A Legion története összefoglalóan, cinematicokkal 1. rész
Előzmények
1. Sargeras és a Lángoló Légió célja
Amióta Sargeras megtudta, hogy létezik egy bolygó az univerzumban, amely a valaha volt legerősebb titán lelket rejti magában, a célja Azeroth felkutatása és meghódítása volt. Az Ősök Háborúja (War of the Ancients) során a Lángoló Légió vereséget szenvedett, 10000 évvel később pedig újból megkísérelte lerohanni Azeroth-ot, először a Horda segítségével, majd a Harmadik Háború során a Légió csapataival Archimonde-dal az élen, azonban ezek a kísérletek mind kudarcot vallottak. Sargeras azonban nem adta fel, újabb terve szerint pedig a Sargeras Sírjánál található átjáró megnyitásával fognak a démoni seregek ismételten Azeroth-ra érkezni… /bővebben/
2. A Hírnökök
2.1. Illidan
Illidan Stormrage először 10000 évvel ezelőtt, az Ősök Háborúja során találta szembe magát a Lángoló Légió démoni seregeivel. Az arrogáns és nagyravágyó Illidan célja Sargeras legyőzése volt, az eszközök viszont, amiket ehhez igénybe vett, meglehetősen kétesek voltak társai szemében. Miután ő maga is félig démonná változott és el kellett, hogy hagyja Azeroth-ot, Outlandre ment, ahol titokban tovább tanulmányozta a Légió felépítését és a hozzá csatlakozó elfekből egy sereget képzett ki: ők lettek a demon hunterek, vagyis a démonvadászok, akik mindenüket feláldozták azért, hogy a démonokat legyőzhessék. (A videón 0.44-től):
Illidan (bővebben a történetéről) rájött arra, hogy a Marduum nevű bolygón egy Sargerite keystone található, amelynek segítségével kisebb átjárókat lehet nyitni a különböző világok között. Miközben demon hunter serege az utasítására a keystone megszerzésére indult, ő egymaga nézett szembe az Azeroth-ról érkező hősök csapatával, akik Maiev Shadowsong biztatására a megölésére készültek. Bár Illidan hatalmas erővel rendelkezett, ekkora túlerővel szemben tehetetlennek bizonyult, és végül holtan esett össze. A visszaérkező demon hunterek is Maievvel és csapatával néztek szembe, a nő pedig mindannyiukat bebörtönözte, majd Illidan holttestével együtt a Vault of the Wardensbe zárta őket Broken Isles-on. (a videón 0.00-tól 1.40-ig)
2.2. Gul’dan
A Lángoló Légiónak szüksége volt valakire, aki kinyithatta a Sargeras Sírjában található portált. Ezt a portált Suramar mágusai zárták be úgy, hogy azt démon ki ne nyithassa, majd később Aegwynn ide rejtette el Sargeras avatarjának megölt holttestét, ő pedig úgy zárta le, hogy azt azerothi lakos ki ne nyithassa. Ezért jöttek kapóra Draenor orkjai, és közülük is Kil’jaeden Gul’dant tartotta a legalkalmasabbnak a feladatra. Csakhogy Gul’dan a Második Háború során inkább saját céljaira fókuszált, és emiatt az életével fizetett a Sírnál. Garrosh és Kairozdormu akciója után egy alternatív Draenor alternatív Gul’danja (bővebben az életéről) került Kil’jaeden látóterébe, akit kitaszítottsága miatt könnyen meg lehetett a fellel fertőzni. (a videón 0.35-től):
Miután Archimonde-ot Hellfire Citadelnél Azeroth hősei megölték, Gul’dant egy portálon át Azeroth-ra küldte a Légió, hogy beteljesítse a nekik tett ígéretét. Bár Sargeras Sírjánál egy pillanatra úgy tűnt, őt is elcsábítja a Sírban található hatalom, végül úgy döntött, engedelmeskedik Kil’jaedennek és az őt üldöző Khadgar minden támadása ellenére megnyitotta a tízezer éve létrehozott és soha meg nem nyitott portált. A Légió újabb inváziója megkezdődhetett. (bővebben a Sír megnyitásáról: 1, 2, 3, 4)
A Burning Legion támadása Azeroth ellen
1. Gul’dan tevékenysége
Miután Gul’dan megnyitotta a portált Sargeras Sírjánál, felkereste a démonok seregével együtt Suramar város vezetőjét, Grand Magistrix Elisande-ot és rávette arra, hogy városával együtt csatlakozzon a Legionhöz. Elisande, mivel nem látott más megoldást, elfogadta Gul’dan ajánlatát. Ezzel döntésével azonban nem mindenki értett egyet alattvalói közül. A Thalyssra által vezetett puccsot azonban elárulták, a First Arcanistot látszólag megölték, a várost védő pajzsot pedig leengedték a démoni seregek számára. (a videón 0.00-tól 2.03-ig) (bővebben az előtörténetükről)
(hosszabb verzióban, amihez nincs magyar felirat):
Gul’dan ezután Cordana Felsong vezetésével sikeresen behatolt a Vault of Wardensbe, ahonnan megszerezte magának Illidan Stormrage holttestét. A holttestet Black Rook Holdba vitte, hogy ott egy rituálé keretében szétválassza a démonvadász testétől a lelkét. Ez a rituálé az erőd halott szellemeit magához vonzotta, amelyet Gul’dan ki is használt, mivel felélesztette ezeket a halott night elfeket, hogy őrizzék titkait a betolakodók elől.
Maiev Shadowsong is jelen volt Khadgarral együtt, amikor Gul’dan megnyitotta a sírt. A night elf nő sejtette, hogy Gul’dan útja a sírhoz vezet majd, ezért igyekezett megelőzni az ork warlockot, azonban mire a Vaulthoz ért, addigra Illidan holttestét már ellopták. Maiev ráeszmélt arra, hogy ebben a helyzetben minden segítségre szükség van, ezért úgy döntött, felébreszti az évekkel korábban ide bebörtönzött demon huntereket, hogy segítsenek a démonok elleni harcban. (a videón 1.45-től 3.05-ig)
2. A Broken Shore-i csata
Sargeras Sírjának megnyitása után Khadgar azonnal Stormwindbe repült, hogy figyelmeztesse a veszélyre Varian Wrynn királyt. (magyar felirattal 1.40-től)
Az Alliance seregei a Horda seregeivel együtt azonnal a Broken Isle-ra utaztak, hogy minél gyorsabban megmérkőzhessenek a démonokkal, és reményeik szerint azonnal vissza is verhessék a démonok támadását. Varian a Broken Shore felé vezető úton egy levelet írt fiának, Anduinnak:
A haditerv az volt, hogy a Horda csapatai feltartóztatják a démonokat, miközben az Alliance seregei igyekeznek eljutni a portálhoz és bezárni azt. Csakhogy a seregek nem számoltak azzal, hogy az Azerothon megölt démonok igazából nem haltak meg, és újraéledve azonnal ismét Azerothon találták magukat. A Horda seregei igyekeztek hősiesen tartani a démonok hadát, azonban a hátuk mögött is démonok támadták meg őket, és így szorították be őket. A sebesült Vol’jin utasítására Sylvanas Windrunner visszavonulót fújt, látszólag sorsára hagyva az Alliance-t. A Horda visszavonulását látva az Alliance serege is rádöbbent arra, hogy ezúttal vesztes csatát vívnak, ahonnan nincs más út, csak a visszavonulás. Hogy biztosítsa emberei számára a biztonságos hazatérést, Varian Wrynn király egyedül szállt szembe a démonokkal, és utolsó leheletéig küzdött, mielőtt Gul’dan megölte volna. (bővebben a történetről) (a videón 3.08-tól 8.15-ig)
Ezalatt a Hordának is saját szörnyű veszteségével kellett szembenéznie. A démonok által megsebesített Vol’jint már nem lehetett meggyógyítani, a troll pedig halála előtt kijelölte utódját: Sylvanas Windrunnert. Így mindenki legnagyobb meglepetésére a Forsakenek Banshee Királynője, a Sötét Úrnő lett a Horda új vezetője. (bővebben a történetről) (a videón 8.20-tól)
3.2. A Teremtés Oszlopai
Miután Khadgar figyelmeztette Azeroth lakosait a Lángoló Légió ismételt eljövetelére, ő maga Karazhanba, egykori mestere lakóhelyéhez repült, hogy az ottani könyvtárban próbáljon meg minél többet megtudni a démonokról és az ellenük való harcról. A könyvtárban azonban Medivh szelleme jelent meg előtte és felajánlotta neki a Guardian pozíciót. Bár Khadgar elgondolkodott a lehetőségen, végül elutasította az ajánlatot. A szellemről kiderült, hogy valójában egy nathrezim, aki végezni akart Khadgarral, a varázslónak azonban sikerült legyőznie a démont. (a videón 1.24-től)
A démonnal való találkozás után Khadgar elővigyázatosságból azt javasolta a Kirin Tornak, hogy ideiglenesen repítsék Karazhan fölé Dalarant, mivel Medivh könyvtára olyan titkokat rejthet magában, ami Azeroth védőinek segítségére lehet. Valamint arra is kérte a Council of Six (Hatok Tanácsa) tagjait, hogy fontolják meg, hogy visszaengedjék a Hordát a Kirin Torba, mivel a Horda mágusaira is szükségük lesz a Legion elleni harcban. Jaina visszautasította ezt a javaslatot, azonban 4-2 arányban leszavazták őt. Ekkor Jaina mérgesen elteleportált, Dalarant és a Kirin Tort Khadgarra hagyva. (a videóhoz nincs magyar felirat)
Miközben a tanács a következő lépést tervezte, Brann Bronzebeard tűnt fel, és bejelentette, hogy bátyja, Magni felébredt a Cataclysm óta tartó kómájából, otthagyta Ironforge-ot és a Három Pöröly Tanácsát (Council of the Three Hammers) és Ulduarba utazott. (a videóhoz nincs magyar felirat)
Ulduarban kiderült, hogy Magni képes magával Azeroth-tal, a világ-lélekkel kommunikálni, aki így fedi fel magát Azeroth lakói előtt. Ezután Magni elmagyarázta, hogy az egyetlen módja a Legion portáljának bezárására az, ha összegyűjtik a Pillars of Creationt, vagyis a Teremtés Oszlopait. Ezekről az értékes erekylékről Karazhanban, Medivh egyik könyvéből bővebb információkat is szereztek Alodi, az első Guardian (Őrző) szelleme segítségével. Alodi mondta el, hogy a Pillars of Creation részei Broken Isles-on van. Ezután Khadgar és a Kirin Tor mágusai a Broken Isles fölé teleportálták Dalarant. (a videóhoz nincs magyar felirat)
A Broken Isles felfedezése és a Pillars of Creation megszerzése
1. Val’sharah – Tears of Elune
Val’sharah-ban, a druidák ősi szent területén őrizték az egyik Pillar of Creationt, a Tears of Elune-t, vagyis Elune könnyét. Az ereklyére azonban az Old Godokkal szövetkező Xavius is szemet vetett, aki a Nightmare, vagyis a Rémálom terjesztésével egyre nagyobb területet tudott megfertőzni. Miközben Malfurion mentorát, Cenariust igyekezett kiszabadítani a Nightmare fogságából, a segítségére igyekvő Yserát Xaviusnak sikerült megfertőznie.
A férje után érkező Tyrande Whisperwind végül az ereklye megszerzésére indult, és Elune ősi templomában az egykori Zöld Sárkányaspektus, Ysera legyőzésével sikerült is megszerezni a Tears of Elune-t. (bővebben a történetről)
A Tears of Elune megszerzése után a Darkheart Thicketben sikerült kiszabadítani Malfuriont Xavius fogságából. Végül egy csapat behatolt az Emerald Nightmare-be, hogy végleg megöljék Xaviust és megállítsák a Nightmare terjedését.
2. Azsuna – Tidestone of Golganneth
Azsunában, miután a hősök megmentették Senegost, a legidősebb élő kék sárkányt, Prince Farondishoz mentek, aki a Tidestone of Golganeth segítségével szállt szembe Azshara Királynővel az Ősök Háborúja során, ezért viszont ő és népe hatalmas árat fizettek: a Királynő szellemekké varázsolta mindannyiukat. Mivel népe nem tudta, hogy miért sújtotta őket Azshara ezzel a szörnyű átokkal, ezért megvetették hercegüket. Farondis segített az ideérkező hősöknek megszerezni a széttört Tidestone-t, miközben versenyt futottak a nagákkal, akik szintén az ereklyét akarták. Közben az itt élő night elfek megtudták, hogy hogyan szállt szembe hercegük a démonokkal szövetkező királynővel, és ezért megbocsátottak neki és támogatásukról biztosították. Az ereklyét végül a Wrath of Azshara legyőzésével szerezték meg a hősök. (magyar felirat nélkül):
3. Stormheim – Aegis of Aggramar
A vrykulok által lakott és a Halls of Valornak is otthont adó Stormheim nemcsak az Aegis of Aggramar miatt volt érdekes Azeroth lakói számára. Az itt élő Valkyra és val’kyrok felkeltették a népe túléléséért folyamatosan aggódó Sylvanas Windrunner figyelmét, míg az Alliance oldalán a bosszúszomjas Genn Greymane árgus szemekkel figyelte a Horda Warchiefjének minden lépését. Először Stormheim felé ütköztek össze, melynek következtében a Forsakenek is és a gilneasiak is hajótörést szenvedtek, Sylvanas Windrunner pedig egyedül indult útnak. (a videón 20.49-től 21.15-ig)
Az azerothi hősök különböző próbatételek után eljutottak a Halls of Valorba, ahol God King Skovaldot legyőzve sikerült megszerezniük egy újabb Pillart, az Aegis of Aggramart. És az is kiderült, hogy Sylvanasnak mi volt a célja: uralma alá hajtani a val’kyrok vezetőjét, hogy a Valkyria segítségével még több élőholtat hozhasson létre. Csakhogy Genn Greymane közbelépett és Sylvanas terve romba dőlt. (a videón magyar felirattal 3.16-tól 5.04-ig)
4. Highmountain
Highmountain névadója, Huln Highmountain volt az, aki megszerezte évezredekkel korábban a Hammer of Khaz’gorothot és azóta is Highmountain népe őrizte a fegyvert. A Légió megérkezésekor azonban a drogbarok vezetője, az Underking úgy döntött, saját maga számára szerzi meg a fegyvert, ráadásul Ulant, a Highmountain törzsfőnököt is megölte. (magyar felirat nélkül)
Ezután Ulan lányának, Maylának volt a feladata, hogy egyesítse a tauren törzseket és visszaszerezze az értékes fegyvert. Az azerothi hősök segítségével sikerült is a Highmountain, Rivermane és Skyhorn taureneket egyesíteni, míg a Bloodtotem taurenek a Légióhoz csatlakoztak, így helyettük a Stonedark drogbarok csatlakoztak hozzájuk. Végül Neltharion egykori barlangjában legyőzték Dargrult, az Underkinget és visszaszerezték a Hammer of Khaz’gorothot. (bővebben a történetről)
5. Suramar – A Nightfallen lázadás
A halottnak hitt First Arcanist Thalyssra valójában Nightfallenként próbált túlélni Suramar határain túl. Segítséget kért és kapott a külvilágtól ismeretlen hősök személyében, és velük együtt lassan kibontakozott egy ellenállás Grand Magistrix Elisande és rendszerével, valamint a démonokkal szemben. Az ellenállás kezdetben meglehetősen kicsi volt, hamarosan azonban mind számban, mind erőben megnövekedtek, ahogy egyre többen és többen csatlakoztak hozzájuk a városon belül és kívül. A lázadók fő célja Elisande uralmának megdöntése és a démoni erők száműzése volt. A lázadók fedett ügynökeik segítségével a rendszert belülről is igyekeztek bomlasztani, miközben igyekezték elnyerni a város lakosságának támogatását is. Földalatti komplexumukban, Shal’Aranban Farodin segítségével pedig egy Arcan’dor fát is neveltek, amely segített megakadályozni, hogy withered-ekké váljanak, és helyettesítette fő táplálékforrásukat, a Nightwellt. (bővebben az Arcan’dorról)
6. Hajsza Illidan után
Miközben a Pillars of Creationt igyekeztek megszerezni a Horda és az Alliance hősei, egy rejtélyes tárgy érkezett az űrből, amelyről a paladinok jelentést tettek Khadgarnak, aki egy hőst küldött megkeresni a tárgyat. Miután megtalálta, visszavitte Khadgarnak, akinek érintésére a hosszúkás tárgy, különös díszítésével felemelkedett, és egy fénylő alak jelent meg a tetején. A tárgyban egy üzenet volt, amelyet Turalyon mondott, és amelyben segítséget kért az Army of Light (Fény serege) számára a Légió elleni harchoz. (a videón magyar felirattal 2.05-től 3.15-ig):
Ezután igyekeztek a tárgyat felnyitni, ezért Exodarba sietett a hős Velenhez, csakhogy a draeneiek otthonát az eredarok vették ostrom alá. Bár a draeneiek győztek, a csata során elvesztették O’rost, az Exodarban élő naarut, valamint az eredarok vezére, Rakeesh, akiről kiderült, hogy valójában Velen Arguson maradt fia, akit Kil’jaeden rontott meg a Légió számára. A Fény Szívét, vagyis a rejtélyes tárgyat azonban O’ros halála miatt ekkor nem tudták felnyitni, arra csak azután került sor, hogy Khadgar kutatásai során utalást talált rá, hogy Elune hozhatta létre az első naarukat, így a Tears of Elune segítségével megtudták, hogy mit rejt valójában a Fény Szíve és ki után is kutat. (bővebben a történetről)
Ahhoz, hogy megtalálhassák és feléleszthessék Illidant, a hősöknek meg kellett ismerniük a nightelf valódi történetét.
Miután Gul’dan Cordana Felsong segítségével elrabolta Illidan testét a Vault of Wardensből, azt Black Rook Holdba vitte, ahol egy szertartás segítségével igyekezett Illidan testét és szellemét – amely a Twisting Netherben keringett – szétválasztani. Gul’dan ugyanis Illidan testét akarta Sargeras lelkének otthonaként használni. Xe’ra, az Illidarik és a hősök feladata az volt, hogy ezt megakadályozzák.

