Azerothi HistóriákCikkekWarcraft történelem

Azerothi Históriák – Ulduar titkai, a Titán Őrzők

Évezredeken át Ulduar a halandóktól nem háborítva, távol feküdt azok gondjaiktól és küzdelmeiktől. Még amióta újra felfedezték, azóta is sokat gondokodnak azok, hogy mi lehetett az építmény eredeti rendeltetése. Néhányan egy városnak gondolták, amelyet azért építettek, hogy alkotói dicsőségét harsogja; néhányan azt gondolták, hogy olyan csarnok, amely megszámlálhatatlan kincset hordoz magában, talán maguktól a Titánoktól származó ereklyéket. De ezek a találgatások mind tévesek.  Ulduar kapui mögött nem fekszik semmilyen város, semmilyen kincsekkel teli csarnok, nem rejti a végső választ a Titánok rejtélyére. Mindaz, ami azokra vár, akik be merik tenni a lábokat Ulduarba, csak szörnyűség, amelyet még a Titánok sem tudtak, nem akartak elpusztítani, egy olyan gonosz, amelyet itt… őriznek.

 Az ősi Ulduar alatt a halál Ősi Istene fekszik és suttog… Óvatosan lépj be, vagy börtöne lesz sírhelyed.

Réges-régen a Titánok, amikor befejezték Azeroth rendjének megteremtését, és elhagyták ezt a világot, a kicsiny bolygó védelmére őrzőket állítottak. Az öt sárkány-aspektus volt hivatott védeni Azeroth élővilágát. Az általuk használt erődítmények védelmére pedig Titán-őrzőket rendeltek. Ulduar őrzője volt Mimiron, Creteus, Hodir, Freya, Loken, Thorim és Tyr. Ulduarban azonban nemcsak a Titánok művét őrizték, mint ahogyan azt sokáig Azeroth lakói hitték.

entertainment-ulduar-the-storm-peaks-warcraft-84445

Az Ulduarban élő earthenek destabilizációjának oka egy fertőzés volt, amelytől egész Azeroth szenvedett, és amelyet bizonyos parazita, nekrofotikus szimbiózisok… más néven az Ősi Istenek (Old God) okoztak azért, hogy könnyebben beolvaszthassák őket. Ezt a mátrix destabilizációt nevezik a Hús Átkának (Curse of the Flesh). Amikor a Titánok visszatértek, gyökerestül ki akarták irtani a parazitákat, akik ezt a rosszindulatú fertőzést okozták szeretett bolygójukon. Azonban rájöttek, hogy túlságosan is szoros a szimbiózis az Ősi Istenek és Azeroth között, ezért ha megölik őket, akkor a kicsiny bolygó is elpusztul. Ezért legyőzték a fenyegetést, és az Ősi Isteneket bebörtönözték, akik mellé őröket és védelmezőket, Aesirokat és Vanirokat, ismertebb nevükön vihar- és földóriásokat állítottak.

Történt a Titánok távozása után, hogy az Ulduar védelmére rendelt Loken gonosz befolyásnak engedett, és egymás ellen uszította az erődítmény védelmére rendelt föld- és kőóriásokat. Miután így semlegesítette a két népet, testvérét, Thorimot is szövetségesei ellen fordította azzal, hogy megölte szeretett feleségét, Sifet, és azt suggallta testvérének, hogy ezt a fagyóriások királya, Arngrim tette. A fagyóriások egyik frakciója Hodir Fiai (Sons of Hodir), akik magukat a titán őrzőtől, Hodirtól származtatják. Thorim haragjában a pörölyét, Krolmirt hajította a fagyóriásokra, amely a Villámbukásnak (Thunderfall) nevezett helyen ért földet. Halála előtt Arngrim még olyan rúnát tett rá, amely megakadályozta, hogy bárki megszerezze a pörölyt. Arngrim után Jokkum lett Hodir Fiainak királya.

thorim

Thorim feleségéről, Sifről az a hír járta, hogy valójában egy fagyvrykul lehetett, méghozzá a Hyldnirek frakciójából. A Hyldnirek ugyanis egymás között egy Hyldek Találkozójának (Hyldsmeet) tartott viadalon egymással küzdöttek azért, hogy ki irányítsa népüket Thorim oldalán. A legenda szerint Sif nyerte az egyik ilyen találkozót, és Thorimmal akkor szerethettek egymásba, amikor együtt irányították a Hyldnireket. Sif halála óta a Hyldnirek is harcban álltak Hodir Fiaival.

Történt egyszer, hogy Brann Bronzebeard, a felfedező Grizzly Hillsben kutatott. Sikerült Norgannon zárókövének nyomára bukkannia, amely az Ulduarban található titán archívumokat volt hivatott védeni. Ehhez azonban egy kis segítségre volt szüksége, mivel a zárókövet a Titánok két részre osztották, és mindkét részt máshol rejtették el. A zárókő héját a Feltalálók Könyvtárában (Inventor’s Library) őrizték, így először annak darabkáit kell megtalálni. Miután a darabkákból és a környéken található adatbankokból sikerült egy lemezt összeállítani, Brann segítői a könyvtár belsejében található konzolhoz vitték. A konzoltól megtudták, hogy Norgannon héjának őrzője, Mechaton leellenőrzi a lemez használójának személyazonosság, és eltérés esetén önvédelmi rendszerét veti be. A lemezt csak Mirmiron (a barátainak Mimir), a Titánok által megbízott őr használhatná. Miután az őr rájött, hogy Brann segítője nem azonos Mimirrel, megtámadta az ifjú törpöt, aki így kénytelen volt legyőzni Mechatont. A legyőzésével viszont birtokukba került Norgannon héja.

wowscrnshot_092408_225521

Brann nagyon megörült a hírnek, hogy a zárókő első fele náluk van, a második felét, valamint azt, hogy hogyan fognak összeilleszkedni a részek, tovább kutatta. A Felfedezők Ligájának azt a feladatot adta ki, hogy a hozzájuk került héj magját keressék meg a fagytörpök (frost dwarves) segítségével. A fagytörpök vezetője, Viharszívű Yorg király hajlandónak mutatkozott segíteni, miután próbáknak vetette alá a Felfedezők Ligájának képviselőjét. Miután kiállta a próbákat, Viharszívű Yorg elmondta a kalandornak, hogy egy Drom Frostgrip nevű törp él északon az egyik barlangban, aki még mindig a régi Titán hagyományokhoz és sokszor beszél a Titánok másik őrzőjével, Creteusszal. Miután a kalandor felkereste Dromot, megtudta, hogy Norgannon Magja után ő maga is sokat kutatott, de úgy tűnik, hogy az ereklyét még mindig védik, méghozzá okkal, hiszen újabban egyre több vastűrp tűnt fel a környéken, akik valószínűleg szintén a mag után kutatnak. Ezért azt tanácsolta, hogy keressék fel magát Creteust.

A Titánok őre, Creteus arra kérte a Felfedezők Ligájának csapatát, hogy keressék fel a többi Titán őrt, mivel aggasztották a társáról, Thorimról terjengő hírek. Creteus joggal aggódott: nem volt a helyén a Találmányok Templomának őre, Mimir, se a Tél Templomának őre, Hodir, se az Élet Templomának őre, Freya, és a Rend Templomának őre, Tyr sem. Creteus  találkozott Brannal is, aki megnyugtatta őt, hogy nemes cél érdekében próbálják a zárókövet egyesíteni. Ezért Creteus elárulta, hogy Norgannon Magját a Jeges Sírban (Frigid Tomb) rejtették el. Azonban egy fagyszülött fegyvermester rossz hírekkel szolgált: a vastörpök megjelentek, és próbálják meghiúsítani Brann és Creteus célját.

Creteus szerint valaki használta az Akaratok Kohóját (Forge of Wills), hogy a vastörpök seregét így felállítsa, vagyis Ulduar nincsen többé biztonságban. Ahhoz, hogy a zárókő két darabját egyesíteni lehessen, szükség van még Norgannon Kötésére is, amely a Teremtők Motorjában (Engine of the Makers) található. A Motorban a csapat ott találta Brannt is, aki megszerezte a zárókő másik felét, és most izgatottan várta az egyesítést. A zárókővel együtt Fagyotterődbe menekültek a közben őket meglepő vastörpök támadása elől. A támadás során sajnálatos módon a Titánok őre, Creteus is elesett. Szerencsére Viharszívű Yorg Király serege a csapat segítségére sietett, így végül megmenekültek a vastörpöktől.

Ahogy megérkeztek az Erődbe, Brann megköszönte társának a segítséget:
– Nem tudom elégszer megköszönni a segítségedet abban, hogy összeállíthattuk a zárókövet. Nagyszerű dolgokra fog fény derülni, ezt garantálhatom. De ezek a vastörpök mindenütt! Onnan föntről egészen idáig követtek minket. Meglepően kitartóak voltak. Örülök, hogy Viharszívű Király seregei megérkeztek. Remélem, hamarosan a királlyal is találkozni fogok.
Brann Creteus holttestéhez lépett:
– Szegény Creteus. Kiváló őrző volt. Örülök, hogy láthatta, hogy a feladatot teljesítettük. Azt hiszem, hogy igazán bántotta volna, ha nem így történik.

loken

Évekkel később Thorim megtudta az igazságot felesége haláláról. Ez azonban a bosszú helyett teljes letargiába sújtotta. Csak a Szövetség és a Horda lelkes harcosai tudták rávenni, hogy inkább cselekdjen, tegyen eleget a Titánok által rábízott feladatának, és védje meg Ulduart testvére őrültségétől. Ekkor döntött úgy Thorim, hogy ideje lenne kibékülnie a fagyóriásokkal, ezért megölette közös ellenségüket, Fjornt. A harcok közben Thorim páncélzatának egy darabját is megtalálták, amelyet a Titán Őrző jó előjelnek vett. Megbocsátásuk jeléül a páncélzatot Hodir Fiai újrakovácsolták. Azonban mielőtt testvére ellen indulhatott volna, még egy küldetés várt rá: vissza kellett szereznie a pörölyét, Krolmirt.

Jokkum király és Thorim Villámbukás területén találkoztak egymással.
– Thorim! Gyere és mutasd meg magad!
Thorim előrelépett és letérdelt Jokkum előtt.
– Jokkum király, szólítottál engem?
– Az apró népek, akik téged szolgálnak, tetteikkel meghazudtolták méreteiket, Viharúr. A törekvéseik meglágyították népem szívét.
– Arngrim fia Jokkum, már régen megbántam az itteni cselekedeteimet. Bánatomban mély fájdalmat okoztam azoknak, akik a legközelebb állnak hozzám. Bocsánatodért esedezem azokért a kínokért, amelyet neked és népednek okoztam.
– Soha nem hagyták még el ilyen alázatos szavak a hatalmas Thorim ajkát. A szavaidat továbbítom népemnek.
Thorim felállt.
– Az itt történt sötét nap eseményeit ezennel megbocsátotta népem – folytatta a király. – Többet ne beszéljen róla senki. Hogy megerősítsük újrakovácsolt barátságunkat, van számodra valami, ami valaha a tiéd volt…
Jokkum király ezzel egy jégtömbből kiszabadította a Krolmirt: – Amikor a hatalmas robbanás megrázta ezt a vidéket, apám egy rúnát idézett a pörölyre, hogy ne kerülhessen ellenségeink kezébe. Ez volt az utolsó cselekedete…
Thorim megbűvölten nézett régi fegyverére:
– Krolmir… Köszönöm, Jokkum. Nem is mertem remélni, hogy még létezik. Hamarosan újra dicsőséges csatába kísér engem!
– Várjuk az alkalmat, hogy újra az oldaladon harcolhassunk, hatalmas Thorim. – Ezekkel a szavakkal búcsúzott a fagyóriások királya.

Thorim és csapata ezzel a Teremtők Teraszához (Terrace of the Makers) mentek, hogy segítsenek az eartheneknek a Loken és vastörpjei (iron dwarves) elleni küzdelemben. Az earthenek megalkotásuk óta Ulduar lakói voltak, innen azonban Loken vastörpjei elűzték őket. Loken a vastörpöket az Akaratok Kohójának (Forge of Wills) felhasználásával alkotta meg a saját céljaira.

A vastörpök vezetőjük, Valdoran irányításával egy vaskolosszus megalkotását tervezték. A vaskolosszushoz vas mellett a rejtélyes északszirti ércet, a szaronitot (saronite) használták fel – ezt jelentették a titán analizáló rendszerek. A szaronit az a rejtélyes érc, amely megbűvölte azokat, akik az érc közelébe értek, és amelynek titkát nagyon sokáig nem sikerült felfedniük Azeroth lakóinak. A titkot Ulduar rejtélyes lakója, az Old God Yogg’Saron hordozta…

Az earthenek mindenesetre biztosra mentek, és szövetségeseik segítségével megölték Valdorant, azonban azt már nem sikerült megakadályozniuk, hogy a vaskolosszus megépüljön. Végül azonban sikerült legyőzniük ezt a félelmetes ellenséget is, így ők is Loken ellen vonulhattak.

Thorim és az earthenek győzelemre álltak a vastörpökkel szemben. Így a Titán Őrző elérkezettnek látta az időt, hogy testvére ellen vonuljon. A Bölcsesség Templomában a két testvér szemtől szemben állt egymással.

wow_thorim_vs__loken_by_randompuppet

– Itt az idő, hogy véget vessek a bátyám őrületének. Loken!! Kelj fel és küzdj meg velem, te semmirekellő áruló!
Loken arrébb lökte Thorimot.
– Úgy látszik, szeretett Sifed után akarsz menni, fivérem.
A szavakra Thorim éktelen haragra gerjedt, és visszalökte Lokent a templom középpontjába.
– Hogy merészeled… kiejteni..az Ő nevét!!!
– ELÉG! – kiáltotta Loken. – Úgy látszik, egy tiszta harcban még mindig le tudsz győzni engem, öcsém. Csakhogy sajnálatos módon… ez a harc minden, csak nem tiszta!
Loken egy furcsa fénysugárral harcképtelenné tette Thorimot, egy polipkar-szerű ketrecbe zárta.
– Köszönöm a kis barátaidnak, hogy kicsalogattak téged a Viharok Templomából, ahol a legerősebb voltál. Helyette az én mesterem erejének közelében harcoltunk! Szolgáim! Vigyétek a testvéremet és sárkányát az új lakhelyükre. Vigyázzatok rá, hogy a sárkány életben maradjon. Különleges terveim vannak vele.

Ezzel két szolgájával elvitette a foglyokat. A Szövetség és a Horda egy újabb fontos szövetségesét vesztette el. Jokkum király feldühödött a hír hallatán. Hogy a hatalmas Thorimot nem tisztességes csatában győzte le az az áruló fivére! Ez bosszút kívánt. Ezért megkérte a bátor harcosokat, hogy győzzék le Lokent a Villám Csarnokaiban (Halls of Lightning), amely Ulduar keleti szárnyában található. Loken további segítőkkel vette körbe magát: az általa alkotott vas-vrykulokkal, akiket nem szennyezett be a Hús Átka (Curse of the Flesh), vezetőjükkel, Bjarngrim generálissal, tűzóriásokkal és vezetőjükkel, Volkhannal, aki éjjel-nappal gólemjei megalkotásán dolgozott, valamint Ionarral, a villámló visszfénnyel. De mindezek legyőzése után a harcosok végre bosszút állhattak Lokenen. A Titán Őrző utolsó szavai azonban egy újabb fenyegetést hordoztak magukban:

A halálom… beharangozza ennek a világnak a végét.

ulduar_loading_screen

A felfedezés után Brann Dalaranba segített, Rhonin és Jaina segítségével pedig odahívták a Szövetség és a Horda vezetőit. A találkozó azonban nem úgy sült el, ahogy szerették volna, ezért Azeroth kalandorait kérték meg, hogy segítsenek szembeszállni az Ulduarba zárt Yogg-Saronnal. Brann, Pentarus főmágus és Dellorah főfelfedező vezetésével felkeresték Norgannon Titán Őrzőjét Ulduarban, aki elmagyarázta nekik, hogy milyen védelmi mechanizmusok védik a börtönt. A megfelelő információk birtokában felkészülten néztek szembe a rájuk váró ellenfelekkel.

Először egy Flame Leviathan állt velük szembe. A helységet négy torony vette körbe: az Élet Tornya, amely Freya erejét rejti, amivel akár egyetlen éjszaka alatt egy sivatagot élettel teli dzsungellé lehet tenni, a Lángok Tornya, amely Mimiron erejével képes pillanatok alatt a földet hamuvá, a követ lávává változtatni, a Fagy Tornya, amely képes egész seregeket megfagyasztani Hodir erejével, valamint a Viharok Tornya, amely Thorim erejét rejti, és elég volt csak egyszer használni, hogy mindent felrobbantson. A leviatán legyőzése után Ulduar belsejében sikeresen legyőzték Ignist, a Furnace Mastert, Razorscale-t és XT-002 Dekonstruktort, akit maga Mimiron alkotott meg.

wow_lore_ulduar_gardiens2

Ahogy egyre beljebb haladtak Ulduarban, egyre szörnyűbb felfedezést tettek: Yogg-Saronnak nemcsak Lokent sikerült megrontania, hanem a többi Titán őrzőt is! A csapat azonban felszegett fejjel nézett szembe a rémmel: aki a Titánok őreit megfertőzi, azt meg kell állítani bármi áron. Most már értették, hogy Creteus miért nem találta társait: akkor ők már itt voltak Ulduarban. Mimiron, Freya, Hodir és a Loken által elrabolt Thorim mind Yogg-Saron befolyása alatt állt. Legyőzésükkel azonban felszabadultak az Ősi Isten befolyása alól: elméjük kitisztult, és készen álltak arra, hogy segítsenek a halandóknak legyőzni a foglyot.

Yogg-Saron zárkáját Vezax tábornok védte. Az utolsó őr legyőzésével a csapat előtt feltárult Yogg-Saron börtönének ajtaja. A Titán őrzők áldásukat adták rájuk, így indultak neki a végső ütközetnek. Harc közben feltárult előttük az Ősi Isten korábbi ténykedései.

– Az ellenállásod csodálatra méltó – mondta a Lidérckirály egy féláldozott bajnoknak.
– Ááááá! Nem félek tőled! – kiáltotta a bajnok.
– Összetörlek, ahogyan őt is összetörtem – válaszolta a Lidérckirály.
–  Yrr n’lyeth… shuul anagg! Majd megtanulja… egyetlen király sem uralkodhat örökké; csak a halál örök! – hallották Yogg-Saron hangját.

yogg_saron_by_unidcolor

A következő képben sárkányok tűntek fel:

– Készen van… Mindent megadtunk neki, amit meg kellett adnunk. És most örökre lezárom a Sárkánylelket (Dragon Soul) – mondta Neltharion.
– Ez a szörnyű izzás… ilyennek kell lennie? – kérdezte Ysera.
– Hogy az legyen, aminek lennie kell, igen.
– Ez a fegyver nem hasonlít semmi máshoz. Nem hasonlíthat máshoz – mondta Malygos.
– Az ő utódai is megtanulták a leckét, mielőtt túl késő lett volna, te is hamarosan megtanulod a tiédet! – hallották Yogg-Saront.

Az utolsó vízióban egy félork nő tűnt fel:

– Rossz híreket hozok, uram. A rohamban Feketekéz (Blackhand) alatt egyesültek a klánok – jelentette Garona. – Együtt maradnak, amíg Viharvárad el nem esik. Gul’dan az éj leple alatt feljön a boszorkánymestereivel. Ezalatt a Feketekéz klán a Keleti Falat próbálja majd bevenni.
– Ezrek halála… vagy egyetlen gyilkosság – suttogta Yogg-Saron.
– Kitartunk, amíg az erősítés meg nem érkezik – szólalt meg Llane Wrynn király. – Amíg helyén van az embereim szíve a falakon, Viharvárad kitart.
– Az ork vezetők egyetértenek az álláspontoddal.
– A kis veszekedésetek csak engem tesz erősebbé – mondta Yogg-Saron.

A csapat feldühödött. Hát ennyi gonoszság mögött bújik meg ez a Régi Isten? Miután megölték a szemét és az agyát, elpusztították a testét is. Bár tudták, hogy csak az avatarját pusztították el, úgy érezték, győzelmet arattak egy olyan gonosz felett, aki már így is túl sok kárt okozott Azeroth lakóinak.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .