A Fekete Sárkánynemzetség története

Neltharion kijelölése

A fekete sárkánynemzetség Aspektusát a Titánok Tyr őrző közvetítésével jelölték ki és ruházták fel hatalommal, miután más proto-sárkányokkal együtt sikeresen legyőzte Galakrondot és azt a veszélyt, amelyet az óriás leviatán jelentett a világ számára. Neltharion személyes áldását Kaz’goroth-tól, a világok megformálójától és kovácsától kapta.

Az én áldásom rajtad talán szerénynek fog tűnni összehasonlítva azzal, amit a többiek kaptak: az idő, az élet, az álmok és a mágia irányítása. Én felajánlom neked a földet. A talajt, a tengerfenéket, a föld mélyét. De tudd, hogy a föld minden dolog alapja. Minden itt gyökerezik és minden ide tér vissza, ha el kell távoznia. Innen származik az igazi erő. A mélységből… a világ mélyéből, és a lélek mélyéből.

Az Aspektusok felruházásával a többi proto-sárkány is részesülhetett a Titánok áldásából és fejlettebb sárkányokká válhattak. Azonban nem minden proto-sárkány volt hajlandó elfogadni a Titánok ajándékát és az Aspektusok rangját. Ők lettek a Primalisták (Primalists), akik az ősi proto-sárkányok leszármazottai voltak. Előbb vagy utóbb sejteni lehetett, hogy a két csoport között háború fog kitörni.

A Primalisták lázadása és a Dracthyr

Neltharion a Primalisták fenyegetésével szemben és Azeroth védelme érdekében egy sárkány-humanoid fajból álló sereget alkotott: ők voltak a Dracthyrok, akiket egy titán ereklyében lévő rend-mágia segítségével irányított Neltharion. Így feltétlen engedelmesség és páratlan fegyelmezettség jellemezte őket. Amikor azonban a Primalisták Raszageth vezetésével megtámadták a sárkányokat, Neltharion titák ereklyéje széttört és az addig fegyelmezett Dracthyr sereg összezavarodott.

Neltharion kétségbeesetten kereste a megoldást, amivel legyőzhetné Raszagethet. Mivel a föld mélye volt az otthona, amely az Old Godok börtöneinek is otthont adott, azok suttogása elérte Nelthariont. A sárkány tudta, hogy tilos a Void mágiát használniuk, azonban nem látott más megoldást: az Old Godok erejét használva sikerült legyőznie Raszagethet és a Primalistákat. Azonban tudta, hogy a többi sárkány nem nézné jó szemmel, ha megtudnák, mit tett, és attól való félelmében, hogy ezzel elveszíteni aspektusi szerepét, mélyen hallgatott tettéről.

Mivel már többé a Dracthyrokat irányítani nem tudta és félt attól, hogy a Dracthyrok elárulhatnák titkát a többi sárkánynak, Neltharion Malygos segítségével elzárta a Dracthyrokat és mély álmot bocsátottak rájuk. A void hosszútávú hatását azonban Neltharion sem kerülhette el: az Old Godok rontása megmételyezte a sárkány elméjét, szívét és végül a testét is. Korrupciójuk olyan sikeres volt, hogy az egész nemzetséget érintette. Az Old Godok irányítása mentén Neltharion elkezdett munkálkodni azok céljainak elérésén, és felvett egy új nevet, amelyen a mai világ jelentős része ismeri: ő lett Deathwing, vagyis Halálszárny.

A Demon Soul, vagyis a Démonlélek

Deathwing terve, amivel az Aspektusok erejét és egységét akarta megtörni, egy nagyerejű eszköz, a Sárkánylélek, vagyis a Dragon Soul megalkotásával kezdődött. Az Ősök Háborúja (War of the Ancients) idején tízezer évvel ezelőtt Deathwing azt javasolta társainak, hogy ahhoz, hogy legyőzzék a démonokat, mindannyiuknak fel kell áldozniuk erejük egy részét, amelyet egyetlen eszközbe egyesítenek. Így meg fogják tudni védeni Azeroth-ot a démonok seregeitől és legyőzhetik a Burning Legiont (Lángoló Légió).

A többi Aspektus nem tudhatta, hogy milyen őrület kerítette hatalmába Nelthariont, és mire rájöttek, már túl késő volt. A lemez pontosan azt tette, amit Deathwing ígért, de nemcsak a démonoknak kellett menekülniük hatalma elől. Azeroth védelmezőinek is el kellett menekülniük a csatatérről, majd a fekete sárkány az eszközt sárkány testvérei ellen fordította. Majdnem kiirtotta a teljes kék sárkánynemzetséget, mellyel Malygost a kétségbeesés és az őrület sötét vermébe lökte. Azonban a fegyver használata Deathwingen is nyomot hagyott, akinek szintén vissza kellett vonulnia és a testét lemezekkel kellett beborítania, hogy egyben maradjon.

Elég kárt okozott, azonban az Old Godok mégsem érték el céljukat egészen. Hatalmas árat fizetve sikerült a Légiót megállítani, és a Sárkánylelket, amelyet ettől kezdve Démonlélekként ismertek, elrejtették Azerothon Deathwing elől. Nagyerejű varázslatok védték attól, hogy bármely sárkány használhassa a jövőben, és természetesen erős védőpajzsok óvták attól, hogy Deathwing újra rátehesse a kezét. Árulása az egész nemzetségét megátkozta, akik ettől kezdve félelemben és elszigeteltségben éltek, majd az elkövetkezendő időkben majdnem teljesen kipusztultak, köszönhetően a többi sárkánynemzetségnek, akik vadásztak rájuk. Csodálatos módon egyvalaki elkerülte az átkot.

Ebyssian, a romlatlan fekete sárkány

A háború után a tauren Huln Hihgmountain is vadászott Deathwingre, és rá is bukkant annak barlangjában. A barlangban aztán egy nagyerejű fegyvert talált, Khaz’goroth Pörölyét (Hammer of Khaz’goroth). Bár a pöröly titán erejével sem tudta Huln és szövetségesei elpusztítani Deathwinget, azonban száműzték őt földjeikről, egészen Deepholmig, a föld elementál síkjáig. Eközben sikerült életre kelteniük egy romlatlan fekete sárkányt is. Ettől kezdve Ebyssian a Highmountain taurenek közeli szövetségese maradt.

Miközben a Főtörzsfőnöki rang Huln leszármazottaié lett, mindig ott volt számukra “Spiritwalker Ebonhorn”, aki bölcsességével és erejével segítette őket, és aki sárkánylétét titokban tartotta előttük. Ebonhorn volt az, aki megjósolta jöttünket a Legion kiegészítő előtt, és az ő közreműködésével tudtuk megmenteni a Highmountain taureneket és elérni, hogy csatlakozzanak a Hordához. Találkozott a másik romlatlan fekete sárkánnyal, Wrathionnal is – és ha közösen nem segítettünk volna neki, akkor sajnos Ebonhorn is az Old Godok suttogásainak áldozata lett volna. Highmountain mélyén ugyanis a sötétség rejtőzik, és a BfA során még egy Old Godot is szabadon engedtek börtönéből. Sárkányok erejével kellett felruháznunk a Heart of Azeroth-ot, hogy legyen esélyünk szembeszállni N’Zoth-tal. Ismét Ebyssian volt az, aki mellettünk állt és megtette azt, amit az Aspektusuk nem tudott: szembeszállt az Old Godokkal és elvezetett minket a Fekete Sárkánynemzetség erejéhez vezető úton.

Alexstrasza bebörtönzése és a Dragonmaw klán

Visszatérve Deathwinghez: az Aspektus nem kívánt örökre Deepholmban maradni, azonban egy nagyon kényelmes hely volt arra, hogy regenerálódjon és kigondolja a következő tervét. Habár a védővarázslatok lehetetlenné tették, hogy ő maga megszerezze a Démonlelket, ez nem jelentette azt, hogy ne vezethetett volna el másokat a kincshez és velük elvégeztetni a piszkos munkát. Az idegen bolygóról érkező orkok, akik a Sötét Portálon keresztül jöttek Azeroth-ra, kiváló szolgáknak bizonyultak. A Dragonmaw klánt elirányította a lemezhez és utasította őket, hogy hogyan használják azt. A Démonlélek segítségével képesek voltak bebörtönözni a vörös sárkányok királynőjét, Alexstraszát.

Alexstrasza bebörtönzésével az egész vörös sárkánynemzetséget is a Dragonmaw orkok akaratához láncolták – akiket aztán eszközként fel is használtak a Második Háborúban. Deathwing nem is tehetett volna rosszabbat Alexstraszával, minthogy az Életet képviselő gyermekeivel halált és pusztítást hozott a Szövetség seregeire. Ennek ellenére a Szövetség és a Horda között zajló Második Háborút elvesztették az orkok. Ez azonban nem jelentette Alexstrasza szabadságát és azt sem, hogy az orkok ne próbálkoztak volna valami mással. Újranyitották a Sötét Portált, ez alkalommal azonban nem a világot meghódítani érkeztek – hanem néhány nagyerejű ereklyét akartak megszerezni. Az ereklyék segítségével ugyanis újabb portálokat nyithattak más bolygókra. Deathwing meglátta ebben a lehetőséget: egy átjáró egy másik világba, amelyet meghódíthat magának. Alkut ajánlott az orkoknak: magukkal visznek jópár fekete sárkány tojást Draenorra, cserébe pedig a fekete sárkányok tudása és ereje áll rendelkezésükre az ereklyék utáni vadászatban.

Draenor és Sabellian

Deathwinget a fia, Sabellian és más fekete sárkányok kísérték el, amikor az orkok végeztek küldetésükkel Azeroth-on és az egyezség rájuk eső részét betartva a fekete sárkányokkal együtt távoztak Draenorra. Meglehetősen veszélyes szövetség volt ez, ami nem kerülte el a Lordaeroni Szövetség figyelmét sem. Nem akarták hagyni, hogy az orkok ugyanolyan pusztítást hozzanak más világokra, ahogy azt Azeroth-ral tették, ezért bátor hősök léptek át a Sötét Portálon, hogy egyszer és mindenkorra megállítsák az orkokat. A mai Blades’ Edge Mountains területén Deathwgin és társai kemény ellenállásba ütköztek a Sárkányölő Gruul és gyermekei részéről. Ráadásul Khadgar és a Szövetség is elkezdte összetörni a tojásaikat.

Együttes támadásuk és az, hogy Khadgar rájött, hogyan tudja mágiája segítségével a Deathwinget összetartó lemezeket szétszedni, arra kényszerítették a fekete sárkányokat, hogy visszatérjenek Azeroth-ra, ezért amikor a Szövetség lezárta a Sötét Portált, Sabellian és néhány fekete sárkány Draenoron maradt, miközben Deathwing mindent hátrahagyva – a tervét, a tojásait, a bolygót, a társait – visszatért Azeroth-ra. Ezzel elkerülte a pusztítást, ami Draenoron bekövetkezett: a Twisting Nether mágiája szétszaggatta Draenort, és csak a ma Outland néven ismert területek maradtak meg belőle.

Sabellian és társai továbbra is harcoltak Gruullal és gyermekivel, miközben olyan barátokat és szövetségeseket szereztek, mint Rexxar. Később Sabellian attól sem riadt vissza, hogy Baron Sablemane-nek kiadva magát hősöket toborozzon céljai elérése érdekében. Bármit megtettek volna, hogy küldetésüket teljesítsék, azonban azt nem tudjuk, hogy milyen változások érték őket azzal, hogy ilyen sokáig távol voltak Azeroth-tól és a Twisting Netherben található bolygón éltek.

A Netherwing és a  Twilight Sárkánynemzetségek

Azt viszont tudjuk, hogy a hátrahagyott tojások némiképp megváltoztak. Az a mágia, amelyet Ner’zhul szabadjára engedett, és amely a bolygót átformálta, átformálta ezeket a még ki nem kelt fekete sárkányokat is, és ők lettek a Netherwing Sárkányok. Ironikus módon ez a véletlenségből létrejött új sárkányfaj lett az, ami helyreállította Malygos elméjét. De nem csak őt érdekelték ezek a sárkányok, hanem Sinthariát, vagy más néven Sinestrát is, akivel a Burning Crusade kiegészítő alatt találkozhattunk és aki a fekete sárkányok követének adta ki magát. Valójában Sintharia gyűlölte Deathwinget, egykori társát. Miután Neltharion Deathwinggé változott, a vele való párosodás általában végzetesnek bizonyult a legtöbbek számára. Sintharia azon kevesek közé tartozott, akik túlélték ezt az élményt, azonban életre szóló sebeket szerzett vele, állandó, égető fájdalomban élt.

Sintharia Deathwingtől és a fekete sárkányoktól elkülönülve akarta élni életét és a saját terveit megvalósítani, azonban nem tudhatta, hogy Deathwing suttogását nem szabadult, valójában az ő utasításait követte, amikor a Netherwing sárkányok felhasználásával egy új sárkányfajt hozott létre: a Twilight sárkányokat. A magyarul Halálszárny éjszakája (angolul: Night of the Dragon) című könyv írja le, hogy hogyan sikerült végül legyőzni Sinthariát, akit majd a Cataclysm kiegészítő során Void mágia segítségével élesztenek újjá, hogy a kihasználásával újabb és újabb Twilight sárkányokat hozhassanak létre. Ez egészen addig tartott, amig Azeroth hősei meg nem rohamozták a Bastion of Twilight-ot és meg nem állították őt – remélhetőleg ezúttal végleg. A Twilight sárkányok terjedését azonban ez sem állította meg, és időről időre újra felbukkannak – Vexionával például Ny’alothában találkozhattunk, aki ott még a Voiddal is kereszteztek.

Lord Daval Prestor

Deathwing mesterkedései nem értek véget, amikor visszatért Draenorról, úgy döntött, ezúttal másfajta módszerrel próbálja manipulálni Azeroth népeit.

Halandó alakjában egy nemesembernek, Lord Daval Prestornak adta ki magát, és Lordaeron királyi udvarába férkőzött be. Jóbarátja lett a királynak, és majdnem elvette annak lányát, Caliát. Ezúttal belülről akarta bomlasztani a Szövetséget, és a terve majdnem be is vált, ha figyelmét nem kötötte volna le más. Ekkoriban a Dragonmaw klán orkjai még mindig fogságukban tartották Alexstrasát, akit arra kényszerítettek, hogy párosodjon és rakjon le sok tojást, amelyből kikelő sárkányok majd az orkokat szolgálják. Mivel a saját nemzetsége a kihalás szélén állt, és a tojásai nagy részét Draenoron hagyta, Deathwing úgy döntött, ideje, hogy ő maga is hasznát vegye Alexstrasza tojásainak.

A Dragonmaw orkok számára annak hamis látszatát keltette, hogy a Szövetség mindjárt megtámadja őket, ezzel sikerült őket kicsalogatnia Grim Batol-beli búvóhelyükről. Azzal azonban nem számolt, hogy ott volt a mágus Rhonin, akit Krasus küldött, hogy megmentse szeretett királynőjét, illetve a többi Aspektus is felbukkant, hogy közösen megmentsék őt. Rhoninnak ráadásul sikerült megszereznie az orkoktól a Démonlelket, amelyet aztán elpusztított, ezzel az Aspektusok visszanyerték teljes hatalmukat. Mivel így egyenlő feltételek mellett voltak képesek szembenézni Deathwinggel, a fekete sárkánynak ismét visszavonulót kellett fújnia a túlerővel szemben. Azonban nem kellett aggódnia, helyette a fia és a lánya folytatták a mesterkedést az emberek birodalmában.

Onyxia avagy Lady Katrana Prestor

Onyxia folytatta az apja által megkezdett történetet, és magát egy nemes asszonynak, Lady Katrana Prestornak adta ki, és bejutott ezzel a stormwindi nemesek közé is. Ő volt valójában a mozgatórugója annak, hogy a Kőművesek Céhét nem fizették ki megfelelően Stormwind újjáépítéséért. Edwin van Cleef vezetésével a kőművesek fellázadtak, lázongások törtek ki az utcákon, és egy kődarab kioltotta Tiffin Wrynn királyné életét. Így maradt Anduin Wrynn félárván, Varian Wrynn pedig özvegyen. Varian mély depresszióba zuhant felesége halála után, és így könnyedén Onyxia mágiájának hatása alá kerülhetett volna, azonban a fia iránt érzett szeretete nem hagyta őt a sötétségbe taszítani. A fekete sárkánynak más módszert kellett választania.

Az Edwin van Cleef által vezetett Defias Brotherhood (Defias Testvériség) felhasználásával elrabolta Variant, majd a mágiájával kettéválasztotta a királyt. Az egyik a keménykezű énje volt, akitől meg kívánt szabadulni a sárkány, a másik pedig a gyengébb akaratú énje volt, akit könnyebb volt manipulálni. Ez utóbbit életben kívánta hagyni a sárkány, és a terve szerint így a háttérből ő irányíthatta volna az eseményeket a birodalomban. Azonban a mágiáját nagák zavarták meg, így az erős akaratú Variannak lehetősége volt megszökni a sárkány elől. Később ez a fele új barátokra tett szert, sikeres gladiátor lett belőle és a Lo’gosh becenevet is megkapta.

Végül Azeroth hőseinek sikerült felfedniük Onyxia árulását és legyőzniük őt. Mielőtt azonban erre sor került volna, Onyxiának sikerült elrabolnia a gyermek Anduint, ezért Varian két énje a barátaikkal együtt egy raid-csapatot hoztak létre, és közösen hatoltak be Onyxia barlangjába. Itt a harcok során a két Variannak sikerült ismét egyesülniük egy testben. Végül Onyxia szó szerint elveszítette a fejét, amelyet aztán kitűztek Stormwind kapujára, hogy mindenki láthassa a sárkány végzetét.

Nefarian, avagy Lord Victor Nefarius

Ezután következett Onyxia fivére, Nefarian, aki Lord Victor Nefariusnak adta ki magát az emberek között,. Ő azonban az ideje nagy részét a Blackrock Mountains-ban élő Blackrock orkokkal töltötte, ahol a saját tervein és kísérletein dolgozott annak érdekében, hogy újjáépítse a fekete sárkánynemzetséget. Idővel sikerült is neki a különböző nemzetségek erejét összekombinálni egyetlen sárkánynemzetségben, akiket Chromatic sárkányoknak hívtak. Nem minden kísérlete volt sikeres, azonban azok a sárkányok, akik életképesek maradtak, hihetetlen nagy erővel rendelkeztek. A Horda hősei voltak azok, akik először megneszelték, hogy mit művel a hegy belsejében Nefarian és az általa Sötét Hordának (Dark Horde) hívott orkok. Csapatot szerveztek, hogy behatoljanak a hegy belsejébe, ahol leöltek mindenkit, aki útjukat állta. Ez lett a szomorú sorsa Vaelastrasznak is, a vörös sárkánynak, aki maga akarta megállítani Nefariant, azonban a Sötét Horda őt is megrontotta. Nefarian szintén nem kerülhette el a sorsát, nővéréhez hasonlóan levágott fejét nyilvánosan lándzsára tűzték, hogy az egész világ láthassa a Horda győzelmét a fekete sárkány felett.

De ezzel még nem ért véget a testvérek története. Anyjukhoz, Sinthariához hasonlóan a Void mágia segítségével Nefariant is felélesztették. Amikor apjuk, Deathwing a Cataclysm során Stormwindben járt, megszerezte lánya, Onyxia fejét is, a Blackwing Descent mélyén megpróbálták őt is feléleszteni. Nefarian a kísérleteihez egy ember alkimistát, Maloryt is elrabolt, akinek holttestét aztán egy dragonspawn testével ötvözött és így felélesztve, Maloriaknak nevezett. Ketten együtt több veszélyes lényt is teremtettek, Azeroth hősei azonban leszámoltak velük.

De ezek a sárkányok továbbra sem nyugodhattak békében. A BfA során N’Zoth és az ő szolgái hozták vissza a halálból Onyxiát és Nefariant. Ezt azonban Wrathion nem hagyhatta, ezért Azeroth hőseivel szorosan együttműködve közös erővel leszámoltak a felélesztett sárkányokkal és N’Zoth-tal is.

Wrathion, a másik romlatlan fekete sárkány

Deathwing és az Old Godok terve a Cataclysm kiegészítőben csúcsosodott ki. A céljuk az Alkony Órájának (Hour of Twilight) elhozatala volt, ami az a pillanat lett volna, amikor az Old Godok kiszabadulnak börtöneikből és ismét ők uralkodnak Azeroth-on. A Deathwingben lakozó őrület ekkor érte el a tetőpontját, és úgy égette őt és a világot, mint soha korábban. Véletlenszerű földdarabok tűntek el, folyók áradtak meg, és a kiszabadult elementálok pedig végképp káoszt hoztak a világra. Ehhez csatlakozott hozzá még Cho’gall, a Twilight’s Hammer, Ragnaros, Al’Akir és a Láng druidái Fandral Staghelm vezetésével.

A világ felsorakozott Thrall és a többi Aspektus mögött, hogy megállítsák Deathwing tervét – és közben a vörös sárkánynemzetség valami egészen egyedit alkotott. A vörös sárkányok ugyanis Azeroth hőseinek segítségével úgy hitték, hogy évezredek óta az első romlatlan fekete sárkányt hozták a világra. Rheastrasza, a vörös sárkány elfogta Nyxondrát, a fekete sárkányt, és vitatható módszerekkel arra kényszerítette, hogy tojásokat rakjon le, amelyeken aztán kísérletezni lehet. Az egyik tojást kereszteztük egy vad fekete sárkány tojásával, fekete sárkányfiókák holtestével és egy különös titán szerkezettel – gondolva arra, hogy korábban is a titánok hozták létre a sárkányokat a proto-sárkányokból. A terv működött, megszületett a romlatlan fekete sárkánytojás, amelyből – miután gondosan elrejtették Deathwing elől – Wrathion kelt ki. Amire a vörös sárkányok nem számítottak, hogy Wrathion nem lesz feltétlenül boldog azzal, amit műveltek és esze ágában sincs hagyni, hogy mások irányítsák.

És bár nem lett belőle a világ legjobb csapatjátékosa, azért pontosan azt tette, amit az egész világ várt tőle: igyekezett Azeroth-ot biztonságban tudni. Ennek érdekében az első feladata az volt, hogy kiiktassa az összes olyan fekete sárkányt, aki az Old Godok suttogására hallgat. Bár Sabelianról nem tudott Outlanden, Azeroth-on ügynökei és Azeroth bajnokai segítségével kiiktatta a fontosabb fekete sárkányokat, illetve a Deathwing halálát hozó csapatot is segítette.

A Chromatic sárkányok

Nefarian kísérletei ezzel az új sárkányfajjal további előrelépést értek el a Cataclysm során. Sikerült életben tartani egy ötfejű sárkányt, akit Chromatusnak neveztek el, és akit még a Deathwinggel vívott csata előtt legyőztek Thrall közreműködésével a sárkányok (erről szól a Twilight of the Aspects című könyv). Ez a sárkány olyan nagyerejű volt, hogy nem is tudták elpusztítani. Ehelyett egy arcane börtönbe zárták jelenleg élettelen testét, ahol a különböző sárkánynemzetségek tagjai őrzik. Csak arra a pillanatra vár, hogy valaki ismét életet leheljen belé, ahogy azt a Twilight Father, az álruhás Benedictus püspök tette.

A Deathwinggel való csata során egyébként egy másik szörnyen nagy sárkánnyal is megküzdöttek Azeroth hősei, akit Ultraxionnak hívtak és aki egy Twilight sárkány volt. Azonban ő sem volt képes megállítani a csapatot, amely földön és égen, magán az időn is keresztülverekedte magát annak érdekében, hogy megmentsék Azeroth-ot és megakadályozzák az Alkony Órájának eljöttét. A múltból elhozott és újult erővel ellátott Sárkánylélekkel együtt Thrall és az Aspektusok is felsorakoztak a hősök mellé. Azonban még ez sem volt elég Deathwing legyőzéséhez. Csak azzal lehetett az N’Zoth erejével felerősített őrült sárkányt megállítani, hogy az Aspektusok aspektusi erejüket is feladták, hogy ezzel teljesítsék be küldetésüket. Beköszöntött a halandók korának hajnala.

Wrathion feladata - WowLore Fordítások

Wrathion Pandarián

Deathwing legyőzésével és az aspektusi erő feláldozásával a sárkánynemzetségeknek most már együtt kellett működniük a halandókkal. Wrathion számára ez természetesen nem okozott problémát, sőt, jelentősen ki is használta a halandók segítségét. Cserébe legendás jutalmakat ajánlott fel. A tervei ezúttal Pandariára vezettek, ahol összebarátkozott Anduin Wrynn herceggel, miközben igyekezett felkészíteni a világot arra, amit látomásában látott. Látta ugyanis a Lángoló Légió ismételt eljöttét, és készen állt arra, hogy bármit megtegyen annak érdekében, hogy a világot minél jobban felkészítse a démonok támadására. Úgy gondolta, hogy egy megosztott világnak esélye se lenne a Légióval szemben, ezért azt akarta, hogy az egyik frakció győzelmet arasson a másik felett. Azt akarta, hogy miután a Szövetség szorosabbá fonódott Garrosh Hellscream warchieffel szemben, ezért ők győzzenek a Horda felett, majd egyesítsék seregeiket. Ehelyett azonban a Horda tagjai kinevezték Warchiefnek Vol’jint, és Varian visszavonult.

Wrathion: De az az idióta, IDIÓTA Wrynn! Valóban Főkirály! Miért hagyta, hogy újabb Hadfőnököt válasszanak? Egyesíthette volna a világot a Szövetség zászlaja alatt. Milyen bolond voltam, hogy bíztam a nagyravágyásában! Magamnak kellett volna elfoglalnom a trónt. Ahogy Onyxia néném tette. Magamnak kellett volna intéznem a dolgokat.

Az alternatív Draenor és a Légió eljövetele

Így Wrathionnak új terv után kellett néznie. Ennek érdekében együtt dolgozott Kairozdormuval, a bronz sárkánnyal, és a céljuk az volt, hogy kiszabadítva Garrosh Hellscreamet börtönéből, egy teljesen új valóságba vigyék őt. Itt majd Garrosh egy teljesen új Hordát hoz létre, amelyet visszahoznak a mi idővonalunkra, és ez az ütőképes sereg fog majd szembenézni a Lángoló Légióval. Sajnos Garrosh-nak esze ágában sem volt a terv szerinti szerepét eljátszania és hagynia, hogy holmi sárkányok irányítsák őt. Természetesen ő is létre akart hozni egy új Hordát, de nem azért, hogy megvédelmezze Azeroth-ot, hanem azért, hogy elfoglalja azt.

A Sötét Portál vörösre váltott, és Azeroth egyesült az új fenyegetéssel szemben. Ismét átléptek a Sötét Portálon és ezúttal egy alternatív Draenoron találták magukat. Habár volt arra utaló könyvek, hogy Wrathion járt ezen az alternatív Draenoron, és a figyelmes szemlélő még észre is vehette őt, ettől függetlenül a fekete sárkány nem sok szerepet játszott az alternatív Draenoron zajló háborúban.

Ironikus módon azzal, hogy megpróbálta a világot megmenteni a Légió eljövetelétől, éppen ezt érte el. Ugyanis az alternatív Draenorból jött az alternatív Gul’dan, akit aztán Sargeras a mi idővonalunkra és a mi Azeroth-unkra küldött, hogy megnyissa a kaput a Lángoló Légió újabb nagy inváziója számára. Varian Wrynn és Sylvanas Windrunner vezették a seregeket a Broken Shore-on, és ezen a parton áldozta fel magát Varian annak érdekében, hogy esélyt adjon a Szövetségnek a visszavonulásra. A fekete sárkány manipulációjával közvetetten, de felelős volt Anduin apja haláláért – és ezt az ifjú király nem is felejtette el.

Wrathion öröksége

Habár Wrathion azon dolgozott, hogy megmentse a világot a Légiótól, itt sem volt igazán szerepe a végső ütközetben. Eddigre már más veszélytől készült megvédeni a világot: az Old God N’Zoth-nak ugyanis végül sikerült kiszabadulnia börtönéből a BfA során. Wrathion azonban soha nem tétlenkedett. Blacktalon ügynökeinek száma növekedett. A Sárkány-szigetek után kutakodott, de azt is kutatta, hogyan lehet az Old Godok korrupciójával szembeszállni. Kutatásai során eljutott Dire Maulba, a pandariai Lorewalkereknél is járt, de eljutott Karazhanba is, ahol Medivh szellemével is beszélgetéseket folytatott.

„Soha nem változtathatom meg, amit a múltban tettem” – mondta nekem, „de egy új örökséget is formálhatok, amit magam után hagyhatok.”

Ez a mondat szíven ütötte az ifjú herceget, akinek kutatásai nemcsak megmentették Ebonhornt, hanem Azeroth hőseit is felszerelte olyan erővel, ami lehetővé tette, hogy szembeszálljanak N’Zoth korrupciójával. Wrathionnal az oldalunkon behatoltunk Ny’alothába, áttörtük magunkat a Heart of Corruptionon, és hosszú-hosszú idő után először tisztult meg Azeroth az Old Godok fertőzésétől. És ezt még a Titánok sem voltak képesek elérni.

Így áll jelenleg a fekete sárkánynemzetség. Egy fertőzött, romlott faj sötét múlttal, de talán a jövőjük fényesebb lehet. Hogy ki lesz az új vezetőjük? Akár Wrathion, akár Ebonhorn, de akár Sabelian is lehet az – a Sárkány-szigeteken valószínűleg fény derül majd rá.

/Forrás: https://www.wowhead.com/news/the-story-of-the-black-dragonflight-with-nobbel87-329276/
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .