Azerothi Históriák – Élőholttá válni
A Lich King és seregének létrejötte
Az első élőholtak az Első Háború során jelentek meg és a Horda necrolyte-jai által mozgatott csontvázakakat jelentették. Később megjelentek az első halállovagok (death knights) is, majd a Második Háború során aztán a Szövetségben is több mágust is vonzott a nekromancia, köztük a legismertebb Kel’Thuzad.
Jelenleg Azerothon élőholtaknak elsősorban a Scourge tagjait tekintik. Kil’jaeden volt az, aki úgy gondolta, hogy Azeroth népével szemben egy tudatlan, a Lángoló Légió (Burning Legion) akaratához kötött, a halált sem akadálynak tekintő sereget kellene létrehozni, amelyet egy általa mozgatott bábu, a Lich King fog irányítani. A Lich King, vagyis Lidérckirály szerepét pedig Ner’zhul számára választotta büntetésül, akinek lelkét testének teljes megkínzása és elpusztítása után egy jégtömbbe zárta. Ezzel Ner’zhul, a sámán megszűnt létezni, és helyette az óriási erővel felruházott Lich King jött létre.
A Lich King aztán az Élőholt Járvánnyal (Undead Plague) elkezdte létrehozni hatalmas seregét, amelyet a saját tudata irányított. A Scourge feladata a terror és a pusztítás elhozatala volt Azeroth lakói számára, amely Lordaeronban szinte teljes egészében megvalósult, ezzel készítve elő a Lángoló Légió visszajöttét.
Kil’jaeden azonban megint elszámította magát, és nem vette figyelembe a halandó népek szabad akaratát: a Lich Kingnek, akit ekkor a korábbi ork sámán, Ner’zhul testesített meg, végül sikerült kiszabadítania elméjét a Lángoló Légió uralma alól, és saját akaratából irányította a Scourge-öt, visszafogva annak valódi erejét. Miután Kil’jaeden rájött, hogy a Lich King felszabadult fennhatósága alól, Illidant küldte, hogy pusztítsa el. A Lich King azonban megérezte a veszélyt, és az ekkor már halállovag Arthast hívta magához a Fagyott Trónhoz (Frozen Throne). Ez volt az a pillanat, amikor a Lich King uralma gyengülni kezdett, és ezt kihasználva a Scourge több tagja is sikeresen felszabadult. A Scourge-től kiszabadult élőholtak aztán Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) vezetésével létrehozták az élőholtak nemzetét, az Elhagyottakat (Forsaken).
Miután Arthas legyőzte Illidant, széttörte a Fagyott Trónt és fejére húzta az Uralom Sisakját (Helm of Domination) lénye végérvényesen eggyé vált Ner’zhul megmaradt szellemével, és most már kettejük egyvelege lett a Lich King. Ezután hosszú évekig a Lich King saját belső harcát vívta, miközben szolgáik felépítették a Jégkorona Citadellát (Icecrown Citadel).
Amikor a Lidérckirály felébredt, kitépte magából Arthas szívét, és háborúra készült Azeroth ellen. Ennek érdekében tovább kellett bővítenie a Scourge-öt és új szövetségesek után kutatott. Ezeknek a szövetségeseknek egyike pedig a val’kyrok lettek.
A val’kyrok eredete
A val’kyrok a Lich King teremtményei. Korábban Valkyrionban élő vrykulok voltak – azok az óriásszerű lények, akiket a Titánok teremtettek, majd megfertőződtek a Hús Átkával (Curse of the Flesh), és később belőlük jöttek létre az emberek – akik azért harcoltak és képezték magukat, hogy részesülhessenek a Lich King szokatlan „ajándékában”, és szárnyas hárpiákhoz legyenek hasonlóak. Azt mondják, hogy a val’kyrok voltak azok, akik a vrykul harcosok sorsáról dönthettek, és az arra érdemeseket a Lich King elit seregébe válogatták ymirjarként, az érdemteleneket pedig a vargulok élőholt életmódjára kárhoztatták.
Ezenkívül volt még egy fontos tulajdonsága a val’kyroknak: a fiatal halállovagokat képzésük során megóvták attól, hogy elhulljanak, és felélesztették őket hasonlóan ahhoz, ahogy az élőket a lélek-gyógyítók (spirit healer) óvják a haláltól.
A draenei bölcs, Thoralius Wyrmskull Village-be küldött bátor kalandozókat, mivel állítása szerint a szellemvilág is részben a Lich King befolyása alá esett, és valamit rejtegetni kíván. A kalandorok közül néhányan kissé óvatlanok voltak és szembetalálkoztak a Lich Kinggel és az ő val’kyr szolgájával. A val’kyr a kalandorokat fel akarta használni, azonban a Lich King szerint még túl éretlenek voltak ezek a kalandorok, erőteljesebbnek kell lenniük. Azok, akiknek sikerült kijátszaniuk a Lich King figyelmét, megismerték az emberek eredetét, azt, hogy az emberek valójában a vrykulok leszármazottai.
A Lich King újabb bukása után Bolvar Fordragon volt az, aki vállalta, hogy felveszi a rettegett sisakot. Kiindulva a korábbiakból, feltételezhetjük, hogy Bolvar most a maga belső harcát vívja éppen. Azonban az Arthas-Ner’zhul összetételű Lich King bukásával két nép is a következő kérdéssel szembesült: hogyan tovább?
A Sötét Úrnő új lehetősége
A Scourge-ből korábban kiszakadt élőholtak Sylvanas Úrnő vezetésével megfogadták, hogy bosszút állnak azon a személyen, aki sorsukat okozta: a Lich Kingen. Halálával együtt az Elhagyottaknak is új célt kell találniuk, amivel igazolják létüket, igazolják azt, hogy miért kívánnak egységes nemzet lenni. A választ maga Sylvanas fogalmazta meg a Horda tagjainak, amikor egy érzelmes pillanatában röviden összefoglalta életét és az Elhagyottak létrejöttét:
– Nem mindig voltam Banshee Királynő. És a népem sem mindig az Elhagyottak voltak. Régen ez a föld Lordaeron északi királyságaihoz tartozott, akiket Terenas Menethil király irányított. Terenasnak volt egy fia, akit Arthasnak hívtak. Arthas… már a nevének kimondása is felhergeli véremet. Ez a gyermekember, Arthas, magához vette a Frostmourne-ként ismert átkozott pengét. A karddal Arthas megölte a saját apját és lerombolta ezt a földet, minden élőlénnyel rajta! Az én halálom is Arthas kezétől érkezett, amikor ő és serege megszentségtelenítette szülőföldemet, Quel’Thalast és megölte embereimet.
– Határt nem ismerő kegyetlenségében Arthas elválaszotta a lelkemet a testemtől, és rikoltó szellemként (banshee) élesztett fel, hogy az ő Scourge-ében szolgáljak. Hasonló végzet várt mindazokra, akiket a Scourge háborús gépezete ölt meg. A halálban tudatlan élőholtakként születtek újjá.
– De Arthas nem volt legyőzhetetlen! Minden egyes nappal csökkent az ereje – az elátkozottak akaratán enyhült a szorítása. És amikor Arthas a leggyengébb volt, támadtam! És habár eljött a bűnhődés órája, a féregnek sikerült megmenekülnie végzetétől, és visszatért Északszirt (Northrend) jeges hegyeibe. Arthas eltávozásával együtt a Lordaeronban állomásozó élőholt tömeg feletti kontrollja is elszállt. Miután visszaszereztem a testemet, felszabadítottam a hátrahagyott Scourge-öt. Arthasnak, a jövendő Lich Kingnek a kegyetlenségéből és könyörtelenségéből megszülettek az Elhagyottak.
– A célunk… az egyetlen küldetésünk az volt, hogy elpusztítsuk a Lich Kinget. Szövetkeztünk a Hordával és megkezdtük utazásunkat a megváltásunk felé.
– Most a Lich King halott, és mi visszatértünk. Azok, akik ezt a földet életükben otthonuknak nevezték, halálukban is így tesznek természetesen. De a Szövetség nem ismeri el jogainkat. Kinyilvánították, hogy ezek a földek az övéik, miközben érvényteleníteni akarják e királyság alapítóinak kijelentéseit. Ezt soha nem engedem meg… Soha! Lordaeron az Elhagyottakhoz tartozik – mindig és mindörökké.
Érdekes, hogy míg az Elhagyottak nagy részének jogosnak tűnik a követelése korábbi otthona iránt, van valaki, akinek nem: Sylvanasnak. Sylvanas nemes elfként Quel’Thalast és Ezüsthold Városát (Silvermoon City) tekintheti otthonának, azonban az ott élő egykori testvéreivel, a vérelfekkel különös kapcsolatban áll: igyekszik támogatni őket, mint amikor megvédte Anveenát, azonban a vérelfek egyáltalán nem ragaszkodnak az ő segítségéhez.
A létezésük értelmén kívül azonban egy másik probléma is foglalkoztatta Sylvanast: eddig az Elhagyottakhoz a Scourge felszabadított tagjai csatlakoztak. Ez a forrás azonban megszűnőben van. Mivel nem akarta, hogy népe kihaljon, ezért Sylvanasnak megoldás után kellett kutatnia. Ezt pedig a Lich King halálával „munkanélkülivé” vált val’kyrokban találta meg, akiket sikerült megnyernie céljának. Habár Garrosh egyszerűen gusztustalannak nevezte Sylvanas tettét, a Sötét Úrnő nem tágít: népét a val’kyrok segítségével fogja feltölteni, és a Szövetség elesett embereit fogja ehhez felhasználni.
Hogy a háborúzáson kívül, ami számára is áldozattal járhat, máshogyan is tudjon „feltámadásra” váró halottakra szert tenni, Sylvanas egy másik módszert is elővett: a Horda által betiltott Élőholt Métely (Undead Blight) használatát, amit tovább tökéletesít titokban. A Métely használatát a Haragkapunál (Wrath Gate) történt incidens után tiltották meg Sylvanasnak, aki akkor ennek készségesen eleget is tett, sőt, azt mondta, hogy ő mit sem tudott ennek a fejlesztéséről. Az azóta történtek azonban elgondolkoztatóak: valóban nem tudott a Mételyről? Nem tudott Putress és Varimathras terveiről? Vagy tudott róla, de két legyet üthetett volna egy csapásra: ha sikeres lett volna, már akkor legyőzhette volna a Lich Kinget, emellett megszabadult a rá mindig is fenyegetést jelentő Putresstől és Varimathrastól méghozzá anélkül, hogy neki beszennyeződött volna a keze.
Hamarosan a Horda számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mit jelentenek Sylvanas számára a val’kyrek. Miután Godfrey-nak sikerült lelőnie Sylvanast, a Sötét Úrnő felügyeletével megbízott ork, Cromush így könyörgött a val’kyroknak:
– Hozzátok rendbe… HOZZÁTOK RENDBE ŐT!
A három val’kyr egymásra nézett:
– Megesküdtünk neki, nővéreim – mondta Agatha.
– De el fog pusztítani minket, nővérem – vetette közbe Arthura.
– Ez szent kötelességünk. Az egyezséget megkötöttük, az alku áll… – szólalt meg Daschla.
– Akkor legyen – mondta végül Arthura.
A három val’kyr ezzel feltámasztotta Sylvanast, önmagukat feláldozva a Sötét Úrnőért cserébe.
– Csak… sötétséget láttam – szólalt meg a magához térő Sylvanas. – Ahogy a semmi felé sodródtam, egy csillogó fény tűnt fel, majd még egy és még egy… az én drága val’kyrjaim. Most már kétség kívül tudom, hogy a val’kyrok jelentik a jövőt népem számára. Soha nem hagyjuk abba a Lordaeronért folytatott harcot. Soha…
A val’kyrok és a Métely segítségével Sylvanas a Horda vigyázó szemei láttára terjeszti ki egyre jobban uralmát Lordaeronban. Garrosh a Lich Kinghez hasonlította Sylvanast, amit a Sötét Úrnő visszautasított. Sylvanas tudja, hogy mindig léteznie kell egy Lich Kingnek, hiszen ezt hallotta Uthertől, és arról is tud, hogy ezt a szerepet Bolvar vállalta magára. Ennek ellenére önjelölt Lidérckirálynőként gyarapítja jelenleg seregét. Céljait és valódi terveit talán csak ő maga tudja, megvalósításukhoz azonban tudjuk, hogy semmitől sem riad vissza.
Amennyiben további, hasonló történetek érdekelnek titeket, támogassátok az oldalamat, és tiétek lehet az 53 történetet tartalmazó Azerothi Históriák!

