Azerothi Históriák – Élőholttá válni

A Lich King és seregének létrejötte

Az első élőholtak az Első Háború során jelentek meg és a Horda necrolyte-jai által mozgatott csontvázakakat jelentették. Később megjelentek az első halállovagok (death knights) is, majd a Második Háború során aztán a Szövetségben is több mágust is vonzott a nekromancia, köztük a legismertebb Kel’Thuzad.

Jelenleg Azerothon élőholtaknak elsősorban a Scourge tagjait tekintik. Kil’jaeden volt az, aki úgy gondolta, hogy Azeroth népével szemben egy tudatlan, a Lángoló Légió (Burning Legion) akaratához kötött, a halált sem akadálynak tekintő sereget kellene létrehozni, amelyet egy általa mozgatott bábu, a Lich King fog irányítani. A Lich King, vagyis Lidérckirály szerepét pedig Ner’zhul számára választotta büntetésül, akinek lelkét testének teljes megkínzása és elpusztítása után egy jégtömbbe zárta. Ezzel Ner’zhul, a sámán megszűnt létezni, és helyette az óriási erővel felruházott Lich King jött létre.

A Lich King aztán az Élőholt Járvánnyal (Undead Plague) elkezdte létrehozni hatalmas seregét, amelyet a saját tudata irányított. A Scourge feladata a terror és a pusztítás elhozatala volt Azeroth lakói számára, amely Lordaeronban szinte teljes egészében megvalósult, ezzel készítve elő a Lángoló Légió visszajöttét.

Kil’jaeden azonban megint elszámította magát, és nem vette figyelembe a halandó népek szabad akaratát: a Lich Kingnek, akit ekkor a korábbi ork sámán, Ner’zhul testesített meg, végül sikerült kiszabadítania elméjét a Lángoló Légió uralma alól, és saját akaratából irányította a Scourge-öt, visszafogva annak valódi erejét. Miután Kil’jaeden rájött, hogy a Lich King felszabadult fennhatósága alól, Illidant küldte, hogy pusztítsa el. A Lich King azonban megérezte a veszélyt, és az ekkor már halállovag Arthast hívta magához a Fagyott Trónhoz (Frozen Throne). Ez volt az a pillanat, amikor a Lich King uralma gyengülni kezdett, és ezt kihasználva a Scourge több tagja is sikeresen felszabadult. A Scourge-től kiszabadult élőholtak aztán Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) vezetésével létrehozták az élőholtak nemzetét, az Elhagyottakat (Forsaken).

Miután Arthas legyőzte Illidant, széttörte a Fagyott Trónt és fejére húzta az Uralom Sisakját (Helm of Domination) lénye végérvényesen eggyé vált Ner’zhul megmaradt szellemével, és most már kettejük egyvelege lett a Lich King. Ezután hosszú évekig a Lich King saját belső harcát vívta, miközben szolgáik felépítették a Jégkorona Citadellát (Icecrown Citadel).

Amikor a Lidérckirály felébredt, kitépte magából Arthas szívét, és háborúra készült Azeroth ellen. Ennek érdekében tovább kellett bővítenie a Scourge-öt és új szövetségesek után kutatott. Ezeknek a szövetségeseknek egyike pedig a val’kyrok lettek.

A val’kyrok eredete

A val’kyrok a Lich King teremtményei. Korábban Valkyrionban élő vrykulok voltak – azok az óriásszerű lények, akiket a Titánok teremtettek, majd megfertőződtek a Hús Átkával (Curse of the Flesh), és később belőlük jöttek létre az emberek – akik azért harcoltak és képezték magukat, hogy részesülhessenek a Lich King szokatlan „ajándékában”, és szárnyas hárpiákhoz legyenek hasonlóak. Azt mondják, hogy a val’kyrok voltak azok, akik a vrykul harcosok sorsáról dönthettek, és az arra érdemeseket a Lich King elit seregébe válogatták ymirjarként, az érdemteleneket pedig a vargulok élőholt életmódjára kárhoztatták.

Ezenkívül volt még egy fontos tulajdonsága a val’kyroknak: a fiatal halállovagokat képzésük során megóvták attól, hogy elhulljanak, és felélesztették őket hasonlóan ahhoz, ahogy az élőket a lélek-gyógyítók (spirit healer) óvják a haláltól.

A draenei bölcs, Thoralius Wyrmskull Village-be küldött bátor kalandozókat, mivel állítása szerint a szellemvilág is részben a Lich King befolyása alá esett, és valamit rejtegetni kíván. A kalandorok közül néhányan kissé óvatlanok voltak és szembetalálkoztak a Lich Kinggel és az ő val’kyr szolgájával. A val’kyr a kalandorokat fel akarta használni, azonban a Lich King szerint még túl éretlenek voltak ezek a kalandorok, erőteljesebbnek kell lenniük. Azok, akiknek sikerült kijátszaniuk a Lich King figyelmét, megismerték az emberek eredetét, azt, hogy az emberek valójában a vrykulok leszármazottai.

A Lich King újabb bukása után Bolvar Fordragon volt az, aki vállalta, hogy felveszi a rettegett sisakot. Kiindulva a korábbiakból, feltételezhetjük, hogy Bolvar most a maga belső harcát vívja éppen. Azonban az Arthas-Ner’zhul összetételű Lich King bukásával két nép is a következő kérdéssel szembesült: hogyan tovább?

A Sötét Úrnő új lehetősége

A Scourge-ből korábban kiszakadt élőholtak Sylvanas Úrnő vezetésével megfogadták, hogy bosszút állnak azon a személyen, aki sorsukat okozta: a Lich Kingen. Halálával együtt az Elhagyottaknak is új célt kell találniuk, amivel igazolják létüket, igazolják azt, hogy miért kívánnak egységes nemzet lenni. A választ maga Sylvanas fogalmazta meg a Horda tagjainak, amikor egy érzelmes pillanatában röviden összefoglalta életét és az Elhagyottak létrejöttét:

– Nem mindig voltam Banshee Királynő. És a népem sem mindig az Elhagyottak voltak. Régen ez a föld Lordaeron északi királyságaihoz tartozott, akiket Terenas Menethil király irányított. Terenasnak volt egy fia, akit Arthasnak hívtak. Arthas… már a nevének kimondása is felhergeli véremet. Ez a gyermekember, Arthas, magához vette a Frostmourne-ként ismert átkozott pengét. A karddal Arthas megölte a saját apját és lerombolta ezt a földet, minden élőlénnyel rajta! Az én halálom is Arthas kezétől érkezett, amikor ő és serege megszentségtelenítette szülőföldemet, Quel’Thalast és megölte embereimet.

– Határt nem ismerő kegyetlenségében Arthas elválaszotta a lelkemet a testemtől, és rikoltó szellemként (banshee) élesztett fel, hogy az ő Scourge-ében szolgáljak. Hasonló végzet várt mindazokra, akiket a Scourge háborús gépezete ölt meg. A halálban tudatlan élőholtakként születtek újjá.

– De Arthas nem volt legyőzhetetlen! Minden egyes nappal csökkent az ereje – az elátkozottak akaratán enyhült a szorítása. És amikor Arthas a leggyengébb volt, támadtam! És habár eljött a bűnhődés órája, a féregnek sikerült megmenekülnie végzetétől, és visszatért Északszirt (Northrend) jeges hegyeibe. Arthas eltávozásával együtt a Lordaeronban állomásozó élőholt tömeg feletti kontrollja is elszállt. Miután visszaszereztem a testemet, felszabadítottam a hátrahagyott Scourge-öt. Arthasnak, a jövendő Lich Kingnek a kegyetlenségéből és könyörtelenségéből megszülettek az Elhagyottak.

– A célunk… az egyetlen küldetésünk az volt, hogy elpusztítsuk a Lich Kinget. Szövetkeztünk a Hordával és megkezdtük utazásunkat a megváltásunk felé.

– Most a Lich King halott, és mi visszatértünk. Azok, akik ezt a földet életükben otthonuknak nevezték, halálukban is így tesznek természetesen. De a Szövetség nem ismeri el jogainkat. Kinyilvánították, hogy ezek a földek az övéik, miközben érvényteleníteni akarják e királyság alapítóinak kijelentéseit. Ezt soha nem engedem meg… Soha! Lordaeron az Elhagyottakhoz tartozik – mindig és mindörökké.

Érdekes, hogy míg az Elhagyottak nagy részének jogosnak tűnik a követelése korábbi otthona iránt, van valaki, akinek nem: Sylvanasnak. Sylvanas nemes elfként Quel’Thalast és Ezüsthold Városát (Silvermoon City) tekintheti otthonának, azonban az ott élő egykori testvéreivel, a vérelfekkel különös kapcsolatban áll: igyekszik támogatni őket, mint amikor megvédte Anveenát, azonban a vérelfek egyáltalán nem ragaszkodnak az ő segítségéhez.

A létezésük értelmén kívül azonban egy másik probléma is foglalkoztatta Sylvanast: eddig az Elhagyottakhoz a Scourge felszabadított tagjai csatlakoztak. Ez a forrás azonban megszűnőben van. Mivel nem akarta, hogy népe kihaljon, ezért Sylvanasnak megoldás után kellett kutatnia. Ezt pedig a Lich King halálával „munkanélkülivé” vált val’kyrokban találta meg, akiket sikerült megnyernie céljának. Habár Garrosh egyszerűen gusztustalannak nevezte Sylvanas tettét, a Sötét Úrnő nem tágít: népét a val’kyrok segítségével fogja feltölteni, és a Szövetség elesett embereit fogja ehhez felhasználni.

Hogy a háborúzáson kívül, ami számára is áldozattal járhat, máshogyan is tudjon „feltámadásra” váró halottakra szert tenni, Sylvanas egy másik módszert is elővett: a Horda által betiltott Élőholt Métely (Undead Blight) használatát, amit tovább tökéletesít titokban. A Métely használatát a Haragkapunál (Wrath Gate) történt incidens után tiltották meg Sylvanasnak, aki akkor ennek készségesen eleget is tett, sőt, azt mondta, hogy ő mit sem tudott ennek a fejlesztéséről. Az azóta történtek azonban elgondolkoztatóak: valóban nem tudott a Mételyről? Nem tudott Putress és Varimathras terveiről? Vagy tudott róla, de két legyet üthetett volna egy csapásra: ha sikeres lett volna, már akkor legyőzhette volna a Lich Kinget, emellett megszabadult a rá mindig is fenyegetést jelentő Putresstől és Varimathrastól méghozzá anélkül, hogy neki beszennyeződött volna a keze.

Hamarosan a Horda számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mit jelentenek Sylvanas számára a val’kyrek. Miután Godfrey-nak sikerült lelőnie Sylvanast, a Sötét Úrnő felügyeletével megbízott ork, Cromush így könyörgött a val’kyroknak:

– Hozzátok rendbe… HOZZÁTOK RENDBE ŐT!

A három val’kyr egymásra nézett:

– Megesküdtünk neki, nővéreim – mondta Agatha.

– De el fog pusztítani minket, nővérem – vetette közbe Arthura.

– Ez szent kötelességünk. Az egyezséget megkötöttük, az alku áll… – szólalt meg Daschla.

– Akkor legyen – mondta végül Arthura.

A három val’kyr ezzel feltámasztotta Sylvanast, önmagukat feláldozva a Sötét Úrnőért cserébe.

– Csak… sötétséget láttam – szólalt meg a magához térő Sylvanas. – Ahogy a semmi felé sodródtam, egy csillogó fény tűnt fel, majd még egy és még egy… az én drága val’kyrjaim. Most már kétség kívül tudom, hogy a val’kyrok jelentik a jövőt népem számára. Soha nem hagyjuk abba a Lordaeronért folytatott harcot. Soha…

A val’kyrok és a Métely segítségével Sylvanas a Horda vigyázó szemei láttára terjeszti ki egyre jobban uralmát Lordaeronban. Garrosh a Lich Kinghez hasonlította Sylvanast, amit a Sötét Úrnő visszautasított. Sylvanas tudja, hogy mindig léteznie kell egy Lich Kingnek, hiszen ezt hallotta Uthertől, és arról is tud, hogy ezt a szerepet Bolvar vállalta magára. Ennek ellenére önjelölt Lidérckirálynőként gyarapítja jelenleg seregét. Céljait és valódi terveit talán csak ő maga tudja, megvalósításukhoz azonban tudjuk, hogy semmitől sem riad vissza.

Amennyiben további, hasonló történetek érdekelnek titeket, támogassátok az oldalamat, és tiétek lehet az 53 történetet tartalmazó Azerothi Históriák!

Add hozzá kedvenceidhez