CikkekWoW: Battle for Azeroth

Battle for Azeroth – Amit eddig tudunk az új kiegészítőről

Azeroth szörnyű árat fizetett azért, hogy a Legion apokaliptikus hadjáratának véget vessen – és bár a világ sebeit kezelésbe vették, úgy tűnik, hogy az Alliance és a Horde közötti összetört bizalmat lesz a legnehezebb helyreállítani. Az évtizedes konfliktusok újra fellobbannak – csatlakozz a szövetségeseidhez és legyél te a frakciód bajnoka. Azeroth jövőjét a háború tüzei formálják!

Régi-új konfliktus

Az Alliance és a Horde közötti ellentét ismét kiéleződik, bár a kiéleződés pontos okait egyelőre nem ismerjük. A részéleteket majd valószínűleg a 2018. májusában megjelenő Before the Storm /A vihar előtt/ című új WoW regényből fogjuk megismerni, melynek egyik főszereplője Sylvanas Windrunner lesz. A részlet, ami napvilágot látott az új könyvből, azt írja le, ahogy Sylvanas Windrunner a Legion legyőzése után kénytelen győzelmi felvonulást tartani Orgrimmarban, miközben inkább saját otthonában, Undercityben lenne. Nathanos Blightcaller elmondja neki, hogy otthon is érzik a hiányát, és nem minden Forsaken ért egyet azzal, hogy még több Forsakent szeretne létrehozni a Val’kyrok segítségével. Ezek a Forsakenek még egy külön tanácsot is létrehoznak, amellyel irányítják Sylvanas távollétében Undercity mindennapjait. Bár Sylvanast aggasztják a hírek, a célja attól még nem változik: meg akarja támadni Stormwindet.

Nem tudjuk, hogy ki fogja kezdeni az új háborút, azonban mindkét fél egy-egy kontinens megszerzésére törekszik. A Horde felgyújtja Teldrassilt /nem tudjuk, mi lesz a night elfekkel/, míg az Alliance Lordaeront szerzi vissza, és a blood elfeket elszigetelik a Horde többi tagjától. A háborúhoz új szövetségeseket is keresnek, ezért az Alliance az utolsó elfeledett emberi birodalom, Kul Tiras felé fordul, míg a Horde a hatalmas Zandalari trollokkal köt szövetséget.

Új kontinens: Kul Tiras

Az Alliance tagjai Kul Tiras tengerész királyságába, Jaina Proudmoore otthonába utaznak. Miközben egy árulás és sötét mágia bonyolult pókhálóit igyekszünk majd megoldani, hataloméhes kalózokkal, halál-mágiát használó boszorkányokkal, rejtélyes tengeri papokkal és még sok mással fogunk találkozni. Kul Tiras-szal, a szigettel utoljára a Második Háborúban találkoztunk, és lakóiról utoljára a Harmadik Háború után hallottunk, amikor Daelin Proudmoore háborút indított a Kalimdoron frissen letelepedett Horde ellen, azonban azt elvesztette. Most az Alliance ismét próbálja megnyerni magának a királyságot, mivel szüksége van tengeri flottájára és haderejére, azonban előbb be kell bizonyítaniuk rátermettségüket Kul Tiras uralkodó házainak.

Kul Tirasról bővebben

Tiragarde Sound

Tiragarde Sound lesz a főváros, amelyet Jaina Proudmoore anyja, Katherine Proudmoore irányít, ami teljesen logikus, tekintve, hogy férje, Daelin és fiuk, Derek meghalt, Jaina pedig nem tartózkodott Kul Tirasban. A város egyébként kalózokkal kell, hogy megküzdjön.

Stormsong Valley

Kul Tiras északi részén helyezkedik el, Stormsong ház irányítja ezt a vidéket, de belső intrikákkal küzdenek. Ők biztosítják a hajókat Kul Tiras hadiflottája számára és quillboarok is találhatók itt szép számmal.

Drustvar

Erdős, hegyvidékes terület, amelyet Lord és Lady Waycrest irányít. Maga Drustvar egy apró falunak tűnik, amely valószínűleg a közelmúltig virágzó település volt. Most viszont úgy tűnik, hogy minden megfagyott az időben, ugyanakkor mégis lélegeznek. Egy súlyos, boszorkányos sötét mágiás átok tartja fogva ezt a területrészt.

Új kontinens: Zandalar

A Horde Zandalar ősi birodalmát próbálja segítségül hívni a háborúhoz. Zandalarral még nem igazán találkoztunk, csak hallottunk róla. A Zandalari trollok a legősibb troll faj és mindig egyfajta spirituális útmutatói voltak a troll társadalomnak. A Cataclysm jelentősen megrongálta a szigetet, ekkor a rejtélyes Zul próféta megpróbálta egyesíteni valamennyi troll törzset, Vol’jin azonban elutasította ezt a tervet, és a Horde és Alliance bajnokai segítségével legyőzte a Zandalarikhoz csatlkozó Gurubashi és Amani trollokat. Ezt követően Zul próféta a Zandalarik egy részét Pandariába vezette, hogy ősi szövetségesüket, Lei Shent felélesszék, azonban szintén kudarcot vallottak. Most végre megláthatjuk ezt a szigetet, amelyen egy ősi gonosz vár arra, hogy végre rászabadulhasson a világra, emellett vérszomjas őrült blood trollok, hatalmas dinoszauruszok és titán építmények is találhatók a szigeten.

A Zandalarikról bővebben:

Zuldazar

A terület fővárosa, Azeroth legöregebb települése. Jelenleg King Rastakhan és Princess Talanji irányítja. Meg kell állítanunk a blood trollok invázióját, meg kell védeni a város határait.

Nazmir

Hagyományos troll terület, indákkal és mohával benőtt troll romok találhatók rajta. Itt található a Necropolis, ahol a holtak istene, a loa Bwonsamdi székel. Keletre található Shaldra’mah, a blood trollok városa, ahol a nők a vezető és uralkodó réteg.

Vol’dun

Sivatagos rész, ahova a Zandalarik a bűnelkövetőket küldték. Ezen a helyen az Old Godok seregei csatáztak. Itt élnek a barátságos Vulperák (apró rókaszerű lények), valamint a kígyószerű sethrakok, akiknek a támadásával kell szembenéznünk.

Szövetséges fajok

Ahogy egyre jobban kirajzolódnak a vonalak – Horde nyugaton, Alliance keleten -, úgy mindkét frakció újabb és újabb szövetségeseket keres, hogy segítségükre legyenek, köztük korábban már látott ismerős arcok is felbukkannak. A Horde-hoz csatlakoznak a Highmountain taurenek, a Zandalari trollok, valamint a Nightborne-ok, míg az Alliance-hoz a Void Elfek, a Lightforged draeneiek és a Dark Iron törpök.

Highmountain Tauren

Huln Highmountainnek, az Ősök Háborúja bátor hősének leszármazottai, akik tisztelik a föld, a folyó és az ég szellemeit. Habár a Legion megtámadta földjeiket és elültette köztük a bizalmatlanság magvait, Highmountain törzsei ismét egyesültek. Készen állnak arra, hogy felfedezzék a szent hegyeiken túli világot és kalimdori testvéreik mellé álljanak, miközben felajánlják erejüket a hatalmas Horde részére.

Elérhető kasztok: Druida, Hunter Monk, Sámán, Warrior

Bővebben Huln Highmountainről és a Highmountainekről

Nightborne Elfek

Suramar elfjei tízezer éven át elzárva éltek egy védőburok mögött, miközben egyre jobban függtek a Nightwell arcane mágiájától. Hogy megvédjék ezt az energia-forrást, a Nightborne-ok vezetői alkut kötöttek a Burning Legionnel, amellyel államukat polgárháborúba sodorták. A démoni mesterekkel szemben a szabadságért vívott harc után a Nightborne elfek a blood elfekkel kötöttek barátságot, akik átérezték, hogy min mennek keresztül távoli rokonaik. Így a háború után a Nightborne-ok a Horde-hoz fordultak, hogy szövetségeseikként foglalhassák el helyüket a világban.

Elérhető kasztok: Hunter, Mage, Monk, Priest, Rogue, Warlock, Warrior

Bővebben a Nightborne-okról:

Void Elfek

Sokan akarták már kiaknázni a Void megrontó mágiáját. A legtöbb, aki ezzel próbálkozott, megőrült. Alleria Windrunner eltökélte, hogy ezt az erőt Azeroth javára fogja használni, és ő lett az első halandó, akinek sikerült ellenállnia az árnyék suttogásainak. Társai segítségére sietett, akik majdnem átadták magukat a sötétségnek, ekkor Alleria felesküdött arra, hogy ezeket a Void Elfeket megtanítja arra, hogy hogyan kontrollálják a bennük lévő árnyékot. Mivel Alleria mindig gyűlölte a Horde-ot, ezért új seregét az Alliance szolgálatába ajánlotta.

Elérhető kasztok: Hunter, Mage, Monk, Priest, Rogue, Warlock, Warrior

Bővebben Alleria Windrunner és a Void kapcsolatáról:

Lightforged Draeneiek

Az Army of the Light évezredeken át folytatott háborút a Burning Legion ellen a Twisting Netherben. A hosszú hadjárat iránt legelkötelezettebb draeneiek egy szertartás során Lightforgeddá váltak, amikor testüket a Holy Light lényegével mosták össze. Miután Arguson elérték a végső győzelmet, a Lightforged Draeneiek egy új küldetésnek szentelik magukat: megvédeni Azerothot a fenyegetésektől és segíteni az Alliance-t abban, hogy visszaszorítsák a Horde aggresszióját.

Elérhető kasztok: Hunter, Mage, Priest, Paladin, Warrior

Karakterek, akiket követni fogunk

Thrall

Thrall a sámán artifact campaign során hagyott ott minket, mondván, hogy az elemek elfordultak tőle, ezért gondolkodnia kell életén és tettein. Ezek szerint most visszatér közénk, de hogy milyen minőségben, mint az orkok vezetője, a béke követe, vagy Sylvanas tanácsadója, azt egyelőre nem tudjuk.

Bővebben Thrall távozásáról

Sylvanas Windrunner

A Horde jelenlegi Warchiefje, akinek balul sikerült azon kísérlete, hogy a Stormheimben élő Val’kyrokat uralma alá vonja. Ennek ellenére háborút tervez mégpedig Stormwind ellen, miközben otthonában, Undercityben is felerősödnek azok a hangok, akik nem értenek egyet minden döntésével.

Bővebben Sylvanas Windrunnerről:

Anduin Wrynn

Varian Wrynn király fia, aki apja halála után kénytelen volt elfoglalni Stormwind trónját és vezetni az Alliance-t a Legion elleni háborúban. A békeszerető Anduin a Broken Shore-on apja halálának helyét kutatva jött rá arra, hogy vannak olyan szörnyűségek, amelyekkel szembe kell nézni és amelyeket nem lehet békés eszközökkel legyőzni. Hogy ennek vagy más eseményeknek is lesz-e a következménye, hogy személyesen is részt vesz a Horde elleni harcban, az a jövőben fog kiderülni.

Bővebben Anduin Wrynnről: A Farkas Fia és a Fény Oroszlánja

Jaina Proudmoore

Theramore egykori űrnője, a Kirin Tor egykori vezetője a Legion első támadása után hagyta magára Dalarant és az Alliance-t, amikor Khadgar javaslatára a Kirin Tor tagjai megszavazták, hogy a Horde is visszatérhessen tagjaik közé. Jaina a mai napig nem tudta megbocsátani azt, hogy a Horde asszisztált Garrosh Hellscream harcához Theramore ellen. Miután eltűnt, hazatért Kul Tirasba, hogy ismét csatlakozhasson majd a Horde-dal háborúzó Alliance-hoz.

Bővebben Jaina Proudmoore-ról

Dungeonök

Alliance

Freehold – Tiragarde Soundban helyezkedik el, tele banditákkal, tolvajokkal és az alvilág más figuráival. Most az Irontide Raiderek vették uralmuk alá a várost, és arra készülnek, hogy a különböző kalóz csapatokat a saját zászlójuk alatt egyesítsék. A hősök feladata, hogy ezt az egyre nagyobb orgyilkosokból álló szövetséget felbontsa.

Waycrest Manor – Drustvarban található, és ez Kul Tiras egyik legbefolyásosabb családjának ősi otthona.

Tol Dagor – Ez a börtönsziget Kul Tiras partjaitól nem messze található.

Shrine of the Storm – Stormsong Valley-ben található, ahol a tenger papjai megáldják az újonnan épült hajókat, mielőtt még elindulnának útjukra a tengeren át.

Siege of Boralus – A Court of Stars dungeonhöz hasonlóan ez is egy maximum szintű dungeon lesz, ami Tiragarde fővárosában, Boralusban fog játszódni.

Horde

Atal’Dazar – Évezredeken át a Zandalari királyok Atal’Dazar sírjai között leltek örök nyugalomra, elzárva Mugamba hegytetején. Ezek a piramisok minden egyes uralkodóval egyre bonyolultabbá váltak, ahogy újabb és újabb termeket alakítottak ki az elhunytak hatalmas vagyonának tárolására. Most ezeket a termeket Zul próféta és az ő szárnysegédje, Yazma irányítja, akik a saját sötét üzelmeikhez szeretnék felhasználni ezeknek az ősi királyoknak az erejét.

Temple of Sethraliss – Vol’dunban található, és ez a templom szent hely a kígyószerű Sethrak nép számára.

The Underrot – Nazmirban található, ebből a földalatti területből ered Zandalar korrupciója.

King’s Rest – Atal’Dazaron belül található, egy olyan belső sír, amelynek ősi királyait ismét örök nyugalomba kell helyezni.

Kezan – Maximum szintű dungeon, ami kissé távolabb helyezkedik el Kul Tirastól és Zandalarról. A goblinok hírét vették az Azerite-nek (Sargeras támadása miatt megsérült Azeroth kiölő vére) és annak értékének, és elkezdtek Azeroth mélyébe ásni, hogy még többet szerezzenek belőle. Sok év után láthatjuk, hogy hogyan változott meg a sziget, miután elhagytuk.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .