Teldrassil felgyújtásának története – ahogy Nobbel és Perculia látta
Az eredeti írás a Wowhead oldalán jelent meg, ez egy összefoglaló fordítás róla. Nobbel87 videója itt nézhető meg:
Patch 7.3.5 Epilogue
A Legion végén, amikor legyőztük Argust és a Pantheon segítségével bebörtönöztük Sargerast, a Sötét Titán utolsó cselekedetével szinte felnyársalta Azerothot a kardjával. Bár nem ejtett halálos sebet, mégis komoly károkat okozott a bolygóban. Azeroth tehát megsérült, és szócsöve, Magni Bronzebeard elkezdte bejárni a világot, hogy mindenkit figyelmeztessen arra, hogy minden erőnkkel a bolygó meggyógyításán kell munkálkodnunk, különben kereshetünk magunknak egy másikat. A megsebesült világlélek egy Azerite-nek nevezett ásványt „vérez ki ” magából, ami Jastor Gallywix kivételével mindenki számára egy új anyag, hiszen kiderül, hogy a goblinok Kezan szigetén egyszer már túl mélyre ástak, és erre az ásványra bukkantak – és ezért a szigetükkel fizettek. Gallywix a Warchiefnek is megmutatta az új ásványt, aki ennyit mondott, miután kézbe vette:
Ez mindent meg fog változtatni.
Ez az anyag ugyanis a legnagyobb erővel bíró dolog, amit valaha is a kezükben tartottak. (Bővebben az ásványról) Sylvanas gondolataiban azonnal az jelent meg, hogy ő a pusztítás és a teremtés istennője, és ekkor döbbent rá, hogy valójában a kettő szorosan összefügg egymással. Egész seregeket, városokat, kultúrákat lenne képes felemelni. És ledönteni is. Először Stormwindet tervezte ledönteni. És képes lenne a halállal is elbánni – hiszen az ő álma, hogy örökké éljen, hogy ne kelljen visszatérnie abba a pokolba, amit egyszer megtapasztalt (ezt a történetet itt olvashatod el, a 11. oldalon)
Az Alliance is tudomást szerez az Azerite-ről és arról, hogy a goblinok már bőszen termelik is ki Silithusban. Mikor Anduin megérinti, benne is felerősödik az erő és a stratégiai érzék, de ő rögtön azon kezd el gondolkodni, hogy mennyi mindenkit meggyógyíthatna, fájdalmakat enyhíthetne. De azt is tudja, hogy sok ember megölésére is alkalmas az ásvány, és az Alliance-ban is vannak olyanok, mint Sky Captain Rogers és Greymane, akik inkább az ellenséges frakció elpusztítására használnák.
Sylvanas támadása Darkshore-on
Ezután Sylvanas hadjáratot indított a night elfek ellen, és azzal indokolja, hogy ha nem így tesznek, Anduin Darnassuson keresztül Eastern Kingdomsba fogja vezetni az Azerite-ot, amivel hatalmas fegyvereket épít és meg fogja támadni a Horda otthonát. Ezért a Horda jövője érdekében nekik kell először támadni. Darnassus elfoglalásával a Horda fogja felügyelni az Azerite áramlását, így biztosítva, hogy senki se fogja ellenük használni, ráadásul az Alliance se meri majd megtámadni őket a túszul ejtett night elfek épsége miatt. Így megkezdődik a War of teh Thorns, melynek első fejezetéről itt olvashattok.
Teldrassil felgyújtása
Miután patthelyzetbe került a Horda és az Alliance Darkshore-ban, hamarosan megjelent Saurfang és Nathanos Felwoodon keresztül. Sikerült a wispeket teljesen eltéríteni, így a fal, amellyel a Horda további előre törését akadályozták meg, ledőlt. A Horda következő állomása Lor’danel volt, és a night elfek minden erőfeszítésük ellenére sem voltak képesek megállítani a náluk jóval nagyobb sereget. Miután Saurfang elfoglalta a várost, eltöprengett azon, hogy merre lehet Malfurion Stormrage, miért nem jött szeretett népét megmenteni.
Saurfang rá is talált Malfurionra, aki éppen Sylvanas-szal csatázott. Saurfang nem gondolkodott sokat, fejszéjét Malfurion hátába vágta, aki elterült a földön. Nem halt meg, ezért Sylvanas utasította a High Overlordot, hogy végezzen vele, ezt azonban az idős ork megtagadta, mondván, becstelen módon vágta hátba a night elf druidát. Sylvanas távozott a helyszínről, helyette Tyrande érkezett meg, aki először megfenyegette Saurfangot, hogy végez vele, aztán miután az ork közölte vele, hogy Darnassus már elesett, Tyrande elteleportált Stormwindbe Malfurionnal, miközben elrendelte a főváros kiürítését.
Közben Delaryn Summermoon próbált időt nyerni népe számára, azonban hamarosan lenyilazták őt. Utolsó szavaival közölte Sylvanas-szal, hogy a reményt soha nem fogja tudni elvenni népétől. A Sötét Úrnő e szavak hallatára úgy döntött, lángba borítja a Teldrassilt, hogy elvegye a reményt a night elfektől, hiszen önmagában a Világfa elfoglalása nem fogja megtörni őket.
Eközben az Alliance igyekezett minden night elfet és worgent evakuálni Darnassusból. Mia Greymane is segített abban, hogy a lángok közül minél többen el tudjanak teleportálni Stormwindbe, miközben Elune papnői igyekeztek begyógyítani a sebeket és a végsőkig kitartani. Genn Greymane is megjelent a helyszínen, hogy szeretett feleségét megmenthesse Sylvanas akciójának következményeitől. A menekülőket Stormwind fogadta be, és Anduin elhatározta, hogy véget fog vetni a Banshee Királynő szornyű rémuralmának.
Battle for Azeroth Novellák
A Battle for Azeroth Collector’s Editionhöz két novella is fog járni, amik kb. 70 oldalasak és képek is lesznek köztük. A következőkben ebből a két novellából – amelyeket Nobbel és Perculia már előre elolvashattak – lesznek szemelvények, valamint az ő reakcióik rá. Igyekszem jelezni, hogy kinek mi a véleménye és mi a részlet a novellákból.
Sylvanas oka a háborúra
Nobbel:
Az egyik legnagyobb problémám a motiváció volt emögött a háború mögött. Sylvanas „életben” akar maradni, és elég fals indokokat sorolt fel, hogy miért támadná meg a Hordát az az Anduin, akiről egész eddig úgy tudtuk, hogy a békét akarja megőrizni mindenáron. A novellában az alábbi részlet szerepel ezzel kapcsolatban:
– Te nem vagy egy Garrosh Hellscream, miért akarod újra a húsdarálóba dobni a Hordát?
Sylvanas szemei meg se rezzentek, még az ő haragos arcától sem. – Ha elkötelezném magam a béke mellett a Szövetséggel, kitartana az egy évig?
– Igen – válaszolta Saurfang kurtán.
– Két évig? Ötig? Tízig? Ötvenig?
Saurfang érezte, hogy a csapda záródik körülötte és nem tetszett neki. – Egymás mellett harcoltunk a Lángoló Légió ellen. Ez olyan köteléket hozott létre, amit nem könnyű széttörni.
– Az idő széttör minden köteléket – hajolt át az asztalon Sylvanas. Szavai úgy repültek, mint a nyílvesszők. – Mit hiszel? A béke öt vagy ötven évig tartana?
Az ork is előrehajolt, arca centikre volt csak a bansheetől. Egyikük sem pislogott. – Hogy én mit hiszek, az nem számít, Warchief. Te mit hiszel?
– Azt hiszem, hogy a gilneasi menekültek soha nem fogják megbocsátani a Hordának, hogy elüldözték őket. Azt hiszem, hogy a Lordaeronban élő emberek istenkáromlásnak tartják, hogy még mindig az én népem kezén van a városuk. Azt hiszem, hogy az ősi szakadás silvermooni szövetségeseink és darnassusi testvéreik között nem egykönnyen állítható helyre. – Sylvanas arcán mosoly játszott. Nem volt éppen derűs mosoly.
– Úgy hiszem, hogy a Darkspear törzs nem felejtette még el, hogy ki üldözte el őket a szigetükről – folytatta. – Úgy hiszem, hogy minden korodbeli ork emlékszik arra, amikor éveken át bebörtönöztek titeket azokba a mocskos táborokba, ahol kétségbeesetten fetrengtetek és az emberek hulladékán éltetek. Úgy hiszem, minden ember emlékszik a történetekre a szörnyű Hordáról, ami annyi pusztítást okozott első inváziója során és úgy hiszem, hogy ezért minden orkot hibáztatnak, és nem számít, hogy a néped mit tett azért, hogy ezt jóvátegye. És nagyon jól emlékszem, hogy az első Forsakenjeim egykor hűséges polgárai voltak a Szövetségnek. Azért a zászlóért haltunk meg és a jutalmunk nem volt más, mint az, hogy úgy vadásztak ránk, mint a férgekre. Úgy hiszem, hogy soha nem lesz állandó béke a Szövetséggel – hacsak azt csatatéren ki nem harcoljuk a saját feltételeinkkel. És ha ez így van, akkor válaszolj erre, Saurfang: mi haszna halasztani az elkerülhetetlent?
– Stormwindben a fiú nem holnap fog háborút kezdeni – mondta Saurfang.
Sylvanas összehúzta szemöldökét. – Genn Greymane-nel a fülében? Majd meglátjuk.
Ez tényleg probléma volt, amit Saurfangnak mérlegelnie kellett. A Lángoló Légió elleni harc sűrűjében Greymane igyekezett megölni Sylvanast. Ennek során Stormwind néhány megmaradt légióhajója is elpusztult.
Voltak pletykák arról, hogy Greymane Anduin engedélye nélkül rendelte el a támadást, de amennyire Saurfang tudta, nem büntették meg Greymane-t érte. Aggasztó volt az, amire ez utalt, és minden lehetséges magyarázat ugyanahhoz az eredményhez vezetett: az öreg Worgen mindig a Horda elleni háború irányába fogja vezetni a Szövetséget.
Sylvanas szemei fénylettek. – És a fiú egy nap férfi lesz. Mi lesz, ha az a férfi úgy dönt, hogy nincs más választása, minthogy háborút indítson ellenünk?”
Ez így folytatódik még, de már értitek, ugye? Az Alliance és a Horda közötti történelmet használja fel Sylvanas motivációnak. Az ő szemében 100 év béke is gyáva alku, ha helyette dominálhatnának is. Lehet ellenérvnek felhozni, hogy egyébként a dominanciát is előbb-utóbb megtöri valami, hogy szavakkal többet el lehetne érni, hogy jobban meg kéne magyarázni, hogy az order hallok hogyan fordulhatnak egymás ellen, de legalább kapunk valamit azonkívül, ami a játékban szerepel.
Szóval a tervük az, hogy elfoglalják a Világfát és ezzel megtörik az Alliance közötti egységet. A lakosokat túszként ott tartanák, hogy nehogy megtámadja az Alli Undercityt. Ráadásul hogyan reagálna Gilneas arra, ha előbb visszaszereznék Teldrassilt, mint Gilneast? Anduinnak egy politikai válsággal is szembe kell néznie, hiszen ha nem egységes az Alliance, hanem minden nép a saját érdekeit nézi, akkor mindenki a saját otthonát is akarja majd megvédeni, illetve visszaszerezni a Hordától. És a Hordának sokkal nagyobb esélye van külön-külön megegyezni az egyes nemzetekkel.
Perculia véleménye:
Érdekes látni, hogy a novellában benne szerepel az a párbeszéd, ami a BfA bétájának kezdeti idején az ingame játékban is szerepelt. De lehet, hogy nekünk, a játékosoknak, a Horda katonáinak nem kell mindenről tudnunk, amiről Saurfang tud. Mi is megkaptuk a saját audienciánkat a Warchieftől, különlegesnek érezhetjük magunkat, és kaptunk is valamiféle magyarázatot tőle… de nem a teljes magyarázatot és nem a teljes tervet.
Jó lenne látni, hogy a többi Horda vezető hogyan reagált a tervre, mert a novellában is csak Sylvanas, Nathanos és Saurfang szerepel, valamint egy pár katona, akik eléggé izgatottak attól a lehetőségtől, hogy az Alliance ellen harcolhatnak. Baine-től kapunk egy ki visszajelzést, de ugye a Before the Stormból tudjuk, hogy az Anduinnal való kapcsolattartásával gyakorlatilag Sylvanas megzsarolta Baine-t, hogy engedelmeskedjen neki.
” – Ha a sivatagban akarsz ülni néhány hónapig, akkor gyere, csatlakozz hozzám – mondta Saurfang könnyedén.
– Valóban arra tartotok? – Baine hangja nem remegett, de a szemei jéghideget tükröztek.
Saurfang nem hagyta, hogy látszódjon rajta a meglepettség. Baine ismeri a valódi tervet – jött rá az ork. Nem tudta hogyan, de a tauren hangja világossá tette, hogy tud valamit. Nem szabad tovább alábecsülnöm őt.”
Érdekes még, hogy Sylvanas tervének van egy igen gyenge pontja… mi van, ha a Horda kezd el háborúzni magával, ha a Horda szakad kisebb frakciókra? Sylvanas figyelmét elkerülte volna ez az eshetőség? Vagy lehet, hogy van másik terve is azon kívül, hogy a Horda ellenkezés nélkül engedelmeskedik neki?
Az Alliance válasza
„- És mi a helyzet Gilneas-szal? Mit mondasz majd, ha úgy döntök, hogy a Kaldoreieknek segítek először?
Amit meg is fog tenni, különösen, ha a Horda többezer foglyot fenyeget. És Genn tudta ezt.
– Nem tudok cselekedni, ha a Szövetség megosztott – mondta Anduin. – Ezt akarja elérni ez az akció, Genn. Nemcsak elfoglalni Darnassust. Hanem ellenünk használni, hogy beleszúrhasson a szívébe annak, ami királyságainkat a Szövetséggé teszi. Sylvanas egymás ellen akar fordítani minket. Ez a nagy terv. Bolond voltam, hogy nem láttam korábban.
Genn hosszú ideig hallgatott. – Mikor tanultál ennyi minden a stratégiáról?
Anduin nevetésében nem volt vidámság. – Olvastam, amikor vívnom kellett volna.
– Nos, tényleg bolond vagy. – Anduin meglepődött a szavakon, ezért a férfi felé fordult vizsgálón. – Egy bolond, ha egy pillanatid is azt hiszed, hogy megvonom a támogatásomat, mert a Kaldoreieken segítesz. Vissza akarom szerezni a királyságomat? Hogy visszatérhessen a népem otthonába. Hát persze! Akarom ezt annyira, hogy hagyjam, hogy ártatlan night elfek szenvedjenek, mikor olyan nagylelkűen segítettek a gilneasiakon az utóbbi pár évben? Amikor mérsékelték annyira a Worgen átkot, hogy képesek vagyunk öntudatunknál maradni és nem elveszni az őrületben? Amikor etettek minket, befogadtak minket és felajánlották nekünk az otthonukat akkor, amikor nem volt semmink?
Genn elutasító hangja valahol a morgás és a fújtatás között volt. – Nem, soha nem árulnám el ezt a kedvességet azzal, hogy most hátat fordítok nekik. Sylvanas nyilvánvalóan nem érti meg a Szövetséget. Csúnyán rá fog erre jönni, és megjegyezheted, amit mondtam.
– Megjegyzem a szavaidat, Genn Greymane, és a szívem örömmel hallotta őket. Reménysugarak a szörnyű sötétség idejében. – Mindkét férfi megfordult. Az ajtóban még mindig teljes papnői ruhájában állt Tyrande.”
Nobbel véleménye:
Szóval lehet a Horda bármilyen ravasz, Sylvanas lehet bármilyen előrelátó, a terve nem biztos, hogy sikerrel fog járni. Az Alliance tagjai között egység van, a motivációjuk sokkal érthetőbb és ők is haditerveket készítenek a Horda ellen.
Perculia véleménye:
Sylvanas ravasz és előrelátó, de ez a részlet megmutatja, hogy mennyire félreismeri az ellenfeleit. Sylvanas brilliáns, de nem egészen érti már, hogy hogyan gondolkodnak az élők. Arra számít, hogy Genn majd önző módon Gilneasért fog küzdeni és ezzel belpolitikai problémát okoz. Csakhogy alábecsüli az Anduinhoz való hűségét és mintha elfelejtené, hogy a worgenek személyesen is kötődnek Darnassushoz. Mia Greymane az egyik utolsó, aki elhagyja Darnassus.
Sylvanas azt is alábecsüli, hogy a remény hogyan működik. Véges erőforrásnak gondolja, ami majd elmúlik, ha elér egy bizonyos pontot. Először azt hiszi, hogy Malfurion halálával hal meg a remény, később pedig azt, hogy a fa felgyújtásával. De a night elfek még mindig reménykednek, és Tyrande azért megy Stormwindbe, hogy vezesse a menekülteket. Amikor Sylvanas jellemzi az Alliance visszavágását Undercityben, ezt mondja:
Amikor eljönnek értünk, azt fájdalmukban teszik, nem dicsőségükben. Ez lehet az egyetlen esélyünk a győzelemre most.
Ugyanakkor, amikor az Alliance beszél erről, az üzenetük az egységről szól:
Semmilyen stratégiai célja, semmilyen indoka nem volt a fa elpusztításának. Éppen ellenkezőleg – ezzel a megmagyarázhatatlan döntésével Sylvanas úgy egyesítette az Alliance-t, ahogy semmi más nem tudta volna.
Az Alliance számára egyszerűen érthetetlen, hogy Sylvanas miért döntött a fa kivágása mellett, mivel ők ezt a reménytelenség gondolatot nem tették magukévá. Érdekes lenne látni, hogy a többi Hordás vezető hogyan reagál a fa felgyújtására, mivel a novella ott ér véget, hogy Saurfang az égő csonkot bámulja. Ugyanakkor a Lordaeronért folyó csata során számos más Horda vezető is ott harcol Sylvanas-szal. Vajon félelemből csatlakoznak hozzá, vagy nem akarják, hogy az ő otthonuk legyen az Alliance következő célpontja?
Teldrassil égése és Saurfang
Nobbel véleménye:
Az én véleményem szerint egyszerűen nincsen kidolgozva se az a döntés, hogy Saurfang mérje a halálos csapást Malfurionra, se az, ahogy Sylvanas eldöntötte, hogy felgyújtja a fát. A fa felgyújtásának okát úgy jellemezték, hogy ezzel váltsák ki azt az érzelmi állapotot, amit Malfurion halála kiváltott volna. Hiszen mivel Saurfang visszautasította azt, hogy megölje őt, Sylvanasnak muszáj volt valamit tennie és abban a pillanatban úgy döntött, hogy akkor a fa égjen el. Saurfang kiáltozott, hogy megállítsa a tüzelőket, hogy nem ez az ő módszerük, ő nem erre esküdött fel, de addigra már túl késő volt.
„A sikolyok folytatódtak. Shattrath-ra emlékeztették őt. Akkor még szerette ezt a hangot.
Füst töltötte meg az eget, ami Stormwindre emlékeztette őt, ahogy keresztül futott az utcákon, miközben minden épület égett körülötte, hogy megkeresse a gyáván elbújó embereket és lemészárolja őket, miközben ők az életükért könyörögtek. Akkor még szerette a mészárlást.
És szerette ezt a háborút is, nem igaz?
Saurfang órákig nem mozdult, amíg az utolsó kiáltás is el nem halt, és a lángok puszta parázzsá szelídültek. Előtte egy füstölgő csonk állt, ami egykor egy nagyszerű civilizációt jelentett. Belül a kétségbeesés érzése, a szégyen érzése járta át. Most nem vette körül semmilyen romlottság, ami enyhíthette volna a rémséget.
Saurfang örökre emlékezni fog erre a pillanatra álmaiban. Újraéli majd szégyenét, és mindazokat, amik majd jönnek, újra és újra.
– A halál szolgálatába vezetted a Hordádat – mondta Malfurion.
Hogy fog tudni szembenézni a katonákkal, akiket a háborúba vezet? Hogy tudja nekik elmagyarázni, hogy mit tettek?
Nem tudja. Soha nem is fogja tudni.
De a teher az övé lesz mindig, egészen halála napjáig.
Ahogy Saurfang megfordult, remélte, hogy az a nap hamarosan eljő…”
Perculia véleménye:
Egyetértek Nobbellel, hogy az utolsó pillanatok nem voltak kellőképpen kidolgozva… de talán nem is várhatunk több árnyaltságot Sylvanastól. Lehet, hogy valójában a morálisan szürke történet nem is áll vele kapcsolatban. Sokkal inkább Saurfanggal, aki egy kis karakterfejlődésen megy keresztül a novellában. A novella kezdetén vannak személyes nézeteltérései Sylvanas-szal, de félreteszi őket a Horda szolgálata érdekében, és együtt kigondolják azt a brilliáns katonai tervet, ami a Horda győzelméhez vezet.
Ugyanakkor a novella során egyre jobban megszólal a lelkiismerete. Saurfang egész lénye a régimódi Horda féle becsületre épül, és elkezdi megkérdőjelezni, hogy mit is jelent ez. Hogy valóban becsületes dolog, ha ösztönösen hátbavágta Malfuriont? Ha tényleg annyira sajnálja Teldrassil felgyújtását, akkor miért örült annyira a háború kezdeti szakaszának? Még a saját katonai múltját is megkérdőjelezi, visszaemlékezik azokra az atrocitásokra, amiket a fel korrupciója alatt követett el. Amikor Sylvanas felmagasztalja őt azért, hogy legyőzte Malfuriont, kábultnak érzi magát.
„Ez a te győzelmed volt. Egyik sem – sem ez a csata, sem Malfurion legyőzése – nem történhetett volna meg nélküled. Kiérdemelted ezt a tiszteletet. Állj meg egy pillanatra, ha szeretnél, aztán pedig vedd a fejét. Találkozunk Darkshore-ban.
És ezzel Sylvanas eltűnt észak felé.
Saurfang kábultnak érezte meg. Kiérdemelted ezt a tiszteletet.”
INNENTŐL SPOILER KÖVETKEZIK:
Ez a változás beleillik abba a Saurfangba, akivel majd Lordaeronban találkozunk. Míg a csata kezdetén Sylvanas oldalán áll, elkezdi megkérdőjelezni a nő parancsait, végül elhagyja őrhelyét, veszít az Alliance-szal szemben és Stormwindbe viszik börtönbe. Amikor a Horda az ő és a Zandalarik kiszabadítására érkezik, ő inkább ott marad és visszautasítja, hogy visszatérjen a Hordához.
Azt hiszed, azért vagy itt, hogy visszavigyél engem Orgrimmarba. Vissza a Warchiefhez. Tévedsz. Abbahagytam, hogy számoljam a napokat, hogy mióta ülök ebben a cellában. A végén úgysem fog számítani. Mindazok után, amiket az a nő tett, soha nem fogok visszatérni a Hordához. Bizonyosodj meg róla, hogy tudod a különbséget a hűség és a becsület között. És imádkozz, hogy soha ne kelljen választani közülük. Mindketten tudjuk, hogy nem miattam vagy itt. Akiket keresel, ott vannak lejjebb. Biztos vagyok benne. Lok’tar.
Elég zavaró, hogy úgy tűnik, a Horda egyetlen tagja sem bántódik meg, vagy lepődik meg, vagy fejezne ki megbánást e szavak hallatán. Ugyanakkor az A Good War novellában van rá utalás, hogy Sylvanas azért aggódik emiatt:
„A becsület volt minden, ami Saurfangnak maradt. A becsület és a Horda. Sylvanas nem tudta, hogy mit tenne az ork, ha mindkettőt elvennék tőle. Az ellenségemmé válna, egy szörnyű ellenséggé.”
A Battle for Azeroth kezdetén Saurfang megtagadja a mostani Hordát, az A Good War végén pedig eltöpreng azon, mit is jelent a becsület. Alig várom, hogy lássam, a kiegészítő során merre fog haladni az ő története.
SPOILER VÉGE
A Night Elf védelem
Nobbel véleménye:
A novellában egy kicsivel több élesség, több apró összetűzés, visszavágás van a night elfek részéről, mint amennyit a játékban láttunk, amikor csak azt mondják a csata közben, hogy nem is akarnak harcolni. A novella vége igazán szívfacsaró, amikor rájönnek, hogy a csata, amelyről a kezdetektől tudták, hogy szinte lehetetlen megnyerni, nem a fa elfoglalásával, hanem egy hatalmas tűzzel és népirtással fog végződni.
Miát Genn az utolsó pillanatban menti meg, a nő karjai között pedig az elveszett Kaldorei gyereket mentik ki Teldrassilból. A gyermeket Finelnek, az utolsó lakónak nevezik el, és a hátrahagyott papnők szorosan körbevették népüket. Astarri egy utolsó áldásért Elune-hoz fordul, nem azért, hogy gyógyítson, vagy megmentse őket, hanem hogy legyen kegyes velük. És istennőjük meghallgatja őket, amikor énekelni kezdenek.
„A holdak sugaránál, hallgasd. A folyónál, hallgasd. Tartsd a szeretteidet, hallgasd. A haldokló kiáltásait, a szél suttogását a néma halott felett…
Álom cirógatta Astarri elméjét, pillekönnyű, mézédes. A fájdalom eltűnt. Felsóhajtott. Maga körül hasonló hangokat hallott.
Nem lesz fájdalom az úrnő fényében, az úrnő szeretetében. Anya és gyermek mindketten alszanak, gyengéden lélegezve a füst ellenére. Kötelességét hűen beteljesítve, Astarri hagyta, hogy a szempillái lecsukódjanak.
Egy nap majd eljön az igazság, de mások szemei fogják azt meglátni.
Egy recsegő hangot hallott utoljára, ahogyan álomba merült.”
Perculia véleménye:
Mivel több mint 10 éve night elf a main karakterem, büszkeséggel olvastam arról, hogyan védekeztek a Hordával szemben… és nagyon nehéz volt a történet végét olvasni az evakuálással. Csalódtam, hogy a Warbringers: Sylvanas ezt a night elfek életében olyan fontos pillanatot egy Sylvanas-az-új-Lich-Queen fejezetté változtatta, hiszen korábban Varian, Vol’jin és Ysera halála is az ő karaktereikre fókuszált megfelelő súllyal.
A novellát olvasva azért kiderül, hogy a night elfek képzett harcosok és a legjobbat és a legtöbbet hozták ki magukból ezek között a szörnyű körülmények között, míg a játékban elég gyengének és szervezetlennek tűntek. A novellában világosan leírják, hogy rögtön felismerik, hogy szinte semmi esélyük nincs a győzelemre, ezért mindent megtesznek azért, hogy időt nyerjenek népük számára, hogy Stormwindbe evakuálhassanak.
Tyrande sem tűnik csak úgy el. A játékban olyan, mintha elhagyná és otthagyná a népét. Ezzel ellentétben először Stormwindbe utazik, hogy segítsen kigondolni a tervet az akkor még Silithusban hitt háborúhoz, aztán amikor megkezdődik az evakuálás, Stormwindben marad, hogy gondját viselje a menekülteknek, mert tudja, hogy milyen fontos a támogatás számukra. Aztán egy utolsó látogatást tesz Darnassusban, majd Elune-hoz imádkozik, hogy megtalálja Malfuriont – melynek során Saurfang hagyja elmenekülni őket.
A vége szívfacsaró – olvasni az élve elégő night elfek kiáltásairól, a Temple of the Moon elpusztításáról és az ikonikus szobrok ledőléséről, a Darkshore-ban foglyul ejtettek kiáltásairól, ahogy a szemük láttára égnek el családtagjaik. Ahogy Astarri hátramarad, hogy gondját viselje mindazoknak, akik nem tudtak elmenekülni, emlékeztettek az anyára és gyermekére, mintegy Elune két holdjára, az Úrnőre és a Gyermekre (Ladynek és Childnak hívják a night elfek Azeroth két holdját).
Ezalatt a Warbringers: Sylvanas részben arra volt jó, hogy párhuzamot lehessen vonni Slyvanas és Arthas karaktere között. A novella részletessége adja csak meg a kellő súlyt az áldozatok jelentőségének.
Egyéb részletek, távolabbi célok
Nobbel véleménye:
A könyv még annyi egyéb részletet ad, amit felsorolni is nehéz. Ugyanakkor őszintén szólva ezeket a játékon belül is be kellett volna mutatni, mert nagyon sok minden nem jött át. Arra is van utalás, hogy Sylvanas még Saurfangnek sem mondott el mindent a terveiről.
„Talán még fel is tartóztatta Saurfang gyilkos csapását. És nem ő lenne az egyetlen erő az Alliance-on kívül, aki szembeszállna Sylvanas valódi céljával.”
Azon tűnődöm, hogy vajon mire utalhatnak, de egyelőre ez a plusz történet is elég.
Perculia véleménye:
Ahogy Nobbel is említette, több helyen is van utalás arra, hogy nagyobb erők és történetek is szerepet kapnak itt.
„Nathanos végül megszólalt. – És ezzel esélyt kapnál, hogy egyedül vadászd le Malfuriont, Warchief.
Sylvanas szemének pillantása megállásra késztette Saurfangot. Idegesebb volt a nő, mint arra az ork számított. Ha a Hordának sikerülne megölnie Tyrande-ot és Malfuriont egyaránt, igen, az egy nagyszerű győzelem lenne, ami meggyengíteni a Szövetséget, de a terv az volt, hogy meghódítják a Világfát. Ez is éket verne a Szövetség tagjai közé, függetlenül attól, hogy ki irányítja a night elfeket.
Saurfang immár nem először elgondolkodott azon, hogy Sylvanas nem mondott el neki mindent.”
A darkshore-i csata során Sylvanas megjegyzi:
„Talán még azelőtt megtalálja dicsőséges halálát a csatatéren, hogy szembe kellene néznie a választással, ami elpusztítaná őt.
Vagy talán az öreg ork meglepetést okoz – gondolta. – Talán olyannak látja a világot, amilyen valójában és úgy döntött, hogy tovább harcol az oldalamon. Ha nem, nos… az még várhat.”
Miközben Sylvanas Teldrassil támadását tervezte és bosszantotta Saurfang döntése, hogy életben hagyta Malfuriont, Sylvanas elszólta magát a valódi céljait illetően:
„Elune közbeavatkozott. Talán még fel is tartóztatta Saurfang gyilkos csapását. És nem ő lenne az egyetlen erő az Alliance-on kívül, aki szembeszállnak Sylvanas valódi céljával.
Sylvanas haragja egyre hidegebb lett.
Tudta, hogy ez fog történni. Csak korábban bekövetkezett, mint számított rá. Ennyi az egész.”
Vajon mi Sylvanas valódi célja? A halál küldetése? Talán nemcsak Delarynnak a reményre tett megjegyzése talált be, hanem az is, hogy Sylvanas az élet ellensége. Amennyire megrögzötten üldözte Malfuriont, akinek sorsa annyira össze van kapcsolódva a természettel és az élettel, és amennyire hangoztatta a Three Sisters képregényben, hogy végül mindenki a halált fogja szolgálni, ezek minden egy nagyobb háborúra utalhatnak. Ráadásul a Three Sistersben azt is halhattuk, hogy Alleria fejében a Void könyörgött neki, hogy ölje meg Sylvanast, mert mindannyiukat meg akarja gyilkolni. Talán a Void a harmadik erő Elune és az Alliance mellett, akik Sylvanas-szal és az élőholtakkal szemben állnak.
De lehet, hogy Bolvar, a Lich King az, akit szintén nyugtalanít Sylvanas halálos hadjárata, ahogyan kezdi lemásolni Arthas tetteit azzal, hogy használja a blightot és élőholtakat támaszt fel a Lordaeronért folyó csatában. Milyen érdekes, hogy Bolvar egyik rokona felbukkan majd a kiegészítőben és Uther Sírját is update-elték.
Az én (Perculia) teóriám az, hogy ez megváltoztathatja a játékon belüli frakció rendszert is. A háború sokkoló eseményei, sok karakter nem elégedett azzal, hogy a Warchiefjüket kövessék, felgyújtsák Teldrassilt és a Blightot terjesszék Undercityben, sokan talál újragondolják hovatartozásukat. Mivel fennáll a lehetősége, hogy Sylvanas valójában nem is a Hordát szolgálja, hanem van egy titkos célja is, és mivel tudjuk, hogy Azshara Királynő egy raidboss lesz a kiegészítő során, ez az Old Godokra is utalhat. Képzeljük el, hogy Saurfang visszatér képviselni a Hordát, míg Sylvanas útjai teljesen más irányt vennének.
Ahogy az Alliance és Horda közti háború az Élők és Élőholtak közötti háborúba torkollik, és rejtélyes erők szintén Azerothért harcolnak, lehet, hogy újra kell gondolni, hogy miért lennének egymással ellenségesek az Alliance és a Horda tagjai. Így is nehéz megmagyarázni, hogy a Nightborne-ok vagy a tauren druidák a Legion eseményi után hirtelen miért vesznek részt a Világfa felgyújtásában, és van ebben az egész ellenségesdiben valami erőltetettség. A lore-on kívül nyilván hatalmas változást okozna a PvPben, vagy a balance-ban, de a WoW világában bármi lehetséges.