötétség élt mélyen, amely látni óhajtotta, mekkora is az ereje valójában, hogy letesztelje magát valós körülmények között is. Medivh félve, ugyanakkor kíváncsian lépett ki a csatatérre, majd a születésétől benne rejlő Őrző erejét hívta.

Ami ezután következett, az már nem volt csata. A Gurubashik semmit sem tudtak tenni az ellen, ami következett – Medivh villámokat, tüzet, jeget, mágikus vihart zúdított rájuk, amely elsöpörte soraikat, elpusztított gyógyítót és harcost egyaránt, és csupán szétterülő holttesteket hagyott maga után. Olyan kevés troll élte túl Medivh támadását, hogy még a Sötét Portál megnyitása után sem voltak elegen ahhoz, hogy bármilyen módon is részt vegyenek a Stormwind elleni harcokban. Azon a napon Medivh nemcsak Barathen Wrynn halálát torolta meg, de csupán minden tizedik trollt hagyta életben.

Így lett Llane Wrynn Stormwind királya, azzal a tudattal, hogyha betartotta volna apja utasításait, akkor nem kellett volna a csatatéren meghalnia trollok által szétszakítva. Llane soha többé nem volt az a kalandor, aki a gyors megoldás mellett kardoskodott volna.

Forrás: Matthew Rossi: Know your lore – From Barathen to Llane Wrynn /Blizzardwatch/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .