CikkekCikkfordításKarakterek története

Vindicator Maraad második esélye

Vannak, akiket a sikereik jellemeznek. Vindicator Maraad a kudarcaival jellemezte magát – kudarcával, hogy nem volt képes megmenteni húgát Gul’dantól és az ő Árnytanácsától (Shadow Council), kudarcával, hogy nem volt képes megmenteni a népét a Shattrathból való menekülés során. Az ezek a kudarcok okozta fájdalom volt az, ami arra vezette, hogy óvja népét, és végül lehetőséget kapott arra, hogy megtorolja őket azokon az orkokon, akik lemészárolták, megkínozták és elpusztították őket.

De Vindicator Maraad mégsem a bosszúállás, hanem védelmezés közben halt meg. Utolsó tette az volt, hogy életét adta egy másikért egy olyan világon, amely annyira hasonló, mégis teljesen különböző volt attól, amit annyira ismert. Maraad önfeláldozása nélkül elképzelhető, hogy soha nem győztük volna le a Vashordát (Iron Horde). Ennek a paladinnak az élete egy teljes kört írt le. Ahol egyszer már megbukott abban, hogy megvédje azokat, akiknek megmentése a feladata volt, most magára vállalt egy támadást, ami egy másik személy életét oltotta volna ki. Így halt meg Maraad, de most beszéljünk arról, hogy hogyan élt.

Bosszú égett a szívében

Maraad nem Draenor szülötte volt. Mire a Draeneiek belecsapódtak a bolygóba a megnyomorított Genedar dimenziós hajóval, Maraad már számos csata veteránja volt, miközben a Lángoló Légió (Burning Legion) seregeitől védte népét. Népe többi tagjához hasonlóan, akik ugyanígy érkeztek meg Draenorra, ő is elviselte a folyamatos menekülés, letelepedés, majd ismét menekülés körforgását, amelyet a Légió abbéli szüntelen szándéka okozott, hogy őt és népét mindörökre elpusztítsák az univerzumban. Feltételezhetjük, hogy a húga is a Genedaron volt, de olyan keveset tudunk valójában a családjáról, hogy ez tényleg csak feltételezés.

Amit viszont tudunk, az az, hogy amikor az Ork Horda elkezdett felemelkedni, Maraad népe védelméért harcolt. Valamikor ez idő tájt a húga a Gul’dan vezette Árnytanács kezére jutott, és a warlockok irányítása alatt az orkok szörnyű dolgokat műveltek vele. Ebből az erőszakból született egy lány, akit majd Félork Garona (Garona Halforcen) néven ismerünk meg, mint Gul’dan privát orgyilkosát. De ebben az időben Maraad erről mit sem tudott. Más dolgokkal volt elfoglalva, mivel nem csak az ő családja szenvedett olyan sokat – minden draenei a vágóhídon állt, és a Horda mindannyiukat ki akart irtani, nőt, férfit, gyereket egyaránt. Nem számított.

Maraad elszántan harcolt népe védelme érdekében, de soha nem volt kétséges, hogy mi lesz ennek a harcnak a vége. A Genedar tönkremenetelének köszönhetően nem volt lehetőségük elhagyni a bolygót, ráadásul túl későn jöttek rá arra, hogy az orkok támadásában a Légiónak is szerepe van, így a draeneiek harcoltak és meghaltak, visszavonultak és meghaltak, végül egy utolsó, kétségbeesett próbálkozást tettek arra Shattrathnál, hogy elhitessék az orkokkal, hogy rajtuk kívül Velen és az összes többi Draenei is meghalt már. Ha úgy vesszük, bevált a terv, hiszen Velen és a többi draenei ma Azerothon él. Ennek azonban súlyos ára volt.

A csata közben Maraadot azzal bízták meg, hogy a Shattrathban élő utolsó menekült csoportot biztonságban kivezesse a városból. De miután annyit szenvedett és annyi mindennek a tanúja volt, elvesztette az önuralmát és kudarcot vallott, mivel a kicsinyes személyes bosszút válaszolta egyetlen orkkal szemben, ahelyett, hogy megvédelmezte volna a rábízott menekülteket. És ők emiatt haltak meg. Maraad számára olyan volt, mintha ő ölte volna meg őket.

Más okot találni

Maraad végül életben maradt és elmenekült Shattrath-ból, majd hamarosan hallotta a szóbeszédeket Gul’dan gyermeknemzési kísérleteiről és a saját húgának a gyermekéről, ezért úgy döntött, hogy megkeresi a gyermeket. Lehet, hogy félig ork volt, de attól még családtag, és talán érte meg tudja tenni azt, amit nem tudott megtenni az édesanyjáért. Kutatása évekbe telt. Amikor a Szövetséges Expedíció (Alliance Expedition) megérkezett Draenorra és Ner’zhul széttörte a világot, Maraadnak megismerkedett Khadgarral, akitől tudomást szerzett Garonáról és az ő életéről, köztük Viharvárad (Stormwind) királyának, Llane Wrynn halálában játszott szerepéről is.

Maraad végül az újranyitott Sötét Portálon (Dark Portal) keresztül Azeroth-ra utazott, és idővel rátalált unokahúgára és annak fiára, Med’anra. Bemutatkozott utolsó életben lévő rokonainak és végül, habár Garona nem tartott vele, de a gondjaira bízta Med’ant. Maraad magyarázta el a fiatal fiúnak annak a háborúnak a borzalmait, amelynek keretében édesanyja megszületett.

Maraad szerepet vállalt az új Tirisfali Tanácsban (Council of Tirisfal), amely elhatározta, hogy legyőzi Cho’gallt, majd később unokahúgát kutatva eljutott Északszirtre (Northrend) is, ahol segített legyőzni a Lich Kinget és a Scourge-öt (Csapás). Miután ezzel végzett, az Exodarhoz utazott, amelyet a Halálszárny (Deathwing) okozta pusztítás miatt elmenekült Szövetséges népek tömege vett körül. A látvány összezavarta, talán emlékeztette arra, amit nem tudott megtenni egykor Draenoron, de az még jobban meglepte, hogy az Exodart megjavították és ismét képes volt dimenziókon át utazni. Emellett Velen már hosszú ideje nem vette a fáradságot, hogy népével beszéljen, ezért a draeneiek nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek. Maraad a Kéz Triumvirátusával (Triumverate of the Hand) arra jutott, hogyha Velen nem vezeti őket, akkor majd ők vezetik saját magukat, és ha egy héten belül nem beszél velük, akkor fogják az Exodart és elhagyják Azerothot.

Végül Velen beszélt velük, de csak azután, hogy a menekültek és a draeneiek közötti konfliktus erőszakossá vált, és Vindicator Maraad kénytelen volt kiadni azt a parancsot, hogy akár a menekültek élete árán is megvédik saját népüket. Velen aztán véget vetett a csetepaténak, és emlékeztette népét arra, hogy a Légió elleni harc megmutatta, hogy nincs biztonságos szeglete az univerzumnak, ezért semmi szükség nincs arra, hogy elhagyják Azerothot azért, hogy máshol csatározzanak velük. Itt is háború volt, ahogy mindenhol máshol is az lenne. A zavarban lévő Maraad segített meggyógyítani azokat, akiket majdnem megölt és egy ideig ezt követően az Exodarban maradt.

Pandaria, a Sötét Portál és Draenor vashulláma

Orgrimmar ostroma és Pokolsikoly Garrosh (Garrosh Hellscream) legyőzése után Maraad Pandarián találta magát, ahol igyekezett segítséget nyújtani a földrész meggyógyításában és felépülésében. Lyalia Sentinellel együtt azzal bízták meg, hogy egy Mashok nevű ork sámánt és háborús bűnöst szállítson el. Végül csodával határos módon sikerült élve átadni az orkot, annak ellenére, hogy a Pokolsikolyhoz hűséges személyek megpróbálták Mashokot kiszabadítani, Maraadnak és szövetségeseinek (akik közül néhányan a Szántóvetők (Tillers) közé tartozó helyi farmerek voltak) azonban sikerült ezt megakadályozni.

Amikor a Sötét Portál vörösen kezdett izzani és a Vashorda megkezdte Azeroth invázióját, Maraad szerepet vállalt fogadott világa megmentésében. Ő jelentkezett először Varian Wrynn királynál, hogy a Khadgar által kigondolt öngyilkos küldetés során átkeljen a portálon, mert lehetőséget látott arra, mert ha csak kis mértékben is, de ezzel megmenthet személyeket attól, hogy keresztülmenjenek azon, amin ő keresztül ment, akkor nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget a Vindicator. Így került Maraad Draenorra, ahol olyan draeneiekkel találta szembe magát, akik az ő népe, és mégsem az ő népe voltak, ahol olyan területeket járt be, ahol annyi alkalommal járt már, mint az Árnyékholdas Völgy (Shadowmoon Valley) vagy Garadar. Maraad nem tért haza, hiszen Draenor nem volt az otthona, és ez a Draenor még nem is az volt, amelyen elvesztette a húgát. De a lehetőség, hogy ezeket a draeneieket megóvhatja attól, amit ő végigszenvedett, hajtotta folyamatosan előre, és megtanulta tisztelni a fiatal Yrelt, akit még arra is megpróbált rávenni, hogy meneküljön, amikor úgy tűnt, hogy a Vashorda el fogja pusztítani Karabor templomát.

Az Árnyholdas Völgyön, Gorgrondon és Taladoron át tartó csatározások után Maraad végül megérkezett Shattrath-ba, egy olyan Shattrath-ba, amelyet még nem pusztított el az ork Horda. Itt a Vindicator, aki nem tudta megmenteni népét, a nagybácsi, aki megmutatta negyedrészt ork unokaöccsének meggyilkolt népe csontjait, a Paladin, aki hagyta, hogy a bosszú vegye át az uralmat szívében, végül lehetőséget kapott, hogy odaálljon és a város jövőjéért harcoljon. A Vashorda és Feketekéz (Blackhand) Hadúrral szemben Maraad Yrellel, Khadgarral, sőt, az ork Durotannal és Drakával az oldalán harcolt, hogy legyőzzék az ellenséget, majd életét adta azért, hogy Yrelt megmentse Feketekéz harci gépeitől. Ennek során segített meghátrálásra kényszeríteni Feketekezet, és ezzel végül egész Shattrathot megmentette a Vashordától. Ami még fontosabb volt számára, végre megértette, hogy A Fény számára mindannyian Egyek vagyunk, amely lehetővé tette számára, hogy békét leljen a lelke számára, amely terhet azóta a végzetes nap óta cipelt, amikor cserbenhagyta az ő Shattrath-jának menekültjeit.

Így halt meg Vindicator Maraad, hogy élt a második lehetőséggel, és inkább másokat védelmezett, mintsem bosszút állt volna rajtuk. Életével egyúttal lehetőséget adott Yrelnek és egész Draenornak. Örömmel adta oda.

Forrás: Blizzardwatch

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .