A szenvedélyes Alleria Windrunner

„A te szíved oly egyenesen repül, ahogy a nyílvesszők a szélben, nővérem. Te voltál Rendünk legfényesebb tagja. Te voltál a legszeretetreméltóbb tagja népünknek.”

Alleria Windrunner (Szélfutó Alleria) a Windrunner nővérek legidősebb tagja, aki teljes szívével szolgálta Quel’Thalast, majd később a Szövetséget (Alliance). Soha nem volt Silvermoon (Ezüsthold) Íjász Parancsnoka (Ranger-General), azonban mégis a Farstriderek (Messzijárók) egyik legismertebb tagja és talán a legkiválóbb íjásza. Vérszomjas volt és bosszúálló, haragjától még a saját barátai is féltek.

Alleria Windrunner szobra ma Stormwindben (Viharvárad) áll, ahol húga, Sylvanas szavai dicsőítik őt. Alleria öröksége tovább él mind a Hordában (köszönhetően a blood elfeknek és a Forsakenek Banshee Királynőjének, Sylvanasnak), mind a Szövetségben (köszönhetően saját szerepvállalásának, illetve húgának, Vereesának, aki a Silver Covenant feje).

Alleria gyermek- és ifjúkora teljesen ismeretlen számunkra. Tudjuk, hogy családjának legidősebb gyermeke volt, és azt, hogy a Windrunner család az egyik legősibb nemes elf családnak számít, kiterjedt rokonsággal. Tudjuk, hogy két húga, Sylvanas és Vereesa, illetve egy öccse, Lirath volt. Húgaival együtt a Farstriderek rendjéhez tartozott, ahova Lirath is csatlakozni szeretett volna. Még a Második Háború előtt hírnevet szerzett magának a Troll Háborúk során, ahol Zul’jintól és trolljaitól védte szenvedélyesen és vakmerően otthonát, Quel’Thalast.

A Második Háború aztán örökre megváltoztatta az életét. Amikor az orkok megtámadták Lordaeront, Silvermoon nemes elfjei nem érezték úgy, hogy nekik is tevékenyen részt kéne venni a háborúban, azonban az Arathi családnak tett szent esküjük kötötte őket. Ezért amikor Anduin Lothar, az Arathi királyok utolsó leszármazottja felszólította őket, hogy telejsítsék be ígéretüket, Anasterian Sunstrider (Napjáró Anasterian) király egy jelképes sereget küldött az emberek megsegítésére. Anasterian nem vette az orkokat komolyan, és úgy érezte, a jelképes sereg küldésével végleg lezárhatja az Arathiaknak tett ígéretét.

Alleria és néhány íjásza azok között voltak, akik hittek abban, hogy az orkok komoly fenyegetést jelentenek az ő népük számára is, ezért csatlakozott a Szövetséget megsegítő csapathoz, és íjászaivel együtt elhagyta Silvermoont és Quel’Thalast. Miután megérkezett Southshore-ba, a területen állomásozó Szövetséges seregekkel dolgozott együtt, akiket Turalyon, a frissen kiképzett paladin vezetett. Turalyont és barátját, a mágus Khadgart egyaránt lenyűgözték a nmes elf íjásznő képességei, hatékonysága és harci szelleme. Jól és sikeresen tudtak együtt dolgozni. Idővel Turalyon és Alleria kapcsolata egyre szorosabbá vált, annak ellenére, hogy a nő nemes elf származású volt, akik köztudottan megvetették az embereket. Azonban a kapcsolatuknak nem volt ideje kiteljesedni, mert hírek érkeztek arról, hogy a Horda átlépte Quel’Thalas határait és megkezdte Eversong Woods (Egyrezeng Rengeteg) felégetését. A feldühödött és népét féltő Alleria északra vezette Turalyon seregét, hogy levadásszák a Hordát.

Szerencsére időben érkezett ahhoz, hogy Silvermoont megmentse. Számára azonban így is túl késő volt.

Az Orgrim Doomhammert (Végzetpöröly Orgrim) követő orkok egészen mélyre behatoltak a nemes elfek királyságát körülvevő erdőkbe, és ezzel a királyság szívét, Silvermoont is veszélyeztették. Szövetségre léptek az Amani trollokkal és Zul’jinnal, és az ő javaslatukra nem kímélték a nemes elfeket. Az egyik legnagyobb veszteséget a Windrunner család szenvedte el, mivel Alleria öccsét, Lirathot és a családnak további tizennyolc tagját ölték meg. A szenvedélyes Alleria számára egyszerű volt a képlet: az orkok megölték a családját. Mostantól ő fogja ölni az orkokat.

Ettől kezdve Alleria megszállottja lett a csatának és a vérengzésnek. Még az olyan harcedzett katonák, mint Turalyon is, megdöbbentek a nő brutalitásán és azon, hogy mennyire semmibe veszi az orkokat. Alleria számára az orkok nem voltak többek, mint puszta férgek, akiket el kell taposni. Sikerült megszégyenítenie Anasteriant, aki túl későn ismerte fel, hogy mekkora bajt hozott népe számára azzal, hogy alábecsülte a Hordát, és ezzel elérte, hogy a nemes elfek most már teljes mellszélességgel kiálltak a Szövetség mellett. Ennek eredményeként egy nemes elf flotta érkezett meg Lordaeron partjaira, hogy felszabadítsa az ostrom alá vett várost Orgrim Doomhammer szorítása alól, majd segített a Hordát a Blackrock Mountainhoz üldözni, ahol döntő vereséget mértek rájuk.

A háború vége és annak eredménye azonban nem hozott megnyugvást Alleria számára. Míg húgai Quel’Thalas biztonságáért harcoltak, őt már csak a puszta bosszúvágy vezérelte. Nem tudott túllépni a családját ért veszteségeken, öccse halálán. Üldözte az orkokat az erdőkben és mindazon vad helyeken, ahova elmenekültek, és a legtöbb ork, akivel összetalálkozott, nem élte túl a találkozást. Turalyonnal való kapcsolata is véget ért, azelőtt, hogy igazán elkezdődhetett volna. Egyetlen közös éjszakájukat, amikor a gyász első sokkját Alleria az erős és őt védelmező férfi karjában igyekezett túlélni, a háború és a bosszú úgy söpörte el, mintha meg se történt volna. Barátai és családja is látták, hogy milyen mértékben megváltozott, változtatni azonban senki nem tudott rajta.

Mivel olyan sikeresen lépett fel az orkokkal szemben, Alleriát is kiválasztották azon expedíció tagjai közé, akiket a Szövetség a Sötét Portálon (Dark Portal) át egy ismeretlen bolygóra küldött a Horda után. A Horda csapatai ugyanis rejtélyes varázstárgyakat vadásztak Azerothon, és bár a Szövetség továbbra sem volt teljesen egységes, abban egyetértettek, hogy nem hagyhatták, hogy újraszerveződjenek az orkok és ismét komoly fenyegetést jelentsenek.

Mielőtt még az Expedíció eltávozott volna, Alleria a szüleitől örökölt régi családi ereklyét három medállá törte össze, amelynek három darabját maga és húgai között osztotta szét, mintegy utolsó ajándékként és örökségként. Pontosan nem tudhatjuk, hogy mit jelképez a három medál, az azonban biztos, hogy Alleria bosszúvágya és gyásza mögött továbbra is mély és szoros szeretet volt két fiatalabb húga iránt. Emellett azt is jelezte, hogy Alleria úgy érezte, erről a küldetésről nem fog visszatérni, sőt, talán titkon még ezt is kívánta, hogy ne kelljen neki többet hazatérnie.

Draenoron aztán Alleria felismerte, hogy a Szövetség Expedíciója sokkal nagyobb dolgokért küzdött, mint az ő bosszúvágya. Rá kellett jönnie, hogy ahhoz, hogy értékes tagja legyen a csapatnak, el kell engednie gyászát és dühét az orkokkal szemben, amely sokszor esztelen és kockázatos tettekre sarkallta. Amikor Turalyon bevallotta neki, hogy úgy érzi, meg kellett volna mentenie szeretett mentorát, Anduin Lothart, és a bátor férfi elvesztése mekkora fájdalmat okozott neki, Alleriának sikerült végleg túl lennie mindent betöltő bosszúvágyán, és felismernie, hogy mennyi szeretet veszi őt körül. Turalyonnal való kapcsolata is folytatódhatott ott, ahol a Második Háború közepén abbamaradt, az őket körülvevő barátok nagy örömére. Valószínűleg ezekben az időkben lett várandós Turalyon fiával, Aratorral is.

Hellfire Citadel legyőzése után Alleria a seregeit Ner’zhul üldözésére küldte Danath Trollbane-nel és Kurdran Wildhammerrel együtt, ő maga azonban Khadgarral és Turalyonnal együtt Deathwing (Halálszárny) nyomába eredt, hogy megszerezzék tőle Gul’dan koponyáját. Később segített megvédelmezni Khadgart, amíg a varázsló végleg bezárta a Sötét Portált, elvágva előlük az utolsó utat, amely Azeroth-ra vezetett, és ami után bekövetkezett Draenor pusztulása. Alleria a többi túlélővel egyetemben visszatért Honor Holdba, amely Draenor megmaradt darabjain, Outlanden is fennmaradt.

Azonban amikor Lord Kazzak ismét megnyitotta a Sötét Portált, a Szövetség és a Horda tagjai nem találták Alleriát. Turalyonnal együtt nyomuk veszett, és se Kurdran, se fiuk, az immár ifjú félelffé serdült Arator sem tudott róluk semmit. A nemes elfek elveszett hőse nyomtalanul felszívódott, mintha nem is lett volna.

Alleria Azerothon a két húgában élt tovább, akik szintén emberekkel keveredtek kapcsolatba, Vereesa a vöröshajú Rhoninnal, míg Sylvanast Nathanos Marris nyűgözte le. Hogy milyen lenne ma a kapcsolatuk velük? Hogyan reagálna arra, hogy Sylvanas a Forsakenek Banshee Királynőjévé változott? Az biztos, hogy nem fog repesni a boldogságtól, amiért húga az orkokkal lépett szövetségre, akik megölték családjuk nagy részét. Az is biztos, hogy a vérelfeket sem fogja teljes mértékben saját népének tekinteni, miután a Második Háború során megtapasztalhatta a Sunstriderek szűklátókörűségét. Ugyanakkor Alleria igazán és mélyen szerette mindkét nővérét, ezért megvan rá az esély, hogy ő legyen az egyetlen, aki képes lehet átlépni az élőholtak és az élők között húzódó határon, és megtalálni azt a húgát, akit igazán ismer és akivel kölcsönösen szeretik egymást. Hiszen Alleria volt az egyetlen személy, akiért Sylvanast, a Sötét Úrnőt sírni és énekelni láttuk, amióta a Forsakenek királynője lett. Hogy valóban így van-e? Reméljük, hogy a Legionben Alleria élve, és nem holtan kerül elő.

Ne feledkezzetek meg az élő Lore-Castről 2016. januárjában! Foglaljatok le helyeiteket a therealrambo@blizzfeed.hu emailcímen már ma!

Add hozzá kedvenceidhez