Battle for Azeroth #3 – Windrunner: Három nővér

Miután visszatért Azeroth-ra, Alleria Windrunner elhívta távoli húgait – Sylvanast, a Horda Hadfőnökét, és Vereesát, a Silver Covenant íjász-parancsnokát -, hogy csatlakozzanak hozzá, amikor megpróbálja visszaszerezni ősi családi otthonukat, Windrunner Spire-t az undeadektől. Utazásuk során a három nővér a jelen veszélyei és a múlt szellemei között utazik, hogy rájöjjenek, hogy vajon az idő és az tragédiák visszafordíthatatlanul szétválasztották őket – vagy, mindezek ellenére továbbra is egy család. A történetet Christie Golden és Andrew Robinson írták Steve Danuser ötlete nyomán, a képeket Antonio Bifulco és Sebastian Cheng rajzolták.

Az eredeti képregény itt olvasható el.

Az Árnyék nővére

Stormwind városában

– Igazán hasonlít rád – jegyezte meg Turalyon Alleria Windrunnernek, miközben a Valley of Heroes-ban lévő szobormásaikat nézegették. – De az én orromat elfuserálták, nem gondolod?

– Itt az idő, Turalyon – felelte másra terelve a beszélgetést Alleria. – A saját szememmel kell látnom az otthonomat. Sylvanastól kell hallanom, hogy hogyan ölthette magára a Warchief palástját.

– Még mindig úgy gondolom, hogy szólnunk kéne Anduinnak a terveidről.

– Ez nem az ő dolga.

– Ő Stormwind királya, Alleria. És te a Horda vezetőjével találkozol.

– Ez személyes ügy, nem politikai találkozó – felelte a nő határozottan. – Meg kell tudnom, hogy vajon van-e még családom.

– De van – vágta rá Turalyon. – Amíg én lélegzek…

– Tudod, hogy értem – vágott a szavába a nő. – Mi hárman maradtunk csak a Windrunnerek családjából. Meg kell tudnom, hogy még mindig… testvérek vagyunk-e.

– És azzal kapcsolatban sem akarsz változtatni a döntéseden, hogy én ne menjek veled?

– A családi összejövetelek unalmasak. Csak unatkoznál. Látni szeretném a szülőházam; és visszaszerezni Windrunner Spire-t az ott ólálkodó élőholtaktól. A te jelenléted… csak zavaró lenne.

– Ha mindaz, amit Vereesa a „Sötét Úrnőről” mondott, igaz, akkor lehet, hogy szükséged lenne a Fényre.

– Ne aggódj. Én úgy ismerem a sötétséget, ahogy a kishúgom soha nem fogja. Remélem, hogy Sylvanas nem süllyedt olyan mélyre, mint azt Vereesa sugallja.

– Á – kiáltott fel Turalyon, és az Alleria nyakából lógó smaradgszínű követ fogta a kezébe. – Tudtam, hogy viselni fogod.

– Nekem… nekem most mennem kell – felelte Alleria, miközben a követ visszarejtette ruhái mögé.

– Sosem lesz elég – suttogták a hangok Alleria fülébe. – Bizonyítsd be szerelmed. Öld meg, és szabadítsd meg a Fény átkától. Ne állj ellen. Add fel és légy egy velünk. Már csak idő kérdése…

– Ha nem térek vissza – folytatta Alleria, miközben a voidon keresztül portált nyitott – mondd meg Aratornak…

– Megmondom a fiunknak, hogy szereted – fejezte be a mondatot Turalyon. És ne aggódj, magamat is emlékeztetni fogom erre. – Alleria távozott a portálon át. Turalyon még utánanézett. – Vigyázz magadra, Alleria. Térj vissza hozzám.

A Szomorúság Nővére

Eközben Dalaranban

– De Anya, miért kell elmenned? Miért nem tudnak a nénéink Dalaranba jönni?

– Attól tartok, hogy ez jelenleg egyszerűen lehetetlen, édes Giramar – válaszolta Vereesa Windrunner vöröshajú félelf gyerekének. – A nővéreim és én meglátogatjuk régi otthonunkat.

– Windrunner Spire-t? – kérdezte másik fia, a Giramarra megszólalásig hasonlító Galadin. Vereesa bólintott.

– Ez azt jelenti, hogy újra egy család leszünk? – kérdezte reménykedve Giramar.

– Az nagyon jó lenne… de ne tápláljunk hiú reményeket – felelte anyja.

– Mindenki tudja, hogy Sylvanas néni gonosz – támadt testvérére Galadin. – Ő most a Horda vezetője, azoknak dolgozik, akik megölték apát!

– Nem kéne azt mondanod az emberekre, hogy gonoszak, Galadin, hacsak nem akarod, hogy tényleg megmutassák, milyen gonoszok tudnak lenni – vágott vissza neki fivére.

– Milyen jó tud lenni egy élőholt?

– Elég! Testvérek vagytok! – kiáltott rájuk Vereesa. – Lehet, hogy eljön a nap – reméljük még nagyon-nagyon sokára -, amikor csak ti lesztek egymásnak a világon, és ezért nektek kell egymás legfőbb szövetségesei lennetek. – Ahogy egykor én és a nővéreim is azok voltunk – tette hozzá gondolatban.

– Az leszek, ha ő is az lesz – mondta Giramar, miközben anyjuk búcsúzóul magához ölelte az ikreket. – Rendben – tette hozzá Galadin is.

Vereesa Windrunner egy mágus által nyitott portálon át távozott, és egy pillanat múlva már Eversong Woodsban volt. Azt a papírt szorongatta, amelyet nővérétől kapott: A kedvenc helyünkön. Holnap. Délben. A.

Nem kellett sokáig várnia, és hamarosan egy lila színű portál nyílt meg mellette, a voidból pedig nővére, Alleria lépett elő.

– Helló ismét, Kicsi Hold – üdvözölte húgát.

– Ilyen aranyló hajakkal Lady Napnak kéne hívni téged – jegyezte meg Vereesa, miközben ujjait végigfuttatta Alleria szőke tincsein.

– Már nem vagyok Nap – jegyezte meg Alleria, majd körülnézett. – A szavaid aggódást keltettek bennem, de ez a hely változatlannak tűnik. – Valóban, körülöttük az erdő ugyanolyan aranyszínben pompázott, mint akkor, amikor még mindketten ezeket a rengetegeket járták.

– Ez a hely… igen – felelte Vereesa. – Ez nem fertőzött. Továbbra is ártatlan.

– Mint ahogy egykor mind azok voltunk – felelte halkan elgondolkodva Alleria.

– A Void? – kérdezte aggódva Vereesa.

– Silvermoon trónja téged illet jog szerint. Vedd el. Hozd ezt a gyengét hozzánk, és mi adunk neki egy célt…

– Kontroll alatt van – felelte pillanatnyi habozás után Alleria. – Megtanultam, hogy hogyan csendesítsem le a hangokat. Hogy kiszűrjem a hazugságokat. Még ezekben az időkben is.

– Hogy csinálod?

– Az Arator iránt érzett szeretetem a biztos pontom. És Vereesa, mindaz, amit tettél érte, értem, amíg távol voltam…

– Áldás volt az otthonunkban – biztosította húga. – Iránymutatás volt az én fiaimnak, segített, hogy ők legyenek az én biztos pontom. Volt egy pillanat, amikor én is veszélyben voltam, hogy elnyel a sötétség. – Szégyellem, de…

– Mondd el.

És Vereesa mesélni kezdett arról az időről azon a távoli kontinensen, Pandarián. – Amikor Garrosh Hellscream elpusztította Theramore-t, megölte az én szeretett Rhoninomat is. Elvesztem a gyászban. A haragban. Sebezhető voltam… Sylvanas és én Garrosh tárgyalásán találkoztunk. Az átélt veszteségek és aziránt a szörnyeteg iránt érzett gyűlöletünk összekötöttek minket. Titokban találkoztunk… Sylvanas azt akarta, hogy meghaljon. Zavarodott voltam, és beleegyeztem, hogy segítek neki.

„- Garrosh ebédje mérgezett. Tégy ezzel az információval, amit akarsz” – idéződött fel a mondat, amit Anduinnak mondott.

– Amikor a fiaimra gondoltam, akkor észhez tértem. Úgy döntöttem, nem ölöm meg Garrosh Hellscreamet és a gyermekeimet választottam ahelyett, hogy Sylvanas-szal éljek az Undercityben.

– Sylvanas mindig is erős akaratú volt – mondta Alleria. – És úgy tűnik, ez az akarat most igazán sötét.

– Most, hogy te itt vagy, talán más lesz a helyzet. Talán mi hárman még újrakezdhetjük. Ez a hely… reményt ad nekem – nézett le Vereesa egy tisztásra, ahol fiatal lányokként együtt játszottak és táncoltak. – Olyan sok boldog délutánt töltöttünk itt… Emlékszel, hogy Lirath furulyázott nekünk? – Kezét Alleria kezébe illesztette. – Mi voltunk egymás kedvenc táncpartnerei. – Hirtelen egy idegen kéz fogta meg a másik kezét…

A Halál Nővére

– Hmmm – szólalt meg Sylvanas túlvilági hangja. – Nem emlékszem, hogy ilyen könnyű lett volna titeket meglepni régen.

– Ez a nő veszélyes. Egy fenyegetés és végezni kell vele. Óvakodj tőle. Minden dolog halálát kívánja… minden lehetőségét. Vess véget a fenyegetésének. Öld meg. Öld meg. Mentsd magad és öld meg. Mentsd meg a világot és öld meg – szóltak a hangok Alleria fejében. Milyen teremtménnyé változott? Döbbenten nézte húga banshee alakját, vöröslő szemeit, halovány bőrét. – Semmiség – mondta hangosan. – Csupán hideg volt a kezed. Hát akkor szia, Hold Úrnő.

– Üdvözöllek itthon, Alleria – köszöntötte Sylvanas. – Azt hittem, örökre elvesztél. És Vereesa… – fordult húga felé -, nem hittem, hogy veled is valaha találkozni fogok.

– Nem tűnik úgy, hogy ez a vidék annyit változott volna – jegyezte meg Alleria.

– Hiányzik az éleslátásod – válaszolta Sylvanas csípősen. – Minden megváltozik, ha elég messziről nézed. Gyere – azzal az otthonuk felé vezette nővérét. Nem is kellett sokáig menniük, és Alleria felkiáltott. A terület egyáltalán nem hasonlított arra az anyaszínű rétre, amelyről jöttek. Minden sötét, árnyékos volt, és szörnyű lények mászkáltak mindenfelé. A nő először találkozott életében a Scourge pusztításával.

– Ez… volt… az otthon – dadogta döbbenten Alleria. – Azért mentem el, hogy megvédjem… EZT??? Mi tette ezt?

– Arthas Menethil… vagy a szörnyeteg, akivé vált… Scourge seregével – felelte Sylvanas. – Az ő fajtájuk tette ezt.

– Akkor lássunk hozzá, amiért itt vagyunk – vette elő íját Alleria. – Tisztítsuk meg az utat a Spire-ig!

Mindhárom nővér szélsebesen kaszabolni kezdte azokat a szörnyszülötteket és élőholtakat, akik a Scourge maradékaként ezen a vidéken kószáltak.

– A Légió elleni hosszú hadjáratod még élesebbé tette a képességeidet, Alleria – dicsérte nővérét Sylvanas. – Még annál is jobban harcolsz, mint korábban.

– És úgy tűnik, a halál sem lassított le téged – viszonozta a bókot Alleria. – Te is fejlődtél.

– jobban, mint gondolnád. nem beszélve arról, hogy vannak bizonyos előnyei annak, ha valaki élőholt. – Sylvanas hívására három csontváz-ló lépett előre.

– Mik… ezek? – kérdezte Alleria döbbenten.

– Hosszú az út innentől a Spire-ig – magyarázta Sylvanas. – Ugye nem akarsz gyalogolni?

– Lovagoljunk – jelentette ki Vereesa, aki már ült ilyen lovon korábban. Mindhárman felpattantak egy-egy lóra és elindultak, miközben nyilaikkal tovább lődözték az útjukba kerülő Scourge lényeit.

– Játszhatnánk egy játékot az úton, testvéreim – javasolta Sylvanas. – Emlékeztek arra, hogy „Az egyik hazugság”? Mindannyian mondunk három állítást…

– … és kettő igaz belőle – fejezte be Alleria. – Emlékszünk rá.

– De legyen egy új szabály – folytatta Sylvanas. – Ne mondjuk el, hogy melyik volt a hazugság, egészen addig, amíg vissza nem foglaljuk Windrunner Spire-t. Te kezdjél, Alleria. Végülis te vagy a legidősebb.

– Rendben van – felelte Alleria. – Először is, mindketten borzasztóan hiányoztatok. Másodszor: a Void ereje hatalmas ajándék.

– A treantok nem a barátaink? – szólt közbe Vereesa, mivel útjukat ezek a faszerű lények zárták el.

– Egykor azok voltak – felelte Sylvanas. – De most már senkivel sem barátkoznak. – A dolgot Alleria oldotta meg villámgyorsan. Void alakjában egy szempillantás alatt végzett a két treanttal. A következő percben már szokásos alakjában ült a lován.

– És mi az utolsó állításod, Alleria? – kérdezte Sylvanas.

– Az utolsó? Hogy nem bánok semmit azzal kapcsolatban, hogy annyi éven keresztül átléptem a Sötét Portálon.

– Jókat mondtál, Alleria. Most te jössz, kishugi.

– Rendben van – felelte Vereesa. – Az első… hogy hiszek a blood elfekben. Hiszem, hogy van még számukra megváltás.

Sylvanas felhorkant. – Nincs szükségük a „megváltásodra”.

– Ssss – csitította őket Alleria. Lassan egyre közelebb értek az otthonukhoz.

A Szellemföldeken

– Második, végre megbékéltem szeretett Rhoninom elvesztésével. És végül… attól félek… hogy mindkettőtöket elveszítem örökre.

– Bájos – jegyezte meg Sylvanas. – És most én jövök. Először is… vannak napok, amikor azt kívánom, bárcsak még mindig élő lennék. Másodszor… büszke vagyok arra, hogy én vagyok a Horda Hadfőnöke.

Időközben egy egykori falu romjai közé érkeztek. A romok között szellemek járkáltak.

– Ez Goldenmist Falva. Nem akarok odamenni – szólalt meg Vereesa. – Azok ott olyan emberek árnyai, akiket ismertünk.

– Gyorsak leszünk – fogta rövidre Slyvanas és már nyúlt is az íjáért. Miközben egykori ismerőseik és jóbarátaik árnyaival küzdöttek, Alleria figyelmeztette Sylvanast, hogy még tartozik egy utolsó állítással.

– Az utolsó… soha nem foglak elárulni titeket, testvéreim.

– Ugyanúgy, ahogy nem árultad el Vereesát, amikor megpróbáltad manipulálni őt, hogy ölje meg Garrosh Hellscreamet? – érdeklődött Alleria harc közben.

– Ezt mondta neked Kicsi Hold?  – Sylvanas Vereesához fordult. – Mondd el neki, kinek az ötlete volt először, Vereesa! Ki tette bele a mérget Garrosh ételébe? És ki hagyott cserben engem? Számtalan életet megmenthettünk volna, ha végzünk Garrosh-sal! Lehet, hogy a Légióval sem kellett volna újra harcolnunk, ha lett volna Vereesában elég bátorság ahhoz, hogy kitartson! – A hatalmas düh kiforgatta magából Sylvanast. Felfedte valódi, banshee, vagyis rikoltószellem alakját, szörnyű sikolyával megölve a körülöttük lévő szellemeket. Alleria önkéntelenül is void alakjába került. A hangok felerősödtek a fejében.

– Ő egy becstelen lény az igazi ellenséget szolgálja öld meg most öld meg most távolítsd el őt ebből a világból és vedd el tőle amire szükséged van most most most

– Az a Sylvanas, akit szerettem, elment! – jött rá az igazságra Alleria. – Csak egy megtört, obszcén megcsúfolása maradt a húgomnak!

– Nekem nem volt választásom a sorsommal kapcsolatban – kiáltotta vöröslő szemekkel Sylvanas. – De te, nővérem… te elhagytad a fiadat. Elhagytad az öcsénket. Elhagytál minket! És most visszatérsz, mint a Void erejének puszta bölcsője? Te csak egy árnya vagy Alleriának… egy szörnyszülött!

– Te hívsz engem szörnyszülöttnek? – kérdezte a teljesen lila színűvé, vagyis a Void színévé változott Alleria.

– Nem az vagy? Átváltoztatott – neeem, kiforgatott egy bukott naaru?

– Hagyjátok abba! – kiáltotta Vereesa. – Egyikőtök sem volt itt, amikor szükségem lett volna rátok! Mindketten hagytátok, hogy azt higgyem, meghaltatok! Tudjátok, hogy mit tettetek velem? Ti voltatok az én hőseim. Mindannyian olyan sokat vesztettünk. Tényleg muszáj elveszítenünk mindent? … Újra?

Sylvanas és Alleria egymásra nézett. Harag volt még köztük, de már lenyugodtak. Alleria ismét normális, rószaszínes bőrben állt, és Sylvanas is visszavedlett banshee formájából.

– Akármik is vagyunk most egymásnak – szólalt meg Alleria -, az a Spire az otthonunk volt. Tisztítsuk meg. Aztán beszélünk az igazságokról… és a hazugságokról.

Windrunner Spire

Lassan végéhez közeledett a harc. A három nővér az utolsó élőholttal is végzett. A hely kivilágosodott, ahogy a halál szellemét elűzték belőle. A három nővér ott állt egykori otthonuk kapujában és végignéztek a birtokon.

– Ideje, hogy befejezzük a játékot – szólalt meg Vereesa. – Én kezdem. Való igaz, hogy hiszek abban, hogy a sin’doreiek egy nap végiggondolják tetteiket és ismét csatlakoznak majd a Szövetséghez. És valóban tartok attól, hogy elveszítelek mindkettőtöket. A hazugság az, hogy továbbléptem Rhonin halálán. Mindennap látom őt a fiaimban. Irigyellek a Turalyonnal töltött idődért, Alleria.

– Ne tedd. Sok minden történt – felelte a legidősebb Windrunner lány. – Azon tűnődöm, vajon a szerelmünk túléli-e azt, amikké mindketten változtunk. Az én igazságaim: valóban hiányoztatok mindketten. És valóban nem bánom, hogy olyan sokáig távol voltam Azeroth-ról. Az én hazugságom az, hogy a Void ereje ajándék lenne. Nem az. Ez egy állandó küzdelem… de olyan, amiben nyerek. Te jössz, húgom.

– Nem – felelte Sylvanas. – Úgy hiszem, itt már végeztünk.

– Akkor tartsd meg a titkaidat, Sylvanas – legyintett Alleria. – Nincs már itt semmi számunkra ezen a helyen. De Lirath azt akarta volna, hogy próbáljuk meg. – A nyakában lévő lánchoz nyúlt és lekapcsolta. – Ezer évig harcoltam, miközben hittem abban, hogy a családom itt lesz, amikor visszatérek. De a családom széttörött. Itt is… és Stormwindben is. – Szinte látta maga előtt, ahogy öccse szomorúan rájön arra, hogy mindhárom nővére elhagyta. Alleria elindult lefelé a lépcsőn. – Gyere, Vereesa. Ideje menni.

– Egy pillanat. Én… – Vereesa visszafordult a nekik háttal álló testvérükhöz. – Van még valami, amit el kell mondanom Sylvanasnak. Azt akarom mondani – kezdett bele, de Sylvanas továbbra sem fordult meg -, hogy egy gyáva voltam. Azt kérted, hogy maradjak veled. És én igent mondtam. És aztán csak egy levelet küldtem, amiben visszautasítottalak. – Sylvanas maga elé emelte a kezét. – Ez biztos bántott téged. Akármi történt közöttünk… és akármi is fog… sajnálom. Remélem egy nap meg tudsz nekem bocsátani – fejezte be Vereesa lehajtott fejjel könnyeivel küszködve. Sylvanas nem fordult meg. Vereesa Alleria után indult, miközben Sylvanas lassan leeresztette a kezét. Nővérei egy void-portálon át távoztak.

Amikor egyedül volt, Sylvanas is elindult. A bokrok közül hűséges Dark Rangerjei léptek elő.

– Űrnőm… vártunk, de nem adtad meg a jelet – szólalt meg vezetőjük.

– Nem, Anya – felelte Sylvanas. – Hagyom, hogy még egy kicsit éljék bánattal teli életüket.

Stormwindben Turalyon és Arator fogadta a visszatérő Alleriát, akinek fejében a hangok továbbra sem halkultak. – Ez semmi. El kellett volna pusztítanod őt. Most már túl késő. Hamis érzésekért áldoztad fel a nagyságot. El fognak hagyni téged. És te végignézed, ahogy majd ő megszerzi őket.

Sylvanas a három csontváz ló előtt állt. – A végén… úgyis a halált fogják szolgálni. Engem fognak szolgálni.

VÉGE

Add hozzá kedvenceidhez