CikkekEgyébHét kérdése

Hét kérdése – Kedvenc kaszt

Kérdezni is régen kérdeztem már bármit is, szóval a blogon lévő 100.(!) bejegyzés legyen egy kérdés.
A kérdés talán nem annyira kapcsolódik a lore-hoz, mint az eddigiek, de talán a személyiségünknek egy kis szeletét mutatja meg. Mindenesetre a Warcraft világában mi magunk is számtalan karakter bőrébe bújhatunk. Nemcsak azt választhatjuk meg, hogy milyen fajjal játszunk, hanem azt is, hogy mi legyen a fő „foglalkozásunk”, vagy inkább harci módunk.  
Lehetünk harcosak, gyógyítók, ravaszok, álnokok, erősek, segítők. Itt most nem arra gondolok, hogy szerinted melyik kaszt a legjobb játéktechnikai szempontból, hanem arra, hogy melyik az a kaszt, amelyikkel a legkönnyebben tudsz azonosulni.

Szóval melyik a kedvenc kasztod?

Az én kedvenc kasztom a druida. Amikor először választhattam saját karaktert (mert a férjem megengedte), akkor egy éjelf hölgy druidám lett, akit Deirdának (ejtsd: Dírda) hívtak. Nagyon élveztem vele játszani, szerettem, mikor átváltozhattam más állatok bőrébe, imádtam cicaként lopakodni, gepárdként szálguldani. És szerettem, hogy tudtam vele gyógyítani, ami mindig fontos volt számomra, és igazán azt éreztem közel magamhoz. Kifejezetten szerettem Moonglade-be menni vele, és úgy éreztem, hogy a tauren druidákkal is összetartok, mindig örültem, ha olyannal is találkoztam (őt soha nem is bántottam).

A másik kaszt, amit szeretek, szintén gyógyító kaszt, a papok, ezzel játszottam a legtöbbet, mivel egy vérelf papnő, Venjalea volt az, akivel 85-ös szintig eljutottam. Nála nagyon megtetszett, ahogy a papok az árnyékot használva pusztító erővé változnak, ugyanakkor mégis gyógyítóak eredendően.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

4 thoughts on “Hét kérdése – Kedvenc kaszt

  • Én leginkább a bosszúálló (retribution) paladinnal vagy a warriorral tudok azonosulni, mer ez a két kaszt mindig benne van a harc sűrűjében és igazán szabad érzés amikor solozik velük az ember

    Reply
  • Monk 😀 Tetszik a doppingolás a különböző italok által,na meg azok a karaté mozdulatok… 😀

    Reply
  • Az utóbbi években a pandaren rogue lett a kedvencem, tetszik, ahogy szabadon járhatom a vidéket vele, senki sem vesz észre, és ha elég óvatos vagyok, a horda városaiba is besétálhatok, ha épp olyan kedvem van. Az sem utolsó, érzés, amikor váratlanul, lesből megtámadok valakit, aki mire felfogja, h mi történik, már jó eséllyel halott is. Ennek ellenére inkább afféle kalandorként játszom, mint orgyilkosként.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .